Portré - vázlat Finta Éváról
Portré - vázlat Finta Éváról
A kárpátaljai magyar irodalom harmadik nemzedékének markáns alakja, aki Beregszászon született 1954. január 1-jén. Édesapja Finta Pál kályhásmester, édesanyja Szőllősi Julianna három lánygyermeke nevelése mellett varrodában, majd kerámiagyárban dolgozott rajzolóként. Alap - és középfokú iskoláit szülővárosában végezte, 1971-ben érettségizett a Kossuth Lajos Középiskolában. Ezután a város általános iskoláiban dolgozott úttörővezetőként, majd kirakatrendező lett, miközben az ungvári Állami Egyetemen levelező hallgatóként magyar nyelv és irodalomból tanári diplomát szerzett. Rövid ideig nevelőtanárként működött a város egyik bentlakásos iskolájában, majd állása megszűnésekor dekoratőr - díszítő festő lett a Beregszászhoz közeli Dédán. Szülőhelyén festőként és grafikusként is számon tartják, de igazi terepe - és sorsa - a költészet.
1986-ban házasságot kötött dr. Szabó Istvánnal, István Keve és Eszter Beregszászban születtek. Férje családegyesítése révén 1990-ben a család Magyarországra költözött, először Rakacán és Kenézlőn nevelte gyermekeit, közben szerkesztőként részese volt néhány kötet megjelenésének. (Váci Mihály, Dobai Péter, Pásztor Attila). Jelenleg Sárospatakon élnek, gyermekei felsőfokú tanulmányaikat végzik, ő pedig méltó feladatra talált: a Miskolci Egyetem Coménius főiskolai karán tanítja a leendő tanítókat.
Fiatalon kezdett el verseket írni. Az első szakmai eligazításokat a beregszászi Vörös Zászló nevű újság mellett működő irodalmi körben kapta, melyet tanárnője, a később baráttá váló Drávai Gizella vezetett. 1972-től csatlakozott a kör az ungvári Kárpáti Igaz Szó védnöksége alatt működő József Attila Irodalmi Stúdióhoz, majd az abból önállósuló József Attila Alkotóközösséghez, melyek a harmadik nemzedék fölnevelői lettek. A Magyar Írószövetség még Beregszászban rendkívüli tagjává választotta, melynek 1992-től rendes tagja.
Több mint három évtizedes költői pályája alatt eddig 6 kötete jelent meg: Vállalkozás az örömre (1979), Idő - korongon (1987), A lét dicsérete (1991), Párkák (1993), Földközelben (1993) - ez utóbbi már itt, Magyarországon. Hatodik kötete Vissza a vízöntőbe 2007-ben jelent meg, s már készül Szapphó a szirtencímmel újabb összeállítása. Verseit Jurij Skrobinec és Iván Petróci fordításában ukránul is olvasni lehet Kárpátalján. Költeményei énekelt formában már otthon is terjedtek Ivaskovics József (Credo együttes) zenéjével, Magyarországon Bárdos Lajos, Rózsa Pál és Dinnyés József érdeklődését keltették fel.
Elkötelezettje a magyar nyelvnek, ezért lett költő s ez tartja őt a tanári pályán is. Elfogadta "mesterei": Drávai Gizella, Horváth Anna szobrász - keramikus -, élő és holt költők segítségét, de keményen és elszántan járja a maga számára kijelölt utat. Érzékeny, finom lélek, igényes felelősséggel alkotó költő. Poéta doctus, aki az emberiség kultúrkincsét sokoldalú poétikai tudással közvetíti. Innen keres önmetaforákat élete egy-egy periódusában, melyek nemcsak ráérzések a közös biográfiára, hanem tudatos vállalások is. (Solveyg, Klió, Orpheusz, stb.)
Kötetcímei gondolkodásának és költői fejlődésének tükrei. Az első versfüzet "vállalkozás" volt a feladatra, melyre fiatalsága lendületével az életét tette, mert hitte: a költészet örömforrás lesz számára. Az Idő - korongon címben egyszerre van jelen a képzőművész és az idővel viaskodó költő. Az anyaság élménye ébresztette rá "a lét dicséreté" -re, s a Földközelben pedig a megváltozott élethelyzet rögzítése. Költőisége a nagyon találó verscímeiben is jelen van, melyekkel kedvet csinál az együttes gondolkodásra: Óda ez, nem panasz - Eloldás megkötözéssel - Változatok a teljességre - Oldott összegezés , stb.
Baudelaire szerint a költőnek a természetről, a halálról, a szerelemről kell írnia, ezek Finta Éva témái is - bár szerelmes verseket ritkán publikál. Az érzelem, a hangulat, a gondolat és a forma sajátos összefonódásával éri el költészetének egyéni színezetét.
Minden egyes kötetét végigkísérik a természetről írott versei, melyek nem egyszerűen tájversek:
kövekre ül a csend, csikos
gyíkocskaként sütkérezik
robog maga is, azt hiszi,
a folyó otthagyja pedig.
Borzsa - vidék
Mély kapcsolatban él az őt körülvevő természettel, mely számára több, mint látvány: eleinte csak "önmagammá ébredés", majd a 90-es évektől: "a táj - kimondja verseimet". Ez az otthon, a valahova tartozás vidéke, melynek szépségére nemcsak költőként és festőként, emberként is rá tud csodálkozni. A természet teljessége ébreszti fel benne a vágyat, hogy ebben a "lélegző, csillagos" világban akarja megélni a Mindenséget. Számára ezért nemcsak téma a természet, hanem kapcsolódási pont, minta, hivatkozási alap, melynek örök rendje védelmet nyújt számára. A táj a mögötte megbúvó hazát is jelenti, melyhez való ragaszkodásának megvallásában éppoly szemérmes, mint a szerelmes versekben. Így a látszólag csak költői játéknak tűnő tájversek képekkel, színekkel, sejtető apró mozgásokkal az évszakok árnyalatait jelenítik meg, de árad e versekből filozofikus lénye, világlátása is:
Jánosbogárka - csillagok
zümmögnek ránk, amíg vacog
a rideg éjszaka velünk,
kik egyszer csillagok leszünk.
Éjszaka
A halál és az élet egymást váltó hangja is végigkíséri költészetét. Szeretteinek elvesztése, mély megrendülése váltja ki belőle ezeket a verseket, de tágabb veszteségeit is felméri bennük. Jól érzékeli, ez csak "eloldás, megkötözéssel", mert a halottak láthatatlan kötelékkel továbbra is tartanak bennünket. "Szellemi őseit" (József Attila, Nagy László, Radnóti, Chopin, Bartók, és újabban Szappho és Sylvia Plath) is így tartja számon, evokációi ezért érdekesek: föltárja bennük azt a világot, mely eszmélni, érezni, gondolkodni tanította. Ezek között is különleges a Juvan Sesztalovval való találkozása: ez adja látásának azt a kettős fénytörésű prizmát - kisebbségi sors, kisebbségi nyelv - mellyel rácsodálkozhat a nyelvrokonságra és a közös kisebbségi sors szemszögéből határozza meg sajátos helyzetüket:
igazodásunk sorsunk
egyikkel befalaztak
másikkal falazódtunk
A sámán
Már első kötete a "verskeresés" örömét fogalmazta meg, mert érezte, tudta, az élet értelme az alkotó munka, melyhez a költőnek kell teremtenie "ritmusból harmóniát". Ezt a szenvedélyét megőrizte egész életében, így a költészet számára menedékké is válhatott élete egy - egy nehezebb fázisában.
Ezért is fontos számára:
Csak szabad legyen e sebezhető
élettel terhes, sorssal átfedett
időkön át igyekvő kis madár -
akár dalos, akár csak csattogó -
csak legyen szabad az én madaram.
Madaras
Világosan érzi és fogalmazza meg a világ rajta átáramló feszültségeit (Klió töprengő kérdései, Jónás panasza, stb.), de nyugtalanságát képes felülírni optimizmusával:
és figyeld meg az életet,
hogyan növekszik és szeret.
Oldott összegezés
Átköltözése után, a kizártság és bezártság kettős állapotában jutott el arra a felismerésre, hogy az írott és a természet által teremtett törvények összefonódása között állandó élethelyzetbe zárul az ember, - aki rész az egészből, sorsában ezért ott vergődik az egész. Hogy ki hova kerül, kívülre vagy belülre, tulajdonképpen mindegy, hiszen mindenütt megszabott a rend:
Ki őriz kit - gyakran átláthatatlan...
Mert őriző és őrzött körbe járnak
egyazon kör körül, akár az óra
az idő pedig gondosan feszül
(ő Isten ujja) a két mutatóra.
Zár - vers
Költészetének különleges ízét jelenti az anyaság - élmény feldolgozása, mert nemcsak a teremtés örömét, "az asszonyi égbolt félelem csillagait" is megmutatja, melyeket azonban a "kedves kicsi oák" feledtetnek. Természetesen, magától érthetően vállalja női sorsát, mert csak így élheti meg az annyira áhított teljességet, de a lírai szemlélődést ezekben a versekben olyan filozófiai magaslatra emeli, ahol az már az egyetemessel érintkezik. Erre legszebb példa A lét dicsérete című szonettkoszorúja, mely az élet örök körforgásának megindítóan szép himnusza. Első gyermeke születésekor meghalt édesanyja és fia annyi munkával látta el, hogy élni való energiája is alig volt - s a költő félt, rettegett, hogy ellepik a hétköznapok. Második gyermekét várva ébredt rá arra, hogy a nő számára, aki új életet teremt, a lét sohasem válhat értelmetlenné:
s már feladat, hogy védened kell őt
az anyagok s az emberek között.
A lét dicsérete XV.
Megértette, emberként kell elsősorban és mindenképpen teljes értékűnek lennie, de emiatt az eredeti költői célokat sem kell feladnia, bár nagyobb árat kell majd érte fizetnie, mint férfi kollegáinak. De az anyaság, a család olyan erőforrás marad, mely azóta is képessé teszi őt a megújulásra.
A költői hang eltér mindennapi beszédünktől. Mint minden költő, Finta Éva költészetét is absztraháltság jellemzi, melynek szinte mindig filozófiai mélységű hátterét érzékletes költői képek segítségével mutatja fel. Minden témához megfelelő formát keres, melyet egyénít. Szívesen használja a klasszikus metrumokat - a Szapphó - kötet teljesen erre épül! - de sajátos formája a szabadvers, mely különös zeneiségét a gondolatritmustól nyeri. Azzal, hogy az írásjeleket elhagyja, az olvasó számára szélesre tárja a versek értelmezési tartományát. Igaza van a költőtársnak, Vári Fábián Lászlónak: Finta Éva verseit olvasva érezzük a vers léleképítő erejét, a mélyből fakadó sorok környezetükből kiemelve sem veszítik el lírai varázsukat. S ez nem egy lezárt életpálya, a költő alkotó ereje teljében van, aki változatlanul keresi az önkifejezés útjait. Hatodik kötete már Magyarországon, az ezredforduló tájékán született verseit tartalmazza, s a készülő Szapphó - kötet nagyszerű darabjai pedig költői pályájának megújulását jelentik...
Női szerepek a magyar irodalomban
Női szerepek a magyar irodalomban
Férfiakra és nőkre felosztani az irodalmat talán nevetségesnek tűnik első hallásra, mert mindenkor emberekről szólnak az alkotások - de az eltérő nemi szerepek minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a felosztás mégis meglegyen. A megszokott felállásban a férfiak az alkotók, a nők anyák vagy Múzsák, megfordítva még a XXI. században is egyféle lázadást hordoz magában. A magyar irodalom ennélfogva éppoly szegény női alkotókban, mint a világirodalom - sorsukat végigkísérve talán magyarázatot is találunk erre - ám hallatlanul gazdag Múzsákban, s erős egyéniségű anyákban, akik így vagy úgy, de befolyásolták az irodalom alakulását.
Anyák, feleségek és múzsák - ezek a hagyományos női szerepek. Igaz, az anyákról jóval kevesebb szó esik az alkotásokban, csak néhány író - költő érezte ezt feladatának. Pedig gyakran kimutatható, hogy egy-egy erősebb egyéniségű anya hogyan határozta meg fia sorsát. Mi lett volna a kemény Majtényi Anna nélkül Madách Imréből, az "Ides" nélkül Adyból, a Mama nélkül József Attilából - vagy éppen mi lehetett volna "Anyácska" mellett Radnótiból?... el lehet játszani ezekkel a gondolatokkal. Mindegyikőjüket egyszerre emelhetjük arra a magaslatra, ahova József Attila helyezte Pőcze Borbálát:
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
A költők azonban, ha emlegették is az anyákat, szívesebben bíbelődtek a Múzsákkal: Lidérckével, Ginával, Lédával és Csinszkával, Fannival, Gyömrői Edittel vagy Flórával.
S milyen soknak adatott meg a biztos alkotói hátteret megteremtő feleség, az "asszonyi jóság", gondoljunk csak Kazinczy, Petőfi, Arany, Vörösmarty, Tóth Árpád, Babits vagy Radnóti mellett élő feleségekre. Ez azonban nem jelentett mindenki számára poétai feladatot, jószerével csak Petőfi és Radnóti tartotta fontosnak azt, hogy verssel köszönje meg segítségüket. A hitvesi líra csak az ő életművükben játszik meghatározó szerepet - a többiek férfi módra elfogadták, mint ami nekik "kijár". Berzsenyinek Török Sophie-hoz, Kazinczy feleségéhez írott verse érzékeltesse jelentőségüket:
Te, kedves Amazon, Kazincym szép bére!
Öleld a Múzsákat!...
Teremts Idáliát és Áont Széphalmodon
Égi hármóniával!...
Vegyítsd Kazinczydnak kevély koronáját
Szelíd mirtuságakka...
Szendítsd meg körűlte az élet lármáját
Szerelmes alakokkal...
Általában - azt mondhatjuk - a nyugodt, kiegyensúlyozott élet mintha kevésbé kedvezne a szerelmi költészetnek, vagy az is lehet, a boldogtalanság, a visszautasítottság, a sértettség több költőt ihletett meg, mint a boldogság. Vajda János 30 év múlva sem tudott túllépni a "hideg bálványon", s amikor társat választott magának, nem volt szerencsés - mogorva, emberkerülő mivolta talán ezzel is magyarázható. Juhász Gyula a valóságos Sárvári Annából semmit sem ismert, de képzeletében megteremtette a maga Annáját csakúgy, mint Balassi Júliát, vagy József Attila Flórát. De ezek a kitalált szerelmek inkább a költészetnek tettek szolgálatot, nem az embernek - életrajzi adatokkal ezt is tudjuk bizonyítani. Életüket a maguk által teremtett alakoknak rendelték alá - másféle kimenetelekkel természetesen - a hozzájuk, róluk írott versek már nem a valóság, "csak annak égi mása", szerepük mégis fontos az irodalomtörténet vagy a mi szempontunkból egyaránt.
Hogy a Múzsák tették híressé a költőket, vagy a költők a Múzsákat, sokat vitatott kérdés. József Attila a leganyásabb költő a magyar irodalomban, s életében egymást követték a nők is. Hiába vigasztalta magát azzal, hogy "Költő szerelme szalmaláng, azért oly sebes, falánk..." ő tudta a legpontosabban, milyen kiszolgáltatott az, aki társra nem talál. Radnóti sorsával igazolhatjuk ezt az állítást, hiszen ő is megtalálta azokat a gödröket, amelyekbe József Attila is beleesett, s nem tudott kijönni. De ő - többek között Fannija jóvoltából is - nemcsak fel tudott ezekből emelkedni, de a Láger szögesdrótja mögött is tudott szárnyalni...
Az alkotó szerepkört kevés lázadó öltötte magára, de szerencsére mindig voltak, akik nem tudtak ellenállni a sors csábításának... A kurucvilág költőasszonya volt Petrőczi Kata Szidónia (1662-1708), aki költőként, íróként, énekszerzőként az első elismert női alkotója a magyar irodalomnak. Amikor apja birtokait a Wesselényi - összeesküvésben játszott szerepe miatt megszállták a császári hadak, az anyátlan kislányt rokonai Lengyelországba menekítették. Innen vette feleségül unokatestvére, Thököly Imre barátja és tanulótársa, Pekry Lőrinc. A férj nyugtalan természetű volt, felelőtlen tettei miatt Apafy fejedelem jószágvesztésre ítélte és elzáratta, ahonnan csak felesége közbenjárására szabadulhatott ki. Ezt megbosszulandó családja nélkül elhagyta Erdélyt s Lipóthoz pártolt: katolizált és grófi címet szerzett. Felesége - ura politikai-, vallási-, és hitvestársi hűtlenségén bánkódva - kesergő verseket írt:
Siralmas volt tudom az én születésem,
Siralmas árvájul vólt fel - nevelésem,
Siralmas keserves szárnyomra kelésem,
Siralmas lesz holtig búba gyötrődésem
Mert szivem a buba mint sűrű Füstbe ful
Iai az szerencsnének tetettem ki tárgyul
O kegyetlensége nem szünik de ujiul
Szerencsétlen vagyok s bánatim lángja gyul.
Ekkoriban kezdett el fordítani is, egy német hitvédelmi könyvet ki is adatott. Erdély Habsburg - kézre kerülésekor Pekry Lőrinc is visszatért, főispáni és főkapitányi rangját azonban nem sokáig élvezhette, mert II. Rákóczi Ferenc kurucai elfogták - de ekkor a fejedelemhez pártolt. Feleségét emiatt Rabutin, császári tábornok Szeben városában tartotta fogságban. Ekkor készítette Petrőczi Kata Szidónia A kereszt nehéz terhe alatt el - bágyadt szíveket élesztő jó illatú XII. Liliom Mellyeket a keseredett szivek vigasztalására Arnd Jánosnak ...könyvéből válogatott ki... és Magyar nyelvre forditott az édes Férjéért való szebeni méltatlan rabságában...A művet aztán Kolozsvárott megjelentette, amikor Rákóczi egy császári tábornokért elcserélve kiváltotta a rabságból. A fejedelem a huszti kastélyában helyezte el gyermekeivel együtt a betegeskedő költőnőt, akit többre tartott, mint a férjét. Itt írta Petrőczi Kata Szidónia következő munkáját, a Jó illattal füstölgő igaz szív Mellyet a Világ szeretetben szunnyadó sziveknek felserkentésére Arnd János... német nyelven kiadott Könyvéből... Magyar nyelvre fordított, a magyar Nemzet ellensége előtt való már negyedszeri bujdosásában Huszton, s ezt is megjelentette Lőcsén 1709-ben. Amikor pedig Huszton is veszélyben forgott az élete, Rákóczi szentmiklósi kastélyát bocsátotta rendelkezésére, ahol hamarosan meg is halt. Nem nyilvánosságnak szánt, házassága csalódásain kesergő, bibliai vigasztalást kereső verseit csak 1860-ban találták meg Erdélyben. Fordításait szép magyarsága, teológiai tisztánlátása teszi különlegessé, versei csiszoltak, kifejező erejűek, melyek egykorú, tulajdon kezével írt könyvében maradtak ránk.
Losárdi Zsuzsannais a XVII. században élt, szülei Sátoraljaújhelyben és a környékén voltak nagybirtokosok. Eleinte ő is a hagyományos úton indult el: férjhez ment az Ung megyei alispánhoz, de mert bátyja II. Rákóczi Ferenc zászlótartója lett, megváltoztatta a már kialakult életét. Követte testvérét a csatákba, ahol a sebesülteket ápolta és dalaival lelkesítette a kurucokat. Rákóczi fejedelemmé avatásakor ódát írt Erdély címmel, mely több ezer példányban terjedt a harcolók között. Valószínűleg az ő alkotása a Kazinczy fenn maradt Rákócziak tábori éneke című költemény is. A zsibói csatában került a császáriak kezére, bebörtönözték és versei miatt felségsértési perben halálra ítélték. Csodával határos módon sikerült a fogságból megszöknie, Törökországba menekült, de további sorsáról nincs tudomásunk. Amikor először szedtem össze a női szerzőket, idáig jutottam, de az újhelyi könyvem írása közbeni mélyebb kutatáskor kiderült: Losárdi Zsuzsanna a valóságban nem létezett, a XIX. században teremtette az erdélyi Kemény József történész-levéltáros a lantos hölgyet. Mindez nem zavarja az újhelyieket, még lakótelepet is neveztek el róla...
Árva Bethlen Katát (1700 - 1759) is kilátástalan élete tette íróvá. Először a katolikus Heller Lászlóval kényszerítették házasságra, akinek halála után elvették tőle gyermekeit, nehogy reformátussá nevelje őket. Második férje Teleki József lett, akinek - és az ebből a házassá gból született gyerekek - korai halála miatt egyedül maradt, ezért érezte magát Árvának. Állandó harcban állt családjával és azokkal a jezsuita papokkal, akiket megtérítésére küldtek hozzá. Lelkiismereti szabadságáért még családi boldogságát is képes volt feláldozni. A jótékonyságban, a tudományban talált vigaszt: messzi vidékek orvosa, a régi magyar irodalom termékeinek céltudatos gyűjtője lett. Hat évet töltött el udvarában Bod Péter, a kor egyik tudós prédikátora, akinek pályáját anyagiakkal is segítette. Bethlen Kata racionalizmusa szívesen űzött gúnyt a katolikus csodahitből: amikor egy barát a húsvéti bárány szentelt csontját ajánlotta a békabrekegés elnémítására, nagy titokban kipróbálta s bebizonyította a csodaszer haszontalanságát. Önéletrajza komor, vigasztalan olvasmány, de erős írói tehetség hiteles alkotása. Az emlékiratot azzal, hogy mondanivalóját apró szakaszokra tördelte és azokat kikerekítette, a szépirodalom felé vitte el. Hasonló technikával dolgozott, mint a Rodostóban alkotó Mikes Kelemen, de akkor egyikőjük sem tudott a másikról.
Molnár Borbála (1760 - 1825) Sátoraljaújhelyből származott. Egy nemesi malombérlő lánya volt, akit fiatalon férjhez adott anyja Szokera Nagy Jánoshoz és „ezernél is felesb juhá”-hoz, majd 14 évi boldogtalan házasság után három gyermekkel özvegyen maradt. Ekkor elfogadta a megélhetését biztosító felkérést, és 22 éven át Mikes Anna grófnő társalkodónőjeként Erdélyben élt, s az ott kapott pénzből fiait taníttatta.. A grófnő halála után költözött Hajdúbagosra jegyző fiához, s ott is halt meg. Versei már életében elismerést szereztek számára, több kortárs költővel és irodalombaráttal levelezett, virtuális irodalmi szalont teremtett ezzel újhelyi házában. Kazinczyval csak Erdélyben találkozott, aki aztán Hajúbagoson is felkereste. Érdemeit elismerte ugyan, de rímes és időmértékes verselését csak oskolai mesterkedésnek tartotta, nem költészetnek. Levelezését, verseit és Az ő életének igaz tüköré-t még Sátoraljaújhelyben élve megjelentette mecénások segítségével Munkáji címmel négy kötetben. Ujfalvy Krisztinával, az erdélyi költőnővel való párbeszédét 1804-ben Kolozsváron adta ki Barátsági vetélkedés... két nem hibái és érdemei felől címmel, ami azt bizonyítja, hogy a női alkotóknak az első perctől kezdve a nemi szerepekkel kellett szembeszállniuk. Terjedelmes elbeszélő költeményei – Mesés történetek, Szerentsétlen indulat, vagy Sarolta és Sándor már magasabb célt szolgáltak: szórakoztatni és nevelni akarta nőtársait. Molnár Borbála nőként és magyarul írt akkor, amikor mindkettő ritkaságnak számított, és írásaival női körökben elhintette a magyarul olvasás igényét.
Dukai Takács Judit (1795 - 1836) is az első nőírók egyike volt. Jómódú földbirtokos családból származott, aki Dukán élte a korabeli nemes kisasszonyok életét. Költői levelezésben állott rokonával, Dukai Takács Teréziával, az első bátrak egyikével, aki a kivágott ruhák ellen íródott gúnyirattal szemben megvédte a szombathelyi hölgyeket, egyébként alkalmi verseket írogatott Ányos Pál modorában. Dukai Takács Judit versei eleinte dalszerűek voltak, a nemesi udvarházak világát jelenítették meg, ezek kéziratban terjedtek s így hoztak számára elismerést. Költői pályáján akkor állt be fordulat, amikor unokatestvérét feleségül vette Berzsenyi Dániel, aki költőként nagy hatást gyakorolt rá. Hatására klasszikus mértékű ódákkal és elégiákkal is próbálkozott, melyekben a személyes érzések és gondolatok kapcsolódtak össze. Berzsenyi elismerésként episztolával köszöntötte:
Hogy a szelíden érző szépnemet
Letiltva minden főbb pályáiról
Guzsajra, tőre kárhoztatni szokta
A férjfitörvény, vajjon jól van-e?
De a közvélekedés akkor még nem akart megfordulni a női alkotók kérdésében, szűk körben ismerték őt, a keszthelyi Helikon ünnepségre is meghívták és Kazinczy is elismeréssel szólt róla. Egy idő után le is szokott a verselésről, emlékét is ez a vers, s nem saját alkotásai őrzik.
Czóbel Minka (1854 - 1947) Orczy Lőrinc dédunokája, Kazinczy rokona volt. Gazdag és művelt családból származott, francia, angol és német kisasszonyok nevelték a szabolcsi Anarcson. Verselni egyszerre kezdett magyarul, angolul, németül, és franciául, de néhány külföldi úttól eltekintve visszavonultan élt vidéken. Sógora, Medgyánszky László festő vezette be az irodalomba, s ő irányította rá Jókai figyelmét, aki biztatta a versírásra. A magyar irodalomban először nála mutatható ki a francia szimbolista költők hatása. Szabadversszerű kísérletei - melyet ő következetesen "rytmicus prózának" nevezett - szintén az első ilyen irányú alkotásai a magyar irodalomnak. Költeményei erősen intellektuálisak, festőiek és zeneiek, de a Nyugat nagyjai nem figyeltek fel a tehetségére, csak lenyúlták az ötleteit. Pedig azért is sokat tett, hogy a magyarok teljesítményét Európa megismerje: Az ember tragédiáját németre, Petőfi verseit angolra fordította. Munkássága sokszínű volt: 1890-1914 között szinte évente megjelentetett egy-egy verses –, vagy novellás kötetet, regényt (Háfia, Lélekvándorlás, Fehér dalok, Pókhálók, Két arany hajszál), megírta a Don Juan történet fordítottját Donna Juanna című drámai költeményében. Trianon után nem jelenhettek meg írásai, beszorult kis falujába, a bérlőkkel viaskodott, kutyákat nevelt, borászkodott, hogy megélhessen. A Fráter Lóránd által megzenésített Száz szál gyertya című versének szerzői elismerésért hírlapi csatát kellett vívnia. Költészetét, prózai írásait, melyekben ezer alakban rejtette el magát, mostanában újra felfedezik: a XXI. század számára is van mondanivalója.
A legismertebb magyar nőíró Kaffka Margit (1880 - 1918). A magyar irodalomban ő törte meg először - Árva Bethlen Kata és Petrőczi Kata Szidónia nyomdokaiba lépve - a névtelenségbe süllyedő, epekedő költőnők vagy a század eleji álromantikus írónők émelygős hagyományát, s a szó igazi értelmében értendő irodalmat teremtett. Maga is a felszínen maradni már alig tudó dzsentri körökből, a sekélyes vidéki polgáréletből indult, s küszködő tanítóként jutott ranghoz az irodalmi életben, haladó szemlélethez a társadalmi harcokban. Iskoláit az irgalmas nővérek szatmári zárdájának ingyenes helyén végezte el, ott szerzett tanítói oklevelét egészítette ki az Erzsébet Nőiskolán polgári iskolai tanárnői oklevéllel. Ettől kezdve sokáig ez volt életének legfontosabb dolga: Miskolcon, Újpesten, Angyalföldön tanított - s kisdiákjai számára iskoláskönyveket írt. Első házassága nem sikerült, elvált, második férje Bauer Ervin, orvos - biológus, Balázs Béla öccse lett. Ebben a kapcsolatban - művei és naplója tanulsága szerint - megtalálta vágyott életét. 1915-től abbahagyta tanári munkáját, hogy csak az irodalomnak éljen, de pályája váratlanul abbamaradt: kisfiával együtt a spanyolnátha áldozata lett.
Kaffka Margitot egész életében két téma foglalkoztatta: a dzsentri pusztulása és a nő sorsa a századforduló idején. Személyes élményként élte meg mind a kettőt, s amikor szerveződni kezdett az új magyar irodalom, elsőként vállalta fel az irodalmi forradalom ügyét. Kezdettől a Nyugathoz tartozott, egyéni élete és a folyóirat sorsa szorosan összekapcsolódott. Ady nemcsak jó kritikát mondott verseiről, de "fegyvertársának" is tartotta, akiben "szebben kacag, hangosabban zokog az élet." Irodalmi kritikáiban az író hitét és világnézetét kutatta a műben, ezek az elvek szabták meg állásfoglalását a Nyugat belső vitáiban is.
Pályája versekkel indult, melyek akkor emelkedtek magasabb szintre, amikor ki tudta szűrni belőlük az epikai elemeket. De híres és közismert verse - a gyermek csodáját felfedező Petike jár... című - a mai napig népszerű Elsősorban prózaíróként tartjuk számon, de a prózai műveinek születési történetét verseiből tárhatjuk fel. Első nagy sikerét a Szinek és évek című regénye jelentette, melyben életének két fontos témája fonódott össze. A hűséges ábrázolás igénye vezette a sokféle összefüggés meglátásához, s már nemcsak a női gyötrődésekről szólt, bemutatta a magyar társadalom megbillenését is. A züllő dzsentri sorsában a társadalmi bomlást láttatta meg, és az így kialakult kép színeit még élesebbé tette a bemutatott női érzelmekkel. A regény a századvégi dzsentri életének valóságos enciklopédiája lett, s követte a kor szociális mozgalmainak történetét is. Életet lehelt a dzsentri témába azzal, hogy egyszerre tudta kívülről és belülről szemlélni pusztulásukat. Ugyanakkor a regényt tragikus színezetű nosztalgia lengi át: az író szereti hősét, Pórteleky Magdát, sajnálja azt a világot, melynek pusztulásáról kénytelen beszélni. De mégis volt ereje kimondani a történelem ítéletét, így az író személyes viszonya az ábrázolt valósághoz csak fokozta a művészi hatás erejét. Társadalomkritikája akkor hangzott el, amikor a fejlődés már megtépázta a polgári eszményeket, mert nem teremtette meg a beígért harmóniát, s az író ítélete a nosztalgikus hangulat láthatatlan ellenpontjával együtt jelent meg. Ez a sajátos mondanivaló természetes keretet talált az impresszionista regény formái között, mely Kaffka számára nem csupán nyelvi sajátosság volt, hanem mindent átható írói magatartás. Másik két nagy regénye, a Mária és az Állomások is ehhez a témához kapcsolódott: a Pórteleky Magdát követő nemzedékek sorsát mutatta be bennük.
A világháború új fordulatot hozott írói pályáján. Kezdettől fogva ellenszenvvel figyelte a "világbutaságot", s a nyomában fellépő szociális problémákat. Férje is a fronton volt, szemléletét ez is meghatározta. A háborús évek jelentős terméke a Hangyaboly című regénye, mely egy zárda zsúfolt, fülledt életét mutatta meg, mely tágabb értelemben az élet kicsinyített képének is tekinthető. Régi témáját felelevenítve tovább bogozta benne az önálló nő válságos életének gondjait. Új kérdéseket is vetett fel benne, de ezek megválaszolásával már adós maradt korai halála miatt. Radnóti Miklós értette meg igazi nagyságát, ezért írta róla doktori disszertációját. De a kortársak nem nagyon járultak hozzá pályája egyenesebbé tételéhez, konkurenciát láttak benne, mert az is volt... Ha életben maradt volna, minden bizonnyal Várnai Zseni, vagy Lányi Sarolta sorsa jutott volna neki, nem a Tanner Ilonáéra.
Tanner Ilona(1895 - 1955), aki a Baumgarten - díjig is eljutott, Babits felesége volt, aki írói álnévként Török Sophie, Kazinczy feleségének nevét nevét használta... Ő is jellegzetes nőíró, tele tépelődéssel, útkereséssel. Regényeiben (Hintz tanársegéd úr), elbeszéléseiben (Nem vagy igazi), verseiben (Asszony a karosszékben, Örömre születtél) női témákkal foglalkozott, ebben ő sem különbözött a többiektől. Utolsó verseskötetében (Értem és helyetted) egyetlen hangja a férje elvesztése miatti fájdalom, az egyedül maradt asszony önmarcangoló szomorúsága. Az idők távlatában róla is megváltozott az értékelés, kiderült, hogy művei értékesebbek annál, mint kortársai gondolták.
Várnai Zseni (1890 -1981) színészi diplomát szerzett, de soha nem használta. Verseiben a nyomort, a bűnt, a társadalmi igazságtalanságot mutatta be. Híres verse Katonafiamnak címmel 1912-ben született, nagy hatású refrénje - "Ne lőjj fiam, mert én is ott leszek!" - végigkísérte a világháborúkat és a forradalmakat. Sajátos életútját több regényben is feldolgozta. (Egy asszony a milliók közül, Viharban a falevél, Nem volt hiába, Fényben, viharban), melyek a század első felében élő női sorsok pontos foglalatai.
Lányi Sarolta (1891- 1875) is a Nyugat költőinek hatására kezdett el verselni, de váltott: a realista látásmód, a higgadtság, s az érzelmi gazdagság egyszerre jellemezték költészetét 1922-ben férjét követve a Szovjetunióba került, ahol az irodalomtól távol, kutatóintézetekben dolgozott, miközben férje megjárta Sztálin börtöneit. 1946-ban jött haza Magyarországra, ettől kezdve elismert műfordító, melyért József Attila díjban részesült.
A magyar irodalomban a nőírók és nőköltők legjobbjai nemcsak az alkotás lehetőségéért harcoltak, ők voltak a női egyenjogúság élharcosai is. Mindenki hozzájárult ahhoz, hogy a mai magyar irodalomban örvendetesen megnőtt anői alkotók száma és a jelentősége. Elfogadásuk talán ma már könnyebben megy, de helyzetük nem sokat változott, mert bőrükből nem bújhatnak ki. Egyeztetni a női szerepeket és az alkotói hivatást ma sem könnyű, amikor Nem tűz, nem vér, nem forradalom,
csak hétfő, kedd, szerda, csütörtök...(Pardi Anna) követi egymást. Sorsukat, elismertségüket, lehetőségeiket látva úgy tűnik: ma is lázadniuk kell, hogy kiteljesíthessék sorsukat. Múzsának lenni talán még mindig hálásabb szerep, mint az alkotóé, mert azt biztosabban követi a halhatatlanság. De vajon irigylésre méltó szerep - e a Múzsáké, hiszen a férfi, az alkotó örök tűzben ég, az érzelmeket nem irántuk érzi, puszta létezésükkel akarva - akaratlanul segítik elő azok megszületését... Ezen gondolkozzanak el a Múzsák! Számunkra azonban alkotóként és múzsaként egyaránt fontosak! A jóvoltukból örök kincstárrá változott az irodalom: minden pillanatban megkereshetjük azt a sort, motívumot, képet, ami érzéseinket kifejezi, de képzeletünk, nyelvünk szegényes ahhoz, hogy magunk mondjuk ki ezeket... A legstabilabb női szerep tehát az olvasói, ezt nem kíséri semmilyen negatív érzelem, csak a felfedezés öröme...
Finta Éva: Örök partok
Finta Éva: Örök partok
(Versek, 1990-2009)
Amikor Finta Éva 1990-ben családegyesítés révén átköltözött Magyarországra, nem mondott „ágyő”-t Kárpátaljának, mint egyik költőtársa, itt élve is megmaradt gyökereinél, még ha ottani kapcsolatai értelemszerűen meglazultak átmenetileg. Otthon ismert költő és festő volt, itt 15 évig anonim életre kényszerült, bár a versírásról nem kellett lemondania. Egy idő után aztán itt is, ott is újra publikálni kezdett, verseiből itthon kötetek is lettek. Otthoni megjelenéseit az Együtt című kárpátaljai lap 2013-ban nívódíjban részesítette, amit egy év múlva nagyobb elismerés, a Munkácsi Mihály-életműdíj követett. Ezen elismerés részeként 2013-ban jelent meg a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatása révén válogatott verseit tartalmazó összeállítása Örök partok címmel, amely a nyolcadik lett kötetei sorában.
Címlapján most is ott van az elmaradhatatlan Horváth Anna–tusrajz, ami eddigi köteteit is kísérte, és amit elkészültekor, az 1970-es években egyféle jóslatnak szánt mentora: a bábtól ellibbenő, éteri könnyűségű, zizegő pillangók valamennyien Finta Éva arcát viselik. A metamorfózist szimbolizáló kép – mint ahogyan azt Dupka György, a kötet ajánló szövegében megjegyezte – az elmúlt negyed század alatt született versek jóvoltából kapta meg valódi értelmét. Ez a több mint 200 vers a Magyarországon megjelent kötetekből történő válogatás, amivel az otthoniak számára kikerekedhetett a lírai én története, a szakma számára pedig a megújulás útja. Azzal pedig, hogy néhány vers a most készülők közül is belekerült, sikerült a jövőt is felvillantania.
Az Örök partokban megjelenő világértelmezés a költői én lelki fejlődésének ívét, megújulásának útját mutatja be formai ellenpontokkal: az egyre gyakoribbá váló klasszikus versek párhuzamosan futnak a gondolatritmusra épülő szabadversekkel, melyek Finta Évánál nem a tudatalatti szabad csapongásából, hanem a való életből, és annak mítoszi-filozófiai-történelmi értékeiből táplálkoznak. A kötet címválasztása tökéletes, hiszen a címadó vers összegzi az egyedüllét és a várakozás idejét, a „sok mihaszna kínt”, de az asszonyi sors fájdalma feloldódik benne, időtlenné válik.
Három magyarországi kötetét így ismerhetik meg Kárpátalján, de az itthoniak számára is kínál újdonságot a válogatás. A Földközelben (Felsőmagyarországi Kiadó, Miskolc, 1993) ugyanis nem épült be itt sem az irodalmi köztudatba, áldozatul esett a rendszerváltás után összeomló könyvkiadásnak. Fontosabb darabjai azonban most újra figyelmet kérnek, és ebben a szövegkörnyezetben új gondolatokat is hordoznak. Finta Éva kikerülve Beregszász kulturális közegéből, kis falvakba – szellemi sivatagokba – került, ahol a nő belemenekülhetett az anyaságba, de a költő nem találta a helyét. Ezt a Burok című verse közvetíti:
Bezsugorítva ebbe a bőrbe
gyámoltalanná sikkad a bátorság
a szárnyak burokba gyűrve
viszketnek és csiklandanak
a belső tér, a tágasság kisurran
a bőség, az érett gyümölcs leve
rákeményedik mézgaként a burokra
Az az asszonyi sors, amit kényszerből magára vállalt, új dimenzióba helyezte számára az emberi életet. „A férfigőg árnyékában bokrosodó csenevész aljnövény-lét”-től megkímélte kemény egyénisége, de a „helybenfutás” állapotában csak a „szívében bujócskázó két kis kölyke” és a versírás emelte ki a mindennapok véget nem érő köreiből. A kizártság és bezártság kettős kötésében döbbent rá, hogy a nehéz korokat mi magunk tesszük még nehezebbé, a Zár-vers metaforái ezt rögzítették: az írott és a természet által teremtett törvények között állandó léthelyzetbe kerül az ember, aki rész az egészből, ezért benne is vergődik a világ. Hogy ki kerül a körbe, s ki a körön kívülre, mindegy, itt is, ott is megszokott a rend: Mert őrző és őrzött körben járnak / egyazon kör körül, akár az óra.
A Kenézlőn született tájversek – melyek minden kötetében hangsúlyosak – az emberi kiszolgáltatottság, az elveszettség érzését mutatják, de most a valahova tartozás vidéke is ez lett, melynek szépségére nemcsak költőként, magánemberként is rá tudott csodálkozni, s még a szunnyadó festőt is felébresztette benne néhány akvarell erejéig. A (festmények és a) versek (Alkonyat pillanat, Divertimento, Tavasz-feltámadás, Mediterrán látomás) törtebb színei azért jelzik, nehéz pillanatokat élt meg akkoriban, csak az tartotta benne a lelket, hogy mindez csak átmenet ( Kardal Kasszandra köré). A trójai királylánynak annak idején nem hittek, de Finta Évát ez a kötet igazolja.
Az elszakadás és újrakezdés nehézségeit igazán a Vissza a vízöntőbe (Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2007) című kötet dolgozza fel: a versek a költői én belsejében zajló 13 évnyi töprengés eredményei. Ebben a jól átgondolt, ciklusokkal elrendezett összeállításban nemcsak a múltat zárta le, költőisége is megújult, emiatt innen került be a legtöbb vers a válogatásba. Vég és kezdet lett ez a kötet, amikor a költői énben a rendszerváltás miatt a tudom bizonyosságát a talán bizonytalansága váltotta fel, amikor Kárpátalja a senki földjévé vált, és amikor mindkét helyen veszélybe kerültek szentségeink. Részekre szakadt körülötte a világ, éltető közege – a kultúra – elértéktelenedett (Tapintatlan töprengések), de kétségei ellenére költői hite megerősödött: Csak szabad legyen e sebezhető / élettel terhes, sorssal átfedett / időkön átigyekvő kis madár - / akár dalos, akár csak csattogó - / csak legyen szabad az én madaram. (Madaras)
Az innen származó versek révén egy sajátos tér-és időbeli utazással bejárhatjuk a külvilágot és a költői szubjektumot: a külső és belső tereket hol a személytelenségig távolító rálátással, hol kínzó, egyes szám első személyben mutatják meg a versek – írta Rácz Era recenziójában, s a versbeszéd lágy, nyugodt líraiságát, sorainak finom, játékos lüktetését dicsérte meg Legeza Ilona. A bölcsebb, de változatlanul kíváncsi költői én új hanggal, új formával fedezte fel a körülötte lévő világot úgy, hogy közben önmagát is elhelyezte benne. Különösen érdekesek a kis-és nagy hazára reflektáló sorok (Árvizecske, Duna-rapszódia), ahogy Villon segítségével kibeszélte az átköltözés miatti fájdalmát (Villon nyakába veszi az országot, Villon a szóbeszédről, Villon utolsó álma, Búcsú Villontól), bemutatta felnövő gyermekeit (Duruzsoló kisfiamnak, Szavak nyárson, Annának, Máriának, Visszatérés). E kötet hangsúlyos része volt a Tarantella ciklus, melyben a kárpátaljai keramikus-szobrászt, Horváth Annát siratta el, aki pályájának részese és alakítója volt. Az onnan kiválasztott versekben megmutatta az emberi kapcsolatok végleteit, és a veszteség perspektívájával megmentette mentorát az elmúlástól: anyám, anyagom, fagyom / tüzem, poklom, létem adom érted / továbbadom...(Anyám, anyagom)
A Szapphó a szirten (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010) annak idején a vízöntős–kötet ellenpontja lett, hiszen egyetlen esztendő alatt születtek meg e versek, melyek fő témája a nő, mint alkotó és a nő, mint nő lett. Ebben a versvilágban már összesimult Zemplén és Kárpátalja: áradó zenébe, humorba csomagolva magas filozófiává emelte élőkről és holtakról való gondolatait. Régi témáit folytatva nézett bele a tükörbe, ami a kötet egyik kulcsmotívuma, s tükör-szonettjei pedig szonett-variációinak betetőződése. Sajátos módon mérte fel itt régi és új világát: a nyitó és a záró vers közé egy versregényt épített, melyben a lírai én bátran szárnyalta be a világot, nyitogatta Pandora szelencéjét. Az új önmetaforák révén két költőtársat, Szapphót és Sylia Platht sorakoztatta fel maga mellé segítőként, amivel széltében és hosszában is kitágította az asszonyi-költői-lét lehetőségét: Végtelenek / Partján járni védtelenül a / Végleteket...(Kereszt).
Biztos kézzel válogatott a Szapphó-kötetből is: a hegyek és a tükrök itt is jelentéshordozó szerepet kaptak (Nagyanyám tükre, Hegyek, Tükrök között) és hangsúlyossá vált a tenger motívuma: Nem is ő ver már ütemet a tenger / csobbanás hangját tititázza versben / összetört dal kőpora ázik árván / tengeredényben. (Szapphó a szirten). A költészet mellett a társművészetek (képzőművészet, zene)hasonló erővel jelennek meg az innen származó versekben (A dal kupolája, Hegyekre látok, Annának, Máriának), izzik finom humora (Jung meg én, Kettős ballade kicsiknek és nagyoknak), lenyűgöz verszenéje, s a magyar szókészlet minden rétegéből bátran válogat, hogy ne tévedjen el „ a szavak dzsungelében”. Szapphó érintése így válhat számunkra is érzékelhetővé: Itt ragyog bennem a tenger / pedig johnom Zemplén aranyozza.
A megjelent három kötet anyaga mellett – melyből lehetetlenség e keretben minden értékest kiemelni – ízelítőt kapunk a most készülő versekből is. A teremtés súlya alatt munkacímet viselő kilencedik kötet különleges személyek (Legeza Ilona, Sylvia Plath, Marie Curie, Dobai Péter és Ted Hughes) köré szerveződik, akik élettörténetükkel és sorsukkal példázatként szolgálnak a két nemről. (Mintha Sylvia Plath, Belső monológ, Marie arca után). Ezekre a versekre még inkább igaz Pécsi Györgyi korábbi megállapítása: „ Finta Éva fönntartja és folytatja a hagyományok folytonosságát, ugyanakkor egyre erőteljesebb és letisztultabb lírai karaktere; versei egyre inkább bölcselet jelleget öltenek, ám a bölcseleti dilemmák, létértelmezések mindig személyes önvizsgálat eredményeként épülnek verssé, költészetté.” Az Örök partok válogatásába ezek mellé bekerült néhány azokból is, melyek „szabadsága derűjét kortyolgató” játékos kedvét (Bénye fölött), vagy szarkasztikus megjegyzéseit (Pusztul magyar) rögzítették. Így válhatnak ezek a versek „gyógyítóvá”, ami Finta Éva fontos célja nemcsak költőként, magánemberként is.
A válogatott kötet szerkesztője, Nagy Zoltán Mihály egy kis beszélgetéssel zárta le az összeállítást, melyben nemcsak az otthoniak számára tisztáztak néhány félreértést, emberi és költői nézetei is nyilvánvalóvá váltak. Az Örök partok című versgyűjtemény egésze azt mutatja, hogy Finta Éva költői termése egységes, szerves egész, még lezáratlanul is, hiszen élő költőről van szó, aki ma is írja verseit. Annak idején az élet, az emberek iránti kíváncsiság miatt kezdett verseket írni, férfiakkal versenyezve vívta meg harcát önmagával és a világgal. Mára már olyan bölcsességre tett szert, amiben sem női mivoltát, sem autonóm, sokszínű egyéniségét nem rejti el. A kötet legnagyobb értéke – összegezte Rácz Era - az a nagyon szimpatikus költői én, akivel az úton levés valódi élmény, mert miközben felfedezzük őt, magunk emberi mivoltára is rácsodálkozhatunk.
Finta Éva születésnapjára, „aki barátnőm tudvalévőleg...”
Finta Éva születésnapjára, „aki barátnőm tudvalévőleg...”
Minthogy január elsején született, még nem tudhatom, mit tartogat számára a 2019. esztendő, de azt igen, hogy szorgalmasan rakosgatta a jeleket az út szélére, hogy az őt követni szándékozók rátaláljanak a szavak dzsungelében. Negyvenöt éve írja verseit, melyek 11 verseskötetben elosztva jelentek meg, s megfejelte mindezt földijéről, a költő Sáfáry Lászlóról írott egyéni hangú monográfiával. Otthon már kijárt neki egy életműdíj, és egy nívódíj az Együtt-től, az itthoniak még adósok az elismeréssel. Ha van is emiatt hiányérzete, nem korlátozza, csakazértis írja verseit, mert nem tehet mást, erre született. Summázva talán ennyi lehet elmondani költői pályájáról, ám tudjuk: a lényeg mindig a részletekben van elrejtve.
Az előző, a 2018-as év nagyon gazdag volt számára. Az angyalokkal üzent első unokája, újból tanított, mert a szükség rákényszerítette, de örömét is megtalálta benne. Különleges író-olvasó találkozója volt Zalaegerszegen és Miskolcon, utóbbi helyen – részese voltam! - nemcsak megértett gondolatait ünnepelték, azokat tovább is gondolták. Megjelent két új kötete az utóbbi évek terméséből, s a daltulajdonos Dinnyés József elkészítette megzenésített verseinek gyűjteményét. A Dalolgatok című CD-t Sárospatakon mutatták be, az itteni szellemnek megfelelően nagy sikerrel és mérsékelt érdeklődéssel. Máskor ennyi elismerés és ünneplés több évre elosztva jutott neki, most egyszerre kapta a nyakába, de ez csak azt jelzi, hogy az univerzum kegyeiben tartja őt. Meg is érdemli, hiszen új versei nagyszerű költői pályájának különleges pontjait jelentik: az Ötkönyv tíz évig íródott, s annak árnyékában is születtek versek, melyekből szinte észrevétlenül állt össze talán legszemélyesebb könyve, A tékozlás genezise.
Ez utóbbi a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat 275. darabjaként jelent meg Ungvár és Budapest támogatásával. Már ez is fontos adalék róla: anyanyelve tette őt a Szovjetunóban kárpátaljai magyar költővé, s majd négy évtizede Magyarországon élve sem feledte gyökereit. Könnyen megtehette mindezt, hiszen ott is, itt is öntörvényű, egyetemes költő volt, akit nem irányítottak sem országhatárok, sem változó politikai rendszerek, sem irodalmi szekértáborok. Ez is lehetne Ötkönyv, mert az öt ciklus egyenként tizennégy verse alázattal és gördülékenyen sorakozott be az adott cikluscím alá, mintha eleve így tervezte volna meg szerzőjük. Bizonyára van ebben is némi igazság. Az elme ugyanis akkor is végzi mérnöki munkáját, amikor látszólag inaktív – írta könyvének hátlapján. S lehetne a címe Angyaloskönyv is – a la Babits – mert, mint a korábbi Finta Éva kötetekben, ott vannak ebben is a beregszászi szobrász-keramikus Horváth Anna (angyalos) illusztrációi. Igaz, hogy mentora és barátnője már nem él, de az évtizedekkel korábbi képek hangulatilag fontos kiegészítői a verseknek. Ennek magyarázata egy hosszú barátság a múltban, sok-sok közös élmény a privát életben és a kultúra fogyasztásában – indokolta mindezt Finta Éva a kötet hátlapján.
A tékozlás genezise kötetcím telitalálat, a frappáns címadás még mindig nagy erénye a költőnek. Az elmúlt 10 esztendőt átfogó versek tékozlóak, mert csak úgy, magasabb cél nélkül, spontán megszülettek, s mégis fontosak, mert egy élet eredői. Emiatt Finta Éva maga is gondolatai naplószerű gyűjteményeként tekint könyvére. Korábbi kötetek hagyományait folytatta a ciklusokkal, amivel az olvasó dolgát megkönnyítette. A krónikás vallomása a kortárs siralma a pusztulás miatt, a Passió annak részleteit rögzítette, az Angyaljárás és a Dalolgatok ciklusok darabjaiban keresi mindazt, amibe a lírai én belefogózhat, hogy aztán az utolsó ciklussal összegezzen: Ami megmaradhat. A ciklusok azonban nem választják el egymástól mereven a verseket, a gondolatok átjárnak, a költő megszülető kérdéseire válaszolnak, vagy éppen egymással vitáznak.
Finta Éva éles és kritikus szemmel figyeli a világot, szűkebb és tágabb környezetét, de az nem véletlen, hogy a kötetnyitó versben Kárpátalját siratja, ahol a tragikus nyelvtörvény miatt
Kiürülnek a lélek bőségkosai
a kiskertek virágai elosonnak
viszik violás emlékeinket
a színekbe rejtett nyelv igézetét
átadják helyüket a pornak…
Kiürülnek
Széchenyi gondolatát a nyelvében élő magyarról kivetítette a nyelvet magas szinten használó költőkre, s így vált helyzetrajza halotti beszéddé általánosságban, és konkrétan az elvesztett férj, Szabó István elsiratásává: Ímé az ember, aki VOLT, / és LENNI talán a legtöbb, mivel kiváltság... (Ímé, az ember) Ám a költői én nem éri be a veszteség felmérésével, felmutatja azokat az elnyert idővel és elnyert szabadsággal teljes példákat is, melyek ebben a helyzetben is megszülettek. Ezt hordozza a dr. Kováts Dániel születésnapjára írott verse:
Minden fosztogatásért lefokozásért megtörettetésért
Melyből szálegyenesen állt fel az ifjúi szellem
Melyből csaknem kiröpült a lélek büszke sasmadara
S azóta is ott köröz mementóként társként égi hasonmásként
És figyel mert a földi dolgok rendje bármikor megzavarodhat.
Ó, semmi, gazdag évek
Mióta vállalkozott a költészetre – azaz az örömre - tudja: írástudónak lenni egyféle kiváltság, és annál is több: sors, még ha nagy árat fizet érte az, aki ezt magára vállalja:
tapló felett tüzet csiholsz
egy benzinkannán üldögél
minden szógyártó szenvedély
kirobbanó siker helyett
felperzseli az életed
Az írástudókra
Hogy ezt a költői hitvallását, azaz ars poétikáját nekem, irodalmi társalgójának ajánlotta, nagy megtiszteltetés, köszönöm.
A Passió ciklus legfontosabb szereplője Szabó István: a címadó versben az utolsó út stációinak felidézésével tudatosította, hogy a test és a lélek útja egyszerre fejlődés- és szenvedéstörténet. S az elvesztett férj mellé felsorakozik az elvesztett barát (Ma útra keltek a vadludak), vagy a számomra oly kedves Martinák János emlékére írott sorok:
Ó, Isten áldjon! És a hegedű
szálljon veled, vibráljon át a téren
az időtlenbe, a megérkezésbe,
hol fájdalomtalanná lett a lét!
Porhó
A kötet hátlapján a költő szólt arról is, hogy Főszereplőim Angyalok. Nem kerestem őket, maguktól látogatnak. Az utóbbi időben egyre gyakrabban vannak jelen írásaimban, rejtettem vagy kiemelten. Az Angyaljárás című ciklus őket fogta össze. Az angyalok a Biblia és a wikipédia szerint Isten teremtményei, Isten és az ember közötti szellemlények, akik több mindenre képesek, mint az ember. Finta Éva költészetében ez a metafora különleges szerepet kapott: a Mennybéli cirrogás részesei, az Advent hírnökei, akik feltűnnek a festményeken (Angyalmúmiák, Angyal), szentek üzenetét közvetítik (Bong Bingen), kiutat kínálnak a magányból (Messzeségdal születésnapomra), az élet ajándékai:
picinyke rügyecském szerencsém
virágzó ágacskája fámnak
légy boldog légy tökéletes
a magad telességében kibontva
legyél, ami lehetni tudsz
ami belőled megszülethet!
Áldás
vagy közvetítők az univerzumban, akiktől kérni lehet:
Fiam táltos gyermek érik
szilaj kedvét tünde lángok
pörkölik rózsás virágok
s fogyó hold a bak jegyében.
Fogyó hold
És ez a metafora fog segíteni neki a búcsúban is, hiszen Földi és éteri / egyszerre mint az ember / ki sorsát szenvedi (Angyal), bár ez a feladat még ennyi év távlatából sem olyan egyszerű:
Meg kell majd szüljem a létedet
versekké ha majdan engeded
ha titkod kibontod még nekem.
Oltárodon
Finta Éva számára nem könnyű a mindennapi élet, de a költészet révén elmenekülhet a maga teremtette világba:
Hóhérok közt dalolgatok
dünnyög velem kifosztott éden
még emlékszik rám ki vagyok
én nem tudom már csak megélem.
A népmesével indulok
ki a világba minden reggel
az út alattam nem fogy el
az éji álomból velem kel.
Bátor vagyok és álmodó
nem véd meg díj sem érdem engem
a tükör is csak játszogat
még tátong benne aki lettem.
Én még egységben élem meg
a létem mely akár egy dallam
megkomponált és végleges
hogy így legyek tagadhatatlan.
Dalolgatok
A lírai én önfeledtségét hordozza a Dalolgatok ciklus, mely a kötet talán legszebb verseit tartalmazza, jóllehet ezek is telve vannak kétséggel, szomorúsággal, mégis Gyógyírások. Humorral, kibeszéléssel, álommal, megértéssel és megérzéssel ellensúlyozzák a racionális embert, akinek mindennapos szerepeiben olyan sok a küzdelem: hol tigrisek hol farkasok közt / ül a bárány (Fata-lista) s megteremtik számára az égi és földi menedéket:
Játszani járnak a kertembe a madárkák
égbeli küldöttek látogatása a röptük
itt szél szelídíti a nap melegét ahol állok
átfut a felhők égi dűnéire szállva
hoz nekem játszótársat a tél hidegéhez.
Váltás
Az utolsó ciklus, az Ami megmarad címűnek legtöbb darabja a Szabó Istvánnal folytatott végtelen párbeszéd része, hogy aztán megállapíthassa:
Pedig csak önmagadba ásott emlék
a látomása. Ne háborodj
se meg, se rajta. Emlék. Porló kövek.
Porló kövek
Reményt sugalló az a felismerése, hogy a veszteségekben is erő rejtezik, mert a világ fényeinkkel van tele...(Hiánydal), s az ember egyediségében, a megtalált feladatban - a véges lét ellenére is - ott rejlik a megújulás:
Vagyok, mint minden ember: egyszer
a végtelen spirálján vegyszer
génláncom titkos kód és fegyver
az időt vívom meg ezekkel.
Miként a nagy galaktikákban
elnémult jelrendszer a szájam
arcomat elmúlásra szántam
az idő végtelen tavában.
Kisded világ
A tékozlás genezise című kötet egyszerre folytatása és megújítása Finta Éva eddigi költészetének. Változatlanul legfőbb témája az ember, ám az évek múlásával, a személyes veszteségekkel az élet-halál kettősségéből az utóbbi nagyobb súlyt kapott verseiben. Nagy bátorsággal azért merészkedett ki a köztes tartományba, a metafizikai valóságba, hogy a realitások szűkülő terét kitágítsa.
Bár a versek egy részét első olvasóként korábban ismertem, a kötetben mégis olyan egységgé álltak össze, ami számomra is meglepetés. A tékozlás genezise darabjai azt bizonyítja, hogy Finta Éva költői életműve szerves, versei összefüggnek egymással, mert mögöttük ugyanaz a lírai én található. A látványosan kimunkált költői képek egyszerre hordozói a kitárulkozásnak és a titoknak. A gondolatritmusra épülő szabadversek – melyet itt ritkán tört meg az időmérték, vagy kötött strófaszerkezet –, mély gondolatiság, letisztult filozófia hordozói. A természet gazdagsága itt is példatár számára, és időnkénti játékosabb nyelvhasználatával is a magyar nyelv melletti elkötelezettségét húzza alá. Bár minden költeménye egyféle önvallomás, ez a folyamat talán személyesebbé is vált azáltal, hogy több a kötetben az ajánlás, mint ahogyan eddig megszokhattuk. S ha a nagy mű árnyékában ilyen kötet születhet, milyen lehet a nagy mű?
Az Ötkönyv az eddigi költői pálya csúcsa, annak megkoronázása. Benne olyan tartalmi és formai magaslatokra jutott a költő, ahova kevesen tudják játszva követni. Nem azért, mert érthetetlenek lennének a versei, hanem mert olyan sok rétege van minden egyes darabjának, melynek megfejtésére kevés az emberi élet. Igaz, sokat segít a költő annak, aki érzi-érti őt, de ez a tudatosan megkomponált verseskötet nagy kihívás elé állítja olvasóját.
Az öt ciklusban öt konkrét személy: Legeza Ilona, Dobai Péter, Sylvia Plath, Ted Hughes, Marie Sklodovska élettörténetét idézik meg a versek, akiket nem árt ismerni a gondolatok követéséhez. A második réteget maga a költőnő jelenti, emiatt Ködöböcz Gábor kettős portréknak nevezte a ciklusokat. Ám olvasás közben az is kiderül, hogy újabb és újabb jelentések csatlakoznak az elsődleges értelemhez, mert ennek a kötetnek az értelmezési tartomány nagyszerű kiszélesedése a legnagyobb titka. Meg a formai újítás, hiszen a megszokott – és a kötetben uralkodó - szabadversek mellett megjelentek Finta Éva költészetében az esszéversek, ami a narráció lehetőségét az epika irányába tolta el, s időnként a kötött formák is újra feltűntek. Ám ez a verselési, műfaji sokszínűség nem öncélú, a gondolatok kibontását szolgálja.
Legeza Ili közös barátunk volt és marad, akit mindketten csodáltunk: felnőttként elvesztette látását, de vakként is többet érzékelt a világból, mint az átlag emberek többsége. Finta Éva számára többet is jelentett ennél, hiszen gyermekkora nagy hatású tanára, Legeza Gizella váratlanul előbukkanó rokonaként megidézte számára a boldog aranykort. Legeza Ilona lett a szépség és a túlélés bajnoka, akinek belső világának képei haláláig életének kincsei és veszedelmei voltak. Legeza Ilona könyvtárosként a Szabó Ervin Könyvtár honlapján futó könyvajánlásaival nem csak kollégái tájékoztató munkáját könnyítette meg, remek összefoglalásaival életet lehelt több ezer irodalmi alkotásba, az örök értékekbe. Finta Évának pedig – aki múzsává írta – megteremtette annak a lehetőségét, hogy modern ismeretterjesztőként összekapcsolja a művészeti ágakat a tudománnyal, a filozófiát, a pszichológiát az irodalommal és a festészettel, melynek színes példáit könnyű kézzel hívta meg egyre jobban elszürkülő világunkba. Jól érzékelte, milyen nagy szükségünk van rájuk...
...Odafent a galaxisok nagy surrogással
Verik magukat az űr hasadékaiba
Idelent látó-vak egyaránt tapogatva halad
Neszezések képek érintés-mozdulatok
Térképére feszítve a külvilág
Látó-vak egyenlő eséllyel toporog
Az utca és az utak elágazásaiban
Körben foglalat idegenség
Körben gesztenyeburok-élet
Csak mi kívülről nem mint a gesztenye
Mi kívülről letapogatva Braille-jal
A néma és vak világ érintéseiben
Két tépőzár közé szorulva
Kerülgetjük az eltévedt utakat
A kijelölt zugolyok barátságtalan gravitációját
Égi habokra hasalt angyalok árnyéka alatt.
Botorka
Dobai Péter a kortárs magyar irodalom jeles figurája. Érettségi után tengerészként járta be a Földközi-, a Balti-, és az Északi-tengert, majd olasz és filozófia szakos egyetemi végzettséget szerzett. Íróként, költőként, dramaturgként színes életpályát járt be, s az olasz nyelv, Róma szerelmese. Feleségével (Máriaság) együtt régi és bensőséges kapcsolat fűzi a lelki-társ költőnkhöz, így hát nem véletlenül lett a második ciklus névadója és megszólítottja. (Quo vadis Domine, Minden jónak hajó a vége) De talán éppen tőle rugaszkodott legmesszebbre a lírai én, a kortárs alkotók (Horgas Eszter, Cseh Tamás, Latinovits Zoltán) segítségével olyan tartományokba juthatott, amelyekben önmaga kérdéseire is választ találhatott.
Most már én játszom a világgal
Meggyújtom és lekapcsolom
meggyújtom és lekapcsolom.
Ki néz be az ablakomon
ki néz be az ablakomon?…
A hegyen áll a horizont
onnan lököm le versemet
alábukik akár a nap
átlépi a határokat
nem úgy a fenyő meg a házak
ők nem mozdulnak sem a bokrok
a repkény is csak csordogálgat
zöld folyondár téglafalon
a repkény is csak letapad
akár a gondolat nyomán
a szavak és a mondatok.
is így mereng velem
míg felhőt gyújt a Requiem.
Hegyekre látok
Sylvia Plath a modern amerikai-, Ted Hughes az angol irodalom reprezentánsa, házasságuk tragikus története inspirálta a harmadik és negyedik ciklust. Ezekben a versekben sok az életrajzi adat, hiszen ők a magyarok előtt kevésbé ismertek. A lírai én számára segítségükkel alkalom adódott kétségei és félelmei kifejtésére. Szokásához híven nem ítélkezett, a tények felvillantásával késztette olvasóit továbbgondolásra. Ám mindezek őt nem nyugtatták meg.
Mnemoszüne pillantásával átfed
Átfolyik rajtam a felejtés vize is
Mintha szememből dőlne a könny
S átvágna arcomon sós áradása
De nem – ez a fel nem tárás végtelenje
A bezárt lélek világában elrejtett örökkévalóság
Miért is idézzem fel a hiány tünékeny mosolyát
Nem kerül meg nem bújik elő
Mnemoszüne áll előtte rátapadt tenyerekkel
Nem adja nem engedi át
Vigyázz szól
Emlékeidben ott lapulnak az örömök is
Ha feltámad ízük
Ugyan hova lesznek eltékozold éveid
Hová az örömtelenség
Hova a remete lét
S lelked felszálló énekesmadara
Merre repül majd
Mikor nem hívják égtájak tenyerek…
Nem szabad az út az emlékezés felé
Halott örömidők halmozzák ösvényeit
Pedig az öröm mindig engem választana
Csak ne kéne emlékezni a fájdalomra.
Mnemoszüne pillantása
Az ötödik ciklus - Marie könyve – a kedvencem. Nemcsak azért, mert én adtam kezébe a folyamatot elindító Eva Curie édesanyjáról írott könyvét. Ifjú koromtól kedvenc hősöm, egyik példaképem Maria Sklodowska, akit Madam Curie néven ismer a világ. Az egyetlen nő, aki kétszer is elnyerte a Nobel-díjat. Bölcsészként természetesen nem erre aspiráltam, életpályája volt rám nagy hatással... Igazán ebben a ciklusában tette hangsúlyossá a könyv legfontosabb alaptémáit: hogyan lehet az alkotó nő és az anyaság szerepét összehangolni, milyen lehetőség jut a nőknek ebben a férfiközpontú világban, milyen szerepük van a földhözragadt életben a magvas gondolatoknak, mennyire örökök az esztétikai kategóriák?! Ez a rész már csak nagyívű esszéverseket tartalmaz, de még ezekkel is csak részletekben juthatott el a lírai én mindenre ki sem terjedő válaszokhoz.
… Az ember elszédül az örömök laza girlandjai alatt
ám ez a szédülés múlékony, orgonaillat, jázminillat
váltakozó virágzásillat
ami átfúrja a mellkas fehér porcelánját a szegycsont alatt
még apró foltot sem hagyva a jelenség nyomán
csak úgy átlehelődik a lüktető húscsomón
a vörös, száguldó csermelyeken
a vérereken, miként zöld fűben a kristály patakvíz
és viszi az élet megszerzett zsákmányát:
örömöt, erőt, telítettséget
hogy majd szétfusson, elcsillapodva
s patakvíz módján átitassa a környezőt:
szöveteket, sejteket, molekulákat, atomokat
azzal a tudással ízesítve a létezést
hogy lenni adomány
a várakozás felkészülésében hiszen már ott már ragyog a megvalósulás
az ajándék, a jutalom...
Marie haldoklása
De ahogyan Marie-t a polóniumnak köszönhető látható sugárzás már életében kiemelte a földi kisszerűségből, úgy emelte a költői én egy új dimenzióba Marie Sklodovskát ezekkel a versekkel. Kései igazságszolgáltatásként születésének 150. évfordulóján…
Az öt ciklus végére érve örömmel konstatálhatjuk, hogy ebben a Finta Éva kötetben újból megjelent a poéta doctus, aki láthatatlan védőhálót feszített az olvasó alá műveltségének egyedi és mégis univerzális elemeiből. Megjelent a festő is, aki már régen nem gyakorolja ezt a mesterségét, de képi látásával, gazdag színeivel új világokat fedeztetett fel velünk. S megjelent az ember, a kíváncsi nő, aki éles kritikával és nagyfokú empátiával szemléli a körülötte lévő világot. Mindezek összhangjából alakította ki új kötetét, amivel önmagának is feladta a leckét: hogyan lehet továbbmenni ezután?!Hát ezen eltöprenghetsz egy ideig, Barátném!
Az elmúlt 15 évben igazi és botcsinálta fintológusok nőttek ki a földből, hogy értsék vagy félreértsék sorait, nincs már szükség a magamfajta műkedvelőre. De kisunokáim grafomániás nagyanyjaként ezután sem fogok leszokni Finta Éva élveboncolásáról, kapcsolatunk erre inspirál. Másfél évtizede alakuló barátság-szimfóniánk mára igazi reneszánsz építménnyé állt össze: meghatározó pillérei róla szóló alapkönyveim – Finta Éva negyedszázada, Éva könyve, Közös pontok a számegyenesen -, melyeket a melléktémákkal, remélem, tovább színesítettem. Mindezeket természetesen közös élményeink, személyiségének varázsa és versei táplálják, ami engem is megemelt: írástudóvá tett, bár én nem élem azt a szerepet, mint ő, csak játszom azt. Amikor Finta Éva felcipelt a hátán a Parnasszusra, szétnéztem, aztán faképnél hagytam, hogy visszatérjek saját közegembe: az értéket kutató és közvetítő tanár szerepébe. De jó volt vele szárnyalni és fennállása sorsfordító évfordulóján ezért az együtt megtett szép útért így mondok köszönetet.