Czóbel Minka esete..
Czóbel Minka esete Mayával, Donna Juannával és Háfiával...
I.
Ritkán adatik meg az ember számára, hogy tanúja lehessen egy költő-író újjászületésének, Czóbel Minka(1855-1947) újbóli feltűnése a magyar irodalomban ezt kínálja. Első felfedezője Pór Péter volt, aki nemcsak egy nagyszerű tanulmánnyal ásta őt elő a feledés homályából, válogatott verseit tartalmazó kötettel is megörvendeztette az 1970-es években az olvasókat. A felfedezés második hullámát dr. Kiss Margit nyíregyházi tanárnő indította el, aki doktori disszertációját kiegészítette a személyes találkozás emlékeivel, és megjelentette Czóbel Minkáról készített monográfiáját. Néhány év múlva Weöres Sándor Három veréb hat szemmel című antológiájában az elfelejtett költők sorában Czóbel Minka kitüntetett helyet kapott, és Margócsy József hozzálátott a Czóbel-hagyaték módszeres feldolgozásához, hogy írásaival és inspirációival utat nyisson a mai Czóbel-reneszánsznak, a felfedezés harmadik hullámának. Először szülőfaluja, majd megyéje mozdult meg, aztán az újra megjelentetett művek a szakmai figyelmet is ráterelték, bebizonyítva, hogy Czóbel Minkának a XXI. század számára is van üzenete, még ha az első róla elkészült regény leegyszerűsítette azt.
II.
A Wilhelmina, Éva néven anyakönyvezett költő gyermekkori becenevét használta költői-írói névként. Élete önmagában is regényesnek mondható. A német eredetű Czóbelek és a történelmi nevet viselő Vayak leszármazottjaként 1855. június 8-án született a Nyírségben, egy eldugott kis falu közepén, Anarcson. István bátyja, (1847-1932), Emma nővére (1850- 1949) és egy csecsemőként meghalt testvér után ő lett a legkisebb, az elkényeztetett. Élte a korabeli arisztokrácia életét – esküvők, névnapok, vadászatok, lovaglások –, és bejárta szellemileg és valóságosan Európát. Közben a Sorbonne-on irodalmi és filozófiai előadásokat hallgatott, mert a család fogékony volt a művészetekre, és bátyja érdeklődése őt is megfertőzte. Rendszeres iskolák nélkül, önképzéssel olyan műveltségre tett szert, amilyennel a korabeli férfiak közül is kevesen dicsekedhettek. Később saját életformájába a vadászatok, bálok már nem tartoztak bele, szenvedélyes lovas, hegymászó és kiránduló lett belőle, és rajongott a Nyírségért, melynél szebb tájat nem ismert.
Kilenc éves kora óta rendszeresen – több nyelven - írt verseket, Orczy Lőrinc és Kazinczy Zsófia leszármazottjaként, édesanyja, a nagy levelező Vay Evelin árnyékában ez természetesnek tűnt számára. Hosszú ideig nem szánta ezeket kiadásra, csak valami „belső szükségletre” munkálkodott. Bátyja sógora, Mednyánszky László a festői látásmódot erősítette fel benne, amit írásaiban is szeretettel alkalmazott. A nagyőri Mednyánszky-kastélyban vallási, filozófiai és művészeti kérdésekről vitáztak, zenéltek, melyeken Czóbel Minka aktívan vett részt. Nyelvtudását nemcsak utazásai közben hasznosította, eredetiben olvasta a világirodalom legjavát, és fordításokkal népszerűsítette a magyar irodalmat. Bátyja barátja, Justh Zsigmond
35 éves korában vette rá a publikálásra, és hatalmas feltűnést keltett azzal, hogy 1890 és 1914 között nyolc verseskötetet, két regényt,, egy novelláskötetet és két drámai költeményt jelentetett meg. Jókai egyik fogadásán „kollega”-jának ismerte el, és mintegy jelképesen homlokon csókolta. A korabeli kritika a Petőfi-Arany-féle vonulat folytatásaként írott verseket üdvözölte, nem vették észre az azokban megjelenő többletet, és amikor a francia szimbolisták (Baudelaire, Verlaine, Mallarmee) illetve Schopenhauer, Nietzsche és Freud hatására újabb csúcsokra tört, szembefordultak vele, vagy ami rosszabb, elhallgatták működését. Pedig a modern magyar irodalom első darabjai a nyírségi Anarcson születtek meg: elsőként írt nálunk szabadverset – amit ő rythmicus prózának nevezett –, hithű katolikusként befogadta a buddhizmus tanításait, kipróbálta az impresszionizmust és a szimbolizmust, amivel nemcsak verseit, prózáját is megújította, és a dekadens minták hatására bátran élt az extrémebb témákkal, ami miatt nemcsak a kritikusokkal, a katolikus egyházzal is szembekerült.
Czóbel Minka számára az írás létszükséglet volt, családja pedig ettől várta megélhetését, hiszen a századfordulóra anyagilag tönkrementek, és Czóbel Minka semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy férjhez menjen és azzal biztosítsa jövőjét. Gyermekkori szerelme, Forgách gróf a legjobb barátnőjét vette feleségül, Olsavszky Gyula festőtől pedig – a testiségtől irtózva - ő fordult el. A köztudat Justh Zsigmondot (1863-1894) is szerelmei körébe sorolta, de erre sem a levelezésük, sem egyéb adatok nem utalnak. Ennél fontosabb szerepet töltött be Czóbel Minka életében, ami gondolkodásuk azonosságán nyugodott. Mindketten értékesnek látták a magyar paraszti tradíciót, egyformán vonzódtak a francia művészeti újdonságokhoz, a zenéhez, és - más-más okok miatt - mindketten hittek a
„vágytalan boldogság” erejében. Arisztokrata származásuk ellenére felismerték, hogy osztályuk túlélte önmagát, úgy vélték, az új Magyarországot csak a paraszti őserő mentheti meg. Justh tüdőbetegsége miatt az év nagy részét külföldön töltötte, emiatt 1889-től folyamatosan leveleztek, melyekben a Kedves Kolléga! megszólítást csak a Justh halála előtti évben váltja fel a Kedves Barátnőm!-kezdés, de még akkor sem tudott olyan oldottan csevegni vele, mint pl. Fesztynével. Patriarchális viszonyban éltek parasztjaikkal, Justh parasztszínházának nemcsak nézője, szerzőként is részesévé vált Czóbel Minka, akinek verseiben Justh a „turáni” nyugalmat érzékelte, néhányat azokból meg is zenésített és népszerűsített. Írásaik párhuzama alkotói kapcsolatukat mutatja: Justh a Fuimus című regényében ábrázolta az általuk „mándokizmusként” emlegetett jelenséget és a Gányó Julcsa című kötet történeteinek hangulata is visszaköszön Czóbel Minkánál. Ezek a levelek mégis a barátság erejét mutatják: kölcsönösen oldották a másik magányát, és egyengették egymás művészi útját. Czóbel Minka a nyilvánosságot köszönhette Justhnak, cserébe ezért felvállalta könyvének korrigálást, virágmagokat és cserjéket küldött Szenttamásra. „Hozománya” pedig a francia költő, Melchior de Polignac lett, aki vendégül látta a Loire-menti kastélyában, lefordította műveit és segített megjelentetni a Lélekvándorlás című művét.
A Mednyánszkyak pénze megmentette a kastélyt és a hozzá tartozó föld egy töredékét, amit bérlők kezeltek, de velük Czóben Minka volt napi kapcsolatban. Hogy az ebből kapott szűkös apanázsát kiegészíthesse, kutyákat nevelt, méhészkedett, érmeket nyert boraival – küzdött a birtok napi gondjaival, miközben komolyabb segítők nélkül egyre magasabb csúcsait hódította meg az irodalomnak. Justh és anyja halála után a porosz állatfestő, Büttner Helén (1861- 1943) lett megértő barátnő-társalkodónője, akit Bobnak nevezett kedvenc lova nyomán, de ezt a nevet barátnője külsejével is kiérdemelhette. Művészlélek volt ő is és árva, akit szelleme és tehetsége nemessé tett Czóbel Minka szemében, de meg kellett érte küzdenie a családjával, a sznob környezetével és a pletykás irodalmárokkal, akik „Büttnerke” nemi identitását vonták kétségbe. 1890-ben Forgáchék vadászatán találkoztak, amit Büttner Helén képileg, Czóbel Minka szavakkal örökített meg Háfia című regényében. Ettől az időtől kezdve németül leveleztek, néhányszor együtt utaztak, Párizsban pl. több hónapot töltöttek el. Mindketten rajongásig szerették a természetet: a költő megtanulta a festőtől a színek harmóniáját, a festő pedig irodalmi műveltséget kapott a költőtől. A közös gondolkodás, az azonos szellemi szint a távollét ellenére is működött: a Maya című kötet írásakor festette Büttner Helén a legtöbb elismerést kiváltó ökrös képét, s a fehér szín jellemzi a verseskötetet is, ami Czóbel Minkánál „a vágytalan boldogság”, a nyugalom és béke színe lett. Csak egy közös művük van, a francia nyelvű Lélekvándorlás, amelyben Büttner Helén illusztrációi nemcsak a gondolatokat tükrözték, képileg is megjelenítette magukat. 1908-tól Büttner Helén is Anarcson élt, a padlástérben alakítottak ki számára külön bejáratú szobát és műtermet. A közös 35 év alatt művészként és emberként közel kerültek egymáshoz, Helén még katolizált is, hogy a Czóbel Minka életében fontos katolikus karitász is közös tevékenységükké váljon. Anarcson élve szívében magyarrá vált, végrendeletében festményeit, vázlatait a magyar államra hagyta. Később Czóbel Minka megözvegyült nővére is csatlakozott hozzájuk, derűt, életkedvet és anyagi segítséget nyújtottak egymásnak, mikor mire volt szükségük. Ez az idilli együttélés a végén – a naplója szerint - sok feszültséget hordozott, de Büttner Helén szellemi segítsége nélkül élettervét nem tudta volna megvalósítani: szellemi partnere volt a világ végén, miközben „zongoráltak”, sétáltak, lovagoltak, befőztek, képeket vagy filagóriát festettek....
1914 után nem jelent meg újabb kötete, Czóbel Minkának Trianonnal bezárult a világ: nemcsak
Nyugat-Európába, a Felvidékre sem juthatott el akármikor. Néha felutazott Pestre, hogy kapcsolatba maradhasson az irodalmi élettel, melyet az ottani szalonok (Wohl-nővérek, Fesztyék, Szikra) biztosítottak számára. 1910-ben Szikra (Teleki Sándorné) közbenjárására felvette tagjai sorába a Petőfi Társaság, akinek íróvá válását korábban Czóbel Minka segítette. Paradox állapot: akkor lett a konzervatív irodalmi társaság tagja, amikor a legmodernebb versei születtek, ráadásul a valahova tartozás érzéséért el kellett viselnie Herczeg Ferenc utált kézcsókjait. A modern költők ismerték, de nem vettek róla tudomást: nő volt és arisztokrata, igaz, ő maga sem igényelte gesztusaikat. A lapok nem kértek tőle írást, pedig változatlanul dolgozott: drámába foglalta Báthory Erzsébet történetét, újabb verseit Sárkánydalok címmel rendezte egybe, de nem sikerült a kiadás. Nagyszabású történeti tablóját, a Szu munkája című regényét a gazdasági válságra hivatkozva utasították vissza, csak A fekete lovas című regényét közölték folytatásokban, de kötetben azt sem láthatta. Az I. világháború alatt kéziratainak egy része, közöttük a kiadatlan írások, eltűntek, ezeket már nem ismerhette meg a világ. Utolsó anyagi erejével egy nótás kötetet jelentetett meg, hiszen nemzedéke életét ez a műfaj végigkísérte. Országos hírnévre a Fráter Lóránd által megzenésített Száz szál gyertyát és száz liter bort...című tett szert, de annak elismertetéséért hírlapi csatát kellett vívnia a zenésszel, aki elfelejtette őt szerzőként megemlíteni.
82 évesen meghalt Büttler Helén, a két nővér nehéz anyagi körülmények között élte át a II. világháborút: a festményekből, értékekből fillérekért elkótyavetyéltek valamennyit, hogy éhen ne haljanak. A felszabadulás után a maradék vagyonukat is elvesztették, a kastély a nép tulajdonába került: végig kellett nézniük, hogy égetik el feleslegesnek tartott könyveiket, festményeiket, bútoraikat. Egy időre ki is költöztették őket a cselédlakásba, majd visszatérhettek a tönkretett épületbe. Czóbel Minka számára különösen fájó lehetett a park fáinak pusztulása, melyek társai és ihletői voltak életének. 1947. január 17-én halt meg, a kastélykertben kijelölt helyére temették, ahol már szülei és Büttner Helén is pihent. Nővére két év múlva, csaknem százévesen, követte őket. Ma ezen a helyen áll Czóbel Minka síremléke, csak az ő neve van feltüntetve rajta – de a lélekharang értük is szól.
III.
Czóbel Minka írásainak felfedezését nehezíti, hogy a könyvtárakban megbúvó néhány kötetét már nem lehet könyvtárközi kölcsönzéssel megszerezni, mert védett korba léptek. Az interneten olvastam, hogy Bene Kálmán elkészült egy teljesebb szövegkiadás előkészítésével, remélhetőleg ez oldja majd a nehézségeket – legalább a versek tekintetében. A Pór Péter által megjelentetett válogatás töredékes, csak a legfontosabbak megmutatására törekedett a rendelkezésére álló keretben: a költő által nagy gonddal megkomponált ciklusokból kihagyott darabokat, pedig azok kiegészítik és magyarázzák egymást, ezek ismerete emiatt téves következtetésekre juthatnak az ebből dolgozók. Hogy ezt a buktatót elkerüljem, itteni írásomban csak az újonnan megjelent művekre építek.
Költői pályája a népnemzeti hagyományokhoz való kötődés jegyében indult, majd amikor megismerkedett Nietzsche és Schopenhauer munkáival, az utóbbi által közvetített buddhizmussal, inkább már azok, és szociális érzékenysége sugallta a folytatást. Lírája így hát tökéletesen individuális: nem egy közösség nevében lépett fel, a személyes magányt kísérelte meg transzcendentális világokban értelmezni. Keresztényként megpróbálta a különféle vallási tanok természetkultuszát szembesíteni és ötvözni, hogy misztikus lényegüket megfejtse. Így aztán számára Buddha anyja, Maya a hajnali fény üdeségében megjelenő természetet jelentette, meg a fátyolt, ami a földi halandók elől elzárja a lényeget. Egy összetett szubjektumot rejtett el versekben, melyet a mai fiatal kritikusok felfedeztek: Takács Judittól kezdve egyre többen foglalkoznak titkai és költői játékai feltárásával. Pór Péter a több kötetében is megjelenő boszorkányversekben találta meg válogatása összekötőjét: a környezet vélekedése és az önstilizáció találkozott össze ebben az önmetaforájában. A misztikum, az álomszerűség, a finom légiesség világában kereste a szabadságot, de a boszorkány képet át is alakította: boszorkány-tündérei már nem illeszkednek a hagyományos formába. Utolsó megjelent verseskötetét, Az erdő hangját Anarcs és a Széphalom Könyvműhely reprint formában újra megjelentette, amelyben mindent, amit költői pályáján elért, összefoglalt. Itt is, mint korábban a valóság elemeit használta fel a fantáziavilág megteremtésére, a látható világ rejtett összefüggéseinek bemutatására. Lenyűgöző a szepességi fenyvesek rajza, de összemosódik benne a táj és a költő: az erdőbe vizionált alakok a költő érzelmeit, gondolatait jelenítették meg. Czóbel Minka számára – ebben rejlik modernsége, huszadik századisága - az, ami fenyegető, ami szorongató, nem kívül, hanem belül van az emberben:
Lenn a kertben / Lombtalan fák sűrű / Ágai közt /
Hangtalan siklanak / Fejetlen madarak / Lágytollú baglyok / Meggyilkoltak / Sóvárgó lelkei
Baglyok
Maga az erdő is jelképes, a dantei metaforát felhasználva a szepességi erdő az élet erdejévé válik, a benne bolyongó költői én inkább álmodja, mint éli életét, verseiben pedig feltárul magánya, szelíd panteizmusa, szimbolikája az élet ezernyi rémségét sejteti meg velünk. E kötet fontos motívuma a tükör –a Tükrökről, képekről ciklusban - a tárgytalan boldogság után sóvárgó női lélek metaforájaként. Pór Péter érzékletesen fejtette meg a motívum czóbeli jelentését: lapja mögött ott van, még sincs az idő, van is, meg nincs is a világ, minden, mi benne megjelenik, egyszerre lép a semmibe és az öröklétbe, a tárgyi valóságba, még játszani is enged a tört tükör és a kettős tükör örökös bizonytalanságával... Ugyanakkor a tükör lesz eszköze annak is, hogy az ösztönvilág és a tudat közötti határátlépések lágyuljanak, a versek újra meseibbé váljanak, hogy nagyobb szerep jusson a versbeli képzeletnek, mint a versbeli valóságnak. . A jelképekkel átszőtt versek mellett megidézte a Nyírség hangulatát a Három falu
határa ciklusával, a faluját, ( Egy Hét) melyben a mindennapokat és munka összefonódását mutatta be: szinte észrevehetetlen Gubásné tragédiája, aki elvesztette gyermekét és a szakadatlan robot időt sem hagyott neki a gyászra. Az Álmok kertje ciklus Baudelaire hatása mellett saját élményeivel telítődött: az anarcsi kastélyt körbevevő kert ihlette, melynek minden darabja kedves ismerőse, de a valóságot költői magaslatra emelve mesevilágként láttatja.
Lírai sóhajai mellett kezdettől ott vannak a hosszabb költemények, melyek sora a az első kötetben gyakori balladáktól indult és a párbeszédes formát kihasználó elbeszélő költeményekig terjed, amelyekkel hozzájárult a magyar drámairodalom megújulásához. A francia nyelven megjelenő Lélekvándorlásról nincs magyar fordítás, csak kevesen ismerték a kortársak közül is. Verses filozofálás az: a buddhista tanokkal ismerkedő költőnő azok tanulságait összegezte az ebben az időben született verses kötetekkel párhuzamosan, feltárva egy gondolkodó ember szellemi tájékozódásának érdekes szakaszát. S még izgalmasabb lenne felfedezni a képi megvalósítás anyagát, hiszen Büttner Helén illusztrációi tették egyértelművé az ezoterikus tartalmat a kígyó, a szárnyas szív, a Merkur-bot, a Napban lévő szem segítségével. Újdonságot jelentette ez a kötet azért is, mert a benne szereplő nőket tea, cigaretta és könyv társaságában festette meg, és már jelenlétükkel megtörték a kor maszkulin ábrázolási szokásait. Az olvasottak alapján egyetértek Gyárfás Judit végkövetkeztetésével: az alkotópáros ebben a könyvben olyan érdekes, szép világot szeretett volna ábrázolni, aminek nincs párja ebben a korszakban. Jó volna újra föltámasztani. Elérhető viszont a Donna Juanna, mert fontosságát érzékelve Pór Péter a lírai versek mellé beválogatta. Minthogy Madách Tragédiája Czóbel Minka kedves olvasmánya volt, szerette volna Ádám álma mellé Éva álmát megírni. Alkalmat ehhez Pekár Gyula akkoriban megjelenő Don Juan monográfiája szolgáltatott számára, melynek mind a Don Juan képe, mind pedig az abban felvonultatott női sztereotípiák zavarták. Válasznak szánt költői játékához megteremtette Don Juan női párját, Donna Juannát olyan módon, hogy a női és férfi szerep sajátos tükörjáték során egymásra rámosódott, és eltűnt belőle a hagyományos feminin és maszkulin szembeállítás. A kortársak zavarral, megdöbbenéssel és elutasítással fogadták ezt a játékát, a kritikákban egymásnak is ellentmondó vélemények hangzottak el. Ebben a művében egyetlen eszmény, a metaforikus- misztikus módon felfogott szerelem megismerésére törekedett, de mert ellentmondásos szerelemfelfogásokat jelenített meg, és a végkövetkeztetése is madáchi: a metafizikai lényeg nem elérhető még az emberfeletti ember számára sem, sőt: az erre való törekvés tragédiáját okozhatja. Ez is egyike önarcképeinek, elemei azonban összefonódtak vágy– és fantáziaképekkel. Bár a friss szakirodalomban is jelen van, hogy ez a mű a mai ember számára olvashatatlan, nekem tetszett, a történet sok adalékot közölt Czóbel Minka szerteágazó műveltségéről, és a humorát is nagyon élveztem: Czóbel Minka egyéniségének finom vonásai kiragyogtak belőle.
Prózai írásainak sorában az első a Háfia című regénye volt, amelyben a máramarosi szelíd orosz lány szerelmi története mellett bemutatta azt a vadászidényt, aminek maga is részese volt, s ezzel irodalmi magaslatra emelte a „mándokizmust”. A könyvnek csak szűk körben volt sikere, ezért a szerelmi szálat kivette belőle és a Mitel menyasszonya címmel külön novellát formált belőle. Ezeket a rövidebb prózai írásait Pókhálók címmel jelentette meg, ami többrétegű képként fogta össze azokat. Ez az forma ugyanis nemcsak az anarcsi környezetben szorgoskodó kis állatokat jelentette, hanem a buddhizmus ismert mandala alakzatát, amelyet a jungiánus pszichológia is felhasznált az emberi psziché ősképeként. De még Schopeanhauer szerint a spleennek, a kedély rosszullétének az az oka, hogy agyunkban egy csapatnyi pók szövi hálóját. Ez a lélektani és filozófiai aspektus azáltal nyert megerősítést, hogy Czóbel Minkánál a nyelvbe fordítódott át a mindent behálózó metaforás szerkezettel, és a címadó novellában a részeket összekötő retorikai alakzattal, az epiplokéval. A Háfiában elkezdett ál - festmény leírásával pedig különleges Renoair-i, Manet-i hangulatot - akiknek képeit Párizsban gyakorta megcsodálta - kölcsönzött a novelláknak,
Hullámzó holdfény mindenütt, selymes, hullámzó holdfény, csak távol fák pókhálószerű megjelenése itt-ott. A fák szür- ke pókhálója felett a napsugarak halvány arany pókhálója.
Halad a kocsi az arany pókhálók között a szürke pókhálók felé....
Czóbel Minka a pókhálóval jelenítette meg az olyan női sorsokat, akiket nemcsak a körülmények, a gondolatok és az érzések is szorítottak. A kötet szereplői kilátástalan, tört sorsú, vágyódó lelkek, gondolkodnak, képzelegnek, de maguk sem tudják, mit akarnak. Nőkről nem írtak még így ekkoriban, hiszen csak a férfiak töprenghettek Hamletként. A korabeli közvélemény megvetéssel sújtotta a férjhez nem ment és apácává sem váló lányokat, de Czóbel Minka bebizonyította, hogy hősei számára a házasság fenyegető csapda, és a pártában maradás réme is elkerülhetetlen végzetként jelenik meg képzeletükben. Különösen kiemelkedő a címadó novella, a Pókháló, amelyben megalkotta azt a szimbolikus univerzumot, ami nem csak az elbeszéléseket fogja egybe, lírájában is ott dereng egyféle értelmezési keretként. Annuska, a főhős meséli el a történetet, akit az író alter egojának tekintett, mert a halálba hanyatló lány alakja a schopenhaueri pesszimista filozófia szimbóluma: bár csak „egyszerű göndör kis bárányka”, intuitív módon mégis eljutott a kettős élettagadáshoz: az érzékiség és az egyéni élet elvetéséhez. Czóbel Minka pedig az irodalomba fordított sorssal megmenekült attól, hogy hasonló véget válasszon magának.
Czóbel Minka életműve a műfaji sokszínűség ellenére egységes, még bizonyos átjárás is megfigyelhető a témák és a műfajok között: kedves témáit – pl. Báthory Erzsébet - több változatban is megírta, Hafia című regénye egyik szálából önálló novellát készített, a Lélekvándorlás verseit beválogatta itthoni versesköteteibe, A fekete lovas című prózaversét a Két arany hajszál című regénye első fejezetéből emelte ki, csupán verssorokra tördelte. Mindezt azért tehette, mert írásai mögött kíváncsi és kísérletező egyénisége állt, minden felfedezését azon engedte keresztül és egyénítette. A sors nem volt mindig kegyes hozzá. A Nyírségben élt, nem a nagyvilágban, és szűkebb környezetében idegen maradt, bár nem volt tőlük hermetikusan elszigetelve. De ez a kétféle kirekesztettség nem gátolta, hanem elősegítette számára az írást, amiben egy új univerzumot teremtett: a Lét és Máslét (azaz az élet és a halál) kettősségében a világ jelenségeit és olvasmányélményeit azonnal költői motívummá alakította. Meghökkentően eredeti kifejezéseivel spiritualizálta a lírát, nemcsak annak nyelvét, önnön személyiségét is. A dezilluzionizmus, a halálvágy, a menekülés, a magányos befelé fordulás, a titokzatosság és a különféle ambivalenciák (dekorativitás és brutalitás, moralitás és morbiditás, a halállal és a szexualitással való paradox érzésvilág) szecesszióssá tette írásait, melyekben irracionális érzéseket, érzelmeket, hangulatokat, álomképeket és filozófiai eszméket, önreflexiókat egyaránt megjelenített. Lehet, hogy a mai kritikus számára mindez nem simul minden ponton össze, de kísérletező kedve nem engedte, hogy valahol véglegesen letáborozzon. Sokszínűsége pontosan tudta követni belső vágyait, és környezetére adott válaszait. Nem volt olyan harcos feminista, mint barátnője, Szikra, de a nők elismertetéséért, helyzetük megváltoztatásáért – a maga eszközeivel - ő is sokat tett.
Érzelmes utóirat (...a pontosság miatt...)
Nálam fél évszázada vár felfedezésre Czóbel Minka, és örülök, hogy végre eljutottam hozzá: gimnazista koromban figyelmeztetésként kapott sorait („Az égre nézni rossz, nem jó az álom...) megfordíthattam, amikor rátaláltam Ikarus című versének befejezésére:
Hát tudjátok ti mi a fény, az álom? Boldog halandó egy volt a világon. Ha összetörte irigyen a végzet?
A napba mégis közelebbről nézett.
Ez is az ő önmetaforája: mindenkinél közelebbről nézett bele a Napba. Szembe mert fordulni a nők számára kijelölt keretekkel: nem ment férjhez, megmaradt természetközeli világában, és ezzel megteremtette alkotói szabadságát és az új irodalom lehetőségeit. Azt már örökre titok lengi be, hogy mindezt az érzékiség elutasítása vagy filozófiai meggyőződése táplálta, de az Anarcson megszülető életmű befogadta a nyugati modernséget és új szemléletű műveivel előkészítette a talajt a Nyugat nemzedékének jövetelére – akár elfogadták őt elődként, akár nem.
Regényes történelem...
Regényes történelem, avagy történelmi regény?
Amikor 70. szülinapom tájékán számba vettem kincseimet, azon is elgondolkodtam, mi lett volna, ha….Mit csináltam volna másként, ha Szabolcsban
maradok? Kis tűnődés után rá kellett jönnöm, hogy mindent ugyanígy, hiszen a nyüzsgést nem Zemplénnek, hanem magamnak köszönhetem. Talán csak a tartalom módosult volna: Molnár Borbáláék helyett valószínűleg mások találtak volna rám. De Czóbel Minka biztosan köztük lett volna, hiszen - Levente bátyámnak köszönhetően - gimnazista korom óta izgatta a fantáziámat. Akkoriban az Ikarus című versének egyetlen szakaszával találkoztam, ami kijózanítóan hatott lázadó lelkemre:
Ki földön jár, az óvatosan járjon.
Az égre nézni rossz, nem jó az álom.
Leghasznosabb a józan, szürke élet,
lidérc-tüzek a csillogó eszmények.
De az elkövetkezendő évek eltávolítottak Szabolcsból és Czóbel Minkától, és fél évszázad telt el, míg feléledt bennem a vágy a szembenézésre...
Nekiláttam az anyaggyűjtésnek a bejáratott úton, de a róla szóló szakirodalom összeállítása nem igényelt akkora energiát, mint annak idején a Molnár Borbáláról készített, amikor a nehezen megszerzett forrásokat le is gépeltem és elhelyeztem az újhelyi könyvtárban, hogy megkönnyítsem a kutatók útját. Ennél nehezebb volt összeszedni Czóbel Minka írásait, mert annak idején megjelent kötetei már védett korba léptek, könyvtárközi kölcsönzéssel sem lehetett hozzájutni azokhoz, a korabeli újságokban pedig keveset találtam. Szerencsére elindult egy folyamat: egymás után jelentek meg hasonmás kiadásban versei, regényei, novellái, ezekre és a sárospataki nagykönyvtárban lévő eredeti példányokra támaszkodva már el tudtam indulni.
A róla szóló írásokat olvasva meglepődve tapasztaltam, hogy kicsit talán meg is késtem, egy új Czóbel Minka reneszánsz közepén vagyunk, s az új hangú kritikák, ismertetések stílusa elbűvölt és elbizonytalanított: tudok-e én valami újat hozzátenni ezekhez?!Hogy írásom mégis megszületett, több dolognak köszönhetem: megkaptam fénymásolatban a Háfia című regényét, aminek címlapján ott volt kézírásos dedikációja, ezzel személyes kapcsolatot teremtettünk. Lemásoltam Margócsy József Egy régi udvarház utolsó gazdája című hagyatéki gyűjteményét, ami újra belelkesített csakúgy, mint az anarcsi parkban tett személyes látogatás. Az utolsó csepp a pohárban Németh Ványi Klára Anarcsi boszorkányok című írása volt, amitől úgy éreztem: be kell bizonyítanom, hogy a Czóbel Minka forrásoknak másféle olvasata van! Egyébként is közeledett férjem 75. szülinapja, amire ezt szántam ajándéknak….
Megírtam hát a honlapomra és a Széphalomba szánt esszét, elemzést, összehasonlítást, és az új feladatról kezdtem gondolkodni. Tanulva a múlt hibáiból, próbáltam kevesebbet markolni, s az így keletkező hiányt különleges formával akartam kiegyensúlyozni: kis, egymáshoz finom szálakkal kapcsolódó etűdökben gondolkodtam. A novella-regény, mint forma már régóta izgatta a fantáziámat, - a Személyes irodalom című kötetemmel már volt is egy próbálkozásom -, amiben a Czóbel Minkánál megismert epiplokét is beépíthetném, és ha sikeresen kompilálnék a szerzővel, annak különleges hangulata lehetne….
Amikor hozzákezdtem, írásom még a Szivárvány címet viselte, Czóbel Minka egyéniségének sokszínűségét, versei szépségét ezzel akartam kifejezni, és József Attilától vettem a mottót: „A hetedik te magad légy...” Ennek szellemében 6 novellát vázoltam fel magamnak, melyek élete színterein és fontosabb kortársain keresztül jelenítették volna meg az írót, költőt. De nem voltam vele kibékülve, mert Czóbel Minka így nagyon háttérbe szorult volna, s nem ez volt a célom.
De csak a 4. variációban került helyére a dolog, amihez már új mottót találtam:
A felfedezés igazi varázsa nem abból áll, hogy új helyeket ismerjünk meg, hanem hogy más szemmel nézzünk…
Marcel Proust
Ez a gondolat jobban illett ide, hiszen egyszerre fejezte ki Czóbel Minka lényegét és az én szándékomat. (Mivel az interneten csak angolul találtam meg és fordítógép segítségével magyarítottam, lehet, hogy az eredeti kijelentő mód csak az én számíze szerin vált felszólítóvá…) Ha a József Attila-i mottó ezzel eltűnt az írásból, hatása azért velem maradt egy sajátos számmisztikával….Ekkorra már – külső javaslatra - a cím is megváltozott, mert
én sem akartam, hogy olyan irányba vigye el a figyelmet, amire ma a melegek használják a szivárvány sokszínűségét. A Bárókert, mint fontos helyszín adott volt, és hogy rab volt-e benne Minka, vagy sem, azt eldöntik az olvasók.
A helyszínek és az időtávok kijelölésével elkezdődhetett a valódi munka – két és fél évnyi anyaggyűjtés után kellően viszketett már a kezem –. Újszerűen történt ez is: piszkozatok nélkül, rögtön a Tündérkeresztanyámtól kapott gépbe írtam, hogy az ajándék titokban maradhasson addig, ameddig lehet….Mivel a
szülinapig nem készültem el csak 75 oldallal, a második felét – férjem napi érdeklődése és belekotyogása mellett - már nyíltan írhattam. Az 5. novella kakukktojásként került a sorba, azt ugyanis megálmodtam akkor, amikor már ébren és álomban csakis Czóbel Minkával foglalkoztam, így ezt tettem - az egész szíveként – középre: a költőnő belső útjaként.. Mert egy nagy időutazás lett ez, amelyben Anarcstól indultam és Anarcsig jutottam, miközben bemutattam Minka emberi és költői kibontakozását. Magam megnyugtatására rátaláltam az Ikarus című vers folytatására is, ami a mindenkori úttörők sorsának nehézségét és szépségét egyaránt összegezte, és mint ilyen, Minka egyik önmetaforájává válhatott úgy, hogy közben azt a kis gimnazista énemet is megerősíthettem:
Hát tudjátok ti mi a fény, az álom?
Boldog halandó egy volt e világon.
Hogy összetörte irigyen a végzet?!
A napba mégis közelebbről nézett!
És nagyon örültem, hogy játékomban Czóbel Minka társ lett: kettőnk szövege minden gond nélkül egybesimult, pontosan úgy, ahogy megálmodtam….
Ráadásul történetével alkalmat adott arra, hogy néhány kiválasztott kortársával is foglalkozhassak, az őt körülvevő nők ugyanis a maguk jogán is érdekesek voltak. Büttner Helén festőként a női alkotó lehetőségéért küzdött, Dégenfeld Berta betört a csillagászat területére, tudományos eredményeit az is mutatja, hogy elismerésként csillagot neveztek el róla. Teleki Sándorné Szikra néven a korszak egyik írónője, és a magyar feminista mozgalom vezetője, akiknek nemcsak a szavazati jogukat köszönhetik a nők. Vay Sándort / Saroltát zempléni költőként már régen számon tartottam, emberi alakjának megrajzolásával ki akartam menteni abból az egysíkú pletykából, amiben eddig részesült. Sennyey Elza és Mednyánszky Miri kontrasztként került melléjük, mert bár a hagyományos női szerepből ők is többet hoztak ki, mint az átlag, de a maguk korlátait nem tudták átlépni.(Sajnálom, hogy válogatnom kellett, de legfőképpen Maricsku (Sochor Mária) alakjának kidolgozatlansága miatt sajnálkozom, elegendő forrás hiányába nem tudtam többet tenni, pedig érdekelt volna, mi táplálta legendás hűségét….)
A Minka életében meghatározó szerepet játszó férfiakat ( Czóbel Imrét, Czóbel Istvánt, Forgách Lászlót, Justh Zsigmondot, Mednyánszky Lászlót, Jókait és Polignacot) velük ellensúlyoztam, ezzel talán a női egyenjogúságért folyó harc nehézségeit is megmutathattam. És néhány olyan személyt, üzenetet, helyszínt is becsempésztem a történetbe, amelyekkel barátaimat jelenítettem meg. Ez azonban annyira rejtve maradt, hogy az érintettek közül is csak Sarkadi Katika és Posgay Andi vette észre, meg kis barátaim, Ádám és Emma rokonsága, de hát ott a nevek árulkodtak. Nem baj, elég, ha én tudom, hogy ott vannak, mert általuk a hetedik is egyre szivárványosabban ragyoghatott….
Egyik olvasóm – kedves tanítványom - „hányt a szememre”, hogy akkor hagyom abba a történeteket, amikor a legizgalmasabbak. Ez a novellaregény-forma hátránya, amivel magam mondtam le a teljességről, amikor azt választottam. A Molnár Borbáláról írott regényem, a Sorsok áradásának tanulságára gondolva tettem ezt, s nem bántam meg, mert azt a sok kitérővel annyira megnehezítettem, hogy az olvashatóság örömét is veszélyeztettem. De szeretném hinni, hogy a fontosabb szálak azért valamilyen formában a következő részekben folytatódtak és kiteljesedtek.
Az első perctől „kétkezes”-ben gondolkodtam, hiszen Czóbel Minka versei, regényei megérdemlik a feltámasztást, hogy aztán a ma embere maga döntse el, mennyire tudja saját életterébe bekapcsolni azokat. Hezitálásra csak az késztetett, hogy a versek grafikai megjelenítésének mellőzésével – amelyek szétverték volna a novella keretet - mennyire sértem meg költőiségét, de Finta Éva barátnőm autentikus véleménye után megnyugodtam. Czóbel Minka versei közül sikerült csaknem félszázat egészében (vagy töredékében) felidéznem, s belekerült néhány napló- és levélrészlet is, amivel teljesebbé vált a kép. S hogy a végén a forrást is megjelöltem, nem csak filológus-énem diktálta, hanem az a vágy, hogy valaki kedvet kapjon a további kutakodásra...
A dilemmát nem tudom eldönteni: regényes történelem, vagy történelmi regények az én Molnár Borbáláról és Czóbel Minkáról írott lányregényeim, amelyek lányokról (?!) szólnak és a könnyedebb formával kísérletezgetek? Induláskor csak annyit kötöttem ki: az írás nem lehet történelmileg anakronisztikus, és érzelmileg mindvégig meggyőzőnek kell maradnia. Talán ezt nem is sértettem meg, pedig nemcsak a meglévő forrásokra támaszkodtam, a fantázia birodalmába is ellátogattam, hogy a hiányokat kitöltsem. Molnár Borbála XVIII. százada jócskán megengedte a mágikus realizmust, amit a XIX. század végén, a XX. század elején már mellőznöm kellett, de szerencsémre ott segített az a realizmuson túli – szürreális - világ, amit Czóbel Minka maga körül megteremtett. S hogy regényes történelem, vagy történelmi regény lett belőlük? Kit érdekel?!...Az akadékoskodók ellen meg ott van a Czóbel Minkától idézett szófordulat, melyet a magam szájíze szerint kiegészítettem: Unberufen. Sorry. C'est moi….
Fél évszázada barátnőm Liksay Mária, a jóvoltából hamar kézbe szorítható könyv lett a szülinapi írásból, amelyeket ajándékként juttattam el a barátaimnak, hűséges olvasóimnak, egypár könyvtárnak, hogy eredeti célom, Czóbel Minka feltámasztása megvalósulhasson. Elektronikus változata – Peti fiam jóvoltából – felkerült a honlapomra, és elküldtem néhány szakembernek is, akik jártasok voltak e témában. Az örömön kívül más szavuk nem volt, pedig szerettem volna véleményüket olvasni. Szerencsére ezt a régi olvasótáborom – ha nem is annyira szakszerűen - megtette, ennyivel is beértem, mert az igazi jutalmam a történet megírásában rejlett. A nyáron meglátogattam Anarcson Czóbel Minkát, s eldicsekedtem vele, de itt is megköszönöm neki ezt a különleges lehetőséget, amivel nemcsak őt idézhettem fel, magamról is vallhattam...….
Ürmös Bea