A történelem mint ihletforrás…

A történelem mint ihletforrás és mint téma a Jókai regényekben

Jókai Mór hosszú és tartalmas életet élt, a sors is, tehetsége is kegyeibe fogadta. Amikor az 50 éves írói jubileumán a 100 kötetes kiadást tervezték, hinni sem akarták, milyen gazdag az életműve. Jó korban született és jól gazdálkodott tehetségével. Pedig nemcsak írással foglalkozott, szerkesztőként és politikusként is kiteljesedett. De íróságát hivatásként művelte, s büszke volt arra, hogy ennek a kicsi nemzetnek az írója lehet. Regényeit lefordították a világ majd minden nyelvére, s a magyarok hírét terjesztette szerte a nagyvilágban.

Pályafutását a történelem is segítette. A reformkor nevelte fel őt és a társait, ennek köszönhette érzésvilágának gazdagságát, "költői" lelkének legértékesebb kincseit. Megélhette a 48 - as forradalom dicsőségét, melynek Petőfi mellett ő is hőse volt, s ennek köszönhette Laborfalvy Rózát, első feleségét. A szabadságharc idején Kossuth megbízottjaként ő adhatta át a menlevelet Rózsa Sándoréknak, s a bukás után Tardonán átélhette a bujdosás keserűségét. Felesége szinte a csodával határos módon szerzett számára felmentő levelet, amit azonnal hivatása gyakorlásával hálált meg a nemzetnek. Sajó álnéven kiadott Csataképeivel akkor emlékeztetett az elmúlt harcokra, amikor a többi író - költő még hallgatott a fájdalom súlya alatt. S a nemzet életének részese maradt az átalakulásban is. Politikusként rájött, hogy nem helyes illúziókat táplálni, s a realitásokat felmérve Tisza Kálmán mellé állt. Képviselőként és íróként tette a dolgát ekkor is: a haza legégetőbb gondjait fogalmazta meg írásaiban, felszólalásaiban.

Történelmi regényeiben is hozzájuk szólt, a múltat példaként mutatta fel: különleges jellemeket keresett a magyar történelemben, hogy ezekkel buzdítson. A reformkort három regényben is megidézte Kárpáti János és fia, Zoltán alakján keresztül, s a hozzájuk kapcsolódó szereplőkkel széles társadalmi körképet festett számunkra a korabeli magyar viszonyokról. Az Egy magyar nábobban romantikus hevülettel rajzolta meg Kárpáthy János megtisztulásának útját. Ezt a durva tréfáiról híres "magyar nábobot" unokaöccsének elvetemültsége térítette jó útra. Szentirmay Rudolf is messziről indult - vonásainak egy részt Széchenyiről mintázta - de a haza szolgálatához érkezett el. Felsorakoztatta mellé a Párizst megjárt asztalost, Barna Sándort, vagy Boltayt, a régi vágású iparost, így hárman biztos ígéreteket rejtenek magukban, a polgárosodásért küzdőket testesítették meg. Kárpáti Zoltán című regényének középpontjában egy birtokper áll, melyet Kárpáti János végrendelete indított el. Zoltán - hogy megvédje anyja becsületét - lemondott mindenről, de rá kellett jönnie, kötelezettségeiről nem mondhat le az ember. Igaz, birtokait csak Kőcserepy lányának halála juttatta vissza hozzá, de ezzel alkalmat kapott a reformkor hagyományainak örököseként az önzetlen cselekedetekre. A regény hátterében Széchenyi és Wesselényi törekvéseit, az 1838-as árvizet ábrázolta az író, hisz ezeknek részese volt maga is. Az És mégis mozog a Földben közös táborba szólította a magyar nemzeti kultúra katonáit, hogy ostromot indítson a közöny és a bécsi udvar németesítési politikája ellen. A regény címe szimbolikus, Galilei híres mondását (Eppur si muove...) rejti, melyet a haladás mottójának tekintett Jókai. Olyan korszakról írt ebben a regényében, melyben egy alvó nemzetet ébresztgetett letargikus álmaiból néhány ifjú. (A regényben oly fontos szerepet játszó Csittvári Krónika édesapja titkos gyűjteményéből származott.) Főhőse, Jenőy Kálmán, akit Csokonai és a többi magyar költő vonásaiból és saját életének epizódjaiból teremtett meg, egész életében kitartóan harcolt a magyar színházért, képzőművészetért, irodalomért. Bár nem érte el a célját, de látomása Budapestről szép jövőt ígért az utókornak. A patetikus jelenetek feszültségének megteremtése és feloldása adja Jókai művészetének egyik jellegzetességét, melyet ebben a regényében is megcsodálhatunk.

A Kőszívű ember fiai - prózában írt eposz, Baradlaynénak és halott férjének küzdelme égen és földön, hogy az anya - férje végakaratával ellentétben - fiait a haladás szolgálatába állítsa. A családot nemcsak a vérségi kötelék, az erkölcsiek is összekapcsolták, mintha Jókai saját családját mintázta volna meg a Baradlayakban. Egyébként is sok mindent átvett saját életéből: ő is járt a forradalmi Bécsben, látta a rommá lőtt Pestet, újságíróként mindenről értesült a "lélekcserélő idők" alatt. Szereplőit a Tisza-, Almássy-, Beöthy családról formázta, de nem másolta le az életüket, csak motívumokat villantott fel róluk. Sikerének éppen ez a titka: a valóságot a költőiség magas fokán mutatta be. Az elnyomott akarat tört fel a regényben olyan erővel, mely magával sodorta Ödönt és Richardot. A romantika látásmódjának megfelelően a szerelem mozgatta a női főszereplőket, és sorsuk aszerint alakult, hogy jól vagy rosszul szerettek. Az író önzés és önzetlenség szempontjából ítélt szerelem és házasság ügyében, s komoly kérdésként vetette fel a szülői felelősség kérdését: joga van-e egy anyának kockázatos útra vezetni gyermekeit? Jókai szinte újra átélte a leírtakban fiatalkorát, s ennek tudatában mutatta meg Ödön és Richárd boldogságát, Jenő halálának felemelő voltát.

A polgárosodás hazai képét a Fekete gyémántok és Az arany ember című regényekben mutatta meg. Berend Iván mintája Vidacs János lett, aki márciusi ifjúként együtt harcolt Jókaiékkal, majd később gépgyára fennmaradásáért küzdött. Nem sikerült neki, néhány év múlva tönkrement, és öngyilkos lett. De regénybeli párja, Berend Iván eszményített hős, művelt és polgárosult köznemes, aki vállalkozóként együtt dolgozott munkásaival. Tisztességes és becsületes, miközben nemesi énjét sem tagadta meg: ügyesen kártyázott, táncolt, ha a szükség úgy hozta. Tudós is, akiket Jókai a legnagyobb jövőformálóknak tartott. Látomása Delejországról az elképzelt jövő, mely nemcsak a haza, de az egész emberiség sorsát megoldja. Az író hitte, hogy a technikai haladás összefügg a szellemi élet fejlődésével és az erkölcsi megtisztulással.

Jókai optimizmusának legszebb megnyilvánulása legkedvesebb regénye, Az arany ember. Gyámleánya, Lukanich Ottilia, iránti szerelmét ezzel beszélte ki magából, ilyen formán egyfelől ez is életének romantikus tükre, másfelől pedig a kor problémáinak művészi ábrázolása. Timár nem eszményített hős, nem is nemes, saját erejéből - de lopott kinccsel! - lett vagyonos emberré. Kettős életet élt, félelemben és zsarolhatóan, tulajdonképpen nemcsak Ali Csorbadzsit, hanem önmagát és szeretteit (Timeát és Noémit) is meglopta ezáltal. A nagy vagyon ezért nem nyújthatott számára boldogságot, ezért menekült a Senki szigetére, amit nem rontott meg a pénz nyomasztó hatása. A regény tájképei színpompájukkal és mozgalmasságukkal ragadják meg az olvasó képzeltét, a természet maga is főszereplő ebben a regényében.

Timár egyéni boldogságát megtalálta a Senki szigetén, de Jókait izgatta még az a kérdés, hogyan lehet becsületesnek maradni a kapitalizmus keretei közepette? Erre A jövő század regényében próbált válaszolni, ami már-már utópia. Főszereplője Habsburg Árpád (!) -az uralkodó, és Tatrangi Dávid, aki feltalálta az elektromossággal működő repülőt és egy új világot teremtett a régi helyett. Jókai ebben a regényében szabadjára engedte a képzeletét, s az osztrák - magyar együttműködés sajátos formáját alakította ki ebben a regényében. Érzelmekben gazdag ez a műve is, a szerelem és az árulás, a hűség és a kegyetlenség ábrázolásával nagy hatást gyakorolt olvasóira. Ez volt az utolsó kísérlete, melyben a társadalmi kérdéseket elfogadhatóan akarta megoldani, s ez is utópia lett, melyből a tehetség nem hiányzott, de már azt is világosan szemléltette, hogy reális lehetőségek hiányában a tehetség sem tehet semmit. Ezután már csak kalandregényeket írt a történelemről. Fantáziája jóvoltából ezek is feledhetetlenek, de a történelem már csak háttér, s a képzelet szárnyán száll el mellettünk.

A Jókai regényeket ma is jó olvasni. Megtanítják az emberrel, mi a jó és a rossz, hogy harcuk örök, s a rossz győzelme csak időleges lehet. Akarni kell, az akarattal minden elérhető, s a siker, a győzelem is lehet keserű, ha nem a jó oldalon állunk. Csodálatos nyelvi készségével, humorával mindent el tudott mondani, s ezeket a nemzet tulajdonává tette, mert tiszta szívvel, meggyőződéssel hitt mindabban, amit leírt. Minden baj közben rendületlenül hitt a jó győzelmében, s tollal, tettel ezt szolgálta. 

Jókai természettudományos műveltsége

Jókai természettudományos műveltsége

A magyar regényirodalom legnagyobb alakja Jókai Mór. Életművének nagysága is tiszteletet parancsoló, de aligha van még egy olyan írónk, aki teljesebb képét rajzolta volna meg annak a világnak, amelyben élt. Írásaiban felismerhető a magyar történelem minden korszaka. Bekalandozta nemzeti történelmünket, ábrázolta saját ifjúságát, férfikorát, képzelete berepülte az ismeretlent, a jövőt, s mindezeken túl megteremtette a maga külön, szó szerinti mesevilágát. Hősei között vannak merész katonák, polgárok, értelmiségiek, parasztok, diákok és pásztorok, mesteremberek és tudósok, szélhámosok. Írásaiban nyomon követhető minden, ami históriánk során a magyar lélekben és a világban lezajlott. Romantikus íróként tartjuk számon szárnyaló képzelete miatt, pedig a magyar világ életszerű figuráit is ő teremtette meg, a Petőfi - Arany - féle stílusfordulatot ő teljesítette ki a prózában. Hogy ma nehezen olvasható, nem az ő bűne, latinos műveltségét már kevesen értik. De aki veszi magának a fáradságot, s az újabb kiadások szerkesztői által megfogalmazott jegyzetekben is elmélyül, csodálatos világgal lesz gazdagabb.

Jókai fantáziájáról szoktunk beszélni művei kapcsán, de ez csak részben igaz, mert kora egyik legszélesebb természettudományos műveltségével rendelkezett, amit írásaiban is hasznosított. Olyan könyvtárat alakított ki magának, amelyre minden kérdésére volt tudományos magyarázata, s amire nem talált, azt kiegészítette fantáziájával. Kedvenc területe a csillagászat és a mindennapi élet, az ember volt. Ismereteit nemcsak sajátos érdeklődése miatt hasznosította a regényekben, de ezt követelte tőle a korszellem is, ami az írók feladatává tette az ismeretterjesztést, a tudományok népszerűsítését. Azóta persze tudománya felett elszállt az idő, mert az elmúlt 150 év alatt a fejlődés felgyorsult. De ő sok mindenben meg is előzte korát, s ráérzett olyan területekre is, amiről mi már többet beszélünk, mint az ő kortársai.

Jókai például már akkor érdeklődött a környezetvédelem iránt, amikor a természet egyensúlya még stabilnak látszott. (Fekete gyémántok) Szüleinek a komáromi Duna - szigeten volt kertje, ez indította el azt az érdeklődést benne, amivel megteremtette svábhegyi és füredi kertjeit. Későbbi vallomása szerint ezeknek köszönhette töretlen alkotókedvét is, s a példák és leírások is innen kerülhettek bele regényeibe:

Mintha most is előttem állnának még azok a nagy terebély reine - claude fák, érettségtől repedező gyümölcsökkel, meg egy másik tafota fehérrel, aztán a harmadik paszomántos almákkal.

A tengerszemű hölgy

De fantáziájával maga is teremtett pomológiai csodákat. Ilyen például A lélekidomárban leírt formóziai szilva, aminek első példányát még Benyovszky hozta XIV. Lajosnak. Erről a botanikusok sokat cikkeztek akkoriban, milyen is lehetett, míg végül a történészek derítették ki fikció - voltát. Jókai teremtette meg azt a szilvafajtát, mert szüksége volt rá a cselekmény bonyolításában, s szakmai leírásával nemcsak az olvasókkal, de a szakemberekkel is elhitette, hogy létezik. Az arany ember világában is sok ismeretet halmozott fel az író. Timár Mihály - azaz Jókai - a Senki szigetén hosszasan értekezik az undoknak tartott békákról:

Ez a megvetett, ez az irtózott állat a kertészek legfőbb szövetségese. Ön tudja azt, hogy olyan lepkék, bogarak, hernyók is vannak, amik éjjel jönnek elő. Éjjel minden énekes madár alszik, s nem véd meg minket. De előjön a föld hasadékaiból az undok béka, s a sötétben harcol a mi ellenségeinkkel.

Az arany ember

Kultúránk kezdetén még egy volt a csillagászat és a költészet, megfigyelni a Nap pályafutását, a Hold telelését, az Ég fordulását a Göncöl - körül, s mítoszt költeni róla, ugyanannak a szellemi tevékenységnek volt két oldala. Az égbolt csillagvilága soha nem szűnt meg vonzani a költőket ma sem, amikor a csillagászat és a költészet már elszakadt egymástól. Jókai maga is szerette a csillagokat, róluk való ismereteit pedig regényeiben is hasznosította. Az előbb emlegetett Timár Mihálynak szüksége is volt ezekre, mert hajós ember volt. Igaz, még csak 4 Jupiter holdat ismert a ma ismert 14 közül, de ez érthető, hiszen az ötödiket csak 1892-ben fedezték fel. Jókai Az arany ember című regényében Timárt és az olvasókat megajándékozta az 1846-os Biela - üstökös leírásával, regényírói szabadsággal lopta át a század elején játszódó történetbe ezt az eseményt:

Egyike a rendes időközönként visszatérő üstököseknek jelent meg az égen... Egy irányba haladt a Jupiter a maga négy holdjával...Útjuknak át kellett szelni egymást... néhány nap múlva kétfelé volt szakítva az üstökös, két külön fényfarkkal és világító fővel, s a két csillagrész éles szöget képező két külön parabolában kezdette el céltalan futását a végtelenben...

Az arany ember

A csillagászati műszerekről való leírásai tudománytörténeti érdekességnek számítanak, hiszen Dolland - teleszkópot és a Gregory - távcsövet ma már csak múzeumban láthatunk, míg Jókai maga is használta ezeket. Ez a téma azonban jóval korábbról izgatta:

Gyermekkoromban, mikor még nem szerettem más elérhetetlent, mint a holdat, voltak ilyen gondolataim. Mi van a holdon túl? A tejút. Hát a tejúton túl? A csillagok. Hát a csillagokon túl? A ködfoltok. Hát azokon túl? A semmi. Hát annak hol van a határa?

A kiskirályok

Tisztában volt a csillagok egész rendszerével, a Napról saját elmélete is volt, s megjósolta a XXI. század csillagászatának is az útját. Mert nemcsak a láthatót adta vissza, elképzelte folytatását is, amikor a Föld bolygótársa légkörre tehet szert:

...a hold, mely akkor éppen utolsó negyedében állt, nyugatról keletre tartó, a föld forgását követő éles szögben találkozott össze az üstökös tekéjével... A közelítő üstökösnek a tányérja pedig e pillanatokban e - gyik udvarát a másik után veté le magáról, míg a hold annál nagyobb gőzkörbe lett borítva... Amint az üstökös ismét elhagyta a hold karimáját, egészen meg volt fosztva "halo"-itól, a hold, mint tömörebb test magához vonta azokat, s gőzkört alkotott belőle magának, mi addig neki nem volt, e nyereményei után tehát lesz a holdnak levegője, vize is, s aztán tenyészete és végre lakói is...

A jövő század regénye

Regényei a Föld minden tájára elvezették olvasóit. Jókai az első olyan írónk, aki maga is sokat utazott, ezek az élmények táplálták szellemét, s ebből élt írásaiban is. Éppen ezért a földrajz és a föld tudománya is érdekelte. Az alföldi délibábot még fiatalon látta, de a kaukázusi délibábot is leírta, és a "légtüneménytan" egész sorát vonultatta fel regényeiben: ciklonról, sirokkóról, a légkör elektromos jelenségeiről is élő leírásai voltak. Mert őt a különös vonzotta leginkább, s megvolt benne az a képesség, hogy érdeklődését másokba is átplántálja. Minthogy a Duna mellett született, fiatalon megértette a víz szerepét bolygónk történetében. Regényeiben is sokat foglalkozott ezzel, az értől ő is eljutott az óceánig. A jég rianását emlékezetesen írta le Az arany emberben, a lavinát az Erdély aranykorában. Regényeiben sok szerepben látjuk a folyókat, barátként és ellenségként egyaránt. Az 1838-as árvizet személyesen átélte, erről való élményeit emlékezetesen idézte meg a Kárpáti Zoltánban. A tengert tartotta az élet bölcsőjének, s a tenger valóságos és kitalált élőlényeit szívesen jelenítette meg. Legszebben ott működött a fantáziája, amikor a földet, vizet, levegőt egyszerre mutathatta meg, de ez már az író, s nem a tudós leírása volt:

...a búcsúlövéseket sokszorosan visszhangozta a nápolyi várfok... a hajó két kéményéből gomolygó fekete füst mint egy óriás gyászfátyol vonult el mögötte, a tenger egyik fele ezüsttől csillogó zöld volt, a másik fele pedig, élesen elmetszve, fekete, mint a tinta. S e tinta - óceán határán égett egy hosszú tűzvonal, a felhőkárpit és a tengerszint között, a leáldozott nap utófénye, és a lángvonal között, mint egy tengerbe épített gúla, meredt fel Capri szigete.

A lélekidomár

Csodálatos érzékenységgel fogta fel a valóságot, és még csodálatosabban élte át azt az igazságot, hogy az ember része a természetnek, testvére az élővilágnak. Ebből a szempontból nincs is párja a magyar irodalomban. Ezt a tudományát természethistória néven foglalhatjuk össze. Pompás ősállatokat, ősmadarakat írt le, egy-két millió évet összemosva általuk, de ő író, s nem paleo-szakértő. Természetes az is, hogy az ősállatok gyakrabban szerepeltek nála, mint az ősnövények, hiszen az előbbieket lehetett látványosabban megjeleníteni. (Állatokról egyébként is szegényesebb a rendszere, mert ezen a téren kortársai nem szorultak felvilágosításra...) A Fekete gyémántokban például elemi erővel tárja elénk azt az ősvegetációt, amiből napjainkra szén lett:

...a páfrányok, a zsurlók, miket most mint törpeharasztokat ismerünk, akkor óriás szálfák, a fenyők pedig toronymagasságú kolosszok, s ahol a fenyő él, ott díszlik a pálma, keverve egymással... A növényrendszer még zavarban van önmagával, vannak nádak, hasonlítanak a pálmákhoz, rejtélyes növények, mik közvetítőt képeznek a pálma és a fenyő, a fenyő és a zsurlók között. A korszak növényóriásai közül még hiányzottak a virágok, a rétek tarka színű ékessége, az illat, a méztermő virágsereg még nem volt sehol.

Fekete gyémántok

Növényekkel a Névtelen várban a Fertő - tó környékének leírásában találkozhatunk, a hansági mocsárvilág bemutatása különleges része a könyvnek, de nem mint botanika, hanem mint Jókai láttató erejének bizonyítéka. Ezek azért is érdekesek, mert olyan eszmefuttatásokkal kapcsolta őket az életről, amelyeket nem érdemes átlapozni.

Műveiben nagyon sok a technika is, melyek mai ismereteink birtokában jórészt elavultak, de a regények hatásos elemei. Jókaihoz ez is hozzátartozott, hiszen az ipari forradalom gyermekeként ezektől várta az ország fejlődősét.

Az író hitt a tudományban, szinte együtt lélegzett ezekkel. Befejezésként álljon itt szép vallomása, e sorok íróját is hasonló vágy sarkallta, amikor megteremtette az irodalmi társalgót, de ennél szebben nem tudta volna ezt megfogalmazni:

Enyém a tudományok világa, melynek magasain minél feljebb hágok, annál szélesebb látkör terül el körülem, bámulatos új országaival, mik közül csak egynek is minden titkait megismerni rövid az élet. S a tudomány titkainak gyönyöre több, mint mindaz, miket szomj, éh, és sóvár szív megóhajt. S amit így gyűjtök, az nem holt kincs. Száz meg százfelé elosztom, s elosztva több lesz.

(Enyém tied, övé)

Jókai sokat tudott az ember és a környezete kialakulásáról, de talán mégiscsak az ember érdekelte a legjobban, az ő gondolataikat kutatta, erről szólnak művei. Miért olvassunk Jókait manapság? Hogy rácsodálkozhassunk szellemére, s arra, hogy mennyit haladt az ő korától a világ. Nemcsak írója, tudatos nevelője volt a nemzetének. Írásaival és személyes életével a munkás, áldozatkész hazafiságot testesítette meg. Igaza volt Szerb Antalnak: "Irodalmunk nagy korának, a XIX. századnak ő a legszeretetreméltóbb alakja. Stílusából, meséiből, humorából máig az emberre mosolyog a szeme, csupa emberi jóság."