Katona József
Katona József: Tiborc panasza
(szövegértelmezés)
Első nemzeti drámánkat Bánk bán címmel Katona József írta. Magyar színpadon ebben lépett először színre a nép fia, a lenézett jobbágy. A nemesség a XIX. századig kizárta a nemzet fogalmából őket, de ez a darab elindított egy olyan irodalmi - politikai folyamatot, mely mindezt megváltoztatta. Előtte Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály jutott el ahhoz, hogy - a felvilágosodás hatására - felfedezzék őket emberként, a magyarság részeként. Katona nagy szerepet játszott abban, hogy a nép sorsával foglakozni kezdett a politika.
Tiborc alakja az írói képzelet szülötte, benne összegezte a korabeli jobbágyok tűrhetetlen sorsát. Tiborc már megöregedett, mire találkozunk vele, de sokat látott az életében. 20 évvel korábban katonaként szolgálta Bánk apját, Konrádot, egy csatában élete kockáztatásával meg is mentette őt és fia életét. Ezért a tettéért ura felszabadította, telkes jobbágy lett belőle, de nem tudott boldogulni, mert az adószedők mindent elvettek tőle. Családjának nyomorúsága arra késztette, hogy belopózzon a palotába, ahol lármás, vad mulatozás folyt. Sorsa tehát már színrelépése előtt példázat: bátor, nemes lelkű ember, aki a velencei orgyilkos ellen testével védelmezte gazdáját, s most mégis arra kényszerül, hogy lopjon. De nem tudta megtenni, nemes lelkét megbéklyózta, hogy meglátta Bánkot. A jobbágyság nyomorát neki tárta fel nagymonológjában. Szavainak éle elsősorban a "jó merániak" ellen irányult, de megcsipkedte a magyar nemesek szertelenségét is.
Tiborc panasza lényegében 6 összetett mondat, többnyire mellérendelő mondatpárok, melyek esetenként különféle alárendelésekkel bővültek. Az egymáshoz rendelt mondatok tartalmukban hordoznak ellentétet, ebben rejlik Tiborc panaszának megrendítően költői megfogalmazása. A szegény, megalázott jobbágy nem lázadt, csak a tényeket sorolta fel. A panasz maga nem is állt másból, mint egymás mellé tett képekből. A kapcsolatos mondat egyik fele a merániak tetteit, életformáját, életminőségét mutatta be, a mondat másik fele pedig a jobbágyi sorsot. Tiborc panasza szerint a merániak kezében van minden érték, a létfenntartáshoz szükséges eszközök játékká váltak a kezükben, az életük csupa szórakozás, míg a jobbágyok mindenüktől megfosztottan az éhhalállal küszködnek.
Ezek a képek azonban nem a XIII. századot, hanem a Katona korabeli viszonyokat tükrözték, jogot és igazságot nélkülöző életükről a Csokonai versek is hasonlóan szóltak. Katona a tartalom és forma közötti disszonanciával a lefojtott indulatokat, az igazságért harcra képtelen jobbágy állapotát is megmutatta, s éppen ezzel lázított.
Az udvari élet fényűzése és a jobbágyok sorsa közötti ellentétet hangsúlyozták Tiborc sajátos kifejezései, hasonlatai. A "cifra márvány házak" szépek, de feleslegesek, "a csorda számra tartott gyülevész szolgák" nem emelik a királyi méltóságot, "léhűtők" csak, nem értő ügyintézők. A "Mintha lakodalma vagy keresztelője volna..." kifejezés jelzi, milyen megvetendőnek érezte az örökös mulatozást, ami a paraszt embereknek csak nagy ünnepeken adatott meg. A merániak nem dolgoztak, nem intézték az ország ügyeit, "Ők játszanak, zabálnak szüntelen..." A jobbágysors, az ellentétes világ rajza is pontos és hiteles. A "rossz csőszt" sem tudták megfizetni, pedig fontos segítőtársuk lett volna.. A csaplárlegénynél felhalmozott adóságok, a feleséggel és gyerekekkel vontatott eke, a kéményekről elpusztuló gólyák - a magyar vidék jellegzetes madara - , a vadászati tilalom (a közös földek elvonása a jobbágyoktól) mind - mind mérhetetlen szegénységüket jelezte. A rettenetes igazságtalanságot komoly vád zárta:
És aki száz meg százezret rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
Ez a panasz nem megszerkesztett szónoklat, nincs benne fokozás, nincs benne tetőpont. Csak azt érezzük belőle, hogy Tiborc végre kiöntötte szívét: úgy sorolta sérelmeit, ahogy eszébe ötlött, a mondatok egymásutánja ezt a laza kapcsolatos viszonyt őrizte meg. Az összetartó erő a tartalmi azonosságban van, ebben az ők (a meréniak) és mi (a jobbágyok) végtelenségig sorolható ellentétes állapotában. Nem is kellett mással fokozni a hatást, a párhuzamba állított tények magukért beszéltek. A jobbágyok egész életét az igazságtalanság jellemezte:
Hisz a természet a szegényt maga arra szánta,
Hogy szülessen, éljen, sanyarogjon és meghaljon.
A drámai feszültséget a szituáció is fokozza, hiszen Bank először oda sem figyelt Tiborc szavaira. A nagyúr felébredő szánalmát ezért is utasította vissza keményen a jobbágy:
Te szánsz nagyúr? Óh a magyar se gondol
Már olyan sokat velünk, ha a zsebe
Tele van.
Még magát Bánkot is megfedte, amikor tömött erszénnyel akarta eltávolítani maga mellől azt az embert, akinek az életét köszönhette Tiborc - és Katona ! - nem az egyéni jótékonykodástól várta sorsa jobbra fordulását, régi gazdájától, harcos - társától különb tetteket igényelt. S amikor ismét bizalmába fogadta a nagyúr, Bánkhoz és családjához való ragaszkodással, becsületességével, tisztaságával viszonozta azt. Bánk és Tiborc nagyjelentében a Melinda sorsán vívódó Bánk szinte önkívületi állapotban volt, de végül felfogta az öreg jobbágy panaszának őt illető tartalmát:
........Beszélj, beszélj, igen,
Jól hallom én panaszod, de a magam
Panasza is beszél...
Egyéni és közösségi szál így fonódott össze ebben is, hogy a vívódó hőst eljuttassa a cselekvésig.
Tiborc alakja ezért nagyon fontos a drámában, panasza bemutatta azt a helyzetet, mely megérett a változtatásra, hűsége pedig segítette a döntés meghozatalában Bánkot. Katona munkája ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a reformkorban politikai követeléssé formálódjon a jobbágykérdés megoldása. Rajtuk is múlott, hogy ennek megoldása kikerülhetetlenné vált a bukott forradalom ellenére is...
Kassák
Versbeszéd és költői magatartás Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek c. művében
Kassák Lajos eredetileg iskolázatlan vasmunkás és világcsavargó, aki a huszadik század elején gyalogszerrel bekóborolta Nyugat - Európát, elsőként ismerkedett meg a ma már klasszikusnak számító avantgárd szenzációjával, és meghonosította azt a magyar irodalomban. Európa legjobb és legbátrabb művészeti kísérletezőivel talált kapcsolatot és rokonságot, munkásköltőből spontán módon világproletárrá vált Költőként, íróként, képzőművészként, szerkesztőként élte le életét, témáival, újító kedvével szélesre tárta a magyar költészet határait, olyanokat hódított meg, mint Kosztolányi, József Attila, Vass István, Szabó Lőrinc, Orbán Ottó, stb. - s valójában alig ismerték néhányan, pedig sokszínű 70 évet élt.
1887-ben született Érsekújváron szlovák családban, azonos nevű gyógyszertári laboráns édesapja és Istenes Erzsébet mosónő gyermekeként. (Édesanyja később is nagy szerepet kapott életében, az ő - és Simon Jolán - áldozatvállalása tette lehetővé, hogy Kassák íróvá válhasson, hogy szerkesztőként is megmutatkozhasson.) Apja urat akart belőle faragni, aminek akkor első állomása az érettségi megszerzése volt, de fia a gimnázium II. osztályában szándékosan megbukott, hogy lakatosinas lehessen - a vassal való nehéz fizikai munkát igazi alkotásnak tekintette. Önművelés iránti igénye vitte el az irodalomhoz, ami "megmunkálatlan fatuskóból" a magyar avantgárd atyjává tette. Szemléletére nagy hatással volt nyugat-európai csavargása és párizsi tartózkodása, melyre élettársa, Simon Jolán szavalóművész biztatta. Hazatérve végérvényesen eljegyezte magát az irodalommal, igaz, prózaíróként hamarabb érvényesült - több sikertelen kísérlet után még a Nyugatot is meghódította - mint költőként. 1915-ben indította el A Tett címmel a magyar avantgárd első folyóiratát, melyet egy év múlva betiltottak, de Ma néven újraindította.
Ellenezte a háborút, a társadalmat művészi forradalommal akarta megváltoztatni. Ezzel a szemléletével azonban minden korban mindenkit maga ellen hangolt: az őszirózsás forradalom alatt betiltották, s bár Kun Bélával is összetűzött, a Tanácsköztársaság bukása után forradalmi tevékenység miatt letartóztatták. 1920-26 között Bécsben élt, ahol a nemzetközi avantgárd fontos fórumává tette Ma című lapját. Hazatérve újabb folyóiratokat alapított (Dokumentum, Munka), melyekben a tényirodalmat, a fotóművészetet, a szociográfiát népszerűsítette. 1945 után rövid ideig aktív részese volt az irodalmi - művészeti életnek, de az 50-es években szociáldemokrata meggyőződése és avantgárd formája miatt elhallgattatták. 1957 - ben aztán egy új Kassák tért vissza az irodalomba, aki a lírai tárgyiassággal újította meg költészetét. 1965-ben - halála előtt két évvel - Kossuth - díjat kapott.
Szerteágazó életművének kiemelkedő darabja A ló meghal, a madarak kirepülnek című műve, mely nem tartozik a könnyen befogadható alkotások közé. 1924-ben írta Bécsben, nyugat - európai kalandozását, művésszé érését fogalmazta meg benne. Művének külső megjelenése is egyedi: egyetlen hatalmas, verssorokra tagolt, írásjel nélküli mondat - már formája sem követte azokat a ritmus szerkezeteket, melyek a nemzeti költészetben kialakultak. Az első szövegközlés nem is hasonlított a maihoz: a teljes laptükröt kitöltötte és az ötszáznál több sort nagy fekete pontok választották el egymástól. A cím talányos voltát ekkor a képversszerű összekapcsolás is növelte, mely az értelmezéshez is segítséget nyújtott. A teljes szöveget ez a két reális, de össze nem függő mondat határozza meg, nemcsak az égi és földi szférát képviselik, hanem az időt is: a múltat és a jövőt. Minthogy a mű a forradalmak leverése után keletkezett, van egyféle ironikus felhangja is a műnek, amit a befejezésben a fejek felett elröpülő nikkelszamovár mutat...
A világcsavargás történetét az Egy ember élete című önéletrajzi írásából is ismerhetjük, melyet még Bécsben kezdett el írni s egyes részleteit meg is jelenttette. De ez a verses megfogalmazás többet ad a prózai változatnál: az akkori lélekállapot sűrűbb, intenzívebb, és nagyobb távlatokat nyújtó rekonstrukcióját kísérli meg benne Kassák. A tárgyias, de poétikus címet dadaista és szürrealista nyitósor követi. Az ebben megjelenő önéletrajzi helyzet leíráséba beépülő expresszionista költő kép mellett ("kinek fekete gyémántok voltak befalazva az arcába..") hiányos és abszurd kijelentések ("tudtuk holnap a görbe vonalak" ) , halandzsaszövegek ("ho zsup ho zsup") váltakoznak mindvégig a műben , s ezekkel mond többet az ábrázolt lelkiállapot tartalmáról és végleteiről. Gyönyörűséggé válik a költő számára a költészet nagysága és értelme: gyönyörködik abban, hogy meg tudja nevezni a történéseket és dolgokat, és el tudja mondani érthető szavakkal lelkivilágának zajlását, sorsa atmoszférájának változásait. A művészek ős bizalmával hitte, ha megfogalmazta, formálhatja is azt.
A mű részletesen bemutatott fejlődéstörténet, melynek során "kasikám" - ból KASSÁK LAJOS - sá - azaz öntörvényű személyiséggé válik. Különlegességét az adja, hogy epikus és lírai elemek keverednek benne. Ez egy olyan költői alkotás, mely a maga céljainak megfelelően váltogatja, részletezi, nyomatékosítja a vándorlás eseményeit. Útitársai - Gödrös nevű faszobrász és Szittya Emil - létező, valóságos személyek voltak. Útjuk célja az a Párizs, mely nemcsak a művészetek fővárosa, hanem a régi típusú forradalmak jelképe is:
PÁRIS Ó PÁRIS mennyi szép ember ölte meg ott magát s ki tudja miért
s ami a bukás, "az álom álom marad" - madáchi képzetét is magában hordja:
én láttam párizst, és nem láttam semmit...
Az új típusú forradalmat Moszkva jelképezi, de Kassák a feje felett elröpülő szamovárral azt is jelzi, hiába zajlott le 1917, az ő életében nem változott meg semmi. Még mielőtt Párizsba, ábrándjai városába elérne, már költőnek tekintette magát: "én költő vagyok..", "mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul" - de ez csak a lehetőséget jelentette. Az út végére jött rá, hogy a költői mesterség is szakma, melyben különleges teljesítményt kell nyújtani:
bizonyos, hogy a költő épít magának valamit, amiben kedve telik vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek
S az út végén az is kiderül, hogy nem Párizs, hanem az átélt tapasztalatok tették éretté, az út befejezése ezért az önazonosságra ébredés - én KASSÁK LAJOS vagyok - és az újjászületés pillanata is.
A valóságos életrajzi tényt az emlékező tudat idézte fel, hiszen az események után, kényszerű emigrációjában írta Bécsben. Az alapmotívum és mű rendezőelve az utazás, mely három szinten zajlik: térben, szellemben és politikailag. Irodalmi mintaként Apollinaire, Cendrars, Gorkij, Jack London hatott rá. Stílusában is ilyen összetett: minden korabeli törekvést (avantgárd és realizmus) megmutat, de hullámzóan, nem olvasztja egységessé: lírai és epikai elemek, konkrét és elvont képzetek váltják egymást a műben. Az alkotás szemléletében is megfigyelhető ez a kevertség: az önéletrajzi leíró, ábrázoló jelleget minduntalan áttöri a reflexív kifejező - értelmező réteg és a dadaista abszurd. De ezek nem semmisítik meg egymást, s nem válnak egységessé sem, éppen ezzel teremtenek feszültséget. Kassák azt sugallja ezzel, hogy nemcsak a valóság ellentmondásos, egységes művészi kifejezéssel nem is lehetséges lényegét kifejezni.
Az út, az indulás, a vándorlás Kassák számára az élet, sőt: életforma is olykor, a kilépés, a kiszakadás lehetősége. A költő meg akarta hódítani a világot, azért indult el, hogy lásson, tudjon, tapasztaljon. Költőileg is ez a programja:
Azt akarom, hogy testük legyen verseimnek. Úgy nyúlok a szavakhoz, ahogy annak idején a vashoz vagy acélhoz nyúltam. Azt szeretném, ha olyan zártak és keménynek lennének a verseim, s mint valami robotot, az asztalra állítsam...
Díszítetlen valóságábrázolás ez, eleven pillanatok sokasága. Nem esztétikai bukfencből teszi egymás mellé a márciusok arany lobogóit és a pisilő kisfiú szobrát, nem játszik, amikor Európa fiaihoz kiált segítségért. (ezt Kosztolányi is megtette otthonról...) Keserves, a helyzethez illő ősigazságot fogalmaz meg: mit ér, ha valaki papírkarddal leszúrja a tumeroni boszorkányt! Az ellentétek, az egymásba csapó ünnepi és köznapi, a fennkölt és szélsőséges indulatok, a kurvákkal, nyáladzással, hátviszketéssel, poloskákkal megidézett viszolyogtató közvilág és az új magasságokat sóvárgó világérzés talált formára ebben a formabontásban. A valóságábrázolást a konkrét történet árama sodorja előre, mert a vers belső elrendezését az előre haladó történet dinamikája teremti meg. S tragikus - komikus - groteszk elemek gazdagítják a hangulati tartalmat. Szimultantista ábrázolás, expresszionista hasonlat, szürrealista kép így válik egységgé, hogy végül a laikus olvasó számára is érthetővé teszi ezt az írást. A valóságvágy, az őszinte magakeresés, a becsületes és hiteles teremtő akarat vezeti Kassák tollát, önfeledt kézzel, mértéktartó éberséggel hatolt be az alkotás kertjébe. Egyszerre látja és dicséri az égboltot, a fényt, a színeket, az illatot. A szintézis válik becsvágyává, ahol a 9 Múzsa, Zeusz és Emlékezés lányai fogják egymás és a költő kezét. (Életművében is ezt próbálta megvalósítani...) Amikor ezzel a programmal fellépett, éppen csak gyökerezni kezdett a Nyugat szemléleti - poétikai forradalma, az új formával azok ellenében hatott. De az egymással is vitatkozó elemek feszültségéből az következik, hogy ezt a Kassák írást csak nyitottan szabad átgondolni. A jelentős művek sohasem lehetnek egyértelműek, ez ebben az esetben is igaz - de a megértést az elemek vitájának világa is elősegítheti.
A kassáki szabadvers nemcsak forma, hanem lényeg is. Ez is kötött beszéd, mely a grammatikai és szemantikai eszközökből azokat választja ki, amelyek alkalmasak a szöveg stilizálására és líraizálására. A mondatok sajátos modalitása, tempója, a szókapcsolatok és képkapcsolatok sajátos rendszere adja a lényegét, mely éppúgy alkalmas esztétikai élmény felkeltésére, mint a hagyományos verselés.
Kassák a magukkal és a környezetükkel küzdők, a mellőzöttek és félrerakottak táborába tartozott, azok közé, akiknek százféle értetlenséggel kellett megküzdeniük, és a közvélemény csak utólag ébredt rá értékükre. A 20-as években ő képviselte az új magyar irodalomban a legforradalmibb színt, képverseivel, lírai műveivel, regényeivel, szerkesztői tevékenységével a magyar irodalom sokszínű egyéniségévé vált; szemléletmódja, költői eljárásai beépültek az őt követők életművébe, melynek ismerete ezért megkerülhetetlen azok számára, akiket érdekel az irodalom.
Rejtő
A hatáskeltés eszközei Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitányában
Látszatra ponyvaregényeket írt Rejtő Jenő (1905 - 1943), de ennyi év távlatából egyre inkább felfedezzük értékeit is. Olvasottsága Jókaiéval vetekszik, a pesti művészélet ismert alakja volt, akit barátság fűzött Heltai Jenőhöz, Karinthy Frigyeshez.
Élete olyan, hogy akár "Péhovard" is megírhatta volna! Reich Jenő néven látta meg a napvilágot - nevét felnőttként magyarosította - ő volt a legkisebb, gyerekként törékeny, felnőtt korára robosztusabb alkattal. Elemi iskolái után kereskedelmi iskolában folytatta tanulmányait, ahonnan fegyelmivel eltávolították, amikor egyik tanára antiszemita megjegyzését fizikailag megtorolta. Egy időben bokszolt, de amikor edzője eltörte orrcsontját, ezt is abbahagyta. Ezután Rákosi Szidi szinitanodáját végezte el, de nem volt átütő tehetség. Színészi pályájának az vetett véget, hogy sebesülthordóként nyílt színen leejtette Törzs Jenőt, a kor egyik ünnepelt nagyságát.
Ekkor Heltai Jenő ajánlólevelével Berlinbe utazott, Reinhard és Piscator színházában színészmesterséget és színdarabírást tanult. Amikor pénze elfogyott, mindenféle alkalmi munkából tartotta fenn magát (lóvakaró, parkett - táncos, illatszerügynök, dokkmunkás). Heringhalászként eljutott Svédországba, s amikor onnan kitoloncolták, Franciaországba került, ahol édességet árult, mosogatott, napszámosként dolgozott. Végső elkeseredésben belépett az idegenlégióba, ahonnan nem tudjuk pontosan, hogyan szabadult: betegsége miatt leszerelték vagy megszökött. Ezután Bécsben bujkált, de Karinthy Frigyes nyílt levelére hazatért Magyarországra. Megnősült és írni kezdett, először Nádasi Lászlóval színpadi kabarét, bohózatokat, operettlibrettókat.
Igazi sikert akkor ért el, amikor Loverg néven ponyvatörténeteket, P. Howard néven légiós történeteket írt, s Gibson Lavery néven cowboly - regényeket is publikált. Gyorsan és sokat dolgozott, sajátos módszerrel. Nem folyamatosan írta műveit, hanem a történetet elindította, egy ponton továbbfejlesztette, és a végét kitalálta. Ezt lett az alapanyaga, amit aztán összekevert, bővített, stilizált. Kedvenc helye a Japán kávéház volt, itt dolgozott, gyakran írásainak lapjaival fizetett, amit aztán a kiadóban pénzre váltottak és összeragasztottak. Hosszú, valószerűtlenül sovány, fiatalon kopaszodó alakja sajátos figurája volt az éjszakai életnek, bohém életmódja, kártyaszenvedélye is közismertté tette. Örökké pénzzavarban volt, emiatt megfeszített tempóban dolgozott, sok feketét ivott, altatóval aludt, ez az életmód az idegrendszerét kezdte ki, Lipótmezőre, a tébolydába került, de mert nem volt ön - és közveszélyes, kijárhatott innen és folytatta régi életmódját. Nyilas feljelentésre súlyos betegen hurcolták el munkaszolgálatra a nagykátai kórházból. Ukrajnába került, embertelen körülmények közé, 40 fokos hidegbe, ahol flekktífuszban pusztult el 1943. január 1-jén. Feleségét Auschwitzba deportálták.
Műveit 1945 - 1956 között csak feketepiacon lehetett beszerezni, a 60-as évektől azonban folyamatosan megjelentek, az elsőt, az Albatrosz - sorozatot egyik bátyja, dr. Révai Gyula rendezte sajtó alá. Groteszk, abszurd humorú könyvei valójában nem ponyvák, az akkor divatos légiós-, detektív-, covboly könyvek mintájára készítette azokat. Sokat tanult Heltaitól és Karinthy Frigyestől, de egyenetlen szinten írt, néha egy regényen belül is sziporkázások és mélypontok váltogatták egymást. Regényei mégis nagyon népszerűek voltak, mert kielégítette az emberben meglévő kalandéhséget, s megsemmisítő szatírájával leleplezte mindazt a szörnyűséget, ami a maga igazi valóságában ott volt körülötte. Jellegzetes figurákat alkotott, akiknek történetén keresztül szembenevetett azzal a valósággal, ami végül is elnyelte őt. Írásai máig megosztják az olvasókat: vagy rajonganak érte, vagy utálják - nincsen közbülső megoldás.
A Piszkos Fred, a kapitány című alkotása klasszikus Rejtő történet. Paródia, de nem a műfajt, hanem a világot parodizálta benne, melyet az 1930-as évek pesti kabaréjának nézőpontján keresztül láttatott. Ez a legfergetegesebb P. Howard regény, totális kabaré. Két világot állított szembe egymással, a polgárság és az arisztokrácia jól ismert, társadalmi konvenciókhoz ragaszkodó nappali világát (Boldogság sziget) és az éjszakai világot, a csavargók, bűnözők, kalandorok világát. A cselekmény ennek megfelelően két szálon fut. Hogyan viselkedik az alvilághoz tartozó személy a felvilágban (Fülig Jimmy mint uralkodó)és hogyan a felvilághoz tartozó személy az alvilágban. (San Antonio herceg a bűnözők között) Ez a meglepő szerepcsere - travesztia - adott alkalmat Rejtőnek arra, hogy a két világot párhuzamosan ábrázolja. Azzal pedig, hogy a kívülállók szemével láttatta a dolgokat, összehasonlítási lehetőséget teremtett az olvasó számára.
A felvilág, a Boldogság szigete - beszélő név! - sima modorú, ami mögött veszélyes intrikák, áskálódások húzódnak, ahol a hatalom megszerzéséért képesek akár a kalózokkal is összejátszani. Egy álszent világ ez, mely a Pénz és a Hatalom isteneit imádja. Ebbe került bele Fülig Jimmy, akinek helyesírása messze földön híres volt, és aki a jó modor és ízlés kifejezésének a bőrkamásnit tartotta. Állandó harcban állt Piszkod Freddel, de amikor életmentésről volt szó, képes vele az összefogásra. Ez a tanulatlan, ám úri szokásokkal rendelkező, lornyont viselő vagány úgy viselkedett itt is, mintha otthon lenne. A kocsmában pertut ivott népével, új hagyományokat teremtett Meg akarta javítani ezt a világot azzal, hogy humort és fesztelenséget csempészett bele. Fülig Jimmy maga is kispolgár szeretne lenni, ezért is viselt lornyont, ezért beszélt választékos szavakkal, ezért öltözködött úgy, ahogy - de végül nem tudott tovább maradni ezen a helyen, csak ameddig szükség volt az időnyerésre - unalmasnak találta a szűk korlátok közé szorított életet.
Az alvilág nem rosszabb és nem jobb a felvilágnál, San Antonió herceg nem érezte jól benne eleinte magát, mert mindig őt verték meg. De itt is megvoltak a kasztrendszer, voltak klubok, királyok és proletárok, de egészen más az összhatás. Minden olyan, mint fent, csak irracionálisabb, vadabb, humánusabb, emberre szabottabb, mint a felvilág. A hivatalos világ karneváli mása ez: ahol a hamiskártyások önsegélyező és dalár egyesületbe tömörültek, mint a kisiparosok és a két legnagyobbnak - Piszkos Frednek és Nagy Bivalynak - igazi királyi tisztelet járt.
Piszkos Fred is tengerésztiszt volt egykor, mint Jimmy, egy hatalmas revolvert hordott magánál, pénzért mindenre kapható - kivéve a mosakodást. A szabályokat ebben a világban sem lehet büntetlenül áthágni, csak éppen azok nem voltak olyan álszentek, mint a fentiek. Ott bűnnek tartották az ütést, mégis megtették, itt nem volt bűn, sőt! Azaz az alvilág is ugyanarra a szabályra épül, mint a fenti: aki erősebb, az halad, aki gyengébb, az elvérzik. Itt is hatalomra törekedtek, de mintha az egész becsületesebb lenne, és képesek voltak egyszer - egyszer a jó ügyért összefogni. S keményebb cselekedeteiket sem burkolták humanista mezbe. Ez a világ éppen azt tartotta szabályosnak, amit a felvilág megtiltott:
A KLUBHELYSÉGBE LŐFEGYVERT, ÓLMOS-BOTOT, KÉST, BOXERT, VAGY BÁRMILYEN GYILKOLÁSRA ALKALMAS SZERSZÁMOT BEHOZNI AJÁNLATOS FEGYVER NÉLKÜL BELÉPNI TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES. AZ EBBŐL ADÓDÓ BALESETEKÉRT MINDEN FELELŐS-SÉGET ELHÁRÍT AZ IGAZGATÓSÁG
Rejtő világparódiája pozitív irányultságú, a világ görbe tükrét mutatta fel: ilyenek vagytok, mint a rablók és a gyilkosok, ők mégis sokszor rokonszenvesebbek, mert nem álszentek, nem hazudnak. Azt akarta elérni, hogy olvasói ráérezzenek: tegyük emberibbé a civilizációt, mert régi formájában nem mehet tovább az élet. Mert a civilizációt, a világot önmagában értéknek tartotta, ezért akarta, hogy figyeljenek rá, mert ha nem, a világ olyan helyzetbe kerül, hogy önmagát semmisítheti meg. Szolidárisnak kell lenni a világgal, amelyben élünk, felelősséget kell iránta érezni, jobban kell berendezni, hogy ez az érték el ne tűnjön. Alakjaival arra próbált rávezetni, hogy engedjünk meg magunknak egy kis rögeszmét, legyünk kissé bolondok, legyünk irracionálisak, legyünk emberek. Hiszen "az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan."
A Rejtő könyvek titka az abszurd humor, ami a groteszk helyzetekből adódik - ld. a regény indítását! -. Mondatfűzése mesteri, kihagyásaival, szóvicceivel, sajátos helyesírásával keveri a fentit és a lentit, a szellemit és a testit:
Szíves mekhívására, hogy udvarra telepeggyek nyugodt életre, amit felség gondtalanít, van szerencsém őszinte sajnálattal. Mert ott nekem nagy strapa a tétlenség. Én városi lakós vagyok, ha nem is bejelentett, ami csak üres formalinság. ..Pedig szivesen emlékezem vissza uralkodásom naccerű idejére, ami felvirágzásra hoszta az országot.
Ezzel az egyedi, könnyed stílussal paródiát írt a világról, de nem azokról a műfajokról, amiket használt, mert azok mind megmaradtak annak, amik. Egyszerre szórakoztatott és nevelt, úgy, ahogyan azt rajta kívül senki sem tette. Lehet szeretni és nem szeretni, de nem lehet őt leseperni, része a magyar irodalom történetének, mert hitte: "a tisztesség olyan, mint az úri - szabó: nem ismer alkut.