Csokonai Vitéz Mihály

Az Estvének a le írása és Az Estve I. című Csokonai versek összehasonlítása

Csokonai Vitéz Mihály (1773 - 1805) a magyar irodalom egyik csodagyereke volt, akit "versificatorrá" az iskola tett, de nagy költővé tehetsége révén vált. Az iskolai versírás megadott tárgyra a középkori latin nyelvoktatás gyakorlatában gyökerezett, a divatos alkalmi versírást alapozták meg magyar nyelvű változatával, melyet a Ratio Educationis terjesztett el a magyar iskolákban. Nemcsak a hazai oktatás része ez akkoriban, hiszen Rousseau is panaszkodott emiatt, de Csokonai számára ez volt az első lépcsőfok poétává válásához. A tanulók számára két feladatot jelentett, a sententia - t, az antik költők bölcs mondásainak kifejtését a retorika szabályai szerint, és a pictura-t, ami a természet, a tájak, az évszakok, az emberek leírása volt. Ahogyan Kölcsey írta a Csokonairól szóló recenziójában: "...kulcs a' deák literaturára 's főképen a' metrikának ismeretére, azonban még is elégséges, hogy a' netalán még szunnyadó poetai geniust felébreszsze 's Római példák szerént vezesse..."

Csokonai 1785-ben lett a debreceni "oskola" poétikai osztályának tanulója, ahol azonnal felfigyeltek különleges értékére. Iskolai tanítója, Kovács József és magántanítója, Budai Ézsaiás különös figyelemmel kísérték kivételes képességű tanítványuk költői tehetségét. Életrajzírójától, az osztálytárs Domby Mártontól tudjuk, hogy Kovács József még azt is megengedte neki, hogy ne akkor írjon verset, amikor órája van, hanem amikor a kedve megjön. S mivel már ekkoriban is sokat éjszakázott, arra is volt engedélye tanítójától, hogy egy órával később menjen be tanulni, hogy kialudhassa magát. Nem véletlen, hogy maga a költő is hálás szeretettel emlékezett vissza mestereire: "Ezzel ditsekedni Országosan is szerentsémnek tartom."

Korai verseiről azért tudunk beszélgetni, mert fennmaradt ekkori kéziratainak gyűjteménye, a Zöld kódex- melyet eredeti borításáról Toldy Ferenc nevezett el így - és megőrizte zsengéit. Erről a gyűjteményről sok vita volt, de a Csokonai életmű szempontjából nagy kincs. Nemcsak az eredeti magyar és latin nyelvű házi feladatokat, latin versmásolatokat őrizte meg számunkra, hanem később ebben javította és "toldalékolta" korai verseit maga a költő. A két iskolai verstípus vegyítéséből nőtt ki az 1790-es évektől nagy filozófiai lírája, amellyel minden mai iskolás először találkozik.

1785-ben iskolai gyakorlatra készítette Az Estvének le írása címmel a Zöld kódex 2. darabját.

Látod - e szép Phebust ditső tronusában
   Űlni az ég boltyán fényes ruhájában
A meg mosdott nap az a'ki mindeneket
   Táplál sugárival minden embereket. 
De mikor meg unnya már hosszas futását
   És félbe akarja hagyni utazását
El érkezik hozzánk az az édes estve
   Melly az ég kárpittyán van sűrűnn le festve 
Az ég boltozattya már másba őltözött
   Sok tsillagok sora az égre kőltözött
Ez a' ki plántákat öntözi könyvével
   Kellemetes Zefir tsókojja szelével
Illyenkor vehetnek a' musák időket
   Pallás taníttya tudományra őket
Mert ekkor szűnik meg a ' Városi lárma
   A Gondos musáknak igen nehéz járma

Ez a vers így első olvasatra nemcsak az éppen átalakulóban levő korabeli helyesírás furcsaságait őrzi, de a zseni jelenlétét is érzékelteti - bár sok köze nincs ennek a 16 sornak a későbbi "estvékhez". Élményi hátterét és ritmusát görög és latin tanulmányaiból merítette, és saját képzeletét is hozzátette, mely diákkorában is már olyan élénk volt, hogy ő maga is megrettent: időnként kimenekült előle a kollégiumi éjjeliőrökhöz. Itt még leírását messzebbről indította: a tengerből kilépő Napisten monumentális képével kezdődött a vers, és innen váltott az estre. Az archaikus könyv az esti harmatot jelentette, az ehhez kapcsolt nagyszerű kép teljességével az élet szépségét fejezte ki. Verselésében az időmértékes - és a nyugat - európai formát kapcsolta össze, bár rímhasználata még eléggé egyszerű volt. Nem is csoda, hogy tanárai felfigyeltek tehetségére, 12 évesen kevesen rendelkeznek ilyen világlátással és poétikai tudással még napjainkban is.

musák az osztálytársak voltak, akiket Pallasz Athéne, a tudományok istennője tanított. Szokása volt a diák Csokonainak az, hogy az iskolai versekben a diáktársaknak is elhelyezett egy-egy üzenetet. Így volt ez az Egy város leírásában, ahol egy pajzán betéttel a kamaszfantáziát mozgatta meg, vagy az Álomban, amiben saját aluszékonyságát, éjszakai olvasását, kései felkelését írta meg, ami napi problémája volt ekkoriban. A vers befejezése Az Estvében is szubjektív lett, a városi lárma elleni panasza több írásában is előfordult, érzékeny idegrendszere iszonyodott minden zajtól és lármától - még a közös istentiszteletek látogatásától is felmentették emiatt.

A vers második változata - Az Estve I. - közvetlenül ez után következik a Zöld kódexben, és már jóval ismerősebben cseng a mai olvasó számára. Ez lett ugyanis a nagyvers ősszövege, melyet alaposabb előkészületek után otthon készített el házi feladatként. Kiérleltebb, csiszoltabb, mint az első leírása, bár ebben is visszatér annak egy-két motívuma: az este - lefestve ríme, és a "plántákat" "könyvével" öntöző este képe. De míg az elsőben a tanulószoba négy fala közül pillantott ki a természetre, ebben az alkonyodó természet közepébe ragadta az olvasót, és közvetlen természetélményeit osztotta meg vele.

Maga a téma is olyan volt, amire az érzékeny idegzetű kisdiák egész lényével ráhangolódhatott: a debreceni Nagyerdő sokszor megfigyelt, megcsodált képét adhatta vissza versében. Kevesebb benne a mitologizálás - de mint klasszicista ezt nem engedhette el teljesen - és az élmény természetességét irodalmi mintákkal kapcsolta össze. Az indító kép - a híves szárnyon járó évszak - antik reminiszcencia. A nagy előd, Bessenyei György Estvéli gondolata nemcsak ennek a látványnak megalkotásában segítette, hanem az ő hatására tette a leíró verset később elmélkedő, filozófiai költeménnyé. Péczeli József fordításában ismerte Hervay és Young "a két komor ánglus" kortárs - költők verseit, ők is mindhárman hatottak rá írás közben. E második versváltozat egyedisége az este sejtelmes átélésében rejlett, ez adta a hangulat tökéletes harmóniáját. Mint ahogyan a Zöld kódex egyik versének címében írta: a Poéta tsak gyönyörködni szeret nem kíván ő semmit egyebet.

Szentimentális tájrajz lett tehát ez a második változat, hangulatos természeti kép, melyben hangokkal, illatokkal, szélmozgásokkal mutatta be az alkonyt. Leírása tökéletes pictura és költői remekmű, mert nemcsak "az estve" leírása, hanem ekkori világlátásának elemeit is felvillantotta benne.

Az aranyos felhők tetején le festve 
   Mosojog a' híves szárnyon járó estve
Mellynek ujj élettel bíztató harmattya
   Gyöngy tsepjeit a ' nyílt rosákba hullattya

A költő "szomorú lelkét" ez a látvány tökéletesen megvigasztalta, a "tsendes melankolia" rejtett örömei elfeledtették vele a "borzasztó éjj" "komor szárnyait." Az alkony egyre szebb és vonzóbb: az erdő "fűszerszámozott theátrum"-má, illatos színházzá varázsolódott át, a gyönyörűségek színterévé, ahol az "édes koncertek" kellemes melódiáira kedvencei, a gráciák - a szépség, kellem és báj antik istennői - jártak körtáncot. A dallamot ehhez is a szimultán verselés adta, mint az első változatban, a kétféle ritmus keverésével különleges zenei hatást ért el - későbbi műveiben is szívesen használta ezt a formát. Versének ezt a változatát jelentette meg a Diétai Magyar Múzsában, Pozsonyban kiadott versújságjában.

Az 1794-es Az esve című közismert Csokonai vers tehát a téma harmadik variánsa, melynek bevezető részét e második pictura adta. Horatius nyomán Csokonai is állandóan javította verseit, néhány szót ebben is kicserélt: a nyájas Zefirkék helyett kellő zefirek, a kellemesség helyett a gyönyörűség, a tsendes melankholia pedig a sokkal kifejezőbb vidám melankholiává változott, de nem változott az a természeti kép, mely az előző vers lényegét jelentette.

S már nem maradt meg a természet leírásánál, Rousseau tanítása nyomán a jó természettel a rossz társadalmat állította szembe. A fényjáték színpompája helyett sötétség, az édes koncertek helyett a lárma és zsibongás, a gráciák kecsessége helyett a részeg tolongás uralja a verset, mert a szépséget elpusztította a durvaság, a harmónia diszharmóniába fordult. Amikor zárlatában visszatért a nyitó természeti képhez, annak "éltető levegője" vált egyetlen kincsévé, mert ebben az emberi társadalomban számkivetettnek érezte magát. (A magyar irodalom első hosszúversének részletes bemutatása a műelemzések között olvasható.)

Ez a három változatban élő vers azt a műhelymunkát mutatta meg számunkra, melynek következtében megszületett Csokonai közismert verse. Mindhárom változat a költői alkotás egy-egy pillanatát rögzítette, egy tizenéves tehetséges fiú így jutott el a kemény társadalombírálatig. Első versét akkor írta, mikor még hitte, amit a Zöld Kódex egy másik címében megfogalmazott: Egyedűl a tudományok teszik halhatatlanná az embert kivált a ' Poesis... Amikor ő lett a poétikai osztály praeceptora, tanításában is felhasználta a téma első két változatát, nagy tudatossággal a versfejlesztési elvet is bemutatva segítségével. S mire a vers harmadik változata is elkészült, már sejtette: "Az is bolond, ki poétává lesz Magyarországban...". De akkor már nem tehetett sorsa ellen semmit.