A csillagokhoz félúton

Ewa Maria Zelenay: A csillagokhoz félúton

(Varsó-Budapest, 2015.)

            2015-ben, különleges karácsonyi ajándékként került fel a Magyar Elektronikus Könyvtárba Ewa Maria Zelenay költő kétnyelvű verseskötete, mely nemcsak egy kortárs lengyel költő  verseskötete, nemcsak a lengyel-magyar barátság újabb megerősítése, hanem az egyetemes emberi értékek magas szintű felmutatása. A fordító, Szilágyi Szabolcs jóvoltából írhattam a versekhez ajánlást, amivel a régi diáktárssal megerősödött a kapcsolatom, és személyes kontaktusba kerülhettem egy élő lengyel költővel. Nyelvtudás hiányában ugyan a mindennapokban fordítóra van szükségünk, ám érzéseink, gondoltaink összekapcsolnak, éljünk Varsóban, avagy Sárospatakon. A versek akkor, első nekifutásra a következő gondolatokat sugallták:

            „Ég és föld között” röpköd Ewa Maria Zelenay, az egykori stewardes, aki a „szárnyas ladikot” már maga mögött hagyta, de a repülés öröméről és izgalmáról nem mondott le. Versei a lélek legmélyéről feltörő vallomások, melyben emberi világa és a kozmosz, élet és halál, festői és költői látásmód szervesen összesimul. Bár a költőt hangsúlyozottan az itt és most gondolata irányítja, lelki impulzusaival egyaránt nyit a múlt és a jövő felé: sajátos időjátéka szép hozadéka a kötetnek. Ewa Maria Zelenay verseinek kiindulópontja többnyire a valóság egy tárgya vagy történése, de az elhallgatott, vagy csak jelzett impulzusok továbbgondolásra késztetik nemcsak a költőt, az olvasót is. A versbarát könnyen otthonra talál ebben a költői világban: megerősíti a nagy sorskérdésekben, és figyelmét a legfontosabb dolgokra, az életünket meghatározó érzelmekre és a természetre irányítja.          A fordító, Szilágyi Szabolcs eddig is az elkötelezett írástudó felelősségével szemlélte a világot, új vállalkozásával pedig bebizonyította, hogy empátiával képes a női lélek megjelenítésére. A költő és a műfordító szép együttműködésének eredménye ez a különleges levegőjű verskötet, mely nemcsak a „magyar – lengyel két jó barát” gondolatának legfrissebb erősítője, hanem egyetemes emberi értékek legmagasabb szintű felmutatása is. Női mivoltom és családom lengyel gyökerei a költővel, a nyírbátori alma mater a fordítóval kapcsol össze. Közös munkájukat jó szívvel ajánlhatom mindazoknak, akik maguk is szívesen tartózkodnak az ég és föld közötti világban.

            Aztán az élet úgy hozta, hogy a verseskötet nyomdai változatban is megjelent Varsóban, ahova már részletesebb bevezetőt írhattam, amiben a költővel és a versek rám gyakorolt hatásával is foglalkozhattam.

            Ewa Maria Zelenay – bár lengyel anyanyelvű - akár Zelenay Éva Mária is lehetne, hiszen a család magyar gyökerű: ősük Báthory István királysága idején érkezett lengyel földre. Nemességüket az orosz cárok is elismerték, az egyik családtag II. Katalin testőrtisztje volt, míg gálánsnak szánt kézcsókjával meg nem sértette a cári udvari etikettet. Legszerencsésebb őse talán a kijevi opera igazgatója lehetett, nem az a hadmérnök, aki megtervezte a breszti erődöt, aki - amikor fordult a világ - néhány hónapra maga is rabjává vált, ez kellemetlenebb lehetett, mint a zene rabsága.

            Ewa Maria Zelenay 1956-ban született Varsóban, Andrej Zelenay hídépítő mérnök és Halina Michalczyk kiskereskedő gyermekeként. Édesapja az NB-I-es Polonia futballcsapat csatáraként a  mozgás örömét tanította meg lányának, a híres történész anyai nagyapa, a színvonalas amatőr festő a színek és formák világát adta örökül unokájának. Érettségi után Ewa  ezen az úton akart elindulni, de nem vették fel a varsói Képzőművészeti Főiskolára.  Édesanyja javaslatára jelentkezett a LOT lengyel légitársasághoz, a felvételin felfigyeltek külső adottságaira, és a tanfolyam elvégzése után stewardes lett. 1975 és 1992 között bejárta a világot: valamennyi géptípust kipróbálta, és Dél-Amerika kivételével minden földrészt „berepülte.” Budapesten is többször megfordult, itteni élményeiről sokszor mesélt.

            Egy súlyos könyökcsont-törés vetett véget ennek a boldog időszaknak: 19 év után búcsút kellett mondania szeretett munkájának, de valamiből élnie kellett, hiszen akkor már két fiát, Michalt és Aleksandert – férje halála miatt - egyedül nevelte. Kreativitása segítette át ezen a nehéz időszakon: első sikerét egy reklámszöveg pályázaton érte el, ezt követte a többi, majd újból festeni  (és fényképezni) kezdett, verseivel – melyet már stewardes korában is írt – pedig országos pályázatokon lett nyertes. A zene is ott volt életében, fiai ezt kapták örökül: jogász fia rock-együttesben gitározik, újságírónak készülő fia pedig zongorázik.

            Életének ebben a szakaszában szerezte meg diplomáját is, mert ekkorra már tudta, hogy az életnek többről kell szólnia, mint a túlélés. Először az egyik vidéki képzőművészeti főiskolára iratkozott be, de a távolság, az utazgatás miatt azt abba kellett hagynia, végül újságírás-közművelődés szakon Varsóban végzett. Diplomamunkáját az illatok kultúrtörténetéből írta, feltehetően nosztalgiából, hiszen számára mind a mai napig a kerozin, a repülőbenzin maradt a legfontosabb illat. Irodalmi munkásságát eleinte nem a versek jelezték, bár gyermekverseit több együttes is megzenésítette és énekelte. Közismertté mégsem ezek, hanem a rádiószínház számára írott darabjai tették. Festményei, fotói színvonalas internetes honlapja révén váltak ismertekké, ahol reflektál és véleményt nyilvánít a jelen és múlt eseményeiről.  

             A versek tehát végigkísérték Ewa Maria Zelanay életét, de csak 2016-ban kerültek nyomtatott formában a lengyelek kezébe, melynek kétnyelvű változata -  Szilágyi Szabolcs fordításában - került fel a MEK-re. A repülést régen abbahagyta Ewa Maria Zelenay, de  nem feledte: kötetének ez adja a szerkezetét, ez az, ami élményt asszociál, érzelmeket indukál, és ez az,  ami az egyéni élet jelképévé emelkedik. Az emberi létet nem eszményekben ragadja meg, hanem az ég és föld közötti köztes létezés élményvilágát fogalmazza meg, mint ahogyan ezt a kötet e és a nyitóvers is sugallja:

                                                           repülős éltem

                                                           örök emelkedés

                                                           nap nap után táncom járom

                                                           a lét reszkető vonalán

                                                           föld és ég között

                                                           ám ahogy ott lenn

                                                           a való világ vonala sötétlik

                                                           a műhorizont hullámzó szemében

                                                           meglelem a pompás

                                                           emberi egyensúlyt

                                                                                              emelkedések

Ez az attitűd szükségszerűen befelé fordítja a költői ént, de a megjelent 85 vers mégis egybefogja a látható és a láthatatlan világot. Újraéli elemi létélményeit a természet szépségéről (Tátra-versek, Mazoviai tájképek, Márciusi reggel), megszólaltatja közvetlen emberi kapcsolatait (Nagyszülék tölgyfája, a gyermekkor folyója, ajándék napok), és egy-egy motívum hatására tudatalattijából feltörnek az egyetemes- és lengyel sorskérdések (autóbusszal az égbe, vers Justynához, Katyn, tavaszi fűégetés), melyek révén kitágul a versek horizontja és a mély életigazságok egyedi módon fogalmazódnak meg:

                                                           már mindent

                                                           mint poggyászt feladtam

                                                           ujjaim közt csak a jegy maradt

                                                           beszálló kártya- boarding pass

                                                           hívnak az égbe a gate nr 16-on át

                                                                                                          kézipoggyász

Egyéniségéből és műveltségéből fakadóan sokat foglalkozik az egyetemes kultúrával, irodalmi rájátszásaival felidézi azok értékeit (Ikarosz, Ariadné fonala, Mona Lisa, Kis Herceg), és rákényszeríti az olvasót, hogy átgondolja az ősi példák mának szóló üzenetét. A festő szemével látja a világot, amit szavakkal is rögzít (Alla prima, a hó csendje), a pillanatnyi benyomás érzékeltetésére minden érzékszervet mozgósít (az illat színe).

            A gondolatok jó formára találtak a szabadversben, és a személyéhez köthető impulzionizmusban. Ewa Maria Zelenay versei ugyanis az impresszionizmus sajátos változatát képviselik: a belülről fakadó lelki impulzusok nyernek formát bennük. Alkotói módszere könnyen érthető: egy konkrét helyzetből, élményből, tárgyból indul ki, de az asszociációk révén ezeket magasabb régiókba emeli. A vers befogadóján is múlik, ki meddig jut el az „ég” és „föld” közötti távolságban. Veszteség és nyereség azonban kiegyenlítődik a kötetben, és életszeretete, vidám egyénisége válik győztessé. Aki így látja a körülötte lévő embereket és világot, az nem is adhatja meg magát! Különleges időjátékában szervesen kapcsolódik össze a múlt, a jelen és a jövő ebben az egyedi levegőjű, a költői ént pontosan hordozó kötetben:

                                                           vers Justynához

                                    Justyna Moniuszko stewardesnek, aki 2010. 04.10-én

                                    meghalt az elnöki gép Smolensk melletti katasztrófájában

             

                                               így mondta: mama, futnom kell!

                                                         rám vár az ég a magasban…

                                                         rám vár az ég széltében

                                                         rám vár az ég a mélyben

                                                         nézd csak…. repülök!

                                                         így mondta: mama, ne sírj!

                                                            az égen tiszták a felhők

                                                            az égen gyors a szél               

                                                            az ég tágas nem halok meg…

                                                             ….mama!

            A versek magyar fordítását Szilágyi Szabolcsnak köszönhetjük, aki elkötelezett hídépítője a lengyel-magyar kapcsolatoknak. Diplomataként, újságíróként, szépíróként, zenészként, a Mosolyrend nagyköveteként eddig is mindent megtett a közös ügyért, legfontosabb írásai olvashatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (Részletesebben a Személyes irodalom című írásomban foglalkozom vele, ami honlapom vakbarát változatán, a Martinákné Kiskönyvtára részben található.) Most nagy bátorsággal új vizekre merészkedett, hogy e versek eljuthassanak a magyar olvasókhoz. A kötet azt bizonyítja, nemcsak lengyel nyelvtudása volt elegendő a feladathoz, képes volt a női lélek megjelenítésére is. Költő és fordító ilyen szintű együttmunkálkodása pedig az olvasókat gazdagítja: akár az égen repkednek, akár a földön araszolgatnak, eljuthatnak a csillagokhoz….