Mikszáth Kálmán
A bágyi csoda és a Szegény Gélyi János lovai című Mikszáth novellák összehasonlítása
Az epikus műfaj művészeként számon tartott Mikszáth Kálmán írói beérkezését két novelláskötetének, a Tót atyafiaknak (1881.) és a A jó palócoknak (1882.) köszönhette. Igaz ugyan, hogy ezek előtt is jelentek meg írásai, de azok nem okoztak akkorra feltűnést, mint az ikerpár - novelláskötet. Kedvenc "tótocskái"-ról szóló kötetének négy darabja közül kettő azonnal az érdeklődés középpontjába emelte, s a 15 palóc történettel pedig sajátos novellaciklust teremtett. A történetszövés szintjét az erősítette, hogy az egyes szereplők és egyes tartalmi elemek vándoroltak a novellák között Formailag pedig az a költőiség kapcsolta össze a novellákat, melyek a művekben rejlő bensőséges értékek kifejezői. Ettől váltak ezek a történetek hallatlanul modernné, amit csak napjainkban ismertek fel az irodalomtörténészek.
A jó palócok kötet kiválasztott két darabját összeköti a főszereplők személye, ami a megszakítottság - folytonosság kapcsolat újszerűségét alakító beszédmód sajátosságának eszköze. A bágyi csoda Vér Klára hűtlenségének története, amikor a katonáskodó férjének tett hűségesküjét megszegte a régi szerető, Gélyi János kedvéért. Férje halála után férjhez is ment régi hozzá, de még egy év sem telt el az új kapcsolatban, amikor máris újabb esküszegésre gondolt Csipke Sándorral. Ezt a történetet dolgozza fel sajátos ízekkel az író a Szegény Gélyi János lovai című novellában. Ez a négyszereplős történet zárt világú, balladára emlékeztető, tragikus hangoltságú mű. Lineáris cselekményét először a férj nem - tudása, majd felismerése vezeti, ami kétosztatúvá teszi a történetet: az első részben a férj büszke, boldog, öntudatos, majd lassú és homályos sejtések után bekövetkezik nála a hirtelen felismerés és a gyors döntés. Gélyi János jellegzetes Mikszáth - hősként a készölődő házasságtörést azzal akadályozta meg, hogy féltett paripáit a szakadékba vezette: pusztuljanak el együtt a gyalázat megtörténte előtt.
A két elbeszélés kétféle nézőpontból láttat: A bágyi csoda életképszerű, a Gélyi János... balladisztikus, de mindkettőben összekapcsolódik az epikus idő és a lírai hang, ami az idő és a beszéd hierarchikus viszonyának felcserélésével járt együtt. A Gélyi János - történet attól balladai, hogy a ráismerést nem a szavak, hanem a jelek (fehér rózsa) hívják elő. A szereplők érzelmi viszonyaiból, jelzésszerű cselekedeteik egymásra hatásából alakul a cselekmény. A sorsokat mozgató lélekrajz mindkettőben kihagyásos, csak néhány érzelemre (birtoklás és féltékenység - erotikus vágy és csalás öröme) összpontosít. Az érzelmek megjelenítése szaggatott mondatokkal, mozdulatokkal, gesztusokkal, félszavakkal és hangtalan belső beszéddel történik. A bágyi csodában a népi hiedelem része az életnek, szinte hitelesíti a történetet. S több is annál, mert benne Mikszáth - földijei gondolkodását követve - nevet, sőt nyelvet ölt a hiedelmekre. Ha a viharűző harangszó hatékony is volt Bodokon, a bágyi malom apadó vizét mégsem tudta felduzzasztani Kocsipál Gyuri molnárlegény esőkérő hiedelme, pedig
..már a Szent Mihály lovát is ellopta a temetőből, lévén annak az elégetése csalhatatlan módja a záporeső kierőszakolásának az égi hatalmasságoktól.
Igazán akkor válik ez a nevetés nyelvöltögetéssé, amikor Gélyi János cselvetésével mégiscsak megduzzad a malomgátnál a víz, s ha csoda nem is történt, Vér Klára hűtlenségéről fecseghetett a Bágy visszafelé folyó vize. A babona azonban sohasem nevetséges Mikszáthnál, nem is ellene prédikál, komikusak csak azok, akiket ezzel be lehet csapni.
E történet folytatódik a Szegény Gélyi János lovaiban. A történés itt sem külső, a szereplők lelkében és közvetlen környezetében történik. Az elbeszélés Gélyi érzelmeit követi, de a környezetet is beszélteti. A tárgyi világ jelentésszervező erőként van jelen a művében, ezért válik hangsúlyossá a Bágy patak vagy a lovak feldíszítése. A történet nagyobbik fele a lovakról szóló leírás, mintha csak azok különlegességét akarná az író bemutatni. De ebben a homályos elbeszélésben a ballada jelenetező - epikai többszólamúságára épít az író: az olvasó hol a két főszereplő, az immár házas Vér Klára és Gélyi János, hol pedig a narrátor "szólamával" azonosul, illetve folytonosan vándorol e két szólam között. A történet ugyanis nem az egyik vagy másik szereplőhöz, vagy a narrátorhoz tartozik, a létezésen belül születik meg s bontakozik ki a szólamokban elrejtett monológ, melyek a befejezésben kapcsolódnak egymásba:
– Irgalom, segítség! Ó, tartsd azt a gyeplőt!...
– Verjen meg az Isten, meg is fog verni!
Tartotta is, de csak míg kioldotta rajta a bogot. Csettintett a szájával s egy lóriasztó szisszenést hallatott:
– Gyí, Tündér! Ráró!
Aztán odahajította a két kibontott gyeplőszárat a Bokros és a Villám nyaka közé...
Mikszáth palóc novelláiban az embert körülvevő valóság sokkal teljesebb. Materiálisból és transzcendensből egyaránt építkezett, valószerű és valószerűtlen világa, alakjai mítikus archetípusok: férj, feleség, szerető, kerítő. Gélyi Jánost furfangos esze segítette hozzá, hogy régi szeretőjét visszaszerezze, s amikor rájött, hogy Vér Klára feleségként sem tudott leszokni arról, amire ő tanította, a megcsalt férj erkölcsi magaslatáról ítélt, s nincs benne kétely a döntését illetően. A címbeli szegény jelző a falu véleményét fejezi ki, s utal az öngyilkosságra-gyilkosságra, mellyel Gélyi János lelki összeomlásakor sorsa tragikumát az ártatlan lovakra, büszkeségeire helyezte át.
Mikszáth újszerűségnek az az oka, hogy a falusi közbeszédet emelte irodalommá, költészetté. Stílusa egyszerű és közvetlen, a sok bekezdés pergővé, könnyeddé tette írását. Patakszerűen gördülő mondatai egyszerűek, frappánsok, áttekinthetőek, de ezt is megkomponálta: köznapi szavakkal, indulatszavakkal közelített a mintához, s narrátorként mindvégig jelen maradt a szövegben.