Huszt

Kölcsey Ferenc: Huszt

Az epigramma olyan költői műfaj, melyet hagyományosan a lírához sorolnak, de különböző változataiban hol a lírai, hol az epikus elemek kerülnek előtérbe. A görögöknél a kőbe vésett sírfeliratokból alakult ki, s mint ilyennek, rövidnek és tömörnek kellett lennie. Kedvelt formája volt a disztichon, mely a hexameter könnyített, lírai változata volt. (A szó maga görögül "két sor" - t jelent, magyarul párversnek is fordítják.) Az epigramma maga is két elemből áll: valamely tény (tárgy, dolog, személy) és a hozzá kapcsolódó megjegyzés, gondolat. A magyar műköltészetben kezdettől fogva jelen van ez a forma, de kitüntetett szerephez a klasszicizmusban jutott. A magyar romantika tőlük vette át, s eredményesen művelte: Kölcsey és Vörösmarty mellett Petőfi is remekbe szabott epigrammákkal beszélte ki magából válságát. (Felhők - ciklus darabjai)

Kölcsey 1831-ben írta Huszt című epigrammáját, mely - költészetében szinte egyedülállóan - optimista hangulatot áraszt. Ennek az az oka, hogy ekkor kedvezően alakult az élete. Kilépett a csekei magányból, a megyei közéletben politikusi szerepet vállalt, s a nemzete sorsán javítani akaró szándék erősen munkált benne. A verset nem az ihlető helyszínen írta, hanem otthon alkotta meg a vár romantikus látványát, feltehetően a közelgő évvége késztette számvetésre. Bár az emlékbeli rom a múltat idézte, de nem a történelem, hanem a jelen foglalkoztatta a költőt.

A vers első fele gyönyörű tájképp, a romantika minden motívumát felhasználta megalkotásában: a "bús düledék", az éjfél, s a fellegek közt megjelenő "lebegő rémalak" először kísértetnek tűnhet. Ám ez a lírai én lelkiismerete, aki a vers üzenetét megfogalmazza:

    És mond: Honfi! mit ér epedő kebel e romok ormán!
           égi kor árnya felé visszamerengni mit ér?

Nincs ez ellentmondásban azzal a Kölcseyvel, aki számtalanszor fordult már a múlt példáihoz. Ám a Széchenyi által megindított reformmozgalom ekkorra új perspektívát állított eléje, s a bekövetkező változások nyomán ő is kezdte elhinni, hogy "Magyarország nem volt, hanem lesz." De azt is tudta már, hogy a változásokhoz a "visszamerengés" már kevés. Ezért is fogalmazta meg határozottan a polgári eszményeket: "Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!" Cselekvésre akart késztetni: hatni - a társakra, alkotni - magunk és mások javára, gyarapítani - tudásunkat, vagyonunkat - ezek a legtisztább liberális elvek voltak erényekben kifejezve. Kölcsey is hitt bennük, mert ekkorra megmozdult a magyar társadalom, s Európa - szerte hadat üzentek a zsarnokságnak. A gondolatot tökéletes formába öltöztette, tökéletesen kivehetőek az epigramma elemei: Huszt romjainak látványa és az ehhez kapcsolódó gondolata a jövőről. Mindkettőnek megvan az előtagja és a lezáró része: a romvár külső képe és a "lebegő rémalak", illetve a kérdés és a válasz. Romantikusak és tömörek a felhasznált képek, a gondolat ezek segítségével könnyen eljuthatott mindenkihez. Nagyszerű a verselési forma is: hexameterek és pentameterek váltakoznak egymással, azaz disztichonok periódusos ismétlődése a vers. A hexameter klasszikus forma, hat verslábból álló sort jelent, amiben az utolsó két versláb kötött: a daktilust spondeusnak kell követnie:

      Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;

A pentameter neve szerint öt verslábból álló sor. Valójában ez is hat verslábból álló antik versforma, ahol a harmadik és hatodik versláb csonka, s emiatt csak öt versláb időértéke érvényesül. Önmagában nem is használják ezt a verssort, csak hexameterhez kapcsolva, mint itt is:

      Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Ezzel a versformával különös zeneiséget adott a versnek, illőt az ódon vár képéhez, s megfelelt vele a romantikus festőiségre törekvés eszményének is. Így válhatott a klasszicizált romantikus vers mintájává alkotása.

Rövid és csattanós ez az alkotás, ahogyan az egy epigrammához illik. Ekkorra véglegesen kiábrándult Kölcsey a nemességből, halálraítéltnek látta a nemesi Magyarországot, ugyanakkor a változások miatt még bízott a megújulásban. Ám üzenete nemcsak kortársaihoz szól, ma is csak a tettek, s nem az ábrándok segíthetnek rajtunk - ezt mi is megtanulhatjuk a költőtől...