Egy katonaének

Balassi Bálint: Egy katonaének

Szétszórt életének egyetlen nyugalmas pontját katonáskodás közben találta meg Balassi Bálint. A vitézi élethez jól értett, s kiváló katonanevelő híre is volt. Ráadásul élvezte is a szabad életet, a bajtársi közösség megtartó erejét. Ezt a versét is az erre való visszaemlékezésként írta, amikor 1589 - ben élete értékeit próbálta összefoglalni. Ebben a versben azonban nemcsak emlékezett, hanem valódi emlékművet emelt azoknak a végvári vitézeknek, akik távol tudták tartani a törököket Európától. A vers a reneszánsz elveknek megfelelően szimmetrikus szerkezetű, három pillérre: az 1., 5. és a 9. versszakra épül, melyekben az emelkedett ódai hangnem remekül érvényesül. Az első versszak kérdése, az ötödik versszak állítása és a kilencedik versszak áldáskérése vázként tartja a verset. A közbülső versszakokban felhagyott az ódai hanggal, életképek sorozatával a végvári életet jelenítette meg, mintegy állításai illusztrációjaként. A lírai én lelkes szónoki kérdésével megszólítja a vitézeket, de valójában már költői kérdésében ott a válasz: a végvári életnél nincsen szebb, hiszen a természet harmóniájában élhetnek:

Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él, 
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.

Balassi a hozzáértő szemével mutatta be a vitézeket, mozgalmas életképekkel láttatta harci kedvüket, a portyákat, a csatát és ami az után következik. Ezek az életképek maguk is egységes cselekménnyé állnak össze: amint a katonák elindulnak az ellenség hírére, nyargalásuk a mezőn, az ellenség felkutatása, éjjeli strázsa és nyugvás, a csata eseményeinek részletező, majd általános leírása, az elesett vitézek megjelenítése. Az igék mozgósító erejével, az objektív valóság képeivel adott érzelmi érveket az olvasónak, hogy elhiggyék: veszélyes, de férfiasan szép élet a végváriaké. A vers szíve az 5. versszak középső sora, ahol a végvári vitézeket a legmagasabbra emelte, hiszen humanista mérce szerint ők azok, akik önzetlenül a legtöbbet adták a világnak:

Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,

Ez is az ódai odafordulás folytatása, de itt 3. személyűként beszél a szöveg a végváriakról, amit az is indokol, hogy az előtte és az utána levő három - három versszak életképe is harmadik személyűként láttatja őket. A vers második fele a vitézi élet árnyoldalait mutatja be. Sajátos harcmodoruk a honfoglalók harci formáját őrizte, ez lett sikerük egyik titka. Ám ezért a sikerért sok mindenről le kellett mondaniuk: "sétáló palotájok" csak a természet, "tanuló oskolájok" a harcmező s "mulatások" az éhség és a szomjúság. Életük soha nincs biztonságban, s a vége is kiszámíthatatlan:

Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézűl holt testeknek.

Ám mindezek ellenére ezek a katonák mégis vállalták ezt az életet, hogy örök dicsőséget szerezzenek önmaguknak. Balassi ezért is gondolta úgy, hogy a "végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege" megérdemli Isten áldását.

A vers a Balassi - strófa klasszikus formáját mutatja: a páros rímek belső rímként törik meg a régi költészet hosszú sorait, s keresztrímekkel összekapcsolódnak az egybetartozók:

6              a              6              a                         7                 b                      =   19 szótag

Vitézek mi lehet / ez széles föld felett / szebb dolog az végeknél? /        aab / 6+6+7

6               c             6               c                         7                 b               

Holott kikeletkor / az sok szép madár szól, / kivel ember ugyan él; /     ccb / 6+6+7

6              d              6              d                         7                  b

Mező jó illatot, / az ég szép harmatot ád, / ki kedves mindennél. /         ddb / 6+6+7

Ez a dinamikus forma egyaránt alkalmas látványábrázolásra és leírásra, képszerűségre és a dinamikára.

Ez az egyetlen tiszta formájú katonavers Balassi költészetében, bár nagyon sok olyan verse van, amiben a vitézi élet mozzanatai megjelennek. Ez az alkotása azért ilyen tökéletes, mert a kívülállás és az azonosulás olyan finom arányait találta el benne, hogy egyszerre jelenhetett meg a versben a tudós költő és a gyakorló katona élménye. 

Hogy Júliára talál...

Balassi Bálint: Hogy Júliára talál...

Balassi leghíresebb és legismertebb versei szerelmi költeményei voltak. Hitte, hogy a szerelem megváltoztathatja, jobbá formálhatja az embert, s átélésével a földi élet egyik szépségét birtokolhatja. A nagy szerelem Ungnád Kristófné, Losonczy Annához fűzte, akivel 1578-ban ismerkedett meg. Mintegy hat éven keresztül irogatta hozzá verseit, bár csak néhány hónapig kapcsolta össze őket a kölcsönös érzelem. Ám ez a szerelem formálta Balassit igazi költővé, mert nemcsak arra volt képes, hogy a valóságos Anna, a szép, vidám, élni vágyó, és érdekeit is őrizni tudó özvegyasszony képét megrajzolja, de a költői képzeletében kirajzolódott eszményi Júliát is megteremtette. Tervszerűen átrendezte ehhez a verseket, s a petrarcai hagyományt követve daloskönyvvé formálta azokat. A legismertebb szerelmes verse 1588-ban íródott, egy váratlan kapualji találkozást emelte költői magaslatokra benne. Igazi gyöngyszeme ez a Júlia verseknek. A költeményt az első és utolsó strófa életképi keretbe foglalta, az utolsó versszak az ún. epikus zárlat. Gyakori ez a forma Balassinál, a versek keletkezését így rögzítette. Hogy ez a találkozás valóságos volt, vagy kitalált, nem fontos, mert a mű már a reménytelen szerelem petrarcai sablonjára épült. Az első versszak a közvetlen vallomást fogalmazta meg:

Ez világ sem kell már nekem, nálad nélkül szép szerelmem,
Ki állasz most én mellettem, egészséggel, édes lelkem.

- s az 5. versszak első sorával ezt erősítette meg:

Szerelmedben meggyúlt szívem, csak tégedet óhajt lelkem.

A vers elején az eszményített nő értékeit kizárólag fogalmi nyelven írja le a költő, mellőzi a szóképeket, de a Júlia iránt érzett hódolat az ezek által közrefogott strófákban metaforákra építve jelenik meg. Köszöntések sorával tisztelgett kedvese előtt, melyeket következetesen a versszakok végén helyezett el. Ez - humanista szokás szerint - nem csupán a találkozáskor aktuális köszöntést jelenti, hanem a hódolat kifejezése is. Fokozatos felépítése nagy költői bravúr, többletjelentés hordozója: az "egészséggel" forma Balassi korában megszokott köszöntésnek számított, de az "idvez légy" csak az imaszövegekben fordult elő, ennek segítségével isteni magaslatra emelte Júliát. A 6. versszakban megjelenő "térdet, fejet hajtó" költő képe zárja le a hódoló gesztusok sorát. A köszöntést követő megszólítások is a fokozatosság elvére épülnek: az "édes lelkem", "szép Júliám" - nál az "életem reménye" intenzívebb hatású. Az 5. versszak végi metaforikus megszólítás: az "én fejedelmem" azonban már ezen is túlmegy az imádott nő uralkodóvá minősítésével. A második szakasztól elkezdődő metaforák a dicsőítés szavai, melyek a szerelmi élményt kívánták elmélyíteni. Ebben is benne van a fokozatosság elve, s az is lényeges, hogy a metafora honnan veszi erejét. A 2. strófa három metaforájának azonosító tagjai az érzelmi élet területéről származnak, a 3. - ban lévők a természetet és a reneszánsz főúri életet idézik. A 4. versszak három metaforájából kettőben a fény az azonosító ("napom fénye," "két szemem világos fénye"), amit az 5. versszakban a tűznek a fénnyel rokon fogalmával bíró jelzős szerkezettel ("meggyúlt szívem") visz tovább. Ez utóbbi versszak szerkezetileg eltér az előzőektől, inkább az 1. versszakkal rokonítható. Ezt az eltérést a Júliára vonatkozó metaforák elhelyezési módjával, ("szívem, lelkem, szerelmem"), ezzel a fokozásos halmozással is kiemelte, s a sűrítéssel készítette elő az "idvez légy, én fejedelmem" összefoglaló hódolatát. Azzal pedig, hogy az itteni metaforák közül kettő az első versszak szavait ismételte, kerekké vált a kompozíció, amit az utolsó versszak zárása erősített meg:

Júliámra hogy találék, örömömben igy köszenék, 
Térdet, fejet neki hajték, kin ő csak elmosolyodék.

A versben megjelenő szerelemfelfogás inkább a trubadúrok korszakát elevenítette fel számunkra, pedig Balassinál ez a kettejük közt mélyülő szakadék felismerését jelentette.. A vers a vallásos himnuszok hangját idézte fel, melyhez az ősi felező nyolcas verselést használta, a Balassi - strófáknak ezzel adta meg ritmikáját a költő. Ez a verse is ebben a formában íródott, csak rövidebb változatában. Az alcím tanúsága szerint megírásakor még kötődött az "Az török..." nótához, de a vers már a korabeli dallam ismerete nélkül is megáll a lábán. A tudós poéta műve ez, aki nemcsak érzéseit, költői tudását is bizonyítani tudta ezzel a verssel.

Balassi szerelmi lírája akkor emelkedett a művelt reneszánsz költészet szintjére, amikor a humanista újlatin költészettel megismerkedett. Ebben határozott szerepe volt a Párizsban kiadott kötetnek, melyben Marullus, Angeriánus, Janus Secundus versei szerepeltek. Secundus nyomán keresztelte át Annát Júliának, s ezzel a költői névalkotással megalkotta szerelme "égi mását". Feltehetően férfiúi önérzetére nagy csapást mért Losonczi Anna azzal, hogy nem őt választotta második férjének, de a költő - Balassi ekkorra már készen állt arra, hogy ezt a veszteségét nyereséggé fordítsa versciklusával... 

Adj már csendességet.

Balassi Bálint: Adj már csendességet.

Balassit sokáig a régi magyar irodalom legvallásosabb költőjeként tartották számon, hiszen halála után ezek a versei jelentek meg nyomtatásban - a többiek pedig elfeledve hevertek a főúri könyvtárakban a 19. század elejéig. A reneszánsz emberhez is hozzátartozott a vallásos költészet, nem tagadták meg a kereszténység tanait, csak a hangsúlyok változtak meg: a túlvilági boldogság helyett az evilágit áhították. Balassi is csak akkor fordul Istenhez, amikor hite megrendül. Neveltetése révén jól ismerte a zsoltárokat, ő maga is fordított belőlük, szüleinek pedig imádságoskönyvvel kedveskedett Beteg lelkeknek való füves kertecske... címmel. De istenes verseiben is a reneszánsz ember bújik meg, nem alázatos könyörgések ezek, hanem az öntudatos ember vitázik bennük, harcol a hitéért...

Az Adj már csendességet... című verset 1591-ben "az oceánum partján", lengyelországi bujdosása idején írta. A kedvesétől, hazájától, barátaitól távol szakadt ember könyörgése ez a belső béke, a lélek csendje után. A könyörgés azonban nemcsak vallási gesztus, az emberi létezés állandó kísérője is: az élet elvesztésének, az értékvesztésnek az érzete, félelme, elhárítási vágya hívja életre mindenkiben. Balassi versébe olyan ember áll előttünk, aki sorsa zaklatottságából, tudata vergődéséből megszerezte azt az erőt is, amely könyörgése művészetté emeléséhez szükséges volt.

Ez a vers formai kidolgozottságával, nyelvi sűrítése révén egyedülálló a Balassi életműben. Tartalmi és formai egységei arányosak, szimmetrikusak: az első két versszak könyörgését négy versszaknyi érvelés követi, s az utolsó két versszakban ismét visszatér a könyörgés. Az indulás "már" azt érzékelteti, hogy egy folyamatba kapcsolódik be az olvasó:

Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!

Mindegyik strófa egyetlen érvet fogalmaz meg, melyek nagyrészt Istenhez szólnak, de a költői én egyszersmind önmagát is erősítette egy kis biztatással. Az első érve vallásos érv:

Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg.

A második érv az isteni irgalom végtelenségét hangsúlyozza, a harmadik pedig Balassihoz illő, hisz még egy kis alkudozás is belefér nála egy ilyen versbe.

Jó voltod változást, gazdagságod fogyást érezhet-e?

S a végső érv már a biztos bocsánat tudatával nyugtat, hiszen a keresztény tanítás szerint :

Megadod kedvesen amit igérsz kegyesen hitem szerént.

A verset lezáró újabb könyörgés érzelmileg felfokozott, a "hát " indulatszó megjelenése is ezt jelzi. De az utolsó versszak pedig a lélek bűnbocsánat utáni felszabadultságát és megnyugvását vetíti elénk:

Repűlvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkűl, 
Kit jól gyakorolván haljak meg nyugodván bú és kín nélkűl.

A vers szigorúan szerkesztett, az egyes strófákban jelentkező rímek és jelentésük párhuzamosan ismétlődő. Ez is Balassi - strófában íródott, de annak rövid változatát használja: a 7 szótagos egységet 4 szótag helyettesíti. Ezzel megtöri a nyugodt verszenét, s ezzel tükrözi megrendültségét, érzelmi feszültségét. Tökéletes a formakultúrája, mely a felborult világrendet ellensúlyozza. Perlekedés, könyörgés, vita, szenvedélyes érvelés váltogatja egymást a versben, ami már igazi szóvers, nincs semmilyen utalás korabeli dallamra - a nyelvi ritmus tökéletesen helyettesíti a zenei kíséretet.

Balassi istenes verseinél nem rendelkezett mintákkal, sablonokkal, ezért is lehettek ilyen személyesek, egyéniek. Éppen ez ezeknek a legfőbb értéke: az Istenhez fűződő személyes viszony megszólaltatására törekedett költői nyelve segítségével.