Nemes Nagy Ágnes

Nemes Nagy Ágnes: Fák és Között című verseinek összehasonlítása

Nemes Nagy Ágnes (1922 - 1991) posztmodern költészetünk jellegzetes alakja. Családja a Partiumból származott, szülei Trianon miatt költöztek át, de ő már Budapesten élte egész életét. Középiskoláit abban a református gimnáziumban végezte, melynek Áprily Lajos volt az igazgatója és meghatározó egyénisége. Az egyetemen magyar - latin és művészettörténet szakon szerzett diplomát. Férjével - Lengyel Balázs kritikussal - valamint Pilinszky Jánossal, Somlyó Györggyel és Mándy Ivánnal alapította az Újhold című folyóiratot, mely rövid működése ellenére is irodalomtörténeti fogalommá vált. Az ötvenes években nem jelenhettek meg versei, ekkor tanárként dolgozott - Tandori Dezső, Orbán Ottó is tanítványa volt - s ekkor írta lírájával egyenértékű esszéit, verselemzéseit, műfordításait, gyermekeknek szánt írásait. Kezdettől fogva távol állt tőle az ún. vallomásköltészet, a babitsi hagyományokat folytatva objektív lírát művelt. Nyelve kihagyásossá vált, a jelek jelentésének kiterjesztésére törekedett úgy, hogy a jelek ne a külső valóságra, hanem önmagára vonatkozzanak.

A Fák és a Között című versek kulcsszerepet játszanak költészetében. Mindkettő az 1967-es Napfordulócímű kötetében jelent meg először, de a Között lett az 1989-es kötetének címadója is. S amikor 1995-ben Lengyel Balázs megjelentette Összegyűjtött verseit, az életmű mottójaként is ezt a verset helyezte a kötet élére. Mindkét vers tárgyias jellegű: szemléletes képpel indulnak, amelyek további asszociációkra késztetik az olvasót. A különbségek között talán az tűnik fel a leghamarabb, hogy a Fák című vers mondatainak nyelvtani formája szabályos, a Között című szövegét a hiányok, a töredezettség jellemzi.

Mindkét vers címe - ami Nemes Nagy Ágnesnél általános sajátosság - egyetlen szó. A Fák többes száma általános látványt idéz, ami a versben többletjelentéssel telítődik. A Között önmagában is elvont szó, névutó, mely a köztesség létállapotát jelenti, két tényező által meghatározott tartományt. A vers ezeket három szópárral konkretizálja: "ég és föld", "nap s az éj" , "ég és ég". A természeti dimenziókat már az első sorban a "levegő" szóval térben és időben kozmikus méretekre tágította. Azzal pedig, hogy az utolsó szópár sejtelmes ismétléssé módosult - "ég s ég között" - e dimenzió megsemmisülése vagy megkettőződése, mellyel a végtelenséget fejezte ki.

A Fák című versben ez egyszerűbb: az olvasó itt is a természeti szféra elemeivel találja magát szemben, meglátja a köztük feszülő erőket, és ezek kapcsán megsejti a világmindenség mibenlétét. A között a tárgyi világból kiindulva általános létélményt fejez ki, a lét teljességét mutatja meg. A Fák kifejezésmódja is hasonló, de témaköre körülhatároltabb: az emberhez szól. A természetből vett példával a helytállás és a kitartás erkölcsi parancsát fogalmazza meg:

meg kell tanulni itt a fák 
kimondhatatlan tetteit...

A Között csak a tényekkel szembesített, nem mondta ki, mi az ember teendője, ha felmérte az anyagi világ makrokozmoszát. Majd életre kel a vers, s az olvasóban folytatódik kérdésekkel: van - e hatása az anyagi szférának, az anyag folyamatos pusztulása hogyan hat az emberi szellemre? A két vers szerkezetében, alkotó elemeiben nagyon eltér egymástól. A Fák központi eleme a fa, de a "tanulni" főnévi igenévvel az embert is mellé helyezi. Itt a lírai én személytelen, de általános érvényű parancsot közvetít. A "fák" részletező leírása, magatartása, környezete tölti ki a verset, ez a kép érvelő értelmet kap a fagy birodalmában. A fa példáján keresztül kell megtanulnia a helytállást az embernek. Magát a fagy szót a költő nem írja le, de a versben ott van a fagyott világ képe, sajátos elemekből összerakva:

hol a kristály már füstölög...
vadkacsa néma szárnyai...

A konkrétumok itt már elmosódnak, absztrakciókká válnak, a látvány látomássá lesz, s a látható tájelemek az egzisztenciális meditáció kiváltói. (Cs. Gyimes Éva)

A Között látomásának anyagi természetű elemei megragadhatóak - "levegő", "ég" - de ezt is hasonló, vagy asszociálható tárgyak (madár, madárszárny, suhanj, fa, falomb) érzéki képével mutatja be a költő. A "föld" először mint "súly" jelentkezik, de a 2. strófa érzékelhető képi alapját a "röghegyek" szolgáltatják. Az első két versszak a lefelé és felfelé ható erőket még egyensúlyban mutatja, s a különálló sorral ezt összegzi. A második egység tárgya a "nap" és az "éj" váltakozása, melyben az anyagi világot pusztító erő dominál. Az anyag pusztulását az élő természet megnyilvánulásai ("állat körme", "paták") kísérik, jelezve, hogy az "a nap és az éj között" is elszenvedi a változást. A harmadik részben a megsemmisülés teljessé válik, pozitív képe nincs is ennek az egységnek, s ez juttatja eszünkbe azt, amit a vers sugall: létünk átmeneti állapot.

Mindkét vers a klasszikus hármas egységet követi szerkezetében. A Fák felépítését az erős felütés határozza meg, majd a további strófákban oldódik a tömörség a részletezővé váló, érvelő kifejtéssel. A második versszakban lévő hasonlattal ("akár a test emlékezetbe...") emberesít, s felidézi a halálképzetet is. Ennek következtében a leghosszabb harmadik strófában már következtetésként ismétlődik meg az első követelése. A Között hármas egységéből az első ellenpontos szerkezetű, a második a legtömörebb, a harmadik széteső. Mindhárom egység végén összegző versmondatok állnak, melyekben a helymeghatározás teljessé lesz azzal, hogy a névutó névszókkal egészül ki, bár a mondat továbbra is hiányos marad, mert nincs alanya és állítmánya:

Az ég s a föld között. 
A nap s az éj között. 
Az éj és az ég között.

A két vers hasonló kifejező eszközökkel dolgozik. Lecsupaszított, hiányos mondatok jellemzik a minimális szintre korlátozódó közléseket, melyet a költő lüktető időmértékkel (jambus) és rímhasználattal ellenpontoz. A Fák természeti képe nem olyan absztrakt, mint a Között - é, melyet az elvont tárgyiasság ural: a tájelemek halmazából itt az olvasónak kell leszűrnie a létezés törvényeit. De ez a vers azokon a részeken is dinamikus, ahol hiányos mondatok szerepelnek, mert azok is energiákat, hatásokat és ellenhatásokat sorolnak:

Éghajlatok. Feltételek. 
Között. Kő. Tanknyomok.

Az akadozó, hiányos közlések mögött is indulat feszül, bár a hangnem kimért, kísérteties. A Fák szenvtelen kezdetétől a sorok egyre több érzelmet indukálnak, hogy végül az emberi tartás hősiessége kerekedjék felül.

A posztmodern versek a hagyományt és az újdonságot ötvözik, nem könnyen érthetőek, nagy energiát - alkotó részvételt - kívánnak meg az olvasótól, hogy a többszörös kódból kihámozza az üzenetet. Nemes Nagy Ágnes egyike legtudatosabb költőinknek, a líra megújulásának egyik lehetséges útja az övé. Tárgyias lírája mély gondolatiságot hordoz, amiért megéri felfedezni újszerűségét, látásmódján, állításain érdemes elgondolkodni...