A-Á

 

Abszurd dráma: képtelen, lehetetlen, groteszk elemekre épülő forma, melyben a szereplők nem jellemek, nem típusok, hanem metaforikus példázatok, melyek szituációkra épülnek. Nincs hagyományos értelemben vett története, a tér és az idő szerepe másodlagos benne, mindennek esztétikai vagy politikai okai lehetnek. (Ionescu, Mrozek, Beckett, Dürrenmatt)

Aforizma: életbölcsességet kifejező szellemes mondás

Akadémizmus: a XVII. - XVIII. századi művészeti akadémiák szemléletéhez, a rajz, festés, mintázás megtanítható szabályaihoz mereven ragaszkodó művészet. A 19. században a polgárság hivatalos művészete volt, minden új törekvés az ellene való harc során alakult ki.

Akrosztikon: névrejtés, olyan vers, melyben a versszakok vagy a sorok kezdőbetűi összeolvasva egy nevet vagy egy mondást adnak

Aktivizmus: Kassák és körének mozgalma az 1910-es években. A művészetet tettként fogták fel, arra törekedtek, hogy a művészet és a hétköznapok között húzódó falat lebontsák. A művészi alkotást a technikához közelítették, amatőr művészeti tevékenységgel (szavalókórus, színjátszás) szabadították fel az emberek alkotó erejét. A művészetet társadalmi haladást célzó tevékenységgel kapcsolták össze.

Alexandrin: francia sorfajta, 12 szótagos, közepén metszettel. Magyarra hatos és hatodfeles jambussal fordítják

Állatmese: emberi tulajdonságokkal felruházott, emberi módon cselekvő és beszélő állatokat szerepeltet versben vagy prózában megírt mese, melyből erkölcsi vagy gyakorlati tanulság vonható le (Aiszoposz, La Fontaine, Krilov, Lessing, Heltai Gáspár, Fáy András)

Allegória: elvont fogalmaknak képekkel való helyettesítése (Dante: Párduc = testi örömök, Oroszlán: gőg, erőszak, Nőstényfarkas = kapzsiság), ha egy szóképet következetesen végigviszünk egy versben

Alliteráció: betűrím (mássalhangzók összecsengése: "Bécsnek büszke vára"

Allúzió: célzás, ráutalás, rájátszás - egy közismert kifejezés, mondat más, új szövegkörnyezetben történő felhasználása

Almanach: évkönyv, zsebkönyv, gyűjteményes könyv

Anafora: egymást követő mondatok vagy mondatszakaszok azonos szóval vagy szócsoporttal való indítása (gondolati vagy ritmikai ismétlődés egysége: "Oly korban...")

Anagramma: egy szó / név betűinek fölcserélésével alkotott új szó, gyakran használták írói álnévként (Voltaire)

Analitikus dráma: a konfliktusok gyökerei a múltban találhatók, a múltat kell feltárni, hogy a szereplők viselkedését megértsük. Közben a szereplők jelleme, egymáshoz való viszonya kiderül, s a problémás helyzet megoldása a szükségszerűség képzetét kelti. Általában az ember teljes meghatározottságát valló (determinisztikus) szemlélet, a sors elháríthatatlanságát állító (fatalisztikus) felfogás áll a hátterében (Ibsen)

Analitikus módszer: az irodalomban a cselekvések lelki hátterének, tudatfolyamatoknak a feltárása

Analitikus regény: a külső történet alá van rendelve a szereplők lelki folyamatainak, a tudatfolyamatok feltárása miatt lélektani regénynek is nevezzük

Analógia: hasonlóságon alapuló egyezés, a hasonlóság megállapításán (feltételezésén) alapuló gondolkodási művelet

Anekdota: frappáns mondásra épülő kisepikai műfaj, melyet a magyar irodalomban Mikszáth emelt irodalmi rangra

Angyalok: Isten udvartartásának tagjai, akaratának végrehajtói

Antik művészet: emberközpontúság, az egyén önmegvalósítása, az emberi önmegismerést hangsúlyozta; mérték, mértéktartás, harmónia, kiegyensúlyozottság jellemzi.

Antikvitás: az ókori görög és római kor művészetének, kultúrájának, szellemének és emberfelfogásának összefoglaló neve, illetve az ebből eredő hagyomány

Antikrisztus: Jézus nagy ellenfele, aki az idők végén jelenik meg a Sátán küldötteként

Antitézis: ellentétel, valamely tétellel szembeállított, azt tagadó tétel, állítás

Anyegin - strófa: a 14 négyütemű sor 3 négysoros és egy kétsoros egységből tevődik össze. Rímképletében különbözik a Shakespeare-i szonettől, ababccddeffegg

Apokalipszis: az Újszövetség egyik könyve, János jelenései jövendölése a világ végéről

Apokrif iratok: a nem kanonizált könyvek, melyek egyidősek a Biblia részeivel

Apostolok: Jézus 12 tanítványa, akiket tekintéllyel és hatalommal ruházott fel, hogy közvetítsék tanításait (Péter, András, Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, Jakab, Tádé, Simon, Júdás - majd helyette Mátyás)

Ars poétika: a költészet művészete, költészettan- Horatius De arte poetica című költeményéből eredő kifejezés, a költészet normáinak összefoglalása

Asszociáció: képzettársítás: a nem szándékos emlékezés véletlenszerű képzettársításait tudatosan leképező írásmód, amellyel egy-egy szereplő lelki folyamatát mutatja be az író, az ún. tudatregények egyik fő szervező elve (Proust)

Asszonánc: olyan rímpár, amelyben a magánhangzók megegyeznek, a mássalhangzók hasonló hangzásúak (halom/falon)

Aurea mediorális: "arany középszer" - Horatius sokat vitatott életelve

Aurora: 1821-32 között Kisfaludy Károly szerkesztésében megjelenő irodalmi zsebkönyv, mely a magyar irodalom megszervezésének fontos eszközévé vált. A nemzeti ellenállás fóruma volt, a reformkor nagyjai ebben léptek színre. 1832-37 között Bajza József szerkesztette, majd átadta helyét a hasonló szemléletű Athanaeumnak.

Áthallás: reminiszcencia - egy másik szövegre emlékeztető megfogalmazás

Ateizmus: mindenféle istenhit tagadása (Spinóza: nincs szükségem erre a hipotézisre...)

"Atleta Christi": Krisztus katonája, a barokk kor hőse, aki Krisztusért hal mártírhalált

Athanaeum: 1837-43, Pest - Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc - " a romantikus triász" szerkesztésében - a korszak jelentős írói-költői voltak munkatársai, a reformkor legfontosabb irodalmi megjelenése

Atmoszféra: a mű világának általános hangulata, létrehozásában a hangnem és a stílus játszik fontos szerepet.

Atonalitás: hangnemnélküliség, olyan zenei építkezés, melyben elvileg minden hang egyenrangú s nem a hangnem, hanem más zenei rendezőelvek érvényesülnek a formálásban (Schönberg, Bartók)

Attitűd: magatartás, viselkedés, szellemi beállítódás, modor

Avantgárd: "előőrs" - azoknak a huszadik századi irányzatoknak a közös neve, amelyek a művészi forma radikális megújítására törekedtek (futurizmus, expresszionizmus, kubizmus, aktivizmus, dada, konstruktivizmus, szürrealizmus)

B

Balassi - strófa: három soros, egyenként 19 szótagos sorok, melyet 6+6+7 arányban tördelt, a páros rímeket belső rímként használta, a sorokat keresztrímekkel kapcsolta össze. Rímképlete: aab ccb ddb

Ballada: drámai feszültségű, szaggatott menetű, rövid, rendszerint tragikus tárgyú kisepikai műfaj, párbeszédes és lírai elemekkel, népi és műköltői változatokkal, Greguss:"tragédia dalban elbeszélve"

Barokk: 1530-1750 közötti művészeti irányzat, korstílus, az ellenreformáció művészete. Jellemzői: monumentalitás, túldíszítettség, aranyban tobzódás, transzcendencia, misztikum, heroizmus, mártírium, felfokozott érzelmi hatás, vallási áhítat, (révület), keresztény mitológia látomásos megjelenítése. A képzőművészetet a szenvedélyes érzelmeket kifejező gesztusok, fény és színkontraszt, a tér illuzionisztikus kitágítása, az eget-földet egyesítő mozgalmas látomás uralja. Minden társadalmi osztály életét ekkor hatja át igazán a zene, ekkor születtek meg az opera, oratórium, versenymű, kamarazene műfajai. (Bach, Vivaldi)

Barokk stílus: eszménye az irodalomban a pompa, a túlburjánzó képiség, a sajátos képhasználat, eszköze az egymástól nagy távolságra eső fogalmak összekapcsolása metafora, hasonlat vagy allegória formájában. A dekorativitás, a pompa nagy szerephez jut benne, uralkodó hangneme a pátosz. Dagályosság és verbális stílus, körmondatok és alakzatok használata jellemzi, szókincse festői hatású és fokozottan emocionális. (Tasso, Milton, Pázmány, Zrínyi)

Bartha Miklós Társaság: 1925, Budapest, a 30-as években baloldali csoportja kezdeményezte a falukutatást, a földreformot

Belső monológ: a szereplő tudatáramában felmerülő, ki nem mondott - sokszor töredékes - gondolatok, érzések, emlékek, megfigyelések, szándékok egyes szám első személyű közlése az elbeszélő művekben.

Bestseller: "sikerkönyv" - a tömegízlést kiszolgáló alkotások, melyek a siker érdekében engedményt tesznek a tartalom és forma egyensúlyi kérdésében, de nem jelentenek minden esetben értéktelent

Beszédhelyzetaz irodalmi művön belül fiktív: a lírai mű beszélője a költői én (lírai alany), megszólítottja lehet elvont fogalom, közösség, egyes ember, de a lírai alany legtöbbet önmagához szól. A drámaíró beszédhelyzetek sorában szembesíti alakjait, s prológban, utóhangban megjelenítheti a szerzőt is.

Bizalmas: a francia klasszicista dráma szerepköre, a főszereplők előtte tárják fel problémáikat.

Bonyodalom: az expozícióban ábrázolt helyzettől a megoldásig terjedő rész az epikai és drámai művekben, az események összefüggő (ok-okozati) sora, melyben a szereplők jelleme és kapcsolatrendszere kibontakozik.

Biedermeier: a XIX. század elejének polgári stílusa, bensőséges, gyakran túlzott érzelmesség, idealizálás, finoman részletező mívesség jellemzi.

Blank verse: Shakespeare drámáinak verselése, "drámai jambusok"-ként fordítjuk magyarra. Vörösmarty is kedvelte (Előszó, Gondolatok a könyvtárban)

Byronizmus: gőgös, ironikus, szentimentális és önimádó ember, aki a világ fölött állónak képzeli magát s akit a "spleen" ural

C-CS

Commedia dell' arte: olasz eredetű rögtönzött komédia, melyben az alaphelyzet és a típusok meghatározottak.

Cselekmény: az epikai és drámai művek megszerkesztett eseménysora, a szereplők akcióiból és a velük történtekből felépülő folyamat

D

Dal: a legzeneibb és legszubjektívebb lírai műfaj, melyben a költő közvetlenül szólal meg, a maga életfolyamatába vonja be a külvilágot, s bensőségessé teszi azt. Zeneisége a stílusformában, ritmusban, rímben egyaránt kifejezésre jut. Szerkezetileg egyszerű, áttekinthető, melyben a költő a hangulatot egy-egy érzékletes képpel teremti meg.

Dekadencia: értékvesztést mutat be, de kritikai célzattal, maga az irodalmi mű hordozza önmagában az értékvesztettséget - a mű témája a hanyatlás, az eszményvesztés, a romlás.

Diaszpóra: a szétszóratásban élő zsidóság

Dies irae: "a harag napja" - a Bibliában az utolsó ítélet megjelölése

Dadaizmus: avantgárd mozgalom 1916-22 között, a háború hatására a társadalomból kiábrándult művészek teljes tagadással utasították el a polgári civilizációt, kultúrát, rációt, logikát - sok polgárpukkasztó ötlettel (írógép-zene, szimultán, többnyelvű szavalás, stb.)

Deizmus: a felvilágosodást kísérő felfogás, miszerint Isten csak elsődleges mozgató, a teremtéssel csak elindította a világfolyamatot, melyet a továbbiakban oksági kapcsolatok, fizikai törvények uralnak

Démon: az isteneknél alacsonyabb rendű, csodás hatalmú lény a természeti népek mitológiájában (óriás, törpe, állat alakú), gonosz, ártó szellem, az embert rosszra ösztönző szenvedély

Determinizmus: az események ok - okozati összefüggését és teljes meghatározottságot valló felfogás. A merev determinizmus a biológiai és / vagy társadalmi -történelmi meghatározottságot az emberre feltétlen érvényűnek tartja, s az akarat, a cselekvés, a választás szabadságának lehetőségét tagadja.

Deus ex machina: isteni beavatkozással történő váratlan megoldás a drámai művekben

Dezillúzió: kiábrándultság, csalódottság - a XIX. század második felében a művészek alapérzése

Dialektika: a görög filozófiában a vitatkozás tudománya, újkori értelmében filozófiai elmélet, mely a természet, a társadalom, a gazdaság mozgástörvényeit vizsgálja, a fejlődést az ellentétek összeütközéséből és kölcsönhatásából eredő folyamatként értelmezi

Dialógus: párbeszéd a drámai közlésben vagy párbeszédes formájú mű

Diétai Magyar Múzsa: 1796, Pozsony - Csokonai Vitéz Mihály verses újságja

Dilemma: két, egymást kizáró lehetőség közötti választás kényszerhelyzete

Dinamizmus: erők és mozgások rendszere

Díszlet: a színjáték környezetét megteremtő tárgyak összessége

Disztichon: "párvers", egy hexameterből és egy pentameterből álló sorpár, elégiák, epigrammák szokásos versformája

Dithirambusz: eredetileg Dionüszosz tiszteletére alkotott himnusz, kardal - tánccal, zenével adták elő, később erős érzelmi töltésű, himnikus hangú, az ódánál szabadabb formálású lírai költemény

Dráma: a harmadik műnem, a külvilágot a konfliktusokból előjövő cselekménnyel ábrázolja, műfajok összefoglaló neve. Legfontosabb fajtái: tragédia, komédia, színmű. A XIX. - XX. század megújította, sok változattal gyarapította: drámaiatlan-, epikus-, abszurd dráma, stb.

Drámai költemény: az emberiség nagy kérdéseivel foglalkozó, lírai és epikai elemeket is tartalmazó, időn - téren túlmutató műfaj, melyet eredetileg íróik nem szántak színpadra

Drámai monológ: a szereplíra egyik válfaja, melyben a költő történelmi személy, kultúrhérosz vagy költött alak álarcában szólal meg, a monológ többnyire teljes sorsot érzékeltet

Drámai szituáció: az alaphelyzet, mely a drámában nem ábrázolt, csak utalásokból ismert előzmények következtében jön létre, s az expozícióban feltárul - a szereplők viszonyrendszerét, egymást keresztező törekvéseit jelzi, s csírájában tartalmazza azokat a lehetőségeket, amelyek a dráma folyamán megvalósulnak.

Drámaiság: a drámára jellemző mozzanatok (kiélezett helyzet, összeütközések, sorsfordulatok) vagy formai sajátosságok (dialógok) alkalmazása lírai vagy epikai művekben.

Drámaiatlan dráma: Csehov darabjai, melyekből hiányzik a dráma lényegét jelentő konfliktus. A lényeges események "a színfalak mögött" történtek, a szereplők monológjaikat mondják - elbeszélnek egymás mellett - mindenki saját világába zárul, nincs közöttük valódi kapcsolat

Dramaturgia: azoknak az eljárásoknak az összessége, amelyek segítségével a drámai hatást biztosítja az író.

Dzsentri: elszegényedett magyar nemesek, akik a XIX. században vagy hivatalt vállaltak a vármegyékben, vagy katonáskodtak, vagy egy jó házassággal próbálták "bearanyozni" a régi címert. A XX. században a középosztály nevévé vált ez a kifejezés. Mikszáth és Móricz írásai tükrözik a legjobban, de Kaffka Margit értékét is ez a téma adja.

Ecloga: Radnóti sajátos versformája, melyet az ókori ekloga formából hajlított sajátos mondanivalójához

Egzisztencializmus: XIX. századi előzmények után (Kierkegaard) a XX. században kibontakozó -szerteágazó filozófiai irányzat, mely az egyedi ember léthelyzetével foglalkozik. Az ember léte megelőzi lényegét: a "világba vetve" "szabadságra ítéltetett": választások sorában valósítja meg önmagát. Egyedül kell döntenie, s ez a felelősség szorongással tölti el. A lét lényege mégis az élet határhelyzeteiben (szenvedés, harc, bűn, a semmivel való szembesülés, halál) ragadható meg számára. Ezek a kérdések már korábban is jelen voltak az irodalomban (Dosztojevszkij, Kosztolányi, József Attila), de a II. világháború után ez a filozófia nagy hatásra tett szert (Sartre)

E-É

Egzotikus: távoli, idegen, más világrész hangulatát sugallja

Eklektika: a XIX. század II. felében Európában elterjedt építészeti irányzat, mely formanyelvét több korábbi stílus elemeiből válogatja össze

Ekloga: görög eredetű műfaj, eredetileg párbeszédes pásztorköltemény, később gondolatok, értékek szembesítésére alkalmazott forma, melyben a pásztori elemek átvitt értelműek (Theokritosz, Vergilius)

Elbeszélés: rövid terjedelmű kisepikai műfaj, kevés szereplőt felvonultató, egyetlen eseményt vagy eseménysort bemutató alkotás.

Elbeszélő helyzet: azoknak a nyelvi megnyilvánulásoknak az összefoglaló neve, melyek a történetmondó jelenlétére utalnak a szövegben. A szubjektív: az első személyű történetmondó jelenlétét hangsúlyozza, az objektív azt a látszatot kelti, hogy nincs befolyása a történet alakulására.

Elbeszélő költemény: rövidebb vagy hosszabb terjedelmű verses, kisepikai műfaj, a romantika "találmánya". Általában lazább szerkezetű, mint a verses regény, főhőse népi karakter, versformája a népköltészetben gyakori felező tizenkettes (Petőfi: János vitéz, Arany: Toldi)

Elégia: görög eredetű műfaj. Eredetileg disztichonokban írt hosszabb költeményt jelentett, melyet lírai és epikai elemekkel láttak el, s változó témák kifejezésére szolgált. Az újkori irodalomban a rezignált lelkiállapot, melynek alapja az értékveszteség, melyet érték és / vagy időszembesítéssel fejez ki: eszmény és valóság, múlt és jelen, vágy és tapasztalat ellentétéből fakad, vagy az ebből kimenő nosztalgia táplál

Elégico-óda: Arany teremtette műfaj, mely a két műfaj vegyítésével hatásosabban fejezi ki az költői szándékot

Elégikus hangnem: fájdalmat, bánatot fegyelmezett, megbékélt hangon fejez ki

Élet és Irodalom: (ÉS) 1957-től heti rendszerességgel megjelenő irodalmi és politikai kérdéseket tárgyaló újság, Bölöny György és Mesterházy Lajos indította útjára

Életfilozófiák: a XX. század elején a pozitivizmus ellenhatásaként létrejött irányzat, választ kerestek az ún. metafizikai kérdésekre, a tudományos racionalizmussal az intuíciót, a determinizmussal az egyén szabadságát állították szembe, a lét mozgatóelvének az egyetemes akaratot, vagy az életerőt tekintették (Schopenhauer, Nietzsche)

Életkép: zsáner - a mindennapi élet jellemző pillanatának ábrázolása irodalomban, festészetben

Ellenreformáció: a katolikus egyház ideológiai mozgalma a hitújítók visszatérítésére és saját hitéletének megújítására.

Ellentét: gondolatok, képek, jellemek, helyzetek szembeállítása, a gondolatritmus egyik fajtája

Ellenutópia: elképzelt, végletesen rossz társadalmi berendezkedés bemutatása, a valóságos visszásságok szatirikus felnagyítása, rémlátomás az emberiség jövőjéről. (Orwell)

Elmélet: valamely tárgykörrel, kérdéssel kapcsolatos logikusan elrendezett nézetek összessége

Élmény: az emberi psziché egészét (intellektust, képzeletet, érzelmeket) megragadó intenzív tapasztalás

Embereszmény: egy kor, társadalmi csoport vagy egyén által követendő példának tekintett elképzelés az emberről

Empirizmus: ismeretelméleti irányzat, mely szerint ismereteink egyedüli forrása az érzéki tapasztalat

Enciklopédia: a tudományok eredményeit teljességgel összefoglaló mű

Enjambement: átlépés - lírai művekben a gondolat nem fejeződik be a sor végén, a másik sorban folytatódik s ezzel a strófaszerkezet is bonyolódik

Enumeratio: seregszemle, a szembenálló felek részletező bemutatása, eposzi sajátosság

Epeiszodion: a görög dráma szerkezeti eleme, párbeszédes rész két kardal között, ezek egymásutániságában bontakozik ki a cselekmény

Epigon: a nagy alkotók hagyományait - eredeti tehetség hiányában - szolgaian másoló utód

Epigramma: görög eredetű műfaj, eredetileg sírfelirat volt, az újkori irodalomban is népszerű: valamely gondolat rövid, tömör, csattanós kifejezése, disztichonos versformával

Epika: az elbeszélő műfajok összefoglaló neve, lényegi jegye a cselekmény, a lírával szemben a múlt idejűség jellemzi, a drámától pedig azzal különbözik, hogy van elbeszélője, tehát a cselekmény közvetetten jelenik meg benne. Fontosabb műfajai: mítosz, eposz, novella, regény, kisregény

Epikusság: az epikára jellemző sajátosságok alkalmazása nem epikai jellegű műfajokban (pl. történet egy lírai versben)

Epikus színház: Brecht újítása, melyben színpadtechnikai újításokkal, ún. elidegenítő effektusokkal (narrátor, hang-és fényjáték, songok, tánc, kórus, táblák, képek, feliratok, vetített háttér) gondolkodásra késztette nézőit, hogy a látottakról ítéletet alkossanak

Epilógus: utószó, utóirat, kiegészítő, befejező rész

Episztola: verses levél, melynek megszólítottja valós személy vagy közösség, de művészeti, erkölcsi, világnézeti elveit fejti ki benne a költő. A klasszicizmus kedvelt műfaja tanító jellegű változata, melyet logikai építkezés, az ódáénál közvetlenebb hangnem, szabad mondatfűzés, jellemez - később szubjektívebbé, kevertebbé vált

Epitáfium: sírfelirat, az adatokon kívül irodalmi értékű szöveget is tartalmaz.

Eposz: kötött formájú nagyepikai műfaj, mely isteni erőktől támogatott hősnek egy közösségre kiható tetteit beszéli el

Eposzi sajátosságok: témamegjelölés, segélykérés, seregszemle, véletlen, isteni beavatkozás, epizód

Erdélyi Magyar Museum: 1814 - 18 Döbrentei Gábor szerkesztésében megjelenő irodalmi folyóirat

Erotika: az érzékiség és annak lelki, szellemi vetülete (Erosz a szerelem istennője a görög mitológiában)

Érték: a dolgok, jelenségek, emberi tettek pozitív és negatív minőségét kifejező fogalom. Fajtái: gyakorlati (hasznos) , vitális (életet egészséget szolgáló), erkölcsi ( az emberi együttélés elfogadott normáinak megfelelő), esztétikai (a műalkotás legfőbb értéke).

Értékszembesítő verstípus: értéktelenített és értékes állapotokat állít szembe

Értelmezés (interpretáció): a közlemény, üzenet, művészi alkotás jelentésének megfejtése

Eszkatológia: a világ végéről szóló tanításokkal foglakozó tudomány

Eszmei mondanivaló: a mű tartalmának legbensőbb magja, azoknak az eszméknek, gondolatoknak összessége, melyeket az alkotó a műben megjelenített világ által közöl a befogadóval, a mű üzenete

Eszményítés: elképzelt tökéletes minta ábrázolása, a létező helyett a kívánatos bemutatása

Eszmeregény: olyan regénytípus, amely a kort és a szerzőt foglalkoztató gyakorlati problémát, eszmét állítja középpontba, a tézisregény ellentéte. Olyan hősök történetét meséli el, akik különböző álláspontot foglalnak el az adott, számukra létfontosságú kérdésekben, s az ellentétes gondolkodásmódok összecsapása, a nekik megfelelő életvitelek szembesítése készteti az olvasót állásfoglalásra

Esszé: művészien megírt, egyéni felfogást tükröző tanulmány, legtöbbször irodalmi vagy művészeti tárgyú

Esztétika: a szép lényegének kutatása, a szépség filozófiai magyarázata, a művészet lényegével foglalkozó tudomány

Esztétikum: olyan érzéki - szemléletes jellegű, művészi, társadalmi vagy természeti jelenség, amely valamilyen emberi szempontból lényeges dolog élményszerű, értékelésre késztető befogadását eredményezi. Minősége szerint lehet: szép: pozitív értékkel telített állapot, rút: teljes értékhiány tragikus: teljes és visszafordíthatatlan értékpusztulás, mely katarktikus hatású, komikus: az értékhiány leleplezésével nevetséges hatást kelt, humoros: az emberi gyengék, gyarlóságok együttérző, de nevettető bemutatása, elfogadott értékhiány ábrázolása, ironikus: az értéktagadás és igenlés keveredése, a beszélő látszólag dicséri azt, aminek értéktelenségéről meg akar győzni, szatírikus: a komikum egyik fajtája, melynek célja értékhiány kritikai célú leleplezése, gúnyos: éles kritikát, határozott szembenállást, részvéttelen elítélést fejez ki, szarkazmus: a gúny durva, sértő, maró, epés változata, groteszk: összetett hatású, torz, rút, félelmet keltő hatások ötvöződnek mulatságos, nevettető elemekkel, rokon az iróniával, abszurd: melyben az ábrázolt jelenséget képtelenségnek, hihetetlennek vagy lehetetlennek érezzük

Etika: erkölcsi elvek rendszere, az erkölccsel foglalkozó filozófiai irányzat

Evangélium: "jó hír" - Jézus életéről szóló könyvek a Bibliában

Evokáció: felidézés, előhívás - szókinccsel, idézettel, motívumokkal más időszakot, alkotót idéznek fel

Exodus: vándorlás - a kivonulás könyve a Bibliában (Mózes II.)

Expozíció: ineáris szerkezetű elbeszélő és drámai művek bevezető része, melyben a kiinduló helyzetet és a szereplőket mutatja be az író

Expresszionizmus: avantgárd művészeti és irodalmi irányzat a XX. század elején, amely az impresszionista és a naturalista művészettel szembefordulva az emberi belső érzelmi-indulati tartalmainak kivetítését tekintette céljának. A lírát az ige és metaforahalmozás, az indulat irányította mondatfűzés, a szabad versforma kötetlensége, a látomásos képalkotás jellemzi

F

Fantasztikum: a valóságban csak elemeiben létező, az emberi képzelet szülte hihetetlen, elképesztő jelenség

Farizeus: vallásilag és politikailag szigorú álláspontot képviselő zsidók, átvitt értelemben álszent viselkedést is jelent

Felvilágosodás: a polgárság szellemi mozgalma. Filozófiai irányzatai: racionalizmus, empírizmus, terjesztői az enciklopédisták. Emberképe: az ember jó, veleszületett képessége az értelem, születésétől fogva mindenki egyenlő, alapvető joga a szabadság, nevelhető és csak a társadalomban válhat emberré. Stílusirányzatai: klasszicizmus, szentimentalizmus. Fokozatokon keresztül érvényesülő vallás - ellenessége: panteizmus, deizmus, ateizmus. Az európai gondolkodást nagyban meghatározó eszmerendszer.

Fejlődésregény: regénytípus, a történet azoknak az eseményeknek, kalandoknak a sorából épül fel, melyek a főhősre hatnak, jellem - és szellembeli kibontakozásához vezetnek

"Felesleges ember": Puskin teremtette figura, olyan ember, aki nem tud mit kezdeni életével, nincsenek céljai, minden környezetben idegen, hiányzik belőle az elszántság, nem akar ártani, mégis rosszat cselekszik. Igazi képviselői Lermontov, Goncsarov, Dosztojevszkij, Csehov műveiben jelennek meg

Felülírás - palimpszeszt - egy korábbi szöveg jelölt vagy jelöletlen átírása, a posztmodern gyakori formája

Fenségesség: esztétikai minőség, emberi mértéket meghaladó érték, hatása összetett: a felemelő érzésbe, gyönyörködésbe félelem, alázat is vegyül

Feszültségkeltés: a figyelem, a várakozás fokozása különféle művészi eljárásokkal

Fikció: kitalált történet

Filológia: írott emlékek tudományos vizsgálatával (forráskutatás, szövegkritika, szövegelemzés, összehasonlítás) foglalkozó tudományág

Filozófia: bölcsességszeretet, a természet, a társadalom és a gondolkodás legáltalánosabb törvényeit kutató és rendszerező tudományág - elvont fogalmi szinten rendszerezett világnézet

Fokozás: az érzelem vagy gondolat hangsúlyozása az ismétlés, a halmozás, az egymást követő erőteljesebb kifejezések, motívumok segítségével, amivel az egymást követő események nagyságrendjét, jelentősét növeli

Folklór: szóbeli és zenei néphagyomány gyűjtőneve (mese, tánc, dal, népszokások)

Folklorizálódik: a műköltészeti eredetű alkotás elterjedése és átalakulása a népköltészetben

Formanyelv: egy művészeti ág, irányzat, egyedi alkotás mindazon formai eleme, eljárása, amellyel mondanivalóját kifejezi, megjeleníti

Frazeológia: kifejezés és szótárkészlet, egy közösség szóhasználata

Freskó: a friss vakolatra festett kép, mely a fal megszáradása után letörölhetetlen. Az ókorban és a román korban kedvelték.

Freudizmus: S. Freud (1856-1939) osztrák pszichiáter által alapított lélektani irányzat, melynek módszere a pszichoanalízis. Az elmélet alapja az ún. elfojtás, mely szerint az ember a tudatos erkölcsiséggel ellentétes vágyait elfojtja, a tudat alá süllyeszti, de ezek az ösztönök közvetítésével tovább hatnak az egyén lelki életére. A valóságban ki nem élhető vágyak a képzeletvilágban keresnek kárpótlást. A művész - éppúgy, mint az idegbeteg - a képzeletbe vonul vissza a nem kielégítő valóságtól, de a beteg álmaival ellentétben a művészt teremtménye, az alkotás visszavezeti a valósághoz, s más emberek számára is szimbolikus kielégültséget nyújt. A pszichoanalízis nemcsak elméletével hatott az irodalomra, hanem gyógyító módszerével is - álomelemzés, a tudat alá szorított emlékek kibeszélése

Futurizmus: avantgárd mozgalom a XX. század első évtizedeiben, a név az olasz "futuro" (jövő) szó származéka. A modern nagyvárosi élet, a technikai civilizáció heves igenlése, s az ezt kifejező formanyelv kikísérletezése jellemzi, hívei szembefordultak a múlt művészetével ("Pofonütjük a közízlést")

G

Gáláns kaland: könnyed szerelmi történet

Genezis: eredet - a Teremtés könyve a Bibliában (Mózes I.)

Gnóma: velős mondás, bölcselő epigramma, antik versfajta

Golgota: Jézus kereszthalálának helye ("locus calvariae")

Gótikus stílus: nagyhatású építészeti stílus az XI. századtól Európában, a templom ekkor már kizárólag vallási célokat szolgál, égbenyúló formája, pillérei, díszes ablakai segítenek közel kerülni Istenhez. Több nemzedék által épített hatalmas katedrálisok őrzik.

Groteszk: összetett esztétikai minőség, a félelmetes, a torz és a fenséges vonásai ötvöződnek benne a bájos, komikus elemekkel, a rémületet és a nevetést együtt váltják ki.

H

Hármas egység: hely, idő, cselekmény egysége, a francia klasszicista dráma szerkesztési szabálya, ami a drámatörténet kezdetén is elfogadott norma volt.

Helyzetdal: az elbeszélő a megjelenített helyzet szereplőjeként szólal meg, a vers stílusa, hangneme a helyzethez illő

Heroikus regény: kedvelt barokk műfaj volt NY - Európában, általában főrangú hősök változatos háborús és szerelmi kalandjait tárgyalta, de legjobb képviselői az érzelmek lélektani festését tartották fő feladatuknak

Hexameter: hatmértékű antik sorforma, az eposz versformája: utolsó előtti verslába daktilus, utolsó spondeus volt.

Históriás ének: a XVI. századi verses epika egyik műfaja, tárgya egykorú vagy múltbeli történelmi esemény, énekszóval, zenekísérettel (lant, hegedű) adták elő

Historizmus: képzőművészeti értelemben korábbi történeti időszakok művészeti stílusának felújítása a kb. 1850 - 1900 közötti időszakban, általában "neo" előtaggal jelezték a felújítás tényét. (neoromán)

Holnap: a Nyugat szellemi mozgalmát megelőző irodalmi antológia, mely nagy irodalmi vitát kavart

Humor: esztétikai minőség, a komikum egyik fajtája, az emberi gyengeség, gyarlóság együttérző és nevettető bemutatása, sokféle árnyalattal ("könnyes" , "fekete")

Hübrisz: túlzott gőg, tragikus vétség - az ókori gondolkodásban az emberi bűnök legnagyobbika

I

Identitás: azonosság I

dill: derűs, bensőséges jelenet, esemény - a klasszicizmusban alakult ki, az ókor harmóniáját idéző álpásztori életkép természetességet és a népélet keresetlenségét nosztalgiával ábrázoló romantikus népiesség idillköltészetében csúcsosodott ki

Időkezelés: az eljárások összessége, melyekkel a szerző a történet időviszonyait jelzi: az epikában az elbeszélés és a történet egymáshoz viszonyított tempóját, a drámában a megjelenített történet időtartamát, az egymásra következő jelenetek időbeli viszonyát (folyamatos, megszakított, nem kronologikus sorrend). Mindkét műnemben kialakulhat az objektív idő illúziója és / vagy a belső, pszichikai ún. szubjektív tartam időélménye. Modern művek kísérleteznek az idő viszonylagosságát érzékeltető körkörös, labirintus jellegű szerkesztéssel. A lírát jelen idejűnek tekintik, de időkezelésről ott is beszélhetünk.

Időmértékes verselés: a görög és latin költészet sorképzésének elve, melyre a magyar nyelv is alkalmas: fordítások és eredeti alkotások sora jelzi ezt. Alapegysége a mora: (u) három vagy négymorás ütemei a verslábak: jambusz: u -, trocheusz: -u , daktilusz: -uu, anapesztusz: uu-, spondeusz: --, pirrichius: uu. A verslábak összerendezett formája a kólon: koriambusz: -uu-

Időszembesítő verstípus: múlt és jelen, múlt-jelen-jövő egymáshoz viszonyított megjelenítése

Illúzió: látszat, a művészetnek az érzéki megjelenésből fakadó sajátossága, hogy a közvetlen élmény hatását kelti

Imitáció: utánzás, művészi minta követése

"Imitácio Christi" - Krisztus követése - a barokk eposz sajátossága. A hős áldozatvállalása a szent célért, halála erkölcsi felmagasztosulás

Impossibilite: szenvedélymentesség - az író szinte orvosként, érzelmek nélkül mutatja be hőseit (Flaubert)

Impresszionizmus: a XIX. század második felben kibontakozó képzőművészeti irányzat, amely a látvány természethű visszaadását a pillanatnyi benyomás gyors és eleven reprodukálásával kívánta elérni. Hatása az irodalomban és a zenében is érvényesült. Irodalmi stílusjegyei: névszók, jelzős szerkezetek halmozása (nominális stílus), megfigyelésen alapuló leíró jellegű vagy beleélésen alapuló, erős hangulati hatású megszemélyesítések

"In medias res": a dolgok közepébe vágva - eposzi konvenció, az elbeszélés indítására vonatkozó szerkezeti forma

Individualizmus: az egyéniség kultusza, az egyént minden dolgok középpontjának, mértékének tekintő világszemlélet

Információ: hír, adat, értesülés I

nspiráció: ihlet, sugallat

Intellektuális: észbeli, szellemi, értelmi

Interpretáció: értelmezés

Intim: bizalmas, meghitt

Intrika: cselszövés, ármány, fondorlat

Intonáció: hangütés, hangvétel, hanglejtés

Invokáció: "megidézés", a Múzsák segítségül hívása, eposzi sajátosság

Irányregény: a társadalomban meglévő erkölcsi kérdéseket boncolja felvilágosító célzattal

Irodalomtörténeti értékű magyar festmények: Orlai Petrich Soma: Kisfaludy és Kazinczy találkozása, Ferraris Artúr: Tisza tarokkpartija (Mikszáth, Jókai), Vágó Pál: Ferenc József Szegeden (Mikszáth), Munkácsy: Honfoglalás (Jókai)

Irodalmi kommunikáció: üzenetközlés az irodalom művészi jelrendszerével (író -> mű -> olvasó = feladó -> üzenet -> címzett)

Irodalmi szociográfia: egy-egy település, tájegység, társadalmi réteg életének dokumentatív hitelességű, művészi igényű bemutatása. A tudományostól az élményszerű hatás, az alkotó nyelvben formálásban való jelenléte különbözteti meg.

Irónia: dicsérő szavakba rejtett gúny, egymással ellentétes értékek együttes állítása, ugyanezen értékek állítása és tagadása

Irreális: képzeletbeli, a valóságban nem létező

Ismeretelmélet: a filozófia egyik ága, mely a megismerés lehetőségeit, forrásait és módját vizsgálja

J

Jelenet: a dráma legkisebb szerkezeti egysége, határait a be-és kilépés jelzi. Az epikai művekben azok a részek, melyekben a közvetlen szerzői szöveg háttérbe szorul, s a helyzet a szereplők "idézett" beszédéből, vitájából tárul fel. Lírai jelenetezés: szcenika

Jelkép: szimbólum - elvont fogalom, gondolat és érzés kifejezése konkrét tárgy, jelenség megjelenítése által - a műalkotásokat az egyedi jelképek éltetik, de vannak olyan közismertek is, melyek egy - egy műben mégis újszerűnek tűnnek (galamb = béke)

Jellem: irodalmi értelemben az epikai vagy drámai művek sokoldalúan bemutatott alakja.

Jellemkép: egy személy jellemét bemutató, az életképpel rokon műfajú, rövid terjedelmű prózai vagy verses mű

Jellemzés: az irodalmi alakok bemutatása, megjelenítése. Az epikában közvetlen módjai a személyleírás, párbeszéd, cselekedtetés, közvetett eljárásai: szembeállítás, más szereplőkkel véleményének közlése, a hőst körülvevő atmoszféra. A drámában a dialógus, a monológ és a cselekedtetés a legfontosabb jellemzési mód, de közvetett módszerek is használatosak.

Jahve (JHVH) Isten neve az Ótestamentumban

K

Kalandregény: különböző kalandok láncolatát beszéli el, amelyeket az azonos és lényegében változatlan hős személye kapcsol egybe

Kaleidoszkóp: optikai játékszerűség - színesen kavargó változások gyors egymásutánisága

Kanonizált: kánon: minta - hitelesnek és kötelező érvényűnek tartott iratok szabállyá minősítése

Karcolat: publicisztikai műfaj, melynek középpontjában egyetlen jelenség áll, de ezzel az egész társadalmat jellemzi

Kardal: a görög dráma szerkezeti eleme, a kórusnak az eseményeket értékelő szövege. Eredetileg a Dionüszosz kultuszban volt szerepe (dithirambusz)

Karikatúra: jellegzetes emberi vonások eltúlzása, a torzítások humoros vagy szatirikus ábrázolás célzatával születnek

Karrier - regény: a fejlődésregénnyel ellentétes, a hős társadalmi érvényesülése személyiségének torzulását, erkölcsi értékvesztését eredményezi

Katarzis: a tragédiának a befogadóra tett hatása, összetett lelkiállapot: a félelem, az együttérzés, a részvét kapcsolódik össze azzal a felemelő érzéssel, melyet az erkölcsi magasrendűség vált ki belőlünk (féltés, szánalom, megnyugvás összetettsége)

Katasztrófa: a görög drámában hirtelen bekövetkező végzetes sorsfordulat, amely a hős

Késleltetés: az események menetének lassítása különféle hátráltató tényezőkkel (fordulat, közbeékelt jelenet)

Kevert ritmusú vers: Ady verselésében magyaros vershangsúly keveredik jambikus lejtéssel, de ez nem szimultán verselés, mert a sorok egyik metrumnak sem felelnek meg, azokat ötvözik.

Kisfaludy Társaság: 1836-ban Kisfaludy barátai által létrehozott irodalmi társaság, mely pályázataival, nyilvános üléseivel sokat tett a korabeli irodalmi ízlés és a irodalom fejlesztéséért, ám a század végére a megcsontosodott népnemzeti irányzatával, konzervativizmusával a fejlődést gátolta

Kisregény: epikai műfaj, melyben a világnak csak egy részletét tárja fel az író, de intenzíven: csak a lényeges csomópontokat emeli ki, nincs csattanója, hőse az eseménysor folyamatos részese, világképe a sokszínű írói üzenet hordozója

Klasszicizmus: a felvilágosodás meghatározó stílusa a XVIII. században, a XIX. sz elején. Mintának az antikvitást tekintette, kortól és helytől függetlenül az emberi gondolkodásra helyezi a hangsúlyt, nemzetköziség (világpolgárság, kozmopolitizmus) jellemzi. Az alkotás kiegyensúlyozott, mértékletes, pontos, tervszerű, racionális, fegyelmezett. A műnemeket és hangnemeket nem keverte.

Koherencia: összetartozás, egybeilleszkedés, összeegyezés

Komédia: drámai műfaj, melyben a komikum esztétikai minősége az uralkodó, jellemhibát, társadalmi visszásságot tesz nevetségessé. Történetbonyolításában az intrika, a félreértések, a váratlan fordulatok és a boldog vég konvenciói érvényesülnek - a vígjáték nem teljesen azonos ezzel, az kevésbé harsány, kevésbé kemény, nélkülözi a bohózat elemeit

Komikum: esztétikai minőség, mely nevetséges hatást kelt. Forrásai: látszatérték, értékhiány leleplezése, kontraszt a kisszerű ember és a nagyratörő szándék, a jelentéktelen cél és a nagyarányú eszköz, a helyzet és magatartás között.

Komikus eposz: vígeposz - nevetséges, jelentéktelen tárgy megjelenítése eposzi formában, az eposzi kellékek parodisztikus alkalmazásával

Kommentál: magyaráz, értelmez Kommunikáció: kapcsolatteremtés, információk közlése vagy cseréje valamilyen jelrendszer útján

Kompozíció: szerkezet, szerkesztés, összeállítás - a művészi alkotás részeinek tervszerű egységbe rendezése, a részletek egymáshoz való arányának, viszonyának meghatározása

Konstruktivizmus: építészeti - képzőművészeti mozgalom, mely a művészet hagyományos fogalmát és gyakorlatát elvetve a modern technikán alapuló, az életben funkciót betöltő alkotások létrehozását tekintette céljának a 20-as években (Bauhaus, oroszok). A világ lényegét, a dolgok szerkezetét geometrikus vagy síkformák szigorúan logikus megszerkesztésével fejezte ki, a festészetben a színek, a vonalak, a síkformák belső feszültségének ellentéte a képalkotás elve

Konvenció: a művészetben a kor ábrázolási és kifejezési szokásai, elfogadott elvei

Kozmikus: a világegyetemmel, a mindenséggel kapcsolatos vagy azzal egyszintű, azonos mértékű

Költői én: a lírai műfajban megjelenített, egyes szám első személyű beszélő

Költői motívum: többarcú verselem, olyan nyelvileg is megragadható jelentésegység, mely a minőség hordozója. Testet ölthet egy bizonyos szó formájában, de jelentkezhet költői-mitológiai alakként is, mind tárgyi, mind folyamatbeli alakjában széles jelentést hordoz,

Közhely: évezredes kristályosodási folyamat eredménye, mely alapvető igazságot fejez ki, de a gyakori használattól elkopott - jó költői kézben újraéled

Krónika: beszámoló eseményekről, a történetírás kezdetleges formája

Kultusz: egy-egy istenség, eszme, egyén tiszteletére végzett szertartások összessége (ész -,zseni -sztárkultusz)

L

L'art pour l'art: "művészet a művészetért" - a XIX. század második felében fellépő művészek, elsősorban költők jelszava, akik a polgári társadalom művészet és egyéniség ellenes valóságát elutasítva a szépség kultuszában keresték az értékteremtés lehetőségét

Látomás: vízió, képzeletbeli látvány ábrázolása

Legenda: vallásos tárgyú, rendszerint a szentek életéről szóló történet

Leírás: tárgyak, természeti jelenségek, a szereplők környezetének, külsejének bemutatása

Lélektani regény: ahol a szerző a hős vagy a cselekedetek belső motívumait vizsgálja, a külső történetet a szereplők lelki folyamatainak rendeli alá

Levélregény: az egészében vagy részben levelekből kirajzolódó történetben az eseményeknek a hős bensejére tett hatása az elsőrendűen fontos, az elbeszélő nézőpontját hőse(i) látószögével azonosítja. Az érzékenység művészetére jellemző műfaj

Létösszegző verstípus: a költő a személyiség fejlődéstörténetét teszi mérlegre és értelmezi, feltételezi az időszembesítést is.

Liberalizmus: szabadelvűség, a XIX. század eszmeáramlata, a polgári átalakulást szerves fejlődést, reformok útján kívánták megvalósítani. A felvilágosodásból eredő gondolatok - a polgári szabadságjogok követelése - az érzékenység korának emberbaráti elvei és a romantikus történelemszemlélet kapcsolódott össze képviselőinek gondolkodásában

Lineáris: olyan történetmondás, melynek folyamatosságát nem szakítja meg kitérés

Líra: műnem, a költői én önmaga belső állapotáról, lelki folyamatairól, a világ jelenségeire adott válaszairól szól, rendszerint érzelmileg telített, monologikus szövegben. Jelenidejűség jellemzi, nincs története, csak érzelmi, gondolati reflexiói. Sok műfaja alakult az érzelem és az intellektuális közlés (szemlélődés, elmélkedés, önmegfigyelés) aránya, a hangnem és a formák változatossága következtében. Általában kötött formájú (időmértékes vagy nyugat-európai verselés), de a XX. századtól gyakori a szabadvers vagy a prózavers is

Lírai dráma: olyan műfajötvözet, melyben a drámai összetevő líraiságának van alárendelve

Líraiság: lírai művekre jellemző jegyek (túlzott szubjektivitás, érzelmi telítettség, hangulati elemek) epikai vagy drámai alkotásokban

Litánia: hosszú, ismétlődő elemeket, felsorolásokat alkalmazó monoton forma

Logika: a gondolkodás törvényszerűségeinek neve / a gondolkodás törvényeivel, módszereivel foglalkozó tudomány

Logikai szerkezet: gondolatsor kifejtésének (bizonyításának, az ellenkező nézetek cáfolásának, következtetés levonásának) menete

Logosz: (Ige) - János evangéliuma szerint Krisztus

Lovagregény: a lovagi életről, az udvari szerelem kultuszáról szóló történet, zsúfolt eseménysorral, csodás elemekkel

M

Magnificat: Mária dicsőítő éneke, amit a fogantatás örömében mondott el

Magyar Bibliafordítások: XV. sz Újszövetség (pálosok), XVI. sz. Komjáthi Benedek: Szent Pál levelei, 1536, Pesti Gábor: Újtestamentum, 1541 Sylvester János: Újtestamentum, 1590, Vizsoly Károli Gáspár: teljes Biblia, 1626 Káldi György: teljes Biblia

Magyar Tudományos Akadémia 1825 - tudós társaság a haladásért

Manierizmus: a reneszánsz és barokk közti átmenet stílusa, a kettő hatását egyesítette a XVII. században (El Greco, Cronach, Dürer, Holbein)

Manipulál: a közvéleményt befolyásolja a tömegtájékoztatási eszközök útján

Meditáció: elmélkedés, szemlélődés, tűnődés

Melankólia: búskomorság, tartós lehangoltság

Mellérendelő szerkesztés: egyenrangú elemek összekapcsolása

Melodráma: eredetileg zenedráma vagy zenés színmű, amelyben a színész szövegéhez zenei aláfestés járult. A XVIII. század melodrámái általában érzelmes, könnyfakasztó történeteket dolgoztak fel.

Melodramatikus: érzelgős, szenvelgő

Mélylélektan: Freud pszichológiai elméletének és a vele rokon lélektani irányzatoknak összefoglaló elnevezése

Metafizikai: a fizikai valóságon túli, érzékfeletti, a tapasztalat határain kívül eső terület

Metafora: a szóképek egyik csoportja, "névátvitel" két fogalom vagy dolog nyilvánvaló vagy rejtett hasonlósága alapján

Metonímia: a szóképek egyik csoportja, két fogalom szóbeli, időbeli, anyagbeli vagy ok-okozati építkezésén alapuló szókép

Miliőelmélet: a környezet meghatározó szerepéről szóló elmélet, megalkotója Taine francia filozófus, aki a személyiséget három eredőre vezette vissza: az átöröklött tényezőkre, a környezetre, és a történelmi időpontra. Elmélete nagy hatással volt a naturalizmus kialakulására.

Minnesaenger: középkori német lovagköltő

Misztériumjáték: középkori drámai műfaj, vallásos témáit - Jézus élete, szenvedése, feltámadása - sok jelenettel, sok szereplővel ábrázolta.

Misztika: a természetfeletti erőkkel, érzékfeletti létezőkkel való pszichikus kapcsolat, lelki egyesülés s e kapcsolatok lehetőségébe vetett hiten alapuló tan

Misztikum: titokzatosság, sejtelmesség

Mitológia: mítoszok összessége, rendszere (görög - római, keresztény, stb.)

Mítosz: hitrege, olyan mesés elbeszélés, mely a természet és társadalom jelenségeit, hatóerőit természetfeletti lények, emberfeletti hősök alakjában jeleníti meg. Az újkori költészetben jelképes, többértelmű, képzeleti világot megjelenítő történet, melyben a lírai alany saját lelkiállapotát, létértelmezését és /vagy a világ szubjektíven átélt állapotát fejezi ki. Az eredeti mítoszok átértelmezése és saját mítosz teremtése a romantikus költészet újítása

Modalitás: az irodalomban a mű hangneme - a beszélő viszonya a mondat valóságtartalmához és ennek nyelvi megjelenítése

Monda: a természeti jelenségekről vagy a történelem eseményeiről, hőseiről szóló történet, melyben a képzelet átalakítja, felnöveszti a valóságot, s a tényekhez fantasztikus magyarázatok fűződnek

Mondanivaló: az irodalmi műben kifejezett gondolatok, eszmék, a mű üzenete

Monológ: magánbeszéd - a dráma szereplőjének önmagához intézett szövege, mely a nézőt - olvasót a hős lelki folyamatairól tájékoztatja

Moralitás: középkori drámai műfaj, az erényeket és bűnöket megszemélyesítő allegorikus alakok dialógusa, tanító célzattal

Mottó: kiemelt idézet, irányítja a kontextust, szövegközti üzenet értelmezését segíti

Musica mundana: a mindenség zenéje

Műfaj: a műnemek alosztálya. Minthogy a történelmileg kialakult keretek, sajátosságok nem határozhatók meg egységes nézőpont alapján, a műfajok koronként változhatnak

Műnem: a műalkotások rendszerezésére szolgáló fogalom, az irodalomban 3 alakult ki: líra, epika, dráma.

Művészi általánosítás: egyes eset, szereplő, történet olyan megjelenítése, mely tipikus voltát, általánosabb érvényét érzékelteti

Művészi visszatükrözés: a valóság lényeges jegyeinek, összefüggéseinek emberközpontú, érzéki jellegű ábrázolása

Múzsák: Zeusz és Léto lányai, a tudományok és művészetek 9 védnöke: Kalliopé (legenda), Polihümneia (himnikus költészet), Erato (szerelmi költészet), Klio (történetírás), Melpomené (tragédia), Thália (komédia), Euterpé (zene), Terpszikhore (tánc), /b> Uránia (csillagászat, tudomány)

N-NY

Nacionalizmus: nemzeti érdekek előtérbe állítása a XIX. században. Kezdetben a nyelv, a kultúra, fejlesztésében pozitív szerepet töltött be, később a nemzetek közti összeütközés alapjává lett. Túlhajtott változata a sovinizmus.

Napló: kötetlen epikai műfaj, melyben a szerző naponta vagy nagyobb időegységenként feljegyzi a vele történteket, a külvilág eseményeit, az őt foglalkoztató gondolatokat. Fontos források, mert ezekben a szerzők kendőzetlenebbül vallanak korról, alkotásokról, önmagukról.

Naturalizmus: a XIX. század második felében kialakult irányzat, amely a természettudományok módszereit kívánta az irodalomban alkalmazni. Minthogy célja a társadalmi valóság aprólékos, részletekig hű bemutatása volt, tematikájában előtérbe került az élet sötét oldala, a nyomor, a bűnözés. A korabeli pozitivizmus determinista szemléletének hatására az embert az átöröklés és a környezet által meghatározott lényként értelmezte.

Neoavantgárd: a XX. század elején a művészi forma radikális megújítóit avantgárd néven foglaltuk össze. Ezeknek az 1950-es években újjászületett változata, mely a megváltozott körülmények között újjáértékelte önmagát és a művészeteket is. Legnagyobb hatásúvá az egzisztencializmus vált közülük.

Neobiedermeier: a XIX. század első felének stílusirányzatát felújító irányzat a XX. században, nosztalgia a múlt század elejének idealizált polgári életformája iránt

Népiesség: a népköltészetet, népművészetet az irodalom, művészet követendő mintájának tekintendő irányzat a 19. századi romantikában

Népiesek: a két világháború közötti magyar irodalomban jelentkező csoport, akik a parasztság problémáinak megoldásával kívántak a fejlődést elérni, vitában álltak az urbánusokkal

Nézőpont: az a távlat, amelyből a történelem alkotó elemeit, az eseményeket, a szereplőket látjuk. Lehet külső (közeli és távoli) és belső nézőpont. Külső nézőpontból a szereplők megjelenése írható le, belsőből a gondolataikat lehet követni. Változtatásával a történet bemutatásának távlata is változik.

Norma: erkölcsi, viselkedési szabály

Nosztalgia: sóvárgás, vágyakozás valami távoli, elmúlt, elveszett, sohasem létezett, elérhetetlen dolog után

Novella: prózai kisepikai műfaj, lényege egy rendkívüli esemény, váratlan fordulat bekövetkezése, melyre a novella mindennapi hősei, köznapi jellemei nem számítanak. Nyelvileg tömör, a konfliktusból kiindulva határozottan halad a megoldás felé.

Nyugat: 1908-41 Ignotus Hugó, Fenyő Miksa, Osvát Ernő - Babits Mihály
nemzedék: Ady - Babits - Kosztolány - Móricz - Juhász - Tóth Á 
nemzedék: Sárközi György, Márai Sándor, Illyés Gyula, Erdélyi József 
nemzedék: Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Képes Géza, Vas István, Szerb Antal,

nyugat-európai verselés: a rímes, ritmusos verselési mód, mely nem használ verslábakat, mint az időmértékes, hanem hangzásbeli összecsengéssel köti egymáshoz az egyes verssorokat

O-Ó

Óda: magasztos, tiszteletre méltó, fenséges tárgyról szóló, patetikus hangvételű dicsőítő költemény Görög eredetű műfaj, az ókorban két változata volt: a tanító (Horatius carmenjei) és a lírai (Pindaros : srófa - antistrófa - epódosz) Megszólítottja a valóságos személy, Isten - istenek, vagy megszemélyesített fogalom, allegorikus alak, mítosszá növesztett természeti jelenség is lehetett

Objektív idő: valóságos, tényleges, filozófiai, tárgyilagos értelemben az emberi tudattól függetlenül létező idő

Opera: zenekísérettel előadott dráma, melyben a szerepeket éneklik, nyitány és 5 felvonás követi egymást, a zenének, díszletnek, stb. a szöveggel azonos nyomatéka van - a 17.-18 században keletkezett

Oppozíció: ellentét, szembenállás

Orpheusz: 1890-91 Kazinczy lapja

Orkhesztra: a görög színházban az a patkó vagy kör alakú tér, melyen a kórus mozgott

Oximoron: egymást látszólag kizáró ellentéteket összekapcsoló szókép (kopár öröm, a távol közelében)

Ö

Önmegszólító verstípus: a lírai én belső vitáját, meditációja folyamatát, eredményeit fejezi ki

Önstilizáció: a szerző saját hasonmását szerepelteti, a mű sajátosságainak megfelelően módosítva önmagáról alkotott képét

Öntükrözés: a művészet, az irodalom céljára, alkotó módszerére, funkciójára vonatkozó utalás, példázat, jelkép a mű szövegében

Összművészet: (Gesantkunstwerk) a különböző művészeti ágak együttműködésével egységes hatás keltése, a századvég és a XX. század színházi forradalmaiban érvényesülő törekvés

P

Palimszeszt: - egy korábbi szöveg felülírása

Panoptikum: híres és hírhedt emberekről készült viaszfigurák gyűjteménye

Panteizmus: Istent a természettel azonosító filozófiai irányzat

Paradoxon: látszólag egymást kizáró ellentéteket tartalmazó állítás, a képtelenség rendszerint váratlan, meghökkentő igazságot villant fel

Parafrázis: átfogalmazás, átköltés

Parainesis: intelem - meghatározott személyhez intézett erkölcsi célzatú buzdítást tartalmazó beszéd vagy írás

Paródia: stílusutánzat (travesztia) - komoly mű humoros, ironikus átírása

Párhuzam: hasonló motívumok, események, jellemek vagy szerkezeti elemek egyazon művön belül, gyakran szimmetrikus elrendezésben - ugyanannak a gondolatnak ismétlése más szavakkal, a gondolatritmus egyik fajtája

Parnasszizmus: francia költő irányzat a XIX. század második felében, mely a romantikával ellentétben a személytelen költészetet tette programjává, az ihlettel szemben a műgond fontosságát hangsúlyozta, s formai tökélyre törekedett.

Paródia: lényege egy mű, műfaj, művész vagy irányzat utánzása, komikus hatása az eredeti jellemzők felnagyításában rejlik

Partitúra: "vezérkönyv" - a zenemű sok szólamának összessége

Passió: szenvedéstörténet, Jézus életének a jeruzsálemi úthoz tartozó utolsó szakasza: virágvasárnaptól a kereszthalálig tartó események összessége

Pásztorjáték: az ókori minták nyomán keletkezett reneszánsz pásztorköltészet színpadi műfaja

Pátosz: szónoki hév, emelkedett, szenvedélyes hangnem

Pátriárkák: ősatyák, akiktől a Biblia az egész emberiséget származtatja

Példázat: "parabola" - erkölcsi célzatú, jelképes, tanító elbeszélés

Pikareszk regény: a kalandregény egyik típusa, csavargóregény, a lényegében változatlan hős változatos kalandok során megy keresztül

Petőfi Társaság: 1876 - Jókai vezetésével létrejövő irodalmi társaság, mely Petőfi emlékének ápolására és egyféle ellenzéki szerep betöltésére vállalkozott. Egy idő után a konzervatív irodalmi ízlés szolgálatába állt, nagy része volt Petőfi költészetének leegyszerűsítésében, a haladó irodalmi irányzatok kifejlődését gátolta.

Poéma: hosszabb lírai költemény, költői elbeszélés

Poén: élc, tréfa, szellemes mondás csattanója

Polifon regényszerkezet: melyben nem egy, a történeten kívül és felül álló elbeszélő eszmevilága, értékrendszere uralkodik, és minősíti az ábrázolt világot, hanem több, egymással ellentétes gondolkodású, magatartású hős nézeteinek, értékeinek egyenlő súlya

Posztmodern: napjaink irodalmi stílusa, melynek alkotói a korábbi modern formákat is klasszikus hagyományként kezelik, és beépítik saját művészi gyakorlatukba

Pozitivizmus: XIX. századi filozófiai irányzat, kialakulása a természettudományok előretörésével függ össze. Képviselői a "pozitív tudományok", azaz a természettudományok módszereit alkalmasnak vélték a társadalom vizsgálatára is. A tények tisztelete jellemzi, a hagyományos filozófiai alapkérdésekkel nem foglalkozik, mert ezek kívül esnek az empirikus ellenőrzés lehetőségein. Az általános törvényszerűségek megismerhető voltában kételkedő (agnosztikus) álláspontot képviseli az irányzat, a megismerhetőre viszont szigorú kauzalitást (ok-okozati viszonyt), teljes meghatározottságot (determinizmust) tételez fel. Az ember, a társadalom életében is a természeti meghatározottságot tekinti érvényesnek, a nemzetek történetét a keletkezés - virágzás - hanyatlás soraként fogja fel, később a darwinizmus hatására az osztályok, nemzetek fejlődését létharcként értelmezi. A tudományos előrehaladásban bízva az emberiség fejlődését korlátlan távlatúnak látja

Prédikáció: egyházi beszéd, intelem, kioktatás

Problematika: a műben felvetődő gondolatok, válaszra váró kérdések, kételyek összessége

Profanizál: vallásos tárgyat világi célra használ, megszentségtelenít / köztiszteletben álló dolgokról gúnyosan szól

Prófécia: jövendölés, látomásszerű jóslat

Programzene: a 19. század közepétől alkalmazták a kifejezést olyan zeneműre, melyek formáját zenén kívüli inspiráció (természeti vagy történelmi esemény, műalkotás, irodalmi szöveg) alapján alkotta meg szerzője, s ezt a programot közölte is

Prologosz: bevezetés, előhang, előversengés, előjáték - a dráma lényegét, értelmét megvilágító verses bevezetés

Prózavers: ritmikus prózában írott költemény, nem metrikus, a ritmus nem a szótagok szintjén, hanem nagyobb egységek: tagmondatok, mondatok szintjén jön létre a nyomatékrend, a hanglejtés, a hasonló szerkesztés révén

R

Racionalizmus: ismeretelméleti irányzat, mely az észt, az emberi értelmet tekinti az ismeretek forrásának

Rapszódia: az óda egyik változata, mely szertelenül szenvedélyes, eksztatikus és elragadtatott hangon szól, képalkotása szeszélyes, témája csapongó

Realizmus: a XIX. század második felében kialakuló korstílus, melynek középpontjában a valósághű ábrázolás áll. A tudományos tények az irodalomba is beépülnek (Zola kísérleti regény), objektivitásra törekszenek a társdalom vizsgálatában (Balzac: Emberi színjáték), az egyén külső és belső világának feltárására törekszenek (lélektani regény). Meghatározó műfaja a regény, stílusa közel áll a köznyelvhez, hangneme tárgyilagos. Az írói magatartást a szenvtelenség (Flaubert) és a szociológiai szemlélet jellemzi, kerüli az eszményítést, eszköze a típus. Az irányzatot követő művészek többsége társadalmi kérdésekben is állást foglalt-akritikai realizmus

Realisztikus: élethűségre törekvő, a valósághoz közelítő

Reflexió: elmélkedés, szemlélődés

Regény: prózai nagyepikai műfaj, sok szereplővel és helyszínnel, több cselekményszálon futhat. A hellenisztikus kezdetek után a reneszánszban bontakozott ki (Cervantes), az újkorban az eposzt felváltva az történetelmondás egyik alapformájává vált. Története folyamán sok típusa alakult ki, melyeket tematikai-, ábrázolásmódbeli és szerkezeti sajátosságaik alapján csoportosíthatunk (karrier -, család - , levél - ,lélektani ,stb.)

Regényfunkciók: az élet alapvető fontosságú mozzanatait (születés, szerelem, halál), emberi kapcsolatait (szülő-gyermek, férfi-nő, barát-ellenség, segítő-gátló személyek) az elbeszélő megosztja az általa teremtett figurák között

Reminiszcencia: áthallás, egy másik szövegre emlékeztető mű

Reneszánsz: a XIV. - XVI. század között Európa stílusa, kultúrtörténeti korszak, életforma. "Újjászületés" - az antikvitás újjáéledése, az antik kultúra felfedezése és továbbfejlesztése. Világszemléletének lényege a világiasodás, a földi élet fontossága, szépségkultusz, emberi kibontakozás szándéka, harmóniára való törekvés, eszményítés, humanizmus (szerelem, család, barátság), emberi értékek kerülnek a középpontba, polihisztorok ideje.

Reprezentatív: valamit jellegzetesen, méltóan képviselő

Rezignáció: reményvesztettség, beletörődés, lemondás

Rezonőr: drámai szerepkör, a szereplők szavait és tetteit mérlegelő, a józan észt képviselő alak, rendszerint az író szócsöve

Rím: hangzásbeli összecsengés a verssorok végén, vagy a verssoron belül (páros, kereszt, ölelkező-belső)

Ritmus: lüktetés, hullámzás - a művészetekben a hasonló vagy azonos elemek szabályos visszatérése által létrehozott idő-vagy térbeli fejlődés

Rokokó: a XVIII. század közepének stílusiránya, a barokk kifinomult változata, mely egyben ellenhatást is jelentett a monumentalitásra. Apró, bájos, túlstilizált díszítőelemei főként az iparművészetben és a belső építészetben játszottak szerepet. A költészetben a stilizált, játékos szerelmi jelenetek, a kecses, játékos költői képek, finomkodó mesterkéltség jellemzi.

Román stílus: a koraközépkorban jellemző építészeti stílus, amikor a templom nemcsak kultikus, hanem védelmi célokat is szolgált: tömör, vastag falak, lőrésszerű ablakok jellemzik.

Románc: a balladásnál derűsebb hangulatú elbeszélő költemény, történetmondása folyamatos, lírai elemekkel, leírással. Tárgya nem szükségképpen tragikus, illetve a tragikus feszültség többnyire feloldódik benne

Romantika: a XIX. század első felének stílusa, történelmi témák, nemzeti hagyományok felé fordul. Zsenikultusz, egyediség, öntörvényűség, ihlet, spontenaitás jellemzi. Keveri a műnemeket, műfajokat, kedveli az egzotikust, a töredékest, uralkodó hangneme a pátosz, képei víziószerűek, az egyéniség és a művészet szabadsága jegyében bontakoznak ki, alapjuk a végtelenség áhítása, a korlátok elleni lázadás. Világfájdalma (spleen) ellentétben van forradalmi optimizmusával.

Rondó: körvers, két visszatérő rímmel, refrénes szerkezettel

Röpirat: közérdekű tárgyról szóló, viszonylag rövid terjedelmű epikai műfaj, a meggyőzés és a cselekvésre késztetés szándékával

S-SZ

Sablon: közhely, elkoptatott kifejezés vagy eljárás

Sajtó: a német eredetű prés szó szinonimája, mely a könyvnyomtatásra használt egyszerű gép neve volt. Átvitt értelemben a prés alól kikerült nyomdai termékeket jelenti (hírlapok, folyóiratok, napilapok)

Sci-fi: sciente - fiction - tudományos fantasztikus történetek, modern korunk meséi

Séma: lényeges vonásokra korlátozódó, leegyszerűsített megoldás

Sematizmus: az 50-es évek magyar irodalmára jellemző, amikor az írók - költők műveikkel a napi feladatokat segítették elő, tartalmi és formai egyszerűséggel

Septem artes liberales: "hét szabad művészet" - a középkori tantárgyak sora

Septuaginta: az Ószövetség görög nyelvű fordítása az i.e. III. századból, melyet 70 bölcs végzett el

Síkváltás: a lírai és epikai művek szerkezeti elemzésében használatos fogalom. Lírában: konkrét - absztrakt, térbeli-időbeli, érzéki-eszmei mozzanatok, illetve a különböző érzékfelületekre tartozó elemek gyors váltakozását jelöljük ezzel a szóval. Epikában: idő - síkváltásokról beszélünk, ha a különböző időpontokban végbement eseményeket nem időbeli sorrendben, hanem váltakozva adja elő az elbeszélő. Síkváltásnak tekinthető a történetmondás - értelmezés, vagy a belső nézőpont-külső nézőpont váltogatása is.

Siralomének (planctus) középkori költői műfaj, vallásos tartalmú halottsirató, melyben az ismeretlen szerző az isteni akaratban való megnyugvását fejezte ki

Spleen: "unalom" - az élettől elfordult lélek beteges állapota, mely az unalomtól a csömörig terjed. A romantika késő nemzedéke hozta divatba (byronizmus), de még Baudelaire is szenvedett lélekromboló hatásától. Másodvirágzását az egzisztencialisták "undor"-ában élte (Sartre, Segal, Camus)

Skolasztika: az arisztotelészi és a középkori egyházi filozófia összeegyeztetéséből kialakult filozófiai rendszer

Stanza: 8 soros versszak, amelyben az első 6 sor keresztrímes, az utolsó kettő párosrímű

Statikus: nyugalmi állapotban levő, nem változó

Stilizált: valamilyen célnak, elvnek, eszménynek megfelelően módosított, formált

Stílus: a kifejezőeszközök közötti válogatás eredményeként létrejött kifejezési mód (korstílus, irányzatok stílusa, egyéni stílus)

Strófa: versszak, a vers formailag elkülönített egysége

Sturm und Drang - "viharzás és forrongás" - ösztönösség, korlátlan alkotói szabadság, a nemzeti jelleg erősítése, a német irodalomból sugárzott ki a XVIII. század végén, előkészítette a romantikát

Szabadvers: vonalszerűen tördelt sorokban írt költői szöveg, amelynek nincs kötött ritmusa, versmértéke. A szótagnál nagyobb egységekből - tagmondatokból, mondatokból - épülnek fel a ritmikus ismétlődés - alakzatok. A prózaverstől annyiban különbözik, hogy annak folyamatos írásképe van.

Szájhagyomány: az íratlan, élőszóban szájról szájra, nemzedékről nemzedékre terjedő kulturális örökség

Számmisztika: hit a számok természetfeletti jelentéseiben, összefüggéseiben, főként a középkort

Szarkazmus: csípős, maró gúny, a keserű irónia legélesebb fajtája

Szatír: Dionüszosz kíséretébe tartozó istenség, hegyes fülekkel, apró szarvakkal és kecskelábakkal szokás ábrázolni

Szatíra: társadalmi visszásságokat és emberi gyengeségeket csípősen gúnyoló, ostorozó irodalmi mű

Szatírjáték: olyan görög dráma, amelyben a kórus tagjai szatírokat alakítanak

Szcenika: színpadtechnika

Szecesszió: a hivatalos és historizáló művészet ellenhatásaként a XIX. század végén kialakult művészeti-irodalmi stílusirány, melynek célja a naiv - természetes és a túlfinomult - modern egységének megteremtése

Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma: a szegedi egyetem baloldali köre az 1931-39 között, írók-művészek - tudósjelöltek csoportosulása (Baróti Dezső, Buday György, Erdei Ferenc, Hont Ferenc, Ortutay Gyula, Radnóti Miklós, Tolnai Gábor)

"Szegények Bibliája" - Biblia Pauperum - a középkorban az olvasni nem tudóknak a templomban képeken jelenítették meg a bibliai történeteket

Szentencia: általános igazságot, erkölcsi tanítást kifejező tömör mondat

Szentimentalizmus: a klasszicizmus hidegsége hívta életre a felvilágosodás korában, az érzelmet akarta megfogalmazni, de érzelgős maradt - eszközeivel azonban mindvégig jelen van e kor művészetében

Szentimentális regény: az érzelmek vergődését részletező, szegényes cselekményű regény a 18. századból, melyben a szereplők érzelmeinek ábrázolására került a hangsúly (Goethe, Kármán József)

Széphistória: novellisztikus, főleg szerelmi témájú verses epikai alkotás a XVI. században

Szerep: az embernek a társadalomban betöltött különféle feladatköre - (önként vállalt vagy ránk kényszerített, egész életre szóló vagy ideiglenes, tartós vagy alkalmi)

Szereplíra: a lírai én közvetetten, szerepet öltve szólal meg, így ad a szubjektív lelkiállapotnak távlatot és tárgyisságot. Az önstilizációtól (próféta, dalnok, vén cigány) a költött személy megszólaltatásáig számos változata van

Szimbolizmus: művészeti irányzat a XIX. század II. felében, amely a jelképeket mint a világ dolgai közti rejtett kapcsolatok szuggesztív kifejezésének eszközét alkalmazta, a többjelentésű, erős hangulati hatásúakat kedvelte s szervező elvként használta

Szimultán ritmus: a kétféle ritmizálási elv (időmértékes és rímes) egyidejű érvényesülése egyazon versben

Szinesztézia: "összeérzés" - a különböző érzékterületek összekapcsolásán alapuló kép, az impresszionizmus óta kedvelt költői eszköz

Szintézis: az ellentéteknek egy magasabb egységben való feloldása

Szituáció: helyzet, a körülmények összessége, együtthatása, amelyben a szereplő cselekszik

Szonett: "rövid dal" (Virág Benedek: "hangzatka", Kazinczy: "csengő dal") - 14 sorból álló, soronként 11 szótagú kötött versforma, mely nehézsége miatt a költői mesterség "próbaköve". Két formában maradt fenn: Petrarca 2 octavából (négysorosból) és 2 tercináből (szextett) építkezett, előbbit ölelkező-, utóbbit tercina rímekkel kapcsolt össze. Rímképlete: abba, abba, cdc, dcd. Shakespeare nem bontotta strófákra a versét, a 3 quattrint (négysorost) keresztrímekkel kapcsolta össze, melyet egy páros rímű couplett -tel zárt le, rímképlete: a, b, a, b, c, d, c, d, e, f, e, f, g, g. József Attila mesterszonettet készített azzal, hogy 14 szonettje első soraiból állította össze a tizenötödiket

Szókép (trópus - fordulat): valamely fogalom, jelenség nevének átvitele egy másik fogalomra, jelenségre a köztük fennálló külső vagy belső hasonlóság alapján (metafora) vagy időbeli, anyagbeli érintkezésen alapuló kapcsolat, ok-okozat (metonímia) alapján

Szomorújáték: a felvilágosodás korában kialakult drámatípus, polgári szereplőkkel, komoly összeütközésekkel, melyek kifejlete azonban nem feltétlenül tragikus

Sztoikus filozófia: ókori filozófiai irányzat, szenvedélymentes, természetes életmódot, szigorú erkölcsöt tanít. Alapelve a bölcs belátáson alapuló nyugalom (ataraxia) a jó- és a balsorsban egyaránt fölülemelkedve.

Szubjektív: az egyén tudatából, érzésvilágából ered, illetve azt jellemzi

Szubjektív idő: a bergsoni időelméletben az órával nem mérhető, egyénileg átélt idő, a tudatáram belső ideje (= tartam)

Szürrealizmus: az 1920-as években elterjedt művészeti és irodalmi irányzat, az álom, a látomás, a szabad képzettársítás jellemzi

T

Tanító költemény: ókori minták nyomán főként a klasszicizmusban kedvelt verses oktatás, világnézeti, erkölcsi vagy költészettani témakörrel, az óda vagy episztola műfajában, de önálló műfaj is

Tárgyias költészet: a lírai én közvetlen élménykifejezése helyett objektívebb, személytelenebb kifejezésmódra törekvő költők alkotó módszere. A lírai tartalom - érzelmi-gondolati közlemény, tárgy vagy természeti jelenség leírása, történetmondás, vagy drámai monológ közvetítésével, - többletjelentésének értelmezése során bontakozik ki az olvasó számára

Tartam: a köznapi szóhasználattal szemben a bergsoni időelméletben órával nem mérhető, egyénileg átélt idő (szubjektív idő), a tudatáram belső ideje

Tercina: három jambikus lejtésű sorból álló strófa, rímképlete: aba, bcb, cdc...

Téma: a mű tárgya, a történet magja

Tematikus szerkezet: azoknak a műveknek a szerkezete, amelyekben nem a történet, az események sorrendje határozza meg a felépítést, hanem valamely tematikai összefüggés

Tempó: ütem az epikában, a történet elbeszélésének időbeli tagolása. Az egymást sűrűn követő események, fordulatok gyorsíthatják, a leírások, jelenetezések lassíthatják a tempót. A kifejlethez vezető folyamat késleltetése (epizódokkal) a sokoldalúság, a teljesség-illúzió érdekében az eposz és a nagyregény jellemzője

Tényregény: megtörtént eseten, hiteles bizonyítékon, szociológiai adatgyűjtésen alapuló írások gyűjtőfogalma

Testamentum: végrendelet

Tézisregény: olyan regény, melyben példázatszerű történettel valamilyen fontos gondolatot kíván bebizonyítani az elbeszélő

Thébai mondakör szereplői: Laiosz (Théba királya), Iokaszte (Laiosz felesége, Oidipusz anyja, majd felesége), Oidipusz (Laiosz és Iokaszte fia), Polübosz (korinthoszi király, Oidipusz nevelőapja), Polüneikész, Eteoklész, Antigone és Iszmene ( Oidipusz és Iokaszte gyermekei), Kreon (Iokaszte testvére, Oidipusz fiainak halála után Théba királya), Euridike (Kreon felesége), Haimon (Euridike és Kreon fia, Antigone vőlegénye), Teiresziasz (a vak jós)

Tiszatáj: Szegeden 1957-től megjelenő irodalmi havi lap

Típus: olyan irodalmi alak, akinek jellemében nemcsak egyedi, hanem általános jellemző egyek is kifejeződnek. A realista regény társadalmi típusokat mutat be, akiknek jellemében az osztályhelyzetük, társadalmi szerepük által meghatározott lényeges jegyek ötvöződnek véletlenszerű, egyedi tulajdonságokkal. A típusokat tipikus körülmények között jeleníti meg az író, sorsukban is általános tendenciát mutat be

Toposz: irodalmi közhely: közkinccsé vált költői kép vagy fordulat és a hozzá kapcsolódó képzetek

Tradíció: hagyomány, hagyományos felfogás, szokás

Tragikomédia: általában egy nevetséges hős bukását ábrázolja, aki éppen azáltal válik nevetségessé, hogy lelepleződik, s kiderül: bukása nem jelent értékveszteséget

Tragikum: esztétikai minőség, nagy emberi értékek hírtelen és visszafordíthatatlan pusztulása. Hatása megrendítő és felemelő a katarzis jóvoltából

Trójai mondakör szereplői: Léda (Tündareosz király felesége, akit Zeusz hattyú alakjában csábított el) Helené (Zeusz és Léda lánya), Klütaimnesztra (Tünderaosz és Léda lánya), Menelaosz (spártai király, Helene férje), Agamemnon (Mykéne királya, Klütaimnesztra férje), Thetisz (Poszeidon lánya, tengeri istennő, Péleusz felesége), Péleusz ( mürmidónok királya, Thetisz férje), Erisz (a viszály istennője), Párisz (trójai királyfi, Helené elrablója), Akhilleusz (a legvitézebb görög, Péleusz és Thetisz fia), Nesztor (a legöregebb görög vezér), Patroklosz (Akhilleusz barátja), Priamosz (Trója királya), Hector (trójai királyfi), Andromache (Hector felesége), Odüsszeusz (Ithaka királya, az egyik görög vezér), Pénelope (Odüsszeusz felesége), Telemachosz (Pénelope és Odüsszeusz gyermeke)

Trubadúr: az eszményi szerelmet és a lovagi erényeket megéneklő provanszál dalnok

Tudat: az emberi psziche szerkezete, működése s a működése során szerzett képzetek, fogalmak és élmények összességének szervezett egésze

Tudatalatti: az emberi pszichének a tudat értelmi ellenőrzésén kívül eső, nem tudatos rétege

Tudatáram: a XIX. század második felének egyik pszichológiai irányzata az elme működését szüntelen áramlásként fogta fel. Hatása erősen érvényesült a modern lélektani regényben, amely a tudatfolyamatot belső nézőpontból, monológ formában igyekezett megragadni

Tudatformák: társadalmi tudatunk olyan rendszere, melyek a valóság összefüggéseit valamilyen meghatározott szempontból (jog, erkölcs, politika, művészet) tükrözik. A művészetet a többi tudatformáktól az különbözteti meg, hogy azok elméleti szintű elvontságával szemben a művészet érzéki jellegű.

U-Ú

Újklasszicizmus: a XX. század nagy avantgárd hulláma után a két világháború között szinte minden művészeti ágban érvényesülő irányzat, melyben az értékőrzés gesztusa, a közönséghez való közeledés igénye, az "új barbárság" elleni tiltakozás, és a megoldatlan korproblémák művészi meghaladásának igénye kapcsolódott össze. Nemcsak az antikvitás felé fordult mintaként, minden korszak vívmányát felhasználta - az avantgárdot is megszelídítette harmóniára való törekvésével

Urbánusok: a két világháború közötti korszak városi irodalma, a népiesektől eltérő szemlélettel

Utópia: elképzelt eszményi társadalmi berendezkedés bemutatása, nevét Morus Tamás Utópia műve után kapta - a szó jelentéséhez hozzátapadt a megvalósíthatatlanság képzete is

V

Vágáns: vándordiák - énekes a középkorban

Vajda János Társaság: 1926-52 között működő irodalmi társaság, tagjai a modern magyar irodalom megteremtést tűzték ki célul . Folyóiratuk: Literatura néven jelent meg.

Vallás: egy közösség földöntúli erőkbe vetett közös hite

"Vanitatum vanitás" - "hiúságok hiúsága" (Biblia)

Variáció: valamely téma átalakítása olyan módon, hogy az eredeti is felismerhető belőle

Variáns: szövegváltozat

Versciklus: valamilyen szempont szerint tudatosan elrendezett költemények sora. A szövegek összefüggése többletjelentést ad az egyes műveknek

Verses regény: szubjektív hangnemű verses elbeszélés, melyben a történetmondás folytonosságát kitérők szakítják meg, a romantika találmánya (Byron, Puskin)

Vershelyzet: a költeményt kiváltó külső okok vagy belső körülmények jelzése a műben

Verstípus: nem műfaji jellemzők, hanem lényeges versszerkezeti vonások hasonlósága alapján végzett osztályozás gyűjtőfogalma (önmegszólító-, érték-, időszembesítő, létösszegző) Egy - egy mű több verstípusba is beletartozhat egyidejűleg

Vezérmotívum: vezérlő eszme, visszatérő dallam a műben

Vigilia: az ünnep előestéjén történő virrasztás, zsolozsma, ilyen címen vallásos irodalmi folyóirat indult 1956-tól

Világkép: a világról, az embernek a világban elfoglalt helyéről, céljáról, a természetről és a társadalomról alkotott elképzelések összessége

Világnézet: a természetről és társadalomról vallott eszmék összefüggő rendszere

Villon versformája: a középkori ballada: három 8 -12 soros, refrénes versszakot egy 4 - 6 soros ajánlás zárt le, eredetileg táncdal volt

Virágének: szerelmi dal a régi magyar irodalomban, nevét a benne szereplő virágnevekről kapta, melyekkel a névtelen dalköltők szerelmesét illette

Vízió: látomás, képzeletbeli látvány kifejezése

Vizuális: látási, a látással kapcsolatos, a látásérzeten alapul

Vörösmarty Akadémia: 1918-ban alakuló irodalmi társaság, a progresszív magyar irodalom erőit gyűjtötte egybe. Elnöke Ady, alelnökök Babits és Móricz, főtitkár Schöpfflin Aladár. Az ellenforradalom idején megszűnt, tagjait üldözték

Vulgáris: leegyszerűsített, közönséges, alantas

Vulgata: a Biblia V. századi latin fordítása, melyet Szt. Jeromos (Hieronimus) egyházatya készített

X-ZS

Xénia: eredetileg vendégnek szánt ajándék felirat volt, ma irodalmi tárgyú epigrammát jelent

Zseni: lángész, kivételes tehetség, lángelme

Zsoltár: ószövetségi vallásos ének, himnusz