Olvasóim írták

Vélemények könyveimről

Dévényi Ildikó felhívására megosztom a FB-on ötödik kedvenc könyvem borítóját, melyet Martinák Jánosné, édesapám testvére, született Szász Enikő Zsuzsanna írt, aki szintén gazdagította a magyar, pontosabban Zemplén, illetve Sátoraljaújhely irodalmát. Múzsákat keresett szűkebb hazájában, de emberi sorsokat talált. Ez a mű tisztelgés az itt élt ősök előtt, akik alakították Sátoraljaújhely szellemiségét, arculatát. Tisztelem és nagyon becsülöm érte, mert bizony nem kis munka volt, de csodálatosra sikeredett. Schneicherné Szász Anna

Szia, már régen elolvastam a Sorsok áradását és a Hékulát is, csak közben volt egy strookom, most már jobban vagyok. El kell mondanom, nagyon élveztem az írásaidat. A Molnár Borbála részt különösen, azon gondolkodtam, honnan tudtad így ábrázolni a sorsát, a paraszti életét, te, a városi. A regény második fel már nem volt számomra ilyen érdekes, túlságosan helytörténet lett. De nyáron voltam azokon a helyeken, amiről írtál, sokat beszéltek Mikes Anna grófnőről, s örültem, hogy tudom, kiről van szó. A Hékulát is szerettem, és élveztem, milyen gazdag életed volt. Igazat adtam neked, nem tudtunk mi gimnazistaként semmit egymásról….Nagyon várom a következő írásodat, szépen írsz, jó olvasni, s nagyobb körben kellene terjeszteni. Pál Tini

Múzsák a Magas-hegy tövében – Ajánlás (2009)

Egy pedagógus kolléganő nemes vállalkozásának eredményét tartja kezében az olvasó. A szerző megtalálta azt a lehetőséget és formát, hogy választott életpályája, hivatása nyugdíjazása után is folytatódjék: régi és új ismereteit – amelyekre gondos kutatómunkával tett szert – közkinccsé tegye. Az évszázadokat átívelő dolgozat azzal válik érdekessé, olvasmányossá, hogy történelmi hűsége, realitása mellett mondákat és történések szubjektív értelmezéseit, az idézett irodalmi alkotásokhoz való viszonyulásokat és értékítéleteket is tartalmaz.

A szakszerű leírások Sátoraljaújhely történelmi fejlődéséről, rebellis jellegéről, a városlakók életének mindennapjairól hiányt pótolnak: a szerző mozaikszerű ismereteket igyekszik egységbe fogni. Rávilágít például arra is, hogyan tudott ez a közigazgatási szempontból mindig jelentős város a trianoni békeszerződés után talpra állni, a magyarság és a nemzetiségek békéjének megteremtésében, formálásában helytállni.

Hiánypótló ez az alkotás abban is, hogy bemutatja azokat a személyiségeket, akik Zemplén irodalmi értékeit gazdagították. (A költői sorsok arra is rávilágítanak, hogy a város nem minden esetben bánt méltó módon – a közepes vagy annál tehetségesebb – költőkkel, pedig ők alkotásaikkal kellőképpen bizonyságát adták a zempléni tájhoz és városunkhoz való szoros kötődésüket.) Lokálpatriotizmusuk büszkesége a könyvben idézett művekből ma is lelkesítően hat.

Városkönyv ez a mű, tisztelgés az itt élt ősök - hősök , mártírok, áldozatok, egyszerű emberek – emléke előtt, akik tehetségükkel, igaz lokálpatriotizmusukkal alakították Sátoraljaújhely szellemiségét, arculatát. Szerethető ez a város épített öröksége miatt is. Az olvasó tán még nagyobb figyelmet fordít e történelmi városka műemléki épületeire, szobraira.

Jó szívvel ajánlom ezt az élvezetes időkalauzt mindazoknak, kiknek otthont ad ez a város, vagy szeretnek hazajönni, ha messzi távolban is élnek, mert „részei a tájnak”, „sugarai az itt villózó fénynek”, de azoknak is, akik átutaznak, vagy turisztikai céllal ide látogatnak, s a látható értékeken kívül arra is kíváncsiak, miért lakhelye »ÚJHELY« a múzsáknak.

Kedves Olvasó, aki » része lettél a századoknak, melyek itten múlnak«, nem biztos, hogy betérsz az egykori Zemplén vármegye híres levéltárába, s az még kevésbé valószínű, hogy belenézel azokba a levéltári dokumentumokba, amelyek forrásul szolgáltak e könyv tényanyagának. Szerzője „múzsákat keresett és és emberi sorsokat talált.” Így vall erről: „ A megismert sorsok áradásából igyekeztem minél többet felvillantani, mert így él velünk a történelem: az eseményeket emberek hordozzák – hol jól, hol rosszul. Így volt ez előttünk is, és így lesz majd utánunk is.”

A város jelenét és jövőjét is érinti a fentebb ajánlott könyv: új szellemi műhelyek, intézmények (pl. a Magyar Nyelv Múzeuma, a Kazinczy Társaság, stb.) biztosítéka annak, hogy a 750 éves Sátoraljaújhely tovább gazdagítja, erősíti a magyarságtudatot a Kárpát-medencében, s a szűkebb hazában, Zemplénben.

Palásti József

Múzsák a Magas-hegy tövében - Az olvasóhoz (2010)

Újabb értékes kötettel gazdagodott a Sátoraljaújhelyről szóló irodalom, amely bővíti a városhoz kapcsolódó általános ismereteinket, segíti tájékozódásunkat, erősíti a város iránti szeretetünket, tiszteletünket és önbecsülésünket.

Sátoraljaújhelyről, az 1261-ben városi rangot kapott településről, Zemplén fővárosáról sokan sokfélét írtak. Több könyv, számos publikáció foglakozik a város 750 éves történetével. Hosszú sorokat, oldalakat igényelne a sok-sok kiváló személyiség felsorolása, akiknek élete és munkássága elválaszthatatlan Újhelytől. Gazdag és sokszínű a település-múlt, mely az évszázadok forgatagában számos esetben túlmutatott a város határain, országos, esetenként európai jelentőséget tulajdonítva az újhelyi történéseknek.

Napjaink társadalmi változásainak – köztük az európai gondolkodás lényegének – egyik legfontosabb, másoktól alapvetően megkülönböztető sajátossága az ún. „couleur locale”, a „helyi színek” elmélete. Az az elmélet, amelyben egyrészt kifejeződik a múlt, a saját hagyományok ismerete, az általános emberi érték, másrészt mindez találkozik természetes módon a konkrét helyi értékekkel és szemlélettel. Ez a szemléleti / gondolati együttes adja meg – egyebek mellett – Martinák Jánosné Szász Enikő Zsuzsanna kötetének értékét is, amely dicséretes és követendő kutatói teljesítmény.

Finta Éva Múzsatoborzó verse nyomán, a kötet szerzőjével együtt, múzsakereső útra indul az Olvasó. Az évszázadok távolából tűnik fel Losárdi Zsuzsanna, Molnár Borbála, Kazinczy Ferenc, Nicolas Lenau, Szemere Miklós, Borúth Elemér, Sárosy Gizella, Németh Pál, Szépkúti Miklós,Sáfáry László, Finta Éva, hogy csupán néhányukra utaljak, Sorjáznak egymás után az ismert és kevésbé ismert nevek, életutak, versek, prózaszövegek. Közben találkozunk Sátoraljaújhely múltjával, megismerkedünk lakóival, épületeivel, intézményeivel, a bor és a szőlő kultúrájával. Mindezekkel együtt új ismereteket szerzünk, gyakorta rácsodálkozunk a várost formáló, évszázadokon átívelő törekvésekre. A kötetet a megidézett költők verseiből összeállított szöveggyűjtemény és bibliográfia teszi teljessé.

A Múzsák a Magas-hegy tövében egyszerre elmélyült irodalomtörténeti / művelődéstörténeti elemzés és ugyanakkor helytörténeti kézikönyv is. Hiányt pótol, megismerése és elolvasása további gondolkodásra, a városért való cselekvésre késztet.

Egykori újhelyi gimnazista diákként ajánlom e kötetet mindazoknak, akik szeretik Sátoraljaújhelyt, ismerik évszázados történelmét, értékeit terjesztik és megbecsülik. Olvassuk együtt!

dr. Komáromy Sándor

Széphalom – a Kazinczy Társaság évkönyve ( 2011)

Sátoraljaújhely várossá nyilvánításának 750. évfordulója alkalmából örvendetesen megszaporodtak a város értékeivel foglalkozó kiadványok. Közülük kiemelkedik Martinák Jánosnénak, a sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott tanárának munkája, amely a Múzsák a Magas-hegy tövében címmel a város irodalmi örökségét veszi számba. Az alcím „szubjektív kultúrtörténeti időutazás”-ra, invitál a XVII. század rejtélyes költőnőjétől, Losárdi Zsuzsnnától Finta Éváig. Palásthy József és Komáromy Sándor, a kötet lektorai ajánlják az olvasók figyelmébe a művet, joggal utalva annak hiánypótló voltára, s a város iránti vonzalom erősítésében vállalat szerepére.

A könyvben olvasmányosan, de elmélyült kutatómunkára alapozva tárja fel a szerző 19 helyi költő világát, miközben minduntalan megtapasztaljuk azokat a személyes élményeket, amelyek ezt a művet létrehozták. Ezek az élmények részben a költői életsorsok színességéből következnek, részben pedig azokból a művekből, amelyek a táj és a történelem helyi jellegzetességeit tükrözik.

Szól a szerző az országosan ismert nagyokról (mint Kazinczy vagy Lenau), az irodalomtörténetben kuriózumnak számító alkotókról (mint Molnár Borbála vagy Szemere Miklós), s bemutat olyanokat, akik egykor a zempléni irodalmi élet meghatározó szereplői voltak, ezért érdemesek ma is a figyelmünkre (mint Boruth Elemér, Fejes István, Németh Pál). Kiterjed a szerző figyelme az innen elszármazókra, akik más tájon teljesedtek ki (mint Szépkúti Miklós vagy Sáfáry László).

Úgy véljük, sikerkönyv született, amely jól teljesíti mind a helyi irodalom megismertetésének vállalt szándékát, mind az olvasói befogadás sikerét. A 120 oldalas szöveggyűjtemény elfeledett alkotókat és érzésvilágot tár fel az érdeklődők előtt.

dr. Kováts Dániel

Ajándék az utókornak (Magyar Jövő, 2012.)

Sátoraljaújhely várossá nyilvánításának 750. évfordulója alkalmából jelent meg 2011-ben Martinák Jánosné Múzsák a Magas-hegy tövében című könyve. A kötet valamennyi olyan író, költő életét, munkásságát bemutatja a XVIII. századtól a XX. századig, akik Újhelyben éltek, alkottak. Szám szerint 19 meghatározó személyiséget, a helyi irodalmi élet mozgatóit dolgozza fel, életekkel, sorsokkal, történelemmel kiegészítve. Nem csak újhelyieknek válhat érdekes, izgalmas olvasmánnyá. Alapvető ismereteket nyújt az irodalmi életről, a mozgatókról, a korról, melyben éltek.

A város méltán lehet büszke ezen kiváló személyiségekre, akik hírnevét öregbítették. Büszkék lehetnek a szerzőre is, aki mindezeket az ismereteket, információkat egybegyűjtötte, rendszerezte és „fogyaszthatóvá” tette az olvasók, érdeklődők számára. Példa értékű, átfogó munka. Ajánlott olvasmány mindazok számára, akik szeretik a magyar irodalmat, akik szeretnek mélyebben elmerülni egy-egy író, költő életében, munkásságában. Aki ezután részletes, pontos információkat akar a sátoraljaújhelyi irodalomról, az nem kerülheti meg Martinák Jánosné könyvét.

Irodalom könyv és történelem könyv egyben. Nincsenek benne általánosságok, mindent pontosan ír meg, mutat be. A fotók, képmásolatok külön érdekessé teszik a kötetet. Egy jó értelembe vett átlagolvasó ennyi információhoz, képanyaghoz egészen biztosan nem jutna e könyv nélkül. Még talán akkor sem, ha újhelyi. A Múzsák a Magas-hegy tövében mindenképpen tudományos munka.

Nem mindennapos, hogy valaki ekkora munkát ilyen körültekintően, precizitással és alázattal adjon közre. Martinák Jánosnét ebben a recenzióban nem mutatom be külön, de azt hiszem, az alábbi idézet sokat elárul a kötet szerzőjéről: »Költőket kerestem tehát a Magas-hegy aljában, és nagyon izgalmas emberi sorsokat találtam. S többet nem is kell tennie az utókornak. Hiszen ha aktivizálja, újraolvassa, a maga életkörébe vonja a hagyományt, ahogyan azt Bori Imre tanácsolja, az felébred Csipkerózsika álmából: sugározza a hely szellemét és bennünket is megtanít egyre s másra….” Örülhetünk, hogy van még, aki értéket őriz, ápol és továbbad. A Múzsák a Magas-hegy tövében egyféle ajándék, nekünk. A munka értékét, komolyságát az oldalról oldalra haladva történő elismerő fejbólintások fejezik ki talán a legjobban.

Szendrei Ildikó

Újhel regénye – (riport) Újhelyi Körkép (2013)

Újabb könyvvel gazdagodott Sátoraljaújhely, a városról regény született. Martinák Jánosné – nyugalmazott középiskolai tanár – Sorsok áradása című művében három újhelyi költő életét követhetjük nyomon, s közben bepillanthatunk a város történelmébe is. A regényt az Újhelyi Diákok Baráti Köre és a Városi Könyvtár mutatta be a Magyar Kultúra Napján.

Harminc évig tanított irodalmat és történelmet Újhelyben. Több tanulmánya és monográfiája jelent meg a városról. Miért kezdett regényírásba?

2005-ben kezdtem el foglalkozni az újhelyi irodalommal, és 5 év múlva jelent meg a Múzsák a Magas-hegy tövében című könyvem. Ebben volt egy kis történelem, egy kis irodalom. Nagyon örültem, hogy az emberek szerették, a diákok forgatták. De az embert valami mozgatja belül, hogy még adjon valamit, ami más, mint az eddigi. Ezért belekontárkodtam az irodalomba, szabadabban akartam bemutatni három poétát és a város történelmének egy szeletét.

Miért éppen Molnár Borbála, id. Bajusz József és Németh Pál a regény főhősei?

Engem mindig izgatott a női nem szerepvállalási lehetősége. Egy nő, akinek még írni sem lehetett megtanulni, maga harcolta ki eredményeit. Molnár Borbála volt az első költőnő, akinek nyomtatásban jelentek meg a versei. Németh Pál Újhely egyik csodagyereke volt, aki költő ugyan, de szerintem jobb újságíró volt, mint poéta. Összegyűjtöttem az írásait. Ő volt a lelkiismerete a városnak, cikkeivel nevelte az embereket. Bajusz József 60 évesen kezdett verset írni, minden rendezvénynek ő volt a szószólója. Az élet és költészet egészen más formában kapcsolódik össze nála. Igazából három típust kerestem három különböző történelmi korban. S nem csupán a költők a hőseim, hanem az a közel 200 szereplő, akik 1760 és 1913 között itt éltek. Ebben a könyvben igazából Újhely története kapcsolja össze a három költő sorsát.

Milyen forrásokra támaszkodott a tanárnő?

A történelem kézenfekvő. De akik átélik, egészen másképp látják, mint ahogyan azt a történelemkönyvek leírják. Ez izgatott a legjobban. A könyvem történelem és áltörténelem. Sokszor valós eseményhez kreáltam szereplőt, vagy hiteles személyhez gyártottam történetet. Az újhelyi források mindegyikét ismerem. Ezek mellett néprajzi, nyelvészeti, helytörténeti, orvostörténeti munkákat is elolvastam, mert ezekből az emberek mindennapjait ismertem meg. Sok segítséget adott dr. Csorba Csaba monográfiája, Komporday Levente újhelyi személyekről írott tanulmányai, és még sok mindenkitől loptam.

Milyen élményt adott az írás?

Ez egy olyan másfél év volt, hogy a vízen tudtam volna járni. Amikor a férjem elolvasta, azt mondta, hogy 43 éve élünk házasságban, de többet tudott meg rólam a könyvből, mint amit a hosszú évek alatt átéltünk. Önfeledten írtam. Nem tudtam, hogy közben magamról is írok. Én is benne vagyok. Csodás volt minden nap ezzel a feladattal ébredni. Megmozgattam a fantáziámat, minden tudásom belekerült a regénybe, még az is, amiről nem is tudtam, hogy tudom. Az alkotói örömön túl pedig az volt a legszebb, hogy kedves városomnak adhattam megint egy emléket.

A Sorsok áradása című könyv egyelőre még kéziratban várakozik a mecénásokra, hogy megjelenhessen...

Olvasói levélrészletek

Köszönöm, hogy elolvashattam a Sorsok áradását, benne Molnár Borbála történetével. Igaz szeretettel gratulálok. Ünnep volt számomra, mert 1. te írtad, 2. veled a volt otthonom jött el Kecskemétre, 2. az egész történetet belengi valamiféle otthonosság, kedvesség. A korrajz tökéletes, rengeteg munkád fekszik benne. A cselekmény végig pergő, fordulatos, a párbeszédek lendületesek. Elgondolkodtam az „asszonyi alárendeltség” fájó-megalázó-kiszolgáltatott érzésén. Ma már sok tekintetben árnyék vetül rá, de ma sincs ezzel kapcsolatban minden rendben. Nagyon tetszett Molnár István családjának bemutatása, a Szokera ház leírása, de Vácé is színes, érdekes volt. Szép volt a Bessenyeivel való találkozás Bakonszegen, az „erdélyi aranykalitka” 22 éve sok-sok gondolatot ébresztő. Micsoda szeretet élt Borbálában fiai iránt, micsoda szolgálatkészség, hogy az alatt a hosszú idő alatt képes volt a grófnő szolgálatában maradni. Szívet melengető volt a debreceni forgatagban a Klein Náthánnal való találkozás, a hírek otthonról. »Jól rendelték az istenek”, hogy így tudsz írni…

A második rész is érdekes volt, az eseménysorban a jegyző házának bemutatásától Bajusz József szép halálával eljutottunk 1914-ig. A gyermekkoromat hozta vissza a zsúpfedél, a kalácsszentelés (külön kosarunk volt hozzá), örültem a Pavletics háznak, az ott lakó Mari barátnőmnél sokszor megfordultam. Sokat tanultam az írásodból! Rendkívül érdekes volt, ahogy Kossuth a tűzoltást megszervezte, nagyon tetszett Terhes Benjámin 6 parancsolata a kolera ellen, meghatódtam Kazinczy Lajos történetén, döbbenetes volt a Sulyovszky lány megkínzása. Elméláztam Kazinczy születésének 100. évfordulóján, Matolai látogatásán Törökországban Kossuthéknál, Petőfi fiának újhelyi szereplésén. (Most olvastam róla valahol, hogy borért a kabátját is odaadta.) Ízlelgettem az orvosi szakszavakat, de legjobban a kutykora tetszett. Rettentő jó a hangzása, de ha nem írod meg, hogy bugylibicskát jelent, az életben nem jöttem volna rá.

A stíluseszközök használata, a szöveg nyelvi szépsége számomra mindig rendkívül fontos tényező. Visszahozta rég eltűnt gyermekkoromat a vincellér, a stelázsi, a paticsfal. Micsoda szépséges képek: életének igaz tüköre, varrásból csordogáló fillérek, szemlélődés csendessége, szellemi batyu, guzsalyasbeli példabeszéd, szeretetlánc, stb. (jegyzetelve olvasok minden művet). A régi korok megidézéseként: fertályóra - még nagyapám is használta ezt a szót - , olvasókabinét, liktárium, delizsánsz, gubernium, stb. Enikő, nagy mestere vagy a szavaknak! Erős jellem, kemény, tudatos asszony volt Borbála, ugyanakkor rendkívül érző szív lakott benne. Kevés ilyen asszonyszemély akadt. Meghatott, ahogy leírod Borbála öregedésének folyamatát, míg elérkezett az úrvacsorával előkészített útra.

Rettentő sok eseményről értesültem, valahogy otthon voltam olvasás közben. Van néhány könyv, amit mindig úgy olvasok, hogy azt érzem, a szereplők itt vannak körülöttem a velük történő eseményekkel együtt. A te írásod ilyen. (Aztán vannak tisztes távolságtartó regények, hidegen hagynak, noha értékesek) Elismerést érdemelsz, óriási munkád fekszik ebben a könyvben. Csodállak, igaz szeretettel gratulálok.

Kívánom, hogy sok évet kapj a sorstól, hogy sokáig legyen erőd sokak örömére forgatni a tollat, vagy a számítógépet használni manapság, közlendőd tárháza legyen kifogyhatatlan….

Józsa Miklósné

Sorsok áradása című regényed irodalmi, irodalomtörténeti, helytörténeti kincs. Csodálkoznék, ha Újhely városa nem adná ki azonnal a legszebb díszkötésben, s téged nem emelnének díszpolgárrá. ...Ha édesanyám élne, legkedvesebb olvasmánya lennél! Magyar szakosként leginkább a korhű és népi nyelvezetet, a néprajzi elemeket értékelte olvasmányaiban. …

Ahogy írsz, amit írsz olyan plasztikusan mutatja a kort, a hangulatot, a történelmet, a földrajzi környezetet, hogy olvasás közben magam is ott vagyok az epizódok epicentrumában. 35 éve évente egyszer-kétszer-háromszor átutaztam Saújhelyen, ki gondolta volna, hogy ilyen érdekes múltja van a városnak! Most már igencsak ismerős lesz a hely, s nemcsak a főutca a határ és a benzinkút között. Eszembe is jutott, hogy a regény illusztrációjaként pl. a könyvborító belső oldalára nagyon kellene egy olyan régi térkép, amely a regényben szereplő összes utcát megmutatná.

Molnár Borbála számomra élő személy lett. A bevezetőben leírt boszorkány-dráma kiváló korfestő indítás, ráadásul nagyszerű, olvasásra ingerlő kezdet is. Szokera durva primitív ateizmusa egy kicsit elkedvetlenített (akkor is, ha ez hiteles, fontos és roppant szemléletes), mert regényed vallásos olvasójában talán még tovább növeli a materialistával szembeni ellenérzését. Persze, az intelligens olvasónak ez eszébe se jut, s én inkább ilyen olvasókra számítok

Az egész korhű nyelvezet elragadó. Pl. az időmeghatározások: Kisasszony hava, Simon-Juda napja, Böjtmás hava...- nagyszerűen illeszkedik a korszakhoz, és a népnyelvhez is. Fantasztikus a történelmi háttér leírása: válóper a történelem fordulópontjában…. a felekezeti hovatartozás fontossága és konfliktuskeltő hatásai….a zsidó lány önhittérítése….a költővé válás a zsoltár parafrázistól a művésszé érlelődésig. Csupa izgalmas részlet.

A leíró és a párbeszédes részek plasztikus jellemrajzot adnak. És persze a költészeti szakma vonulata is nagyszerű. Milyen módon tudtál felkészülni erre a regényre az autentikus , kor- és környezethű nyelvezet használatára? Gondolom, ennek a kornak irodalmával alaposan átitatódtál…. A tartalmi értékek mellett ez is nagy erénye a regénynek. Élővé, emberszabásúvá tetted a régi irodalom tankönyveket. (Kazinczy, Széphalom, stb,) Debrecent annak dacára megkedveltetted velem, hogy soha nem szerettem ezt a várost. …. Felcsillant a szemem a szabadkőműveseknél, róluk szívesen olvastam volna többet is, mint ahogyan a lengyelekről, a lengyel zsidókról szóló részek is különösképpen megragadtak…. Azzal együtt, hogy nem zsúfoltad tele a szöveget évszámokkal, mindig lehetett tudni, hol járunk a történelemben, de nem hittem volna, hogy eljutsz a XX. századig. Nagy időtávot öleltél át.

Szilágyi Szabolcs

Nekem Újhely a hazám, itt születtem, itt nőttem egész emberré, ehhez képest szégyenletesen keveset tudok róla…..Micsoda elragadtatottság szállta meg Magát, hogy főszereplőnek az alig ismert parnói Molnár Borbálát választotta? Hiszen nem kell túl sokat olvasni ahhoz, hogy az ember megállapítsa: különleges, érzékeny, fogékony, többé-kevésbé művelt asszony volt, de nincs benne költői erő, nem tudja önmagát adni, nem volt bátorsága az önleleplező alkotásmódhoz. Olvasmányai révén hozzájuthatott a korabeli írók-költők alkotásaihoz, de nem tudott költővé válni. .

..Parnói Molnár Borbáláról jó tudni, hogy belekezdett valamibe, de a világ oly szétszórt volt számára, hogy nem tudott benne eligazodni, helyesebben nem tudott személyessé válni az írásában. A barokk már eltűnőben volt, a rokokó még nem szökött szárba, a kifejezést akadályozta a kötelező manierizmus, avagy a közfelfogás: a költő nem lehet túl nyers, vagy intim. És a szentimentalizmus korcs kinövései arattak sikereket. A Maga tolmácsolásában ő minden elismerést megérdemel, ebben igaza is van, de a legtöbbet mégis a saját életsorsa és egyénisége jelenti. Lehet tisztelni és szeretni.

Az a tény, hogy a könyv történelmi folyamata kinyúlik a XX. szd elejéig, rendkívül érdekes olvasmány, de zavarba ejtő, mert a könyv elején már beleéltük magunkat a XVIII. - XIX. századba. Innentől már Újhely – bocsánat: Zemplén – történelme, s talán más könyvbe kívánkozna.

A könyv műfaját nehéz volna kifejezni. Regény? Talán annyiban, hogy van egy idő-és térdimenzió, amelyre felfűződnek a változások. (Nem is mindig az események). Irodalomtörténet tehát? Csak félig, mert az esztétikai, filozófiai háttér elmaradt….Munkájának kivételes értéke a néprajzi, néptani atmoszféra, amely hitelesíti és változatossá teszi az elbeszélő, leíró, és olykor drámai történéseket. E tekintetben kiválóan alkalmas a szülőföld, a haza, a nép, az időfaktor érzékeltetésére. Bizonyos szempontból kötelező olvasmánnyá kellene tenni az iskolában, ha ehhez nem fűződne annyi sikertelenség. Olvassa, akit érdekel a hely, ahol él….mert a világban valahol otthon kell magunkat érezni. Mi tehát a műfaja? Szerintem tárgytörténeti, szellemtudományi krónika, egyszerűbben újhelyi krónika. A jövőben bizonyára nem lesz ember, aki ebben a nemben megkerülhetné a Maga könyvét… Ízei összetettek, aromásak, benne a vidék vonzerejének titkaival…

Nyirkos Tibor

Elolvastatott! Bámulatosan sok kutatást, levéltári anyag átolvasását igényelte. De biztosan élvezted, mert olvasni is érdekfeszítő és érdekes. Gratulálok! S mi lesz a további sorsa? Szerintem az újhelyiek sem ismerhetik ennyire a városukat, mint te. Köszönöm, hogy elküldted nekem…

Oláh Katica

Folyamatosan olvasom a regényt, és nem tudok betelni vele. Vissza-visszatérek egy-egy részre. Az irodalom iránti szeretetemet Enikő néninek köszönhetem, mert egy egyedi látásmóddal közelített a művek felé. Ez az egyediség tükröződik a regényben is. Úgy olvasom, hogy közben hallom a kedves, nyugodt hangot is hozzá, mely hang annyi örök értéket közvetített és adott nekem. Megtisztelő a számomra hogy a MAGYARTANÁRNÉNIM regényét olvashatom. Még nem értem a végére, de nem kapkodom el, mert jó megmártózni minden gondolatában. Köszönöm, hogy átélhettem azt, amit annak idején – tegnap előtt – tanultunk a katarzisról. Nagyon tetszik a regény, gratulálok hozzá.

Horváth Laci

Nagyon érdekes és fordulatos a cselekmény, élvezetes a stílus, gratulálok. Mindenütt érezhető a hely ismerete és szeretete, gondolom, az újhelyiek örömmel forgatnák. Nem tudom, sikerül-e kiadnod, mert érdemes lenne. Számomra is új helytörténeti adattal szolgált, pataki lévén nem nagyon ismerem Újhely részeit. A versezet nagyon érdekes, és elgondolkodtató, hogy ilyen asszonysorsok is létezhettek, amelyről nem nagyon tudunk. Bár még ma is nagyon messze vagyunk az egyenlő megmérettetéstől…

Derdáné Tóth Ildikó

Akarsz-e játszani blog: Molnár Borbála, az első magyar költőnő (2019)

1760, kislány születik, Molnár István, nemesi származású református tanító leánya. A korban szokatlan módon Borbálát édesapja megtanítja olvasni. Ám a szokatlan dolgoknak ezzel nincs vége, itt kezdődnek.

Írni Borbála már magától, lopva tanult meg, édesapja szerint ugyanis a leánynak nincs ilyesmire szüksége, úgyis csak bugyuta szerelmes leveleket firkálna. Bár iskolába nem járhat, szívesen tanul otthon két öccsével, később pedig saját fiaival. Mindent elolvas, ami a kezébe kerül.

Anyja fiatalon férjhez kényszeríti egy jómódú gazdához, akit Borbála nem szeret. Bántalmazás, alkoholizmus, tehetetlen feleség, az eseményeket részvéttel, de csendben és tétlenül figyelő falu. Azok a régi szép idők.

De Borbála kilóg a sorból. Mihelyt bevezetik a polgári válást, beadja a válópert. A halál végül hamarabb választja el tőle a férjét. Nem házasodik újra, egyedülálló nőként neveli fel és iskolázza három fiát.

Néhány jó szemű és jó szándékú támogató segítségével kerül az irodalmi életbe, kiadják első könyvét. Saját érzéseit, boldogtalan házasságát, fájdalmát önti versbe. Molnár Borbála ezzel az első olyan költőnőnk lesz, akinek nyomtatásban jelennek meg magyar nyelven írott versei.

Azért ferdén néznek rá sokan, hiszen nőként irkálni, és idegen férfiakkal levelezni micsoda dolog mégis. Pedig Borbála nem tipikus lázadó, pedáns és szorgalmas háziasszony, éveken át csendben tűrő feleség, és anyai kötelességeit soha nem téveszti szem elől. Csakhogy egy olyan korban él, amikor nemhogy az írás, de az olvasás sem számít mindennapos elfoglaltságnak a nők körében. Ha pedig mégis olvasnak, szinte közügynek számít, mit olvashat egy nő?

Molnár Borbála sok szempontból hagyományos, sok szempontból viszont nagyon is kirívó életét Martinák Jánosné Újhelyi poétriánk című könyvéből ismertem meg, melynek fejezetei a költőnő életének egy-egy időszakát mutatják be gyermekkorától kezdve unokái terelgetéséig, majd haláláig. Portré egy nőről, akinek pont az a nehéz, előre elrendelt asszonysors jutott, mint számos társának a korban, ám aki a maga és mindannyiunk nevében leírta, és könyvben megjelentette ennek a sorsnak darabkáit.

Te milyen magyar költőnőket ismersz és szeretsz?

 

Vélemények Minkámról

Köszönöm a könyvedet, most értem a végére. S köszönöm, hogy „beleszőttél”. Megértettem a második „belefoglalás” lényegét.:))

Könnyebb a nyelvezete, mint az elsődnek. Jó a vonalvezetése. Sokat tanultam belőle Minkáról, aki eddig ismeretlen volt számomra. Szép emléket állítottál neki, légy büszke az alkotásodra. Aranyos volt, hogy Zsuzska kutya is belekerült. Így most már ő is halhatatlan lett.

Jöhet a következő könyv! Puszillak Andi (Posgay)

Friss olvasás után vagyok, így a módszerességre ne számíts, csupán hevenyészett impressziókra. Maga az ötlet is fantasztikus, kortársak ilyen-olyan négykezesét ismerem (Déry-Illyés, E.P.-Kertész), de hajdanvolttal szegődni az már bravúr a javából. Nagyon imponáló a

kultúr- és irodalomtörténeti anyag,s a tálalása nem kevésbé. Gratulálok Lengváry Judit

Egyelőre belekóstoltam, érdekesnek ígérkezik, úgyhogy megyek papírért és kinyomtatom. - Az újdonság örömével olvastam el. Tetszett, és sajnálom, hogy keveset tudtam eddig Minkáról, bár egyszer kirándultam a volt kastélya könyékére. Azt gondolom, nagyon alapos, szép munkát végeztél, gratulálok hozzá. Olvasmányos, lekötötte a figyelmemet, remélem, mások is így lesznek vele. Gondolom, Jancsinak is fog tetszeni,vagy már tetszett. Kívánok neki jó egészséget,neked sok erőt és további ilyen szép munkát. Katica (Oláh)

Épp csak belenéztem most, micsoda munka, elragadó. Szívből gratulálok. Jó lenne nagyobb nyilvánosság elé vinni, van valami terve, kedves Enikő? Legalább részlet közlésében segíthetek, ha gondolja, legkésőbb két hét múlva jelentkezem. Szeretettel Szilvia (Deák Takács)

Köszönöm a megtisztelő bizalmat,hogy olvassam el legújabb munkádat. Az igazat megvallva még nem értem a végére, de már jelezni akartam, hogy nagyon érdekes, kortörténeti és személyes hangvételű írást „eszkábáltál” össze. Különösen a tájleírások ragadtak meg.

Szinte képszerűen megjelenik minden, olyan részletességgel írod le a tájat,a környezetet. A történet is érdekfeszítő, kíváncsian olvasom végig. Sok szeretettel gratulálok, és kívánok további jó munkát. Derdáné, Ildikó

Kedves Enikő! Sajnálom a Szivárvány cím végét, az olyan szép jelenség, de igazad van. Itt küldöm a vélemény-szivárványomat:

Nemcsak magad éled bele írásodban pompásan Czóbel Minka kora színeibe, hangulatába, de alaposan, élvezetes stílusban beviszed a korba az olvasót is. Engem mindenképpen.

Minkát, akiről felületes ismereteim voltak, szeretetre méltó, roppant tehetséges, sokoldalú nőnek ismertem meg a jóvoltodból.

Akár új történelmi regény alapja is lehetne, szinte követelőzik ilyen sorsra a 6.o.2. bekezdése: Mintha…

Ragyogó festészeti részlet, szinte látom a technikát, színeket a 21-22.oldalon

Igazi Szabolcsi értékeket írtál a megye büszkeségére:

Korányidoktor...Berkesz...várdai és nyíregyházi piac...Vayak...Bakta...Mándok...Forgách...Máriapócs...Cégény...Gyarmat...Szalka

...Kölcsey sír...Krucsay oltár

Érdekes asszociáció az anarcsi hiedelmek és Nietzsche, Schopenhauer között a Boszorkány-verseknél

Isteni a 33. oldalon a           Nyírség dicsérete: Nézzétek…

A vadászat esküdt ellenségeként lelki rokonságot érzek Minkával, elvem: én a vadaknak szurkolok

Kiss Margit nyíregyházi tanár mikor és hol tanított?

Ki volt Büttner lengyel anyja?

Mi lehetett az az érdekes könyv Sziléziáról?

Örültem Chopin utalásodnak és Vay Ádám gdanski emlegetésének

Kimondottan tetszenek a fejezetek közötti átkötések (végmondat-kezdőmondat) Izgalmas, szenzációs számomra Minka filozófiai fejlődése,hitvallása: Az Úr olyan sok szépséggel erősít meg, hogy az ördög is belefér az életembe

Kedves a három bocsánatkérő szó a regény végén

A regény roppant életszerű, korhű, plasztikus. Érzékletesek a természetleírások, színpompás a flóra, ennek egy része az idézetekből fakad, de a te önálló természetfestő fantáziád is csodálatra méltó. A kurzív idézetek jól ülnek az általad teremtett szövegkörnyezetben.

Élvezem a 19. századi korképet, az öltözékek leírását. Nagyszerű, hogy sok helyen olvasom a korabeli szóhasználatot: villamosság, sódaros tészta, főnhérc, hónapos szoba. Szubjektíve lelki rokonságot érzek a lelőtt vadakért utólag és előre imádkozóval. Érdekesek számomra a filozófiai fejtegetések, a valláshoz viszonyulás. Ezek majdnem szabadkőműves elvek. Mi Isten helyett a Világ Nagy Építőmesterét emlegetjük, s ez lehet az anyag, a molekula, bármelyvallás istensége, az ember, akár te vagy én.

Három kis bajom van:

  1. a gondolatjeles dialógusokat jó lenne úgy beütni, mint a bekezdéseket

  1. Olykor jó lenne a szövegben elhelyezni egy-egy orientáló évszámot

  1. Swidovec helyesen Swidowiec, de ha ő maga így, eltótosítva használta, más. Puszillak Téged és Minkát (Szilágyi Szabolcs, Varsó)

Kedves Enikő! Nagyon boldoggá tettél a novella regényeddel. Margócsy tanár úr már írt az anarcsi családról, és érdekelt a sorsuk. Főleg Minka élete megkapó, érdekes mindvégig. Tehetsége nem átlagos,lírai költészetét a népiességből merítette, de szimbolikája ámulatba ejtő. Műveltsége sokrétű, mégis egyéni. Nem elég egyszer elolvasni a történetet, amiben a család és a történelem sorsa eggyé válik.

Köszönöm, nagyon hálás vagyok, hogy olvashattam Czóbel Minka különös életéről tolladon keresztül. - A másik nagy boldogság a János nem mindennapi verses füzete. Gyöngyszemek ezek a villanások. Legkedvesebb számomra a sok szépségből az Általadlak gondolatsor, mely befészkelte magát a szívembe. Nagyon mély a mondanivalója, csodás formába öntve. Köszönöm, hogy megismerhettelek

benneteket, ajándék az élettől. Zajtai Emilia

...és most - a leltár után – áttérek a lényegre, igen kedves dologgal ajándékoztál meg (ismét), szívből köszönöm. Reggelire hamarjában elolvastam (az előszó után pontosan) az első novellát. Már látom, nagyon fogom szeretni a többit is. Lelkesen olvasom, roppant szeretem ezt a stílust (a stílusod), a szókincset, ezt a hangulatot, amit áraszt, bár hízelegni semmi áron nem szeretnék…. Nagypál Magdi

...ebben a helyzetben újra és újra olvastam Minka részleteit. Azt hiszem, segített, megnyugodtam. Köszönöm neki és neked. Ma újra olvastam az indítást, ismét végigpörgettem. Nem vagyok műkritikus, ezért csak a rám tett hatást írhatom. Sikerült egy embert megmutatni a maga egyszerűségében, aki nem akart (és nem is tudott) arisztokrata életet élni. Közöttünk élt ugyan, de leginkább magának (és leginkább Bobnak.) Én – ismerhető életrajza alapján – egy harmadrangú költőre emlékszem, aki valóban magányosan, elfeledve halt meg. Megmutattad, annál nem is kicsit, jobb költő volt. Ha nem is a legmaradandóbbak egyike, annál több, mintamennyire feledésbe merült. S lám, most mások is elővették. S azt külön köszönheti neked mindenki, aki foglalkozik a női költőkkel, hogy nem nőként, hanem költőként mutattad meg nekünk. Az pedig, hogy az életét úgy vezetted végig előttünk,hogy természetesen módon szövöd bele a verseket, vagy megfordítva, a versekre fűzöd fel az életét,egészen egyedi, nagyszerű, különleges. Azért is volt jobb költőként, mint hisszük, mert ha nem curzív-vel jeleznéd, nem is verseknek, hanem magának az élet természetes részének tekinteném a verseket. Ezt a Minkát megszerettem. (Annak meg örülök, hogy a Bobbal való kapcsolatában egyértelművé tetted, hogy nem arról van szó, amit a kritikusok végig sejtettek, kimondani nem mertek. Köszönöm, hogy olvashattam. Bán Béla

Enikő, most fejeztem be a könyved olvasását és teljesen a hatása alatt vagyok. Én eddig nem hallottam Minkáról, megrázott az élettörténete, Rengeteg munkád fekszik benne. Élvezetes olvasmány, csak gratulálni tudok hozzá. Puszi és további erőt az új műveidhez

Sarkadi Katika

 

...Egyre több színe derül ki a szivárványnak….Kováts Dániel

Szia, elolvastam a művedet és csak azzal a banális mondattal reagálok, hogy tetszett. Több okból is élvezet volt olvasni: érdekes volt a mese, ami egy nő sorsáról szól a 19. század közepétől a 20. század közepéig. Majdnem 100 év története, életérzése, szokásai jelentek meg benne, Ez számomra azért is érdekes, mert szűkebb pátriám közelében zajlik az élet. Kíváncsivá tett az is, miként élt egy nagybirtokos nő

falusi/ tanyai környezetben...az emlegetett arisztokrata vagy földbirtokos neveket hallottam korábban is, de különösebben nem érdekeltek. Most elkezdek utána nézni. Pedagógusoknak különösen ajánlanám elolvasását, sőt a kisgyermekes szülőknek, nagyszülőknek, mivel példákat látnának az ismeretszerzésre, az ismeretátadás indirekt módozataira. De nemcsak a tartalom miatt tetszik a regény. Érdekes és jól működik a „duett”, szinte észrevétlen az átmenet az elbeszélő és a hősnő szövege között, a te elbeszélésed s néha ritmikus prózára hajazik. Az idézett versekből bontakozik ki a történet, vagy a történethez megfelelően idéztél? Jól választottad meg az idézetek feltüntetésének eszközét, az én romló szemüvegemmel azonban alig veszem észre a különbséget. Na de egyelőre ennyi.

Gondolom, nem vársz tőlem részletes elemzést, az biztos, hogy hamarosan újraolvasom. Ez a szokásom azokkal a művekkel, amelyek tetszenek. Remélem, hamarosan nyomtatásban is olvashatom. Addig is puszillak. Berencsi Zsóka

  1. Kedves Enikő! Ennek igazán örülök. Szépirodalommal sokkal többet tehetünk, Cz M ismertségéért (talán még elismertetéséért is), mint tanulmányok tucatjával. Megtisztelő, ha elküldi, Nagyon köszönöm, szép nyarat.

  1. Nagyon köszönöm, megkaptam, Hát igen, Németh Ványi Klári könyve... Most egy érdekes kötettel gyarapodott nyári olvasmányaim listája. Önnek is jó pihenést, üdvözlettel Kecsmár Szilvia

#####################################

 ...Nagy élményt jelentettek Jancsi versei, a korábbi fordításokhoz (Comenius) képest egészen más arculat, s roppant imponál a magamfajta kortárs olvasónak. Napfény és meleg! Mily jól esik ebben a zord időben! Na, és az unokás versek!….Gyönyörű munkát végzett Mátyás a Mama kötetén. Grat….te a „szokott színvonalat” hozod. Felesleges tehát minden szó. Csodálatosan tehetséges família

vagytok. Lengváry Judit

A Sorsok…. és a Minkád már nem grafománia, több annál. Finta Éva

Kedves Enikő néni! Köszönöm szépen, megkaptam a Czóbel Minka kötetét. Már el is kezdtem olvasni és nagyon élvezem. Tetszik a stílus és a hangulat, de legjobban a szövegkompiláció. Könyvtárosként külön értékelem a megjelenését is: nem is tudom, mikor olvastam ilyen jó minőségű papírról könyvet! Köszönöm még egyszer, hogy gondolt rám, és saját dedikált példányom lehet. # Csak mostanra sikerült elolvasnom a könyvet… De nagyon örülök, hogy megkaptam a Bárókertet, mert nagyon tetszett. Alig várom, hogy becsempésszem a

gyerekeknek órán. Főleg azért, mert olyan rettenetesen férfias az irodalmunk. Ha szabad, akkor használom is azt a részt, amikor a szalonokban megismerkedik az alig néhány fős értelmiséggel. Meg beleolvasunk a Pókhálókba. Köszönöm a könyvet újra, nagyon megszerettem Czóbel Minkát. Üdvözlettel Csorba Edit

Kedves Enikő néni! Hűha...mit is mondjak? Ezt szavakkal nem is lehet kifejezni. Boldog névnapot kíván a Nagy-Borkó család, én külön ölelem és puszilom így távolról is, könnyes szemekkel és szavak nélkül. Mert valóban nem tudok megszólalni. Többet érdemel pár szónál, amit a postás ma hozott, egy facebook üzenetben leírt köszönöm nagyon kevés ahhoz, hogy érzéseimet kinyílvánítsam.

Természetesen megköszönöm a csodálatos könyveket, addig sem kell gépelnem, mert nem látom a billentyűzetet a könnyeimtől. „Már nem látok tisztán, vagy csak most látok?” Szeretnék erről egy hosszabb levelet, üzenetet, bejegyzést írni, remélem abban talán meg tudom fogalmazni azt az örömöt, amit ma érzek.

Nagy Peti

Míg ebéd után a különböző gépek jártak a lakásban, én az ágyon pihenve estig elolvastam a Czóbel-regényt. A Bárókert rabja nagyon értékes és érdekes, egy eltűnt idő nyomában tett időutazás volt, nem csak a Czóbelek egy évszázados viharos családtörténetében, hanem az extravagáns természetű és viselkedésű Minka sokoldalú tevékenységében (családi, gazdasági, háztartási ügyek, műpártolás, bel-és külföldi utazások szervezése, művei kiadásának menedzselése, stb.) tükrében is. Művedet nem szabad, de nem is lehet letenni.

Számomra, aki félig zempléni, félig szabolcsi (16 éve meg veszprémi) vagyok, a mű a múltban tett, kellemes hangulatú szabolcsi körutak emlékét idézte, de egyben mulasztásaimra is emlékeztetett: nem jártam még Mándokon, Anarcson, Ajakon sem….Lehet, hogy szabolcsiként is jó tanár lettél volna, de ott nem sikerült volna ilyen könyvet írnod...Lengyel Alojzia

...köszönettel vettük A bárókert rabja című regényes korrajzodat. Még nem olvastam el, de ahol belenéztem, ott „profi” munkának látszik. Igazán gratulálunk neked és Liksay Máriának is. Úgy vélem, Jancsit külön dicséret illeti a „négykezesért”. Jó lenne, ha minél több helyre eljutna és visszhangot váltana ki a könyv. Küld el az Ezredvéghez Striker Juditnak... és keresd meg Debrecenbe Kántor Bélának, bizonyosan megszervezné a bemutatást...Szóval ha eddig nem tetted, vedd fel velük a kapcsolatot. Jó egészséget és szép munkákat kívánok +++ Kis lelkiismeret-furdalásom van, hogy egy szeptemberben érkezett könyvre csak most válaszolok. Az első szavam a gratulációé (Ich gratuliere Frau Martinák!) A Martinákné Kiskönyvtár szépen, hatékonyan, érdekesen működik, . (Azt innen nem tudom megítélni, hogy anyagilag is így van-e.) Viszont A Bárókert rabja témaválasztása telitalálat volt. Még az értelmiséginek nevezett (társ)réteg sem tudott róla sokat,beleértve jómagamat is. Ez az olvasmányos kismonográfia határozott képet rajzolt (írt) róla. Azdicséretes, hogy mindent idézetekkel alátámasztva írt le. (A művek még a kezemben sem voltak!) A gratulációt megismételve kívánunk jó

egészséget, szép napokat Zsuzsa és Bandi (Laczkóék)

Tisztelt Martinák Jánosné! A Sorsok áradása és A Bárókert rabja című könyveit megkaptuk, a nyírbátori Könyvtár nevében ezúton szeretném megköszönni a műveket, s külön a dedikálásokat is. A Múzsák a Magas-hegy tövében kötetet már korábban beleltároztuk,

elnézést, hogy akkor nem reagáltam. További munkásságához sok sikert, jó egészséget kívánok. Sipos Ferenc

 

Befejeztem a könyved, nagy élmény volt. Érdekes volt ez a kétkezes forma, a tartalom meg nagyon izgalmas: ahogy tönkrement a régi világ. Nagyon érzékenyen ábrázoltad, köszönöm, hogy elolvashattam. Pasztornyiczky Józsefné

Már három hete hívogatlak, most elkaptalak. Nagyon tetszett a könyved, aznap, amikor megérkezett, nem csináltam semmit, annyira ekötött. Péter is kedvelte Minkát, a Pókhálók című kötete megvolt, most úgy látom, Dorka lenyúlta. Érzékletes és szeretni való világot teremtettél, nagyon jó volt olvasni…

Gizi (Szász Péterné)

Enikő, szupi a könyved, alig várom, hogy kézbe vehessem. Minka szövege nehezebb, többször is el kell olvasnom, de ilyenkor te segítel a részeddel. Ami nagyon élvezetes. Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel az élménnyel.

Kováts Betti

Kedves Martinák Jánosné Enikő! Nagyon hálás szívvel mondok köszönetet az ajándékért. Sajnos elfoglaltságaim miatt még nem értem a végére a Bárókert rabjainak, de nagyon igyekszem. Remélem majd hosszabban is tudunk beszélgetni - s az lenne az igazi, ha ezt Anarcson, a Bárókert hűs fái alatt tehetnénk meg, vagy a gyönyörűen felújított kúriában. Szeretettel a találkozás reményében Kertészné Pálma

Szia Drága Enikő néni!

Nagyon-nagyon köszönöm a gyönyörű „kétkezes” regényedet,nagyon tetszik. Szuper az ötlet, kellemesen csengenek, fésülődnek össze a Te és Minka szavai, benne vannak a kettőtök lelki hasonlóságából adódó finomságok, szépségek. Gyönyörű!

Arra gondoltam, mivel éppen 12.-es az osztályom, bár a modern irodalomban Dragomán A fehér királyát gondoltam, a Te és Minka kötetét választanám helyette, mert szerintem sok gyereknek tetszene. Mit szólsz hozzá? Sok puszi János bácsinak is...Bokorné Ádám Eszter

Szia Enikő, végre le tudok ülni és írni néhány szót. Remélem, János állapota javul, nincs semmi gond.

Másodjára is sikerült elolvasni Minkát, s őszintén meghatott a sorsa. Gratulálok a szép munkádhoz. Én nem tudtam volna ilyen szépen megalkotni. Tartalma, stílusa egyaránt az ízlésem szerint való, még nyomdai hibát sem találtam benne(talán egyet!) Az interneten is megtaláltam, ott olvastam másodjára szép, nagy betűkkel. Akkoriban futott össze a kezemben Erdős Renée , meg a te Minkád, de nem tudtak még róla. Anarcson talán felújították a kastélyt,ezt interneten olvastam valahol. Nyilván meghatott a cégényi részlet, úgy 4-5 éve még láttam a platánfát a parkban, alatta még úttörő koromban táboroztam. A tulajdonos Kende Gáborral Írországban Na, ilyenek az élet szálai.

A grafomániád minden nehézségével együtt adj hálát az égnek, hogy van Neked ilyen.Az egyik videón láttam, hogy milyen szeretettel vesznek körbe a volt tanítványaid, újhelyi emberek egy-egy bemutatón.Ez bizony érték, szép visszajelzés. További szép örömöket, eredményeket kívánok puszi (Tarapcsák Ilona)

Vélemények a Hékuláról

Nagyon szépen köszönöm a könyvet, amit küldtél nekem. Több olyan szálat is találtam benne, amelyek akkor is érintenek engem, ha az elmúlt ötven évben homályos emlékezetem szerint nem is találkoztunk. A bevezetőben Nyírbátor és Debrecen említése úgy kapcsolja össze életünket, hogy az egyetemi éveinken kívül érdemi kapcsolat nem volt köztünk….Ami pedig a kötetedet illeti, az nagyon meglepett, a pozitív tartalma, az összeszedettsége, őszintesége és nyíltsága miatt. A pályaképek, életrajzok szabolcsi vonatkozásban olyan személyekkel ismertettek meg, akik zöméről én nem is hallottam. (Ami persze engem minősít!) Szerintem, ha némelyiket irodalmi utalásokkal, hivatkozásokkal látnád el, tudományos értekezésként is megállnák a helyüket. A gimnáziumi és egyetemi évekről, illetve a munkában eltöltött évekről írt cikkeid számomra már szinte felfoghatatlanul alaposak, összetettek, ugyanakkor pozitív értelembe vetten szubjektívak. A soraidat olvasva egyre inkább úgy látom, hogy én mindennek legfeljebb a töredékét éltem át….

Bársony Pista

Nagyon köszönöm a kedvességét, nagy érdeklődéssel vettem kézhez a könyvét. Pont egy hete jártam a vidéken, Baktán, Vaján, Anarcson. A kúriába nem jutottunk be, de bejártuk a parkot. Nagy érdeklődéssel fogom olvasni Czóbel Minka életét, és megosztom az élményt kedves útitársaimmal, barátaimmal...Szerencsére ráérősen, nem kutyafuttában jártuk be a kastélyokat, hallgattuk meg a nagyon jó tárlatvezetéseket, így ismerősként olvashattam Büttner Helénről, Dégenfeld Bertáról, Vay Sára / Sándorról, de akkor el sem gondolkodtam azon, hogy kik ismerhették egymást, illetve hogyan ismerték egymást. Nagyon élveztem a munkáját, és nagy tisztelettel gratulálok. Nagyon finoman kezeli a nem hétköznapi emberi kapcsolatokat. Újabb internetes keresgélésre ösztönzi az embert Czóbel Minka munkái után, de szeretnék találni Bob festményeiből, rajzaiból is. Hol lehetnek, melyik kúria falán lehet felfedezni belőlük? Szeretettel és tisztelettel kívánok jó egészséget, további kutató-és alkotókedvet, köszönöm megtisztelő ajándékát Nemes Zoltánné

Az utóbbi években az érdeklődésem a 20. századi és a kortárs magyar, költők, írók felé fordult. Ideértve különösen olyan női szerzőket, akiket általában ritkán, vagy semennyire sem szokás emlegetni. Olyan kincsesbánya ez, amit korábban szinte egyáltalán nem ismertem, és még most is épphogy belekóstoltam. Az étvágyamat minden esetre meghozta. Ezért is volt nagy öröm, amikor egy olvasóm megajándékozott a saját könyvével, A Bárókert rabjával. Meg egyébként is öröm egy ilyen új kapcsolat maga. A blogolás egyik egyik megunhatatlan, előre kiszámíthatatlan öröme – az írás mellett.

A Bárókert rabja egy novella-regény, a kevésbé ismert költőnő, Czóbel Minka életét dolgozza fel. Te sem hallottál még róla? Még eddig én sem. Nem is értem, miért. Ja, de. Grófnő volt. Gróf is, nő is – olyan, aki ráadásul még férjhez sem ment. Nem ilyen költőket várt és bálványozott az kor. Czóbel Minkával, azt hiszem, nem tudtak mit kezdeni, így inkább elfelejtették.

De ki is volt ő? Grófkisasszony, aki egy szabolcsi faluban született és nevelkedett, több nyelven beszélt, a Sorbonne-on hallgatott előadásokat, és a kor emberéhez képest olyan művelt volt, amitől még manapság is óva intik aggódó pszichológusok a nőket. Mert szegény férfiaknak még a végén kisebbségi komplexusa lesz mellettük. Ezt meg senki sem akarhatja, ugyebár.

Minka a Nyugat előfutára. Az elsők közt írt szabadverseket Magyarországon, átvette a franciák dekadens stílusát. A Bárókert rabja nemcsak Minka életéből ad ízelítőt az egymás után fűzött novellákban, hanem a verseiből is. Élete egy-egy mozzanatának kiemelése, a témához kapcsolódó versek idézése közelebb hozta és megszerettette velem Minkát. Egy kíváncsi, gondolkodó lány alakját bontakoztatta ki, akit sok minden foglalkoztat, aki képes kilépni a megszokottból, kérdéseket feltenni, új utakat keresni, miközben csendben küzd a meg nem értettséggel és a magánnyal.

A magányról szól az a verse is, ami leginkább megérintett: Az üvegfal…..

Vannak érzések, amiket képekben könnyebb megfogalmazni, mint szavakkal körülírni és elmagyarázni. Minka képei pedig gyönyörűek, még a fájdalmon is átszúródik a szépség és a természet szeretete. Minka írt, mert író volt, írt anélkül, hogy népszerűséget vagy sikert várt, vagy kapott volna érte. Még élete végén is csak igen visszafogott elismerés jutott neki, s ő nem is küldött ilyesmiért. Csak írt, mert mást nem tehetett, mert az írásban találta meg a teljességet.

Te ismersz olyan írónőket, költőnőket, akikről a világ mintha elfeledkezett volna? Mitől emlékezetesek ők neked?

Könyvajánló: Martinák Jánosné: A Bárókert rabja

„Rokonlelket látsz, mely közelben

melletted vágyva elhalad,

kezed kinyújtod – s megérinted

a jéghideg kemény falat.”

AKARSZEJÁTSZANI.CAFEBLOG.HU- Ürmös Bea

Amikor a fenti írást – kommentár nélkül, mint szívsimogatást - megosztottam FB oldalamon, nagy aktivitást váltott ki, sokan gratuláltak, és még egy kis polémiát is gerjesztett:

Berencsi Zsóka: Ennél az írásnál már csak A Bárókert rabja a szívet simogatóbb. Azért jó, hogy mások is felfigyelnek rá, értékelik. Ami Minkát illeti, szerintem nem a grófnői mivolta miatt mellőzték, egyszerűen elfeledkeztek róla. Kellett néhány olyan érdeklődő, megszállott szimpatizáns, aki nem sajnálta a fáradtságot felkutatni a vele kapcsolatos emlékeket. És olyan élvezetes, átélt módon megírni, hogy az olvasó (én), néha nem is tudja megkülönböztetni az írót és az írás főhősét. Ez Te vagy Enikő, még egyszer gratulálok….

Martinák Jánosné: Játékom igazi célja Czóbel Minka felfedeztetése volt, s ez az értő, érző írás azt mutatja, érdemes volt. A honlapomon elolvashatjátok a novella-regényt, mert nem a pacsirta fontos, hanem a dal…

Szász Anna: Az ő korában nem ismerték el, de mégis sokan megismertük, és megszerettük általad, és ilyen módon örök élet jutott Czóbel Minkának mégis, minden ellenére, neked meg azért, mert megírtad. Mártikával és még sokan másokkal büszkék vagyunk rád...

Szilágyi Szabolcs: én is sokat gondolkodtam azon, hogyan szerezzünk ennek a könyvednek nagyobb nyilvánosságot….

Eddigi csúcsomat megdöntve sokan lájkolták a bejegyzést, és Márti lányom oda is írta, hogy büszke rám….

 

Martinák Jánosné, Enikő ajándéka. Hozta a postás, kibontottam… és muszáj volt elolvasnom...nem bírtam letenni, annyira magával ragadott Czóbel Minka története. Csak ajánlani tudom a drága TANÁRNŐ novellaregényét mindenkinek, fantasztikus olvasmány. Hálás szívvel köszönöm kedves Enikő, hogy megtiszteltél egy példánnyal. Kerekes Éva hegymászótanonc

Nagyon ismerős az érzés, én is nagyon szívesen forgatom a novellagyűjteményt. Szász Gizella

Századforduló elvesztegetett tehetsége – Sosem jutottam volna hozzá ehhez a novellaregényhez, ha nem tartozna Enikő néni (én így szoktam hívni) lelkes blogolvasóim táborába. Generációkon átívelő barátság a miénk, mely az irodalom és az alkotás szeretetén nyugszik. Mai könyvünk azért esett jól, mert barátságokról és egy elfeledett írónőről szól, akiről sose hallottam volna, ha nem találkozom ezzel a novellaregénnyel.

Történetük: Czóbel Minka életének epizódjait követi fiatal korától egészen öregkoráig. A tehetséges bárókisasszony világ nevelésének köszönhetően beszélt franciául, németül és angolul, ezekről rendszeresen fordít oda-vissza, járt a Sorbonne-ra, irodalmi körökben is megfordult, de a szülői ház mindig hazahúzta. Sosem ment férjhez, de két emberrel is szoros kapcsolatban állt, amolyan lelki társak voltak egymásnak. Munkásságával megelőzte a Nyugatosokat, és pont a koraiság és a modernség miatt nem ismerték el.

Nagyon inspiráló volt a számomra ez az életregény, ami ugyan nem önéletrajz, hisz regényes formában tárja elénk a szerző Minka életének egyes szakaszait, mégis elhittem róla, hogy így történt. Eleve is szeretem a századfordulón játszódó könyveket, és ennél is élveztem a korbéli elhelyezkedését. Ugyan keveset említi a politikát, és az aktuális helyzetet, csak ott, ahol szükség van rá. Meg hát egy eldugott kis szabolcsi faluban távol marad a fontosabb eseményektől. A történetek helyszíne azonban nemcsak az anarcsi kúria, hanem járunk egy osztrák fürdőhelyen, a Lomnici-csúcsnál, Erdélyben és Párizsban is. A könyv jelzője kétkezes, ami becsatolásokat takar Minka műveiből. Enikő néni előszeretettel építi be Minka műveit a szövegbe, (természetesen helyenként mai helyesírásra átírva), hogy ezzel is azt az érzést keltse, hogy Minka egy valódi ember volt, valódi érzésekkel. Ugyan néha egy kicsit elütött az eredeti szövegektől, és az elején nem igazán éreztem rá az ízére, a végén már tudtam sodródni az árral.

De hogy ki volt Czóbel Minka? Nagybirtokos család harmadik gyermekeként született egy szabolcsi kis faluban. Külföldi nevelők, majd később a Sorbonne-i tanulmányai hozzájárultak a nyitottságához. Verlaine nagy kedvelője, és nagy hatással volt rá munkássága. Nem véletlenül nem értették meg itthon, hisz Magyarhonban ekkor még ismeretlen volt a szimbolizmus. Sosem ment férhez, de mély barátságot ápolt Justh Zsigmonddal, aki nem mellesleg a magyar irodalomtörténet jeles alakja. Inspirációja és bátorítása sokkal hozzájárult munkásságához. Sajnos, egy TBC félbeszakította ezt a kapcsolatot, és vissza is vonult a nyilvánosságtól. Bogaras és csúnya vénkisasszonynak tartották, de talán azért, mert nem tudott volna megfelelni a kor elvárásainak. Mély barátság fűzte Helen Büttner berlini festőhöz, akivel a hölgy haláláig együtt is élt. A külvilág ezt nem nézte jó szemmel, hisz „Bob” meglehetősen különc szerzet volt. Művészlélekként rövid haja volt, és férfimód ülte meg a nyerget. Egymás lelki társai lettek, a többi meg maradjon az ő titkuk. Németh Réka

Megkaptam a „kétkezest”. A napló naplója. Kinek a naplója? Izgató. A „meszes gödör” generáció. A nemesség és a parasztság velük együtt a dögkútban. A halál civilizációja ez. Csak a feltámadás jöhet még. Az élet kultúrája. Szenttamás. Nem tudom hova tenni. Szerb? Elírás? Justh parasztszínházáról alig van tudósítás. Pedig Czóbel Minka dramatikus érzékenysége többet sejtetne. A saját sorsának határa a szerep, amibe belekényszerült. Magyar groteszk Patakon. Bucz Hunor

...köszönöm az ajándékot, áttanulmányozva kellemes érzésekkel és tudással is gazdagodva álltam fel. Könnyen írsz, szerzel örömet- és nemcsak a barátoknak. Ki gondolta volna, hogy egy XIX-XX. századi feministát próbáltam hatástalanítani a tornaórán! Köszönettel...Szekeres Melinda

Kisvárdán születtem és nőttem fel, így fokozott érdeklődéssel olvastam a könyvet. Gratulálok. Igényes, szép munka, a tehetség átüt a sorokon. Somogyi Anna

Örömmel és nagy érdeklődéssel olvastam. A stílusod szép, igényes, színvonalas, mint az írónőé. Jó volt olvasni az ismert neveket és helyeket, a kastélyokban már múzeum működik (Baktán, Cégénydányádon, Vaján, talán Mándokon is.) A Mednyánszky hagyatékot, a festményeket Nyírbátorban őrzik, de még nem állították ki. Duljánszky Mihályné

Örömmel vettem kézbe és lapozgattam, olvasgattam Czóbel Minka-könyvedet. Hálásan köszönöm. Ez az író- és költőnő méltó az emlékezetre. Sokkal kevesebbet kap az utókortól, mint amennyit megérdemelne. Ezt egyebek mellett egyik kedves tanítványomtól, Bozók Ferenc költőtől, piarista szerzetestől tudom, aki hozzád hasonlóan fújdogálja róla a múló idő, a feledés porát. Szívből gratulálok nemes és értékes vállalkozásodhoz. Lisztóczky László

A könyv elolvasása előtt még nem mondott különösebbet a Proust idézet,csak igazándiból most, hogy ezt a levelet írom…. Ismertem (anno: 1960-65) egy Martinák Jánost, és valamelyest egy Enikőt. És most, 2020! az Úrnak évében tágra nyitott szemmel ámulok. Igen, a legőszintébb ámulattal mártózom a szellemi szépségben, gazdagságban Jancsi verseiben és A Bárókert rabjában. Köszönöm a dedikációt, és hátralapozok a Martinákné Kiskönyvtárához, igen, 2004-ben valami beindult. Nemes lelki-szellemi-gondolat-érzelmi és magas szintű irodalmi láncreakció, szívmeleget termelő reaktor – adjon az Isten működéséhez sok-sok éveket ….. Czóbel Minkáról eddig mit sem tudtam, azt hiszem, még a névvel sem találkoztam, csak néhány Tormay Cecil könyvet birtokolok és olvastam. Ez a könyv szerintem egészen zseniális, ahogy megszerkesztetted és megírtad. Sok -sok részlettel gazdag kincses bánya. Az ajánlásod is megható: Ajándék férjem, társam, barátom 75. születésnapjára. Hálát adok a Jó Istennek, hogy ezt a mondatot jómagam is így írhatom...

Zelena Gyuri

Öröm kézbe venni a könyvedet az elegáns külső miatt, Többször elolvastam, nagy élvezetet találtam a témaválasztásban, a megformálásban, a stílusban. Egy elfeledett költőnő életét-korát elevenítetted fel, a leélt 90 évet. Jól sikerültek a történelmi háttér mozaikjainak rajzai. Jellemzőnek tartom a megválasztott, felvillanó képeket: szüreti bál, vadászat, paraszt-színház, piacok, rokonlátogatás, „mozgó fénykép”, Toscanini pesti szereplése, a történelmi hamvak hazahozatala. Stb. Az írónőt filozófiai szintű belső monológokból ismerhetjük meg. Élvezetesnek találtam a teremtett élethelyzeteket, a táj, a kert emberközeliségét. Kb. 10 évvel ezelőtt barátnőimmel nyírségi kirándulást szerveztünk, Mátészalka (Zsuzsi barátnőm) volt a bázis. Mi dunántúliak vagyunk (Kati-Pápa, Gabi-Veszprém), én Pécs és egy kicsit debreceni is. A túra májusban volt, a vidék a legszebb arcát mutatta. A könyvedben szereplő helyeket i bejártuk. Én ötödéves koromban Spatakon voltam gyakorló tanár, télben, fagyban. Életemben többször jártam Spatakon, elvittem a családomat és az egyik osztályomat is. Köszönöm, hogy elküldted a könyvedet. Gratulálok! Üdvözlettel:

Földiné Ferencz Anikó

Matyi énekelt verseit megkaptam, ez csudaszép! Örömmel olvastam minden sorát! A legszebb ajándék, amit valaha láttam, köszönöm, hogy én is szerepelhetek benne. Matyi nem véletlenül vált korát meghazudtoló, értelmes, értékes fiatalemberré. Ilyen nagymamával….Sok szeretettel gratulálok neki az érettségihez, és kívánom, hogy olyan szép élete legyen, mint amilyen szép a lelke. És ünneplem a drága nagymamát is. Szeretettel ölellek Jászter Betti

Méltán lehettek büszkék Matyira, a költőre és arra az ifjú emberre is, aki ezeket a verseket írta, és akit olyan vonzóan festettél le. És büszke lehet Matyi is: nemcsak önmagára, de az őt nevelő családjára is, Nagyira, aki olyan értően és megértően, elfogadóan sok szeretettel, empátiával és érthető büszkeséggel szól a versekről, illetve azon keresztül Matyiról, az őt alakító közös élményekről. Gratulálok a nagyszülőknek, szülőknek, és természetesen Matyinak. Kívánm neki, hogy még sok kötettel lepje meg a családot, az olvasóit, s kívánom, hogy az élet sok szeretettel ajándékozza meg őt. Szeretettel üdvözöl Némedi Adi

„Köszönöm, hogy megosztottad velem lelked titkait, izgalmas volt végigjárni belső utadat, még akkor is, ha voltak olyan sorok, melyekkel nem tudtam mit kezdeni. Talán egyszer én is megérek azokra.” Bár a fenti sorokat az unokádnak írtad, de úgy érzem velem kapcsolatban is tökéletes. Mindig nagyra értékelem, amikor megosztod velem a munkáidat...bár én már nem írok, csak olvasok. Mint most Matyi énekelt verseit... Esztétikai elemzési sorokat ne várj tőlem, csak érzésekről, hangulatokról tudok írni. Először is megköszönöm a bizalmad. Gondolom, nem a nagy nyilvánosságnak szántad ezeket az oldalakat, ettől még nagyobb a megtiszteltetés. Tudod, előttem van a kis(?)unokád kópés arca (bár csak pár percig tartott a találkozásunk!), s a tudat, hogy alig 18 éves, versei jó részét pedig évekkel korábban fogalmazta. Csak csodálkozom. Nem egy kiskamaszra jellemzőek a gondolatai. De remélem, napjai nagy részében még mindig pajkos, igazi 18 éves. A világ gondjait, remélem, még legyőzik 18 éves örömei, gondjai. Viszont biztos nem lesz felelőtlen, cinikus, érzelmektől mentes felnőtt, nem fog lehunyt-lesunyt szemmel elmenni embertársai mellett. Mindegy, lesz-e belőle valaha is igazi költő, az a lényeg, hogy érzéseit-érzelmeit – gondolatait – örömét meg tudja fogalmazni, ha másra nem is jó ez a képesség, megkönnyíti életét, hogy van ez a „szelep”, ami segít feldolgozni az örömet és a bánatot. Kívánom neki, hogy sikerüljön…

Feledy Mari

A gazdag lelkületű nagymama és az unokája. Gratulálok Mindkettőtöknek. Szemánné Majoros Anikó

Gratulálok Matyihoz, tehetség! Versei a következő sorrendben tetszettek. Az enyémhez hasonló lelki húrokat pendítget. Kötetben látom a folytatást, megérdemli a helyet nálad is. Lelke- Csillagfény - Ítélet - Soha nem mondd - Hullik a hársfavirág - Melletted- Hajnali álmodás - Bécsi éjszakák – Tiszaparton - Kutyabánat. Hogy lehet, hogy a zenéjét még nem kaptam meg eddig, pedig én is zenész lennék! Puszi neked, biztatás az ifjúnak! Szilágyi Szabolcs

Nagy örömöt szereztél az irományoddal! Most nyitottam csak ki a laptopomon, mert a kütyüm nagyon tele van, s nem akartam arra tenni. Viszont igazándiból csak a bevezető szöveget olvastam el, meg a verseket, dalokat, mivel olyan betűket választottál, amelyek nagyon nehézzé, ha nem lehetetlenné teszik az olvasást. Viszont az, amit elolvastam, azok nagyon tetszettek. Gratulálok a szerzőnek. Na és a bevezetőd őszinte irigységet váltott ki belőlem (Érted irigyellek, nem ellened), mint nagyanyából. Örülök, hogy megírtad, hogy összeszedted, elküldted ezt az ajándékot, köszönöm. Liksay Mari

Nagyon köszönöm neked Matykó eddigi munkásságának ismertetését és kiértékelését. Hát le a kalappal mindkettőtök előtt! Büszkék is lehetünk rá, neked meg a szülőknek határtalan boldogság gondolom, az ő kis zsengéit olvasni. Nem beszélve arról, hogy Martinák János nagyapának is dagad a melle ott fenn az égben, hogy megvan a méltó utódja itt a földön. Hálásan köszönöm, ölellek, puszillak Schné Szász Anna

Szeretettel gratulálok mind a sorok írójának, mind azok ihletőjének. Köszönöm, hogy megosztottad velem az emlékedet és érzéseidet, és egy ifjú költő „szárba szökkenését”. Hiszem, hogy „Minden más táján a világnak / Szent dalnok lett volna belőle.” Egyszerre élhettem meg, ahogy „virág nőtt a szívében” mindkettőtöknek: míg Matyinál a szép iránti érzék nyiladozott, Neked az unokád iránti büszkeség töltötte be csordultig a szíved, és általa nekem, az olvasónak is, attól, hogy így egymásra hangolódtatok! És jól, sőt csodásan van ez így! Kivételes kapcsolat a tiétek! Remek ötlet, hogy az írásod által meg is őrzöd ezt a kincset, s mert megosztottad velem, már én is az őrzők közé tartozom. A lelkemig hatoltak a szavak, és egyhamar elszorult a torkom, megeredtek a könnyeim – nem csak úgy, tessék-lássék, hanem úgy emberesen. Megindítottak a csupaszív, kreatív és energikus nagymama és ízig-vérig magyartanár szavai! A rám zúdúló érzéskavalkádban egyszerre benne voltak az én élményeim, emlékeim, álmaim és vágyaim, reményeim és hiteim, a felmenőimmel és gyermekeimmel való kapcsolatom, a majdani unokáimmal remélt emlékbonbonjaim és terveim is. Ilyen a valóban hatásos írás: magával ragad és inspirál. Köszönöm az élményt, a bizalmat, mindkettőtöknek szeretettel kívánok sok-sok sikert, sok-sok boldog közös élményt a továbbiakban. Szeretettel Borosné Nyisztor Csilla

Még hogy neked nincs író unokád! De jó volt a Te kiegészítéseidet is olvasni, süt belőle a nyitottság, hogy meg akarod érteni, hogy látod az értéket benne, hogy nyitott vagy az újra. Puszillak Ürmös Bea

 

Az Újhelyi poétriánk nagyszerű munka, érdekes olvasmány, remek a stílusa, olyan iromány, amit nem lehet letenni. Tudományos ismeretterjesztő mű, amit ajánlott olvasmányként javaslok volt iskolám tantestületének. Még egyszer köszönöm az ajándékot, s mint olvasó azt a rengeteg munkát, amit a kutatásba és az írásba fektettél Daragó Ferenc

Amikor a Párhuzamosokat elolvastam, ismételten rád csodálkoztam. Milyen nehéz lehetett olyan hosszú ideig a Jancsi betegségét végigasszisztálni. De mennyi alkotóerő, szépség, örömforrás fakadt fel ezekben a nehéz években. De honnan? Azt gondolom, a te személyiségedben (az emberek iránti nyitottságodban, szeretetedben, megértésedben, adni akarásodban) és tehetségedben rejlik a titok. Ez sugárzik a szavaidból mikor Jancsiról írsz, a gyerekeitekről beszélsz, s tükröződik a Párhuzamosokról megnyilatkozó véleményekben ( a tieidben a megtalált barátokról, alkotó és szellemi társakról, és az ő vallomásaik rólad, a veled való kapcsolatukról.) S mindez párosul az írás képességével, örömével, szellemi nyitottsággal, igényességgel, felfedező kedvvel. Boldog embernek mondhatod magad. Némedi Dénesné

Érdeklődéssel és élvezettel olvastuk mindketten a szerényen leányregénynek titulált Molnár Borbála könyvedet. Társadalom - és kultúrtörténetben, ismeretanyagban igen gazdag az írás, gazdagodik, akinek a kezébe kerül és elolvassa. A szerkezet világos, az előadásmód takarékos és tiszta. Köszönjük, hogy elküldted és köszönjük a dedikációt is. Baráti szeretettel (Kóbor) Pista és Orsi

Megkaptam és hálásan köszönöm a Hékulát. Könnyeimmel küszködve lapoztam végig. Könnyet csalt a szemembe Jancsi emléke,akit nagyon szerettem, aki a barátom volt. És könnyet csalt a szemembe a te példamutató emberséged és hűséged, ami holtában is szépen, esküjéhez híven őrzi Párja emlékét….elsodortak bennünket az évek és a gondok, ...de csak testeben távolodtam el tőletek, lélekben sosem. Valahányszor eszembe jutottatok vagy hírt hallottam felőletek, mindig csordultig telt a szívem szeretettel. Most ezt az érzést a végsőkig fokozta rám gondolásod és az elküldött, szép és ékesszólóan sokatmondó kötet. Áldjon meg érte az Isten, és kísérje minden lépésedet! A régi szeretettel ölellek Lisztóczky László

Megtisztelsz nagyon kedves soraiddal, köszönöm, és tudnod kell, hogy most már 400 feletti esszéimben nagyon benne van a kapcsoltunk. Igazán megindító, ahogy semmibe veszed az elszigetelődés lehetőségét, és fenntartod kapcsolataidat. Igyekszem méltó lenni hozzád. Ölellek Várkonyi Tibor

Irigyellek egyrészt virtuális barátaidért, másrészt, hogy ennyire tudsz még adni. ….együltömben olvastam végig a Párhuzamosok sorait...rám inkább már a bezárkózás jellemző, ezért is olyan jó olvasni a soraidat. Írd meg a Susana Lorántfit. Feledy Mária

Most fejeztem be a Párhuzamosok olvasását. Nem is tudtam, hogy ilyen meghitt kapcsolatod van a generációs barátaiddal, akik olyan szeretettel, csodálattal és szinte rajongással beszélnek rólad. Azt tudom, hogy a szíved tele van a mások iránti önzetlen segítőkészséggel, amit én magam is sokszor megtapasztaltam. Az én irodalmi tudásom messze van attól, hogy az írásaidat bíráljam, vagy szakvéleményt mondjak róla, csak azt tudom, mennyire élvezettel olvastam, és akár éjfélig is – mint most is – nem tudtam letenni. Sarkadi Antalné

Végre hozzájutottam, hogy elolvassam, mi lett a Párhuzamosokból….színes, szívet melengető mozaikírás. Jó volt újra felidézni az emlékeket, és a többiek írását is nagy élvezettel olvastam, mosolyogva néhány közös ponton. (pl. Réka is bizalmatlan volt kezdetben, de később ugyanúgy nagymama-pótlékká léptetett elő, s lám, hány embernek megmutattad, hogy a korkülönbség nem áthidalhatatlan szakadék, ha van más, ami összekössön.) Kicsit elszomorodtam, amikor az Akarsz-e játszani-ról szóló részt olvastam, ettől el kellett búcsúznom az idén, de az új blog majd… Ürmös Beáta

 

Olvasóim írták2

Most jutok hozzá, hogy érdemben foglalkozhassak igen becses ajándékával….Nagy érdeklődéssel lapozgatok az igen tartalmas, több, mint 180 oldalas anyagban. Köszönöm, hogy megtisztelt ezzel az unikális példánnyal….jó érzés lapozgatni ebben a speciális és egyedi összeállításban. Nem tudok senkiről, aki az utóbbi évtizedekben ilyen elmélyülten és részletesen foglalkozott volna Újhely irodalmi hagyományainak legjelesebb alakjaival. Ez önmagában is minősíti munkájának értékét. De ha hozzáteszem, hogy az Enikőnél többször megtapasztalt irodalmi érzékenységet is igen pozitív tényezőként kell figyelembe venni, akkor látjuk igazán ezeknek a portréknak a jelentőségét. Szerkesztőként némi szégyenkezéssel gondolok arra, hogy ezek az értő írások nem jelentek meg még évkönyvünkben, bár mentségemre szolgál, hogy az utóbbi négy évben rendre jelen vannak ott Enikő publikációi.

Nekem nagyon kedves születésnapi ajándék ez a hat publikáció. Irodalomtörténetünk az itt bemutatott költők közül Molnár Borbálát tartja számon leginkább. Számunkra azonban az ún. másod – vagy harmadvonal is érdekes már csak a helyi színek miatt is. Magam keveset tettem emlékezetük fenntartásáért, pedig terveim között szerepelt a velük való foglalkozás. (Szemere Miklóshoz jutottam csak el, s már nincs esélyem a folytatásra.) Éppen ezért fogadom örömmel, hogy Enikő fontosnak érezte Bajusz József, Borúth Elemér, Fejes István, Darmay Viktor és Németh Pál tanulmányozását. Sok évvel ezelőtt Hőgye Pistát igyekeztem rábeszélni egy „Zempléni költők” antológia összeállítására, ő hozzá is kezdett a válogatáshoz, de végül az mégsem valósult meg. Úgy gondolom, szép sorjában ezeket a portrékat a szélesebb nyilvánosság elé kell bocsátani, hogy ne hulljanak ki a város művelődéstörténetéből. Enikő munkája ezért is nagy jelentőségű. Mert nem állnak reprezentatív szövegkiadások a rendelkezésére (pl. Bajusz József vagy Darmay Viktor verseinek alaposabb megismerésére.) Lám, Molnár Borbála versezeteinek lemásolásával tudatosan törekszik a szövegek elérésének megkönnyítésére.

Szerencsénk van, hogy Enikő érdeklődősét az újheli irodalom felkeltette, s hogy fáradságot nem sajnálva újságok mélyéről előbányászta az alkotók jellemzéséhez szükséges műveket. S tetszik, hogy hátteret is rajzol hozzájuk a kor, a korabeli viszonyok felvázolásával…

dr. Kováts Dániel

Köszönöm a Molnár Borbála könyved, a barátnőm is elolvasta, nagyon tetszett neki is. A mű kristálytiszta stílusa, a hősnő küzdelme családjáért, elismeréséért, az irodalmi miliő felemelő, hitet, optimizmust sugall. Értékekben nagyon gazdag, tiszta lelkületű nő vagy, még rám is gondoltál. A könyvedet most olvasom, nagyon tetszik, olvasmányos. Mennyi kutató, levéltári munka kellett a hű történelmi, irodalmi, néprajzi, földrajzi környezet bemutatásához. Csodálom tehetségedet, kitartásodat, műveidet. Remélem, még találkozunk. Jó egészséget kívánok szeretettel

Zsuzsa (Duljánszky Mihályné)

 

 

Délután 14,25...én most sírok, kiestek a könnyeim. Most értem a végére. Megsirattam Molnár Borbárát. Végig, az első fejezettől a befejező záróképig megragadó erővel hatott rám. Visszacsatolások kizárólag az érzelmek. Teljesen a hatása alatt vagyok. Szentségtörés lenne okoskodnom, szakmáskodnom. Megköszönöm ezt az igen értékes ajándékot. Persze olvasás közben és alatt folyamatosan foglalkoztatott az a mégiscsak szakmai belegondolás, úgymint:

            1. műfaját tekintve mégiscsak elemezni

            2. szerkesztése, megírásának technikája az irodalomban

            3. forrásfelhasználás: kötött elemei, valamint az improzívatív, a saját kútforrás kötőszövetei             hozzáadagolva

Igen magas színvonalú írói és irodalomtörténészi teljesítmény. Gratulálok, nagyszerű könyv.   1.Restaurátori munka a javából, ugyanis az eredeti költészeti-prózai-levelezési szövegek - a forrásanyag - feltárása és felfejtése hát mit mondjak: mestermunka!

2. Emancipálja az akkori nőt, sőt: kor akkori nőalakjai méltó magasságba emelőket és

3. Élményszerű, plasztikus irodalomórákon veszünk részt olvasóként, szerepelnek a történelmi időszak szinte valamennyi – meghatározói – írói

4. a történelem dimenziójában, esemény rendszereiben él Molnár Borbála és családja, szülei, rokonai – három nemzedék, családi, lokális (Sátoraljaújhely. Sárospatak, Erdély ) relációban

I. Képben vagyunk vallási, felekezeti napi gyakorlatban

II. A Habsburg birodalmi történelmünk (II. József rendelkezései és fogadtatása, az inszurgensek és a győri csata), annak a korszaknak női karakterei (pl. Ujfalvi Krisztina, Mikes Anna, de gyermekei, unokái, rokonai

III. Az irodalmunkban is képben vagyunk, igazi irodalom órákon érzem magam (Batsányi, Gvadányi, Kazinczy, Bessenyei, a debreceniek: Csokonai, az erdélyiek…)

És minden! legkisebb részlete élményszerű. Hemzseg, pezseg a precíz realizmustól. Sok-sok apró részletet kellene külön elemezni, de csak ismételni tudom végezetül: nagy-nagy érzelmi élmény ez a könyv...

Zelena Gyuri és Enikő        

Hát elkészült! - ez volt az első gondolatom, mikor olvastam a melléklet címét: Susana Lorántfi….Rögtön kimentettem a Zsuzsi könyvtáramba, (mert nekem van olyanom, ahol a Te ajándékaidat őrzöm) ...Első benyomás: jé, csak 15 oldal, ebből is 2 címlap… jé, nincsenek benne párbeszédek….hisz lányregény volt a terv… no, mindegy, olvassunk! Aztán együltömben, mondhatom egy lélegzetvételre elolvastam! Nem csalódtam, mást vártam, de ez így jó, ahogy van!

            Furcsa érzés fogott el olvasás közben: megjelent előttem Zsuzsi néni (bocs, fejedelemasszony, nekem csak Zsuzsi néni, de ez a szeretet jele) a sulikerti öltözékében, fején a megszokott főkötő, ül sub rosa, ölében vaskos könyv – Biblia, számadáskönyv, és áhítatos arccal elmereng...aztán kinn ül a várfalon, ölében most is könyv, de ez biztosan a Biblia, végigfut előtte az élete, a Bodrogot nézi merőn, visszaszáll az időben, lehet, hogy ez már a Sajó? Aztán közelebb lépek, az arcába nézek, megszokott vonásait keresem és ledöbbenek: hisz ez az én Zsuzsi / Enikőm és ettől kezdve Téged hallak / látlak...Látlak, ahogy ülsz a gép előtt, írod a sorokat, szinte minden ötödik sorban Györgyöm! De én már azt olvasom: Jánosom / az én Jancsim. És ez végigkísér az utolsó szóig.

            Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ezt ígéreted szerint Neki írtad! Ügyesen a fejedelemasszony szoknyája mögé bújva, dolgos életének kincsei mögött ott vagy Te is. Becsempészted Szepsi Laczkó Mátét, de ezzel a Te iskoládat is! Aztán Susanna jön haza Erdélyből, de megáll Bátorban „ahol szépen faragott padba ültettek be”, abban én is ültem veled. Aztán hányszor érezted a Zsuzsi vonaton, hogy „a Bodrog folyását követve” Patakig érjenek. És ott végre Györgyöm / Jánosom napi beszámolóját halld?! Vagy „ össze is állítottam egy gyűjteményt...amit Györgyöm nyomdába adott és terjesztett” – csak én érzek belehallást? Ez nemcsak a fejedelemasszony élete, hanem a Tied is...”Aztán Gyurgyó és Zsigó is beköltözött a kollégiumba” Hát igen, Márti és Péter is, még ha csak félnapokra is, de ott koptatták a padot, ahol Gyurgyó és Zsigó…

            Zsuzsikám! Végig kísértettek ezek a párhuzamok! Te sem „rózsákkal párnázott pihenő székhez érkeztél is, hanem mozgalmas csatatérre, nagy munkához” – idézve Mikszáthot . Kijutott neked is az élet nehézségeiből, még ha szerencsére nem vesztettél annyit, mint Susanna. Neked sem volt könnyű! De mint Susanna és Györgyöm, olyan együttlélegzés volt köztetek, ami csodálatra és irigylésre méltó. Ugyanúgy tudtátok egymást segíteni, ösztönözni, divatosan szólva: inspirálni. Olyan harmóniában, ami termékeny és hasznos, sikeres életet eredményezett.

            Első mondatokat olvasva kicsit ledöbbentem, már végrendeletet írunk?! Hol marad akkor a lányregény? De elérve az utolsó mondatig, rájöttem: tökéletes keretet találtál egy gazdag élet bemutatásának. De szomorú érzés is van bennem, mintha ezzel lezártál volna valamit. „Micsoda öregasszony vagyok, csak molyolok itt emlékeimet idézve...essek túl rajta...már nincs más feladatom” Nem, még van feladatod!

            Hát ilyen érzésekkel olvastam Susannát. Nagyon félre értelmeztem valamit? Végül is, az is mindegy, nekem ezt mondtad. Köszönöm.

            Végignéztem a könyvváltozat minden lapját. Tetszik a hátsó borítón a két Zsuzsi néni, az egyik trónol, a másik hódol...Na, és nagy ötletnek tartom a két házaspár képét egymás alatt. Ez is azt idézi fel bennem, amiről a múltkor írtam, csak a két férj nevét kell felcserélni. Te ezt egyértelműen Jancsinak írtad.

Feledy Mari

Többször is elolvastam Zsuzsannádat, úgy látszik, nemcsak Lorántffy Zsuzsannát szeretted meg nagyon, de a róla szóló írásod műfaja sem véletlen. Nagyon találó az emlékezés, vallomás kerete, a végrendelkezés. Talán nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy ez a vallomásos emlékezés a te vallomásod is, amit csak felerősít az első személyű előadásmód. Élvezettel és elismeréssel olvastam ezt a munkádat is.

            A Borbálához hasonlóan ebben is kitűnő az eredeti szövegek beépítése ,   a nyelvezete és szerintem ennek is legfőbb érdeme a sok művelődéstörténeti tartalom. Itt nehezebb lehetett a művtört. anyagot és az emlékezést beágyazni az amúgy is nagyon kusza, bonyolult, zavaros történelmi események folyamatába. A szerkesztésben most is ügyesen élsz az előre - és visszautalással. Ez jót tesz a szövegnek, az olvasó figyelmének. Néha azonban azt éreztem, hogy itt-ott (főleg a történelmi háttér rajzában) több, vagy pontosabb információ jól jönne, segítené a megértést, a lendületesebb olvasást. Oldaná a szöveg tömörségét.

            Azt írod: „eljutottam egy fokra”, „ez még nem a végleges változat”. Ez, remélem, azt jelenti, hogy tovább nem építed, ez az alapkeret, szövegtest megmarad, csupán simítgatod. Ha már elolvastam, néhány észrevétellel segítek ebben a simogatásban, persze, ha elfogadod, és nem haragszol meg érte. Köszönöm, hogy már ebben a formában olvashattam ezt a nagyon szép munkát. Megéri, hogy minél simábbra faragd!

U.I.

Kérdéseim:

- miért darvas a darvas kupa? A mintázata miatt?

- mit jelent a lictárium? (a szövegkörnyezetből sejtem, de sehol nem találtam meg a szót.) Ha nem latin, akkor régi vagy tájnyelvi?

- nyilván a forrásaid ebben a könyvben is szerepelni fognak. Kíváncsi volnék, hogy Lorántffy Zsuzsanna ha ír Kassa bevételéről (Homonnai, Dóczi történetéről) tesz-e említést arról a kegyetlenségről, amivel akkor és ott a katolikus papokat halálra kínozták. (Őket ma is mártírként tartják számon.) Bár ez teljesen megfelel a korszellemnek, a Péchy Simonnal való kegyetlenségről írtál is.

Ha még tudod használni, küldöm a javaslataimat, örülök, hogy segíthettem. Nagyszerű a mottó, az előző változatban még nem volt ott… de igazán a lehetőségnek örültem, hogy foglalkozhattam ezzel a szöveggel. Én köszönöm. Sokat tanultam és sok régi ismeretet elevenítettem fel. Sok sikert a Zsuzsannádnak!

Némediné Kiss Adrien

 

Elolvastam a munkádat, éppen most fejeztem be. … Szép szöveg, és persze nagyon informatív is. Talán nem fogok mellé, ha azt gondolom, hogy ennek a nagyasszonynak, tevékeny életének, hitének, férjéhez fűződő kapcsolatának, emlékezésének leírásában finom tartózkodással, áttételesen beleszövődik saját érzelmi tapasztalatod. Olvasás közben nemcsak Lorántffy Zsuzsanna iránt érzek tiszteletet, aki a számára kijelölt úton, a neki jutott hatalom birtokában, konfliktusoktól nem kímélten tudott helytállni, hanem tiszteletet éreztem, érzek a te kutatómunkád, szövegteremtő kedved és képességed iránt is. Tudom, mennyi munkával lehet létrehozni egy ilyen írást. Jó olvasmány, köszönöm, hogy elküldted. Miután elvetélt magyartanár volnék, néhány apró javítást javaslok...

Most már csak az a kérdésem, ki/mi lesz a következő témád? Szeretettel ölellek

Némedi Eszter

 

Sikerült elolvasnom a „Zsuzsannáról” szóló, nagyon érdekes művedet, hatalmas feltárómunkát végeztél az életéről és az akkori történésekről, lebilincselő olvasmány, bele tudtam magam is képzelni az akkori időkbe, még ha a nyelvezet a mai ember számára néha nehezebb is. Milyen jó lett volna, ha akkoriban létezik a film, szerintem nagy hiátus a mai művészetben, hogy nem forgattak érdemben filmet erről a nagyszerű asszonyról. Pedig minden bizonnyal megérdemelné, s nem csak a pataki leszármazottaknak lenne érdekes. Más ország jobban bánik nagyjaival, ezt kellene példának venni.

            Mostanában sokat járok a Várkertbe sétálni és az írásod alapján jobban el tudom képzelni a Nagyasszony itteni életét. Köszönöm a lehetőséget, további jó munkát kívánok! Milyen kár, hogy János nem érhette meg ezt a művedet… Ezt a saját fotót küldöm köszönetképpen….

Derdáné Tóth Ildikó

Lengváry Judit: megkaptam nagyszerű könyvedet, a Sorsok áradását. Már rá is vetettem magam. Nagyon tetszik. Lehet, hogy ez az ópuszod a legkedvemrevalóbb, bár az is előfordulhat, hogy ennek örültem a legjobban, leggyógyítóbb. Egész egyszerűen letehetetlen. Fantasztikusan élveztem. Bearanyozta ezt a napot!!!Hála és köszönet érte.

Nyirkos Tibor: ...nekem Újhely a hazám, itt születtem, itt nőttem egész emberré, ehhez képest szégyenletesen keveset tudok róla. Persze a semminél többet, mert pl. a mi házunk a Boruth Elemér ut végén állt… Sokáig fogalmam sem volt az utcanevek eredetéről, mígnem elkezdtem a lexikonban keresgélni, és legalább a helynevekben tájékozódni. …

            Úgy látom azonban, hogy a Maga feladata nem volt ennyire hálás. Újhelynek...nem igen volt irodalmi élete, valljuk be, Kazinczyt kivéve nem szálltak olyan magasra, hogy messziről is látni lehetne őket. A 18. század második fele – melyről a Sorsok áradása szól – az ország kulturális életének amúgy is az irodalomtörténet majdhogynem mellőzhető korszaka. És még ebből is csak a nőírók szerepelnek a könyvben. Ismereteim szerint a nőírók évszázadokon át mellőzöttek maradtak, ez persze nem az ő hibájuk,ilyen volt a világ. …

            Micsoda elragadtatottság szállta meg Magát, hogy főszereplőnek az alig ismert parnói Molnár Borbálát választotta! Hiszen nem kell túl sokat olvasni ahhoz, hogy az ember megállapítsa: különleges, érzékeny, fogékony, többé-kevésbé művelt asszony volt, de nincs benne költői erő, nem tudja önmagát adni, bármilyen merész is volt, nem volt bátorsága „önleleplező” alkotásmódhoz. Olvasmányai révén hozzájuthatott a korabeli írók-költők némely alkotásához, sőt német tudását magasabbra emelhette volna, de nem tudott költővé válni. Összehasonlításul hagy utaljak Csokonaira… akinek a fellépése szinte robbanás volt a magyar nyelvű literatúra életében. Parnói Molnár Borbáláról jó tudni, hogy belekezdett valamibe, de a világ oly szétszórt volt a számára, hogy nem tudott benne eligazodni, helyesebben nem tudott személyessé válni az írásban. A barokk már eltűnőben volt, a rokokó még nem szökött szárba, a kifejezést akadályozta a kötelező manierizmus, mely szerint a költő nem lehet túl nyers és intim. És a szentimentalizmus korcs kinövései arattak sikereket.

            A Maga tolmácsolásában ő minden elismerést megérdemel – ebben igaza van –, de a legtöbbet mégis a saját életsorsa és egyénisége jelenti. Lehet tisztelni és szeretni. Az a körülmény, hogy a könyv történelmi folyamata kinyúlik a XX. század elejéig, rendkívül érdekes, mint olvasmány, de zavarba ejtő, mert a könyv első felében már beleéltük magunkat a 18-19. sz-ba… Innentől kezdve a könyv már Újhely – bocsánat Zemplén – története. És talán más könyvbe kívánkozna.

            A könyv műfaját nehéz volna kifejezni. Regény? Talán annyiban, hogy mégiscsak van egy idő- és térdimenzió, amelyre fölfűződnek a változások (nem is mindig az események.) Irodalomtörténet tehát? Csak félig, mert az esztétikai, filozófiai háttér a festmény (vagy pannó, vagy freskó), mely képszerűen adja vissza a történelmi fordulatokat, folyamatokat, de amellyel nálunk az utolsó 40-50 évtizedben oly sokszor visszaéltek. Munkájának kivételes értéke a néprajzi, néptani atmoszféra, amely hitelesíti, és változatossá teszi az elbeszélő, részletező, leíró, sőt drámai történéseket. E tekintetben kiválóan alkalmas a szülőföld, a haza, a nép, a táj, az időfaktor érzékeltetésére. Bizonyos értelemben kötelező olvasmánnyá kellene tenni az iskolákban, ha ehhez nem fűződne annyi sikertelenség. Olvassa, akit érdekel a hely, ahol él, ahol elődei előkészítették életútját (akarva-akaratlan), mert a világban valahol otthon kell magunkat érezni.

            Mi tehát a könyv műfaja? Szerintem tárgytörténeti és szellemtudomány krónika. Egyszerűbben Újhelyi Krónika. A jövőben bizonyára nem lesz ember, aki ebben a nemben megkerülhetné a maga könyvét. És mondhatja, hogy irodalom, hogy történelem, hogy családregény, hogy néprajzi bevezetés a helyismeretbe – de gazdagságával, írói intelligenciájával képes lesz lendületet adni az emberi létezés természetes vágyának. Ízei összetettek, aromásak, benne a vidék vonzerejének titkaival…. Mint újhelyi ember, aki élete végéig annak tartja magát, erőt merítettem belőle, mert hozzám is szólt ez a remek áttekintés…

Szekeres Melinda: Nyár végén elolvastam a könyvedet, gratulálok és sajnálom, hogy mindig elmaradok a levélírással, de nálam így jelenik meg az idősödés. Lassulok és elmaradnak fontos dolgok. Diákkoromban szerettem Passuth László könyveit, ez is olyan volt, átélhető történetté formáltad a múltat. (Vagy teremtettél egyet?) ölellek benneteket

Kovács István Gábor: ...bizony, bizony, bűnös lélek vagyok hogy ilyen sokára reagálok két izgalmas könyvedre, ami küldtél. Mind a kettő nagyon érdekes volt. De a frissebb élmény a Czóbel Minkáról szóló. Annál is inkább, mert régebben az anarcsi rokonság révén sokszor sétáltunk a Bárókertben. Izgalmas, felemelő és megrendítő írás. Nagyon csodállak kimeríthetetlen energiáid miatt. Ha hamarabb nem , 2018-ban találkozunk...Kig

Becze Szilvi: Minkával már „együtt is alszunk” – este szoktam olvasni. Nagyon tetszik a hangulata, olyan jó olvasni…

Szabó Kása: A Minkádról szóló köteted élvezettel olvastam, ismételten köszönöm. Hozzáértéssel, megértéssel és érzékenységgel megrajzolt portrét kapunk mi, olvasók egy különös sorsú költőnő bátorsággal, méltósággal megélt életéről…

Kiséry Eszter: Nagyon jó olvasmány volt a te kétkezesed. Könnyedén és szemléletesen írsz, úgyhogy ez a magányos és csaknem elfeledett költőnőt, írót felfedeztetted velem. És rácsodálkoztam azokra az asszonyokra, akikkel kapcsolatba került, arra a nők által szervezett, teremtett kultúrára, amiről szégyenszemre nem sok fogalmam volt. Köszönöm neked.

Rátkainé Dörnyei Piroska: ma van a Mosoly-csokor világnapja, örülök, hogy éppen ma írok neked. Megjött a Sorsok áradása és A Bárókert rabja. Köszönöm, hogy ilyen sokat kaptam Tőled. Az együtt töltött évek, évtizedek – könyved esetében az évszázadok is – sok szeretettel járnak! Sok puszi, elismerés érte….Nagy köszönettel, szeretettel gratulálok írói pályádhoz. Mindkét könyvedet elolvastam….átolvastam...újra elolvastam. A Bárókert rabja hatott rám jobban: Czóbel Minka és Martinák Jánosné, meg aki hozzájuk csatlakozik. Felemelő érzés megtapasztalni, mások által is megerősítve, hogy az élet szépsége megtapasztalható, sőt az elmúlásban is fény van, meg hangulatok és varázslatok. Az erdő hangja 9 részével 9 mozaik, életképek sora, nagyon is szubjektív, főleg veled kapcsolódott össze még akkor is, ha Minka fogalmazta meg. Hihetetlen, mennyire összeforrottál vele! Nagyon rokonlelkek vagytok a nagy időbeli eltérés ellenére is! Nekem is könnyedén ment az idősíkok azonosítása, otthon éreztem magam Minkáéknál, jó volt veletek. A hangulat varázsában!

Deák Erika Klára: ismét nagy-nagy hálával köszönöm újabb küldeményed. Ez egy újabb KINCS, amit mind te, mind a családod magáénak mondhat. Így is lehetne nevezni: Martinákné Kincses Kiskönyvtára… Külön köszönhetitek a sorsnak, Tündérkeresztanyádnak, hogy férjed, János még megérhette 2016-ban, hogy sajtó alá rendezhettétek. A sok kutatómunka, a hangyaszorgalom megérdemelt gyümölcse Czóbel Minkával kétkezes novellaregényed. Gratulálok!

            Ha jól olvastam, te már középiskolás korodtól felfigyeltél ennek a varázslatos, kivételesen tiszta lelkületű arisztokrata hölgynek jellemére, költészetére, írásaira. Nem csodálom, mert olvasva az alkotásokat, engem is elvarázsolt. ...Amikor kibontottam a gondos csomagolásból, véletlenül kinyílt a könyv az utolsó oldalon: „ Az égen ekkor egy gyönyörű szivárvány jelent meg.” Enikő! Ha hiszed, ha nem azon a napon, VI. 22én délután zivatar volt, elvonult, majd alkonyodni kezdett. Még csendesen pilinkázott az eső, a Nap aranytóba süllyedt, Kelet felé ibolyakék háttérben megjelent egy szivárvány. Kettős! A Barát hegytől a Kuruc és Árpád bérházakat átívelve a Bükk sörénye felé tartott. Azt hittem, csak tévedek a könyved hatására, de nem! Csapot-papot ott hagytam, és a még szitáló esőben kimentem a rétre csodálni a szivárványt. Régebben többet lehetett ilyen égi tüneményt nézni, mára egyre kevesebb van az ilyen szépségből.

            De az olyan nőalakokból is, mint Czóbel Minka! Vajon lehet napjainkban nőideál az ő alakja? Jól választott Martinák Mátyás a címlapra! A kedves arc, a távolba néző tekintet, a mutatóujja, ahogy a fejéhez ér. Számomra a gondolkodó, töprengő nőt idézi. Ő a XIX. századi tudós, aki nem érte be a silány, pletykára éhes, gúnyolódó, gőgös társasággal. Kereste, kutatta a szépet, nemeset. Abban a korban is csak azt fogadták el, akinek diplomája, rangja, pénze, lehetőleg gazdag férje volt. Na, és most?

            Vajon mit szólna, ha ebben a megzakkant korban találná magát? Még jó sorsának köszönheti, hogy szülei, főleg édesanyja, Bob, a festőnő, lelki társa, Justh Zsiga, egy-egy jó rokon megszépítették napjait. Mennyit szenvedett a történelmi viharoktól! Ennek ellenére EMBER maradt, aki észrevette a szépséget, gyakorolta a jót – a szegényekkel is –, ÍRT, s becsülendő, hogy arisztokrata létére a fizikai munkát sem vetette meg. Gyönyörűek a természetleírásai, a ritmikus próza élvezetes olvasmány a mai szépet kedvelő olvasónak is. Ez neked is köszönhető, ahogy ötvözted regényedben az ő élettörténetével…

Nagy Péter filmlevele: Martinák Jánosné író és helytörténész, tanulmányait Nyírbátorban fejezte be, majd a debreceni egyetemen magyar-történelem szakon szerezte meg diplomáját. Több évtizedig a sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola elismert tanáraként működött. Sátoraljaújhely kedves városa, s a település történetéről hiánypótló, értékes, színes tanulmányokat írt, szakmai írásműveket adott közre.

            Sorsok áradása című könyvében Sátoraljaújhely történelmi eseményei közepette 3 kevésbé ismert újhelyi költő pályafutását mutatta be. A regényt az Újhelyi Diákok Baráti Köre és a Városi Könyvtár közösen mutatta be a Magyar Kultúra Napján. Martinák Jánosné 30 évig tanított irodalmat és történelmet az egyik újhelyi középiskolában, ahol én is tanultam, és engem is tanított. Sárospatakról járt át, de Újhely volt a kedves városa, és könyvéből végre megtudhatjuk, ki volt Fejes István, Molnár Borbála, id. Bajusz József.

            A Múzsák a Magas-hegy tövében című színvonalas, értékes és terjedelmes kötete a város alapításának 750. évfordulója tiszteletére jelent meg. Mindkét dokumentum borítóját a település 18. századi pecsétje ékesíti. Sárospatakról is készült egy monográfiája szubjektív történelmi időutazás formájában, de nem jelent meg, a Martinákné Kiskönyvtára része maradt.

            A Bárókert rabja „kétkezes novellaregény” Czóbel Minkával, egy bűbájos, de egyben realista írónővel. Egy nagybirtokos család gyermekeként született magyar költőnő életét mutatja be benne, egy kicsit kevesebbet markolva: kis, egymáshoz finom szálakkal kapcsolódó etüdökre bontva mutatta be úgy, hogy közbe belefonta Czóbel Minka verseit. Néha izgalmas, néha nagyon is realista írás megmutatja nekünk, hogyan is látta a szimbolizmus első hazai képviselője azt a világot, amibe olvasás közben belecsöppenünk.

            Martinák Jánosné irodalmi weboldalát itt látogathatjátok, azok: akik szeretik az irodalmat, vagy éppen tanulják, felüdülhetnek ezen a weboldalon. Engem is elmélkedésre késztetett írásaival. A történelem és az irodalom összefonódását újraalkothatjuk gondolatainkkal, hogy Enikő néni szavaival éljek. Nagy tisztelettel, és hálásan köszönöm Martinák Jánosnénak (és férjének, akinek külön honlapja van), hogy megismerhettem példaértékű munkásságukat, további sok sikert és jó egészséget kívánok.

           

Lengyel Juci: Már régen megkaptam a Hékulát, de nem írtam addig, amíg el nem olvasom. Gratulálok, csodálatos lett. Nagyon élveztem, főleg a közös éveinkre vonatkozó részt. Már el is felejtettem, hogy szakmunkás vizsgám van varrásból, a múltkor kezembe került erről a papír. Meg az is eszembe jutott, hogy vizsgadarabjaimat Pestre is felvitték egy kiállításra. Egy valami megváltozott ebben a könyvedben, a stílusod: nagyon hosszú mondatokat használsz. Némelyiknek többször is neki kellett futnom. De nagyon tetszett az egész, köszönöm.

Bán Béla bejegyzése a facebookon: A címlapon lévő kedves kis figura persze nem én vagyok, hanem egyik barátom, Martinák Jánosné Szász Enikő. Ő Sátoraljaújhelyben tanított irodalmat, maga is ír, és nem rég meghalt férje is több könyv, verseskötet szerzője. A család többi tagja, két unokája ígéretes irodalmi szereplők és szeretők. Családja irodalmi tevékenységének ismertetése mellett írt barátairól, akiket (talán sikerrel) megfertőzött az irodalom. Így hát egy kötetbe kerültem a régmúltból megidézett Molnár Borbálával, Czóbel Minkával, a mai neves költő Finta Évával és újságíró barátommal, Szilágyi Szabolccsal. Egy kis fejezet vagyok a könyvben eddigi munkásságom értékelésével. A köszönet mellett kellően büszke is vagyok.

Magyarázatként hozzáfűztem: a képet 7 évesen Horváth Szabolcs, a kisunokám Sárospatakon rajzolta magáról, én csak metaforaként vettem magamra, és segítségével bemutattam irodalmi mániáimat, inspirálóimat, és kis családom irodalmi vonatkozásait. Ezzel ünnepeltem meg, hogy 55 éve ballagtam, és 50 éve kaptam meg a diplomámat.

Boros Vilma: büszke vagyok rá, hogy mi is Dézivel tulajdonosai lehetünk a könyvnek, gratulálunk hozzá.

Kresák Ilona: nagyon kedves kép! Hát ez vagy te és a családod? Önmagáért beszél….ölelés

Finta Éva: gratulálok Barátnőm a nyílt színen is…

dr. Várkonyi Tibor (inspirálóim egyike): Nagyszerű kötet! Drága Enikő néni! Ez aztán a meglepetés! Őszintén nagy megtiszteltetésnek érzem, amit írtál. KÖSZÖNÖM! Az, hogy most várok egy kiadótól egy esetleges igent a Corvin regényemre, a Te jó szavadtól is függött: amikor gondolkodtam, hogy nekifussak-e, akkor a veled való kapcsolat is rögtön feljött, és tudtam, hogy van értelme. Köszönöm az ajándékot, a megtiszteltetést. Egyszer biztosan találkozunk is! Ölellek

Szilágyi Szabolcs: Enikő kiváló irodalmár akkor is, ha önmagát olykor grafománnak mondja. Hálás barátja vagyok, regényeimet még kézirat formában olvassa, és számomra ez biztonságot jelent.

Dörnyei Piri: Meghatódva olvasgattam a „kis füzetet”. Saját sorsodat, legtitkosabb érzéseidet is ki „merted” fejezni. Ez az őszinteség humorral fűszerezve a valóság mindenek feletti tudomásulvétele, a család szentsége, a pároddal megélt összhang jegyében – ez nekem nagy ajándék Tőled. Gratulálok a tartalmas könyvhöz, köszönöm az élményt, az ajándékodat. Vettem a könyvet / A szíved van benne / megtartom emlékül / Szereteted jeléül… Még nagyon sokáig „fellengj”„grafomániázz” ! „Szép a világ, jó madárnak lenni” nemcsak nyáron. Ezer ölelés…

Szurmay Anikó: ...jól esik, hogy gondoltál rám...a lakásfestés és a vele járó takarítások közepette még nem volt alkalmam, hogy átadjam magam...De azt nem tudtam megállni, hogy az utolsó fejezetet, amiben végigtekintettél életeden, el ne olvassam. Én inkább visszahúzódó, csendesen szemlélődő, semmint kezdeményező, aktív tagja voltam az egyetemi közösségünknek, de mindig érdeklődéssel fordultam a társaim felé. A visszaemlékezésedet olvasva az általam is ismert nevek felidézték bennem az emlékeimben élő arcokat és karaktereket, s a sorsuk alakulására gondolva az érzések sokfélesége kavargott bennem. Az biztos, hogy a te egyéniséged alapvető jellemzői sem változtak az évtizedek során: az emberek iránti nyitottság, a „nyüzsgésnek” nevezett közösségformáló aktivitás és az élet nehézségeinek leküzdésében segítő optimizmus. Kívánom, hogy életed végéig őrizd meg ezeket a tulajdonságaidat, ne hagyjon el az életkedved, a családod még sokáig élvezhesse a szeretetedet. Remélem, a „grafomániádnak” is lesz még gyümölcse. Szeretettel gondolok Rád.

Deák Erika Klára: leírhatatlan hálával köszönöm, hogy engem is megtiszteltél a HÉKULA című alkotásoddal. ...leültem a fotelba, és csak olvastam, olvastam...Gratulálok! A címe sejteti, hogy figyeljen oda, aki olvassa. A címképet az első kisunoka, Szabolcs rajzolta. A beszédes hátlap a még kisebb Matyié. Ami számomra kibontakozott a kettő között? Egy boldog család története. Enikő! Megfogott őszinte, könnyed hangvételed, igényes, figyelemre méltó stílusod. Korrajznak is beillő, ahogy bemutattad saját és férjed életét, küzdelmét születéstől a halálig. Titeket az Isten is egymásnak teremtett! Az írás – grafománia – nektek természetes napi szükséglet volt. Gyermekeitek, Márti és Péter ezt szívták magukba. Alkotó család! Miért kezdtem az életrajzi vonatkozással? Így érdemes élni! Példa értékű! A fényképek is erről tanúskodnak.

            Nagyon megfogott Molnár Borbáláról és Czóbel Minkáról írott könyvrészlet. Látszik, hogy fáradhatatlan kutatómunkával megfejtetted e két tehetséges nőalak munkásságát! Vajon mi lehetett volna belőlük, ha nem akkor, hanem egy emancipált világba születtek? Vagy éppen azok a századok, a nehéz sors hozták felszínre a mélyből a tehetséget? Mennyivel szerencsésebb költő Finta Éva, a legújabb kor gyermeke? Kik kegyeltebbek, a férfiak vagy a nők, meghatározó, hova születünk, segít vagy gátol a család? A gének, a tehetség, a szorgalom, a szerencse, az egészség, stb. Ahhoz, hogy te a Martinákné Kiskönyvtárában 30 alkotást tudsz magadénak mondani, kellett János, a segítő társ. Ti egymást segítettétek a lírától az epikáig.

            Érdekes volt számomra a Hékulából olvasni egy-egy számodra jeles személyiségről. Bán Imre professzor úr nekem is kedves professzorom volt. Régi magyar irodalom szigorlaton a három tételre jelest kaptam. De! Nyelvészetből Papp István professzor úr kirúgott…. Kedveltem még Irinyi Károly, Menyhárt László tanárainkat, Madaras Évát, Balla Lajosnét. Fülöp Lászlót, Juhász Bélát….Te nyitottabb személyiség voltál anno is. Én – vadóc – voltam. Tele gátlásokkal, félelemmel. Először ott voltam kollégista a Benczúrban...

Kiss Anna: ígértem, hogy elmondom a reflexióimat….Boldog vagyok, hogy rám is gondolsz, amikor valami szépség megszületik a „pavilonodban.”

            Elsőként a rólunk szóló fejezetet olvastam el nagy kíváncsisággal,sok kérdést és emléket hozott elő bennem… Kig szerint engem biztosan a nyárspolgár kategória illetett meg, hiszen másodévesen kerültem közétek (fél évig levelező, fél évig különbözeti vizsgázó voltam.) Én tényleg „egymás mellett éltem”, tapogatózó kívülállóként. Aztán jöttek az örömködések nálunk…

            Jancsiról beszéltünk legutóbb telefonon, hozzá méltóbb búcsút senki sem írhatott, csak te. Egy kegyetlen gyermekkor után nélküled nem lett volna teljes az élete. Olyan jó, hogy egymásra találtatok, és „Lexikon” át tudta adni tudását mindkettőtök alkotásainak. Büszke lehetsz magadra! Feleség, anya, nagymama, nem mellesleg jó és alkotó pedagógus, grafomán tudtál lenni. Én ilyenkor korholom magam amiatt, hogy alig tettem valamit a szülőktől való külön élet megteremtése érdekében…

            Élményszámba ment Finta Éva portréd, és persze Molnár Borbála és Czóbel Minka „mániád”. Bevallom, eddig kevés ismeretem volt róluk. Nagyon tetszett az egész írásmű rendkívül olvasmányos volta, kitűnő stílusa. Nem vagyok hivatott műelemzésre, egyszerűen: élveztem és egy-egy fejezetre visszalapozok. Mint mondtam: nem esett szét a könyv, ez külön dicséretes. Köszönöm, hogy az előszó a Barátaim! címet viseli, félve kérdezem, én is hozzájuk tartozom? A dedikációt külön is köszönöm…

Újvári Klára: nagy meglepetést és nagy örömet okoztál nekem (nekünk) könyveddel. Rögtön kerestem az elérhetőségedet, hogy megköszönjem kedves ajándékodat.

            Ahogy megnéztem az elülső és a hátsó borítót, éreztem, hogy ebből a könyvből a szeretet árad. Aztán elkezdtem olvasni, és ekkor már tudtam, kincset tartok a kezemben. Az az érzelemvilág, az a remek stílus, az a másik iránti szeretet és tisztelet, ami megnyilatkozik írásodban, megható és csodálatos. Ahogy írtad valahol, hogy elolvasásának nagy értéke az volt, hogy tanultál belőle, így vagyok én is. Kedves és tehetséges költő-író barátaidat olyan közel hoztad hozzám, hogy kedvet kaptam közelebbi megismerésükre.

            Jancsi életének és pályafutásának bemutatásáért külön köszönet, mert közelebbről nem ismertem őt. De arra jól emlékszem, hogy a „csend” időszakában én is az értetek izgulók hadába tartoztam. A téged ért tragédiát megkönnyeztem. Unokáidra méltán büszke lehetsz, úgy látom, nagymamájuk és nagypapájuk örökét viszik tovább. Gratulálok hozzájuk.

            Enikőm, még egyszer köszönöm a könyvedet, és őszintén sajnálom, hogy a többiről lemaradtam. Közeledik az aranydiploma megkapásának ideje, ki tudja, talán személyesen is találkozunk. Jó lenne.

Posgay Andrea: nekiduráltam magam és élvezem írásodat. Nem baj az, ha a nagymama dicséri az unokáit, ez a dolga, s nem mentél az elfogadható szinten túl. Nagyon szépen, de attól tartva, hogy elfogult leszel, tényszerűen írtál le mindent Jánosról. János, mint filmes szakember azt mondaná, hogy dokumentumfilmet alkottál róla írásban. Természetesen nem baj, de én olyan minkás (figyeled, új szót alkottam) könyvre gondoltam, amit nem a fantázia egészítene ki, hiszen esetetekben nincs arra szükség. Bár azt is megértem, hogy életeteket nem szeretnéd világgá kürtölni részleteiben.

            Nem tudom, honnan vettem én a bátorságot, hogy Jancsi bármelyik verséhez akár mint tanító, akár mint rajzolni nem tudó, de azzal próbálkozó nőszemély bármit is írjak, rajzoljak, olyan ez, mikor az elefánt és a bolha találkozik. Egy mentségem volt rá, hogy sok mindent megértettem a benne dúló dolgokból, és örömet akartam volna neki, nektek szerezni. Annyira szerettem, amikor hajdan, cigivel a kezében belemerült egy-egy témába. Meg se mertem szólalni, mert hatalmasnak éreztem tudását…

Berencsi Erzsi:meglepetés és öröm, ma a postás hozta a könyvedet. Köszönöm, boldogan kezdtem bele az olvasásába, külön köszönöm, hogy akarva-akaratlanul kövér betűkkel én is benne vagyok. Már ismerősként tekintek az eddigi szereplőkre írásaid alapján. Szabolcs regényeinek szinte mindegyikét olvastam, amiket emlegetsz. Szóval nosztalgiázom. Köszönöm.

Józsa Miklósné: köszönöm, hogy részese lehettem létösszegzésednek. Belefeledkeztem a Sára, Hágár olvasásába...Örömmel olvastam kedvenceidet, mindig érdeklődve olvasom, amit írtál. Igen, ezt a kort megérve „minden fontos dolog már megtörtént velünk”. Mindenekelőtt az unokák, hisz ők a JÖVŐ. Büszke lehetsz rájuk! A Legoland rettenetesen tetszett, a Macska-cinke barátság szintén! Szabolcs villamosmérnökként is meg fogja őrizni az irodalom iránti szeretetét Matyival együtt. Sorsuk biztosítéka: sokirányú érdeklődési körük, aminek megalapozásában meghatározó szerepű volt a grafomániás nagyanyó.

            Öröm volt ismét Molnár Borbáláról olvasni! A kis kötet a polcodon hever? A mai élet egyik sajátossága: értékes írások kiadására egyre kevesebb pénz jut. Az irodalom erősen a lektűr felé tart. Czóbel Minka...mióta nálad olvastam róla, azóta sokszor eszembe ötlik. Érdekes lett volna anarcsi napjainak valamelyikébe belepillantani. Finta Évát személyesen nem ismerem, az interneten olvastam róla, tőle. Szamoskéren soha nem jártam, szívet-lelket melengető, ahogy írsz róla. Említed Bán Bélát, a Falurádiót...És felmerült bennem egy réges-régi emlék: otthon a Falurádió szólt a kávéfőzés közben, aztán indulás a kisvonathoz, a buszhoz. Évek óta nem hallgatok rádiót, többnyire marad a hirtelen kevert kávé, aminek nem terjed az illata.

            Jancsi életútja megható, elgondolkodtató. A mindig talpra állás, a „mégis morál” példázata. Olykor rettenetesen kegyetlen a sors. Az egyetlen kitüntetése a Comenius Társaságtól, döbbenetes! Hol marad az igazi értékek elismerése? Tudom, hogy ezek pusztába kiáltó szavak, de sok emberről, az értékek sárba tiprásáról beszélnek. Azt hiszem, hogy munkássága, megnyerő személyisége sokunkban – régi kollégáiban - maradandó nyomot hagyott.

            A jelen! „Hitem és beállítottságom nem erre a világra való!” - írod. Ma sokan állapíthatjuk meg ugyanezt. Nagyot fordult a világ, a megváltozott körülmények sokunk hitét megtépázták, megcsorbították. Sokszor érzem: egy a biztos, a bizonytalanság. Napok, hetek, hónapok alatt darabokra esett az, amit biztosnak véltünk. A rokonlelkek pedig egyre fogyatkoznak. Féltem a mai gyerekeket a jövőjük miatt. … DE: a babitsi lélekdarabkákat sok tanítványunk viszi magával. Ez pedig megnyugtatóan felemelő gondolat…

            Jó volt olvasni írásaidat, gondolataidat. Bejártad, felmérted a megtett utad, tekinteted a jövőre vetül, a ráadásokra. Szeretettel gratulálok! Kívánom, hogy azok is sok örömet hozzanak. Szabolcs és Matyi sokáig mosolyogjanak rád. Maradj grafomániás! Legyen erőd még sokat írni! Ölellek...

        

Lengváry Judit: megkaptam nagyszerű könyvedet, a Sorsok áradását. Már rá is vetettem magam. Nagyon tetszik. Lehet, hogy ez az ópuszod a legkedvemrevalóbb, bár az is előfordulhat, hogy ennek örültem a legjobban, leggyógyítóbb. Egész egyszerűen letehetetlen. Fantasztikusan élveztem. Bearanyozta ezt a napot!!!Hála és köszönet érte.

Nyirkos Tibor: ...nekem Újhely a hazám, itt születtem, itt nőttem egész emberré, ehhez képest szégyenletesen keveset tudok róla. Persze a semminél többet, mert pl. a mi házunk a Boruth Elemér ut végén állt… Sokáig fogalmam sem volt az utcanevek eredetéről, mígnem elkezdtem a lexikonban keresgélni, és legalább a helynevekben tájékozódni. …

            Úgy látom azonban, hogy a Maga feladata nem volt ennyire hálás. Újhelynek...nem igen volt irodalmi élete, valljuk be, Kazinczyt kivéve nem szálltak olyan magasra, hogy messziről is látni lehetne őket. A 18. század második fele – melyről a Sorsok áradása szól – az ország kulturális életének amúgy is az irodalomtörténet majdhogynem mellőzhető korszaka. És még ebből is csak a nőírók szerepelnek a könyvben. Ismereteim szerint a nőírók évszázadokon át mellőzöttek maradtak, ez persze nem az ő hibájuk,ilyen volt a világ. …

            Micsoda elragadtatottság szállta meg Magát, hogy főszereplőnek az alig ismert parnói Molnár Borbálát választotta! Hiszen nem kell túl sokat olvasni ahhoz, hogy az ember megállapítsa: különleges, érzékeny, fogékony, többé-kevésbé művelt asszony volt, de nincs benne költői erő, nem tudja önmagát adni, bármilyen merész is volt, nem volt bátorsága „önleleplező” alkotásmódhoz. Olvasmányai révén hozzájuthatott a korabeli írók-költők némely alkotásához, sőt német tudását magasabbra emelhette volna, de nem tudott költővé válni. Összehasonlításul hagy utaljak Csokonaira… akinek a fellépése szinte robbanás volt a magyar nyelvű literatúra életében. Parnói Molnár Borbáláról jó tudni, hogy belekezdett valamibe, de a világ oly szétszórt volt a számára, hogy nem tudott benne eligazodni, helyesebben nem tudott személyessé válni az írásban. A barokk már eltűnőben volt, a rokokó még nem szökött szárba, a kifejezést akadályozta a kötelező manierizmus, mely szerint a költő nem lehet túl nyers és intim. És a szentimentalizmus korcs kinövései arattak sikereket.

            A Maga tolmácsolásában ő minden elismerést megérdemel – ebben igaza van –, de a legtöbbet mégis a saját életsorsa és egyénisége jelenti. Lehet tisztelni és szeretni. Az a körülmény, hogy a könyv történelmi folyamata kinyúlik a XX. század elejéig, rendkívül érdekes, mint olvasmány, de zavarba ejtő, mert a könyv első felében már beleéltük magunkat a 18-19. sz-ba… Innentől kezdve a könyv már Újhely – bocsánat Zemplén – története. És talán más könyvbe kívánkozna.

            A könyv műfaját nehéz volna kifejezni. Regény? Talán annyiban, hogy mégiscsak van egy idő- és térdimenzió, amelyre fölfűződnek a változások (nem is mindig az események.) Irodalomtörténet tehát? Csak félig, mert az esztétikai, filozófiai háttér a festmény (vagy pannó, vagy freskó), mely képszerűen adja vissza a történelmi fordulatokat, folyamatokat, de amellyel nálunk az utolsó 40-50 évtizedben oly sokszor visszaéltek. Munkájának kivételes értéke a néprajzi, néptani atmoszféra, amely hitelesíti, és változatossá teszi az elbeszélő, részletező, leíró, sőt drámai történéseket. E tekintetben kiválóan alkalmas a szülőföld, a haza, a nép, a táj, az időfaktor érzékeltetésére. Bizonyos értelemben kötelező olvasmánnyá kellene tenni az iskolákban, ha ehhez nem fűződne annyi sikertelenség. Olvassa, akit érdekel a hely, ahol él, ahol elődei előkészítették életútját (akarva-akaratlan), mert a világban valahol otthon kell magunkat érezni.

            Mi tehát a könyv műfaja? Szerintem tárgytörténeti és szellemtudomány krónika. Egyszerűbben Újhelyi Krónika. A jövőben bizonyára nem lesz ember, aki ebben a nemben megkerülhetné a maga könyvét. És mondhatja, hogy irodalom, hogy történelem, hogy családregény, hogy néprajzi bevezetés a helyismeretbe – de gazdagságával, írói intelligenciájával képes lesz lendületet adni az emberi létezés természetes vágyának. Ízei összetettek, aromásak, benne a vidék vonzerejének titkaival…. Mint újhelyi ember, aki élete végéig annak tartja magát, erőt merítettem belőle, mert hozzám is szólt ez a remek áttekintés…

Szekeres Melinda: Nyár végén elolvastam a könyvedet, gratulálok és sajnálom, hogy mindig elmaradok a levélírással, de nálam így jelenik meg az idősödés. Lassulok és elmaradnak fontos dolgok. Diákkoromban szerettem Passuth László könyveit, ez is olyan volt, átélhető történetté formáltad a múltat. (Vagy teremtettél egyet?) ölellek benneteket

Kovács István Gábor: ...bizony, bizony, bűnös lélek vagyok hogy ilyen sokára reagálok két izgalmas könyvedre, ami küldtél. Mind a kettő nagyon érdekes volt. De a frissebb élmény a Czóbel Minkáról szóló. Annál is inkább, mert régebben az anarcsi rokonság révén sokszor sétáltunk a Bárókertben. Izgalmas, felemelő és megrendítő írás. Nagyon csodállak kimeríthetetlen energiáid miatt. Ha hamarabb nem , 2018-ban találkozunk...Kig

Becze Szilvi: Minkával már „együtt is alszunk” – este szoktam olvasni. Nagyon tetszik a hangulata, olyan jó olvasni…

Szabó Kása: A Minkádról szóló köteted élvezettel olvastam, ismételten köszönöm. Hozzáértéssel, megértéssel és érzékenységgel megrajzolt portrét kapunk mi, olvasók egy különös sorsú költőnő bátorsággal, méltósággal megélt életéről…

Kiséry Eszter: Nagyon jó olvasmány volt a te kétkezesed. Könnyedén és szemléletesen írsz, úgyhogy ez a magányos és csaknem elfeledett költőnőt, írót felfedeztetted velem. És rácsodálkoztam azokra az asszonyokra, akikkel kapcsolatba került, arra a nők által szervezett, teremtett kultúrára, amiről szégyenszemre nem sok fogalmam volt. Köszönöm neked.

Rátkainé Dörnyei Piroska: ma van a Mosoly-csokor világnapja, örülök, hogy éppen ma írok neked. Megjött a Sorsok áradása és A Bárókert rabja. Köszönöm, hogy ilyen sokat kaptam Tőled. Az együtt töltött évek, évtizedek – könyved esetében az évszázadok is – sok szeretettel járnak! Sok puszi, elismerés érte….Nagy köszönettel, szeretettel gratulálok írói pályádhoz. Mindkét könyvedet elolvastam….átolvastam...újra elolvastam. A Bárókert rabja hatott rám jobban: Czóbel Minka és Martinák Jánosné, meg aki hozzájuk csatlakozik. Felemelő érzés megtapasztalni, mások által is megerősítve, hogy az élet szépsége megtapasztalható, sőt az elmúlásban is fény van, meg hangulatok és varázslatok. Az erdő hangja 9 részével 9 mozaik, életképek sora, nagyon is szubjektív, főleg veled kapcsolódott össze még akkor is, ha Minka fogalmazta meg. Hihetetlen, mennyire összeforrottál vele! Nagyon rokonlelkek vagytok a nagy időbeli eltérés ellenére is! Nekem is könnyedén ment az idősíkok azonosítása, otthon éreztem magam Minkáéknál, jó volt veletek. A hangulat varázsában!

Deák Erika Klára: ismét nagy-nagy hálával köszönöm újabb küldeményed. Ez egy újabb KINCS, amit mind te, mind a családod magáénak mondhat. Így is lehetne nevezni: Martinákné Kincses Kiskönyvtára… Külön köszönhetitek a sorsnak, Tündérkeresztanyádnak, hogy férjed, János még megérhette 2016-ban, hogy sajtó alá rendezhettétek. A sok kutatómunka, a hangyaszorgalom megérdemelt gyümölcse Czóbel Minkával kétkezes novellaregényed. Gratulálok!

            Ha jól olvastam, te már középiskolás korodtól felfigyeltél ennek a varázslatos, kivételesen tiszta lelkületű arisztokrata hölgynek jellemére, költészetére, írásaira. Nem csodálom, mert olvasva az alkotásokat, engem is elvarázsolt. ...Amikor kibontottam a gondos csomagolásból, véletlenül kinyílt a könyv az utolsó oldalon: „ Az égen ekkor egy gyönyörű szivárvány jelent meg.” Enikő! Ha hiszed, ha nem azon a napon, VI. 22én délután zivatar volt, elvonult, majd alkonyodni kezdett. Még csendesen pilinkázott az eső, a Nap aranytóba süllyedt, Kelet felé ibolyakék háttérben megjelent egy szivárvány. Kettős! A Barát hegytől a Kuruc és Árpád bérházakat átívelve a Bükk sörénye felé tartott. Azt hittem, csak tévedek a könyved hatására, de nem! Csapot-papot ott hagytam, és a még szitáló esőben kimentem a rétre csodálni a szivárványt. Régebben többet lehetett ilyen égi tüneményt nézni, mára egyre kevesebb van az ilyen szépségből.

            De az olyan nőalakokból is, mint Czóbel Minka! Vajon lehet napjainkban nőideál az ő alakja? Jól választott Martinák Mátyás a címlapra! A kedves arc, a távolba néző tekintet, a mutatóujja, ahogy a fejéhez ér. Számomra a gondolkodó, töprengő nőt idézi. Ő a XIX. századi tudós, aki nem érte be a silány, pletykára éhes, gúnyolódó, gőgös társasággal. Kereste, kutatta a szépet, nemeset. Abban a korban is csak azt fogadták el, akinek diplomája, rangja, pénze, lehetőleg gazdag férje volt. Na, és most?

            Vajon mit szólna, ha ebben a megzakkant korban találná magát? Még jó sorsának köszönheti, hogy szülei, főleg édesanyja, Bob, a festőnő, lelki társa, Justh Zsiga, egy-egy jó rokon megszépítették napjait. Mennyit szenvedett a történelmi viharoktól! Ennek ellenére EMBER maradt, aki észrevette a szépséget, gyakorolta a jót – a szegényekkel is –, ÍRT, s becsülendő, hogy arisztokrata létére a fizikai munkát sem vetette meg. Gyönyörűek a természetleírásai, a ritmikus próza élvezetes olvasmány a mai szépet kedvelő olvasónak is. Ez neked is köszönhető, ahogy ötvözted regényedben az ő élettörténetével…

Nagy Péter filmlevele: Martinák Jánosné író és helytörténész, tanulmányait Nyírbátorban fejezte be, majd a debreceni egyetemen magyar-történelem szakon szerezte meg diplomáját. Több évtizedig a sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola elismert tanáraként működött. Sátoraljaújhely kedves városa, s a település történetéről hiánypótló, értékes, színes tanulmányokat írt, szakmai írásműveket adott közre.

            Sorsok áradása című könyvében Sátoraljaújhely történelmi eseményei közepette 3 kevésbé ismert újhelyi költő pályafutását mutatta be. A regényt az Újhelyi Diákok Baráti Köre és a Városi Könyvtár közösen mutatta be a Magyar Kultúra Napján. Martinák Jánosné 30 évig tanított irodalmat és történelmet az egyik újhelyi középiskolában, ahol én is tanultam, és engem is tanított. Sárospatakról járt át, de Újhely volt a kedves városa, és könyvéből végre megtudhatjuk, ki volt Fejes István, Molnár Borbála, id. Bajusz József.

            A Múzsák a Magas-hegy tövében című színvonalas, értékes és terjedelmes kötete a város alapításának 750. évfordulója tiszteletére jelent meg. Mindkét dokumentum borítóját a település 18. századi pecsétje ékesíti. Sárospatakról is készült egy monográfiája szubjektív történelmi időutazás formájában, de nem jelent meg, a Martinákné Kiskönyvtára része maradt.

            A Bárókert rabja „kétkezes novellaregény” Czóbel Minkával, egy bűbájos, de egyben realista írónővel. Egy nagybirtokos család gyermekeként született magyar költőnő életét mutatja be benne, egy kicsit kevesebbet markolva: kis, egymáshoz finom szálakkal kapcsolódó etüdökre bontva mutatta be úgy, hogy közbe belefonta Czóbel Minka verseit. Néha izgalmas, néha nagyon is realista írás megmutatja nekünk, hogyan is látta a szimbolizmus első hazai képviselője azt a világot, amibe olvasás közben belecsöppenünk.

            Martinák Jánosné irodalmi weboldalát itt látogathatjátok, azok: akik szeretik az irodalmat, vagy éppen tanulják, felüdülhetnek ezen a weboldalon. Engem is elmélkedésre késztetett írásaival. A történelem és az irodalom összefonódását újraalkothatjuk gondolatainkkal, hogy Enikő néni szavaival éljek. Nagy tisztelettel, és hálásan köszönöm Martinák Jánosnénak (és férjének, akinek külön honlapja van), hogy megismerhettem példaértékű munkásságukat, további sok sikert és jó egészséget kívánok.

           

Lengyel Juci: Már régen megkaptam a Hékulát, de nem írtam addig, amíg el nem olvasom. Gratulálok, csodálatos lett. Nagyon élveztem, főleg a közös éveinkre vonatkozó részt. Már el is felejtettem, hogy szakmunkás vizsgám van varrásból, a múltkor kezembe került erről a papír. Meg az is eszembe jutott, hogy vizsgadarabjaimat Pestre is felvitték egy kiállításra. Egy valami megváltozott ebben a könyvedben, a stílusod: nagyon hosszú mondatokat használsz. Némelyiknek többször is neki kellett futnom. De nagyon tetszett az egész, köszönöm.

Bán Béla bejegyzése a facebookon: A címlapon lévő kedves kis figura persze nem én vagyok, hanem egyik barátom, Martinák Jánosné Szász Enikő. Ő Sátoraljaújhelyben tanított irodalmat, maga is ír, és nem rég meghalt férje is több könyv, verseskötet szerzője. A család többi tagja, két unokája ígéretes irodalmi szereplők és szeretők. Családja irodalmi tevékenységének ismertetése mellett írt barátairól, akiket (talán sikerrel) megfertőzött az irodalom. Így hát egy kötetbe kerültem a régmúltból megidézett Molnár Borbálával, Czóbel Minkával, a mai neves költő Finta Évával és újságíró barátommal, Szilágyi Szabolccsal. Egy kis fejezet vagyok a könyvben eddigi munkásságom értékelésével. A köszönet mellett kellően büszke is vagyok.

Magyarázatként hozzáfűztem: a képet 7 évesen Horváth Szabolcs, a kisunokám Sárospatakon rajzolta magáról, én csak metaforaként vettem magamra, és segítségével bemutattam irodalmi mániáimat, inspirálóimat, és kis családom irodalmi vonatkozásait. Ezzel ünnepeltem meg, hogy 55 éve ballagtam, és 50 éve kaptam meg a diplomámat.

Boros Vilma: büszke vagyok rá, hogy mi is Dézivel tulajdonosai lehetünk a könyvnek, gratulálunk hozzá.

Kresák Ilona: nagyon kedves kép! Hát ez vagy te és a családod? Önmagáért beszél….ölelés

Finta Éva: gratulálok Barátnőm a nyílt színen is…

dr. Várkonyi Tibor (inspirálóim egyike): Nagyszerű kötet! Drága Enikő néni! Ez aztán a meglepetés! Őszintén nagy megtiszteltetésnek érzem, amit írtál. KÖSZÖNÖM! Az, hogy most várok egy kiadótól egy esetleges igent a Corvin regényemre, a Te jó szavadtól is függött: amikor gondolkodtam, hogy nekifussak-e, akkor a veled való kapcsolat is rögtön feljött, és tudtam, hogy van értelme. Köszönöm az ajándékot, a megtiszteltetést. Egyszer biztosan találkozunk is! Ölellek

Szilágyi Szabolcs: Enikő kiváló irodalmár akkor is, ha önmagát olykor grafománnak mondja. Hálás barátja vagyok, regényeimet még kézirat formában olvassa, és számomra ez biztonságot jelent.

Dörnyei Piri: Meghatódva olvasgattam a „kis füzetet”. Saját sorsodat, legtitkosabb érzéseidet is ki „merted” fejezni. Ez az őszinteség humorral fűszerezve a valóság mindenek feletti tudomásulvétele, a család szentsége, a pároddal megélt összhang jegyében – ez nekem nagy ajándék Tőled. Gratulálok a tartalmas könyvhöz, köszönöm az élményt, az ajándékodat. Vettem a könyvet / A szíved van benne / megtartom emlékül / Szereteted jeléül… Még nagyon sokáig „fellengj”„grafomániázz” ! „Szép a világ, jó madárnak lenni” nemcsak nyáron. Ezer ölelés…

Szurmay Anikó: ...jól esik, hogy gondoltál rám...a lakásfestés és a vele járó takarítások közepette még nem volt alkalmam, hogy átadjam magam...De azt nem tudtam megállni, hogy az utolsó fejezetet, amiben végigtekintettél életeden, el ne olvassam. Én inkább visszahúzódó, csendesen szemlélődő, semmint kezdeményező, aktív tagja voltam az egyetemi közösségünknek, de mindig érdeklődéssel fordultam a társaim felé. A visszaemlékezésedet olvasva az általam is ismert nevek felidézték bennem az emlékeimben élő arcokat és karaktereket, s a sorsuk alakulására gondolva az érzések sokfélesége kavargott bennem. Az biztos, hogy a te egyéniséged alapvető jellemzői sem változtak az évtizedek során: az emberek iránti nyitottság, a „nyüzsgésnek” nevezett közösségformáló aktivitás és az élet nehézségeinek leküzdésében segítő optimizmus. Kívánom, hogy életed végéig őrizd meg ezeket a tulajdonságaidat, ne hagyjon el az életkedved, a családod még sokáig élvezhesse a szeretetedet. Remélem, a „grafomániádnak” is lesz még gyümölcse. Szeretettel gondolok Rád.

Deák Erika Klára: leírhatatlan hálával köszönöm, hogy engem is megtiszteltél a HÉKULA című alkotásoddal. ...leültem a fotelba, és csak olvastam, olvastam...Gratulálok! A címe sejteti, hogy figyeljen oda, aki olvassa. A címképet az első kisunoka, Szabolcs rajzolta. A beszédes hátlap a még kisebb Matyié. Ami számomra kibontakozott a kettő között? Egy boldog család története. Enikő! Megfogott őszinte, könnyed hangvételed, igényes, figyelemre méltó stílusod. Korrajznak is beillő, ahogy bemutattad saját és férjed életét, küzdelmét születéstől a halálig. Titeket az Isten is egymásnak teremtett! Az írás – grafománia – nektek természetes napi szükséglet volt. Gyermekeitek, Márti és Péter ezt szívták magukba. Alkotó család! Miért kezdtem az életrajzi vonatkozással? Így érdemes élni! Példa értékű! A fényképek is erről tanúskodnak.

            Nagyon megfogott Molnár Borbáláról és Czóbel Minkáról írott könyvrészlet. Látszik, hogy fáradhatatlan kutatómunkával megfejtetted e két tehetséges nőalak munkásságát! Vajon mi lehetett volna belőlük, ha nem akkor, hanem egy emancipált világba születtek? Vagy éppen azok a századok, a nehéz sors hozták felszínre a mélyből a tehetséget? Mennyivel szerencsésebb költő Finta Éva, a legújabb kor gyermeke? Kik kegyeltebbek, a férfiak vagy a nők, meghatározó, hova születünk, segít vagy gátol a család? A gének, a tehetség, a szorgalom, a szerencse, az egészség, stb. Ahhoz, hogy te a Martinákné Kiskönyvtárában 30 alkotást tudsz magadénak mondani, kellett János, a segítő társ. Ti egymást segítettétek a lírától az epikáig.

            Érdekes volt számomra a Hékulából olvasni egy-egy számodra jeles személyiségről. Bán Imre professzor úr nekem is kedves professzorom volt. Régi magyar irodalom szigorlaton a három tételre jelest kaptam. De! Nyelvészetből Papp István professzor úr kirúgott…. Kedveltem még Irinyi Károly, Menyhárt László tanárainkat, Madaras Évát, Balla Lajosnét. Fülöp Lászlót, Juhász Bélát….Te nyitottabb személyiség voltál anno is. Én – vadóc – voltam. Tele gátlásokkal, félelemmel. Először ott voltam kollégista a Benczúrban...

Kiss Anna: ígértem, hogy elmondom a reflexióimat….Boldog vagyok, hogy rám is gondolsz, amikor valami szépség megszületik a „pavilonodban.”

            Elsőként a rólunk szóló fejezetet olvastam el nagy kíváncsisággal,sok kérdést és emléket hozott elő bennem… Kig szerint engem biztosan a nyárspolgár kategória illetett meg, hiszen másodévesen kerültem közétek (fél évig levelező, fél évig különbözeti vizsgázó voltam.) Én tényleg „egymás mellett éltem”, tapogatózó kívülállóként. Aztán jöttek az örömködések nálunk…

            Jancsiról beszéltünk legutóbb telefonon, hozzá méltóbb búcsút senki sem írhatott, csak te. Egy kegyetlen gyermekkor után nélküled nem lett volna teljes az élete. Olyan jó, hogy egymásra találtatok, és „Lexikon” át tudta adni tudását mindkettőtök alkotásainak. Büszke lehetsz magadra! Feleség, anya, nagymama, nem mellesleg jó és alkotó pedagógus, grafomán tudtál lenni. Én ilyenkor korholom magam amiatt, hogy alig tettem valamit a szülőktől való külön élet megteremtése érdekében…

            Élményszámba ment Finta Éva portréd, és persze Molnár Borbála és Czóbel Minka „mániád”. Bevallom, eddig kevés ismeretem volt róluk. Nagyon tetszett az egész írásmű rendkívül olvasmányos volta, kitűnő stílusa. Nem vagyok hivatott műelemzésre, egyszerűen: élveztem és egy-egy fejezetre visszalapozok. Mint mondtam: nem esett szét a könyv, ez külön dicséretes. Köszönöm, hogy az előszó a Barátaim! címet viseli, félve kérdezem, én is hozzájuk tartozom? A dedikációt külön is köszönöm…

Újvári Klára: nagy meglepetést és nagy örömet okoztál nekem (nekünk) könyveddel. Rögtön kerestem az elérhetőségedet, hogy megköszönjem kedves ajándékodat.

            Ahogy megnéztem az elülső és a hátsó borítót, éreztem, hogy ebből a könyvből a szeretet árad. Aztán elkezdtem olvasni, és ekkor már tudtam, kincset tartok a kezemben. Az az érzelemvilág, az a remek stílus, az a másik iránti szeretet és tisztelet, ami megnyilatkozik írásodban, megható és csodálatos. Ahogy írtad valahol, hogy elolvasásának nagy értéke az volt, hogy tanultál belőle, így vagyok én is. Kedves és tehetséges költő-író barátaidat olyan közel hoztad hozzám, hogy kedvet kaptam közelebbi megismerésükre.

            Jancsi életének és pályafutásának bemutatásáért külön köszönet, mert közelebbről nem ismertem őt. De arra jól emlékszem, hogy a „csend” időszakában én is az értetek izgulók hadába tartoztam. A téged ért tragédiát megkönnyeztem. Unokáidra méltán büszke lehetsz, úgy látom, nagymamájuk és nagypapájuk örökét viszik tovább. Gratulálok hozzájuk.

            Enikőm, még egyszer köszönöm a könyvedet, és őszintén sajnálom, hogy a többiről lemaradtam. Közeledik az aranydiploma megkapásának ideje, ki tudja, talán személyesen is találkozunk. Jó lenne.

Posgay Andrea: nekiduráltam magam és élvezem írásodat. Nem baj az, ha a nagymama dicséri az unokáit, ez a dolga, s nem mentél az elfogadható szinten túl. Nagyon szépen, de attól tartva, hogy elfogult leszel, tényszerűen írtál le mindent Jánosról. János, mint filmes szakember azt mondaná, hogy dokumentumfilmet alkottál róla írásban. Természetesen nem baj, de én olyan minkás (figyeled, új szót alkottam) könyvre gondoltam, amit nem a fantázia egészítene ki, hiszen esetetekben nincs arra szükség. Bár azt is megértem, hogy életeteket nem szeretnéd világgá kürtölni részleteiben.

            Nem tudom, honnan vettem én a bátorságot, hogy Jancsi bármelyik verséhez akár mint tanító, akár mint rajzolni nem tudó, de azzal próbálkozó nőszemély bármit is írjak, rajzoljak, olyan ez, mikor az elefánt és a bolha találkozik. Egy mentségem volt rá, hogy sok mindent megértettem a benne dúló dolgokból, és örömet akartam volna neki, nektek szerezni. Annyira szerettem, amikor hajdan, cigivel a kezében belemerült egy-egy témába. Meg se mertem szólalni, mert hatalmasnak éreztem tudását…

Berencsi Erzsi:meglepetés és öröm, ma a postás hozta a könyvedet. Köszönöm, boldogan kezdtem bele az olvasásába, külön köszönöm, hogy akarva-akaratlanul kövér betűkkel én is benne vagyok. Már ismerősként tekintek az eddigi szereplőkre írásaid alapján. Szabolcs regényeinek szinte mindegyikét olvastam, amiket emlegetsz. Szóval nosztalgiázom. Köszönöm.

Józsa Miklósné: köszönöm, hogy részese lehettem létösszegzésednek. Belefeledkeztem a Sára, Hágár olvasásába...Örömmel olvastam kedvenceidet, mindig érdeklődve olvasom, amit írtál. Igen, ezt a kort megérve „minden fontos dolog már megtörtént velünk”. Mindenekelőtt az unokák, hisz ők a JÖVŐ. Büszke lehetsz rájuk! A Legoland rettenetesen tetszett, a Macska-cinke barátság szintén! Szabolcs villamosmérnökként is meg fogja őrizni az irodalom iránti szeretetét Matyival együtt. Sorsuk biztosítéka: sokirányú érdeklődési körük, aminek megalapozásában meghatározó szerepű volt a grafomániás nagyanyó.

            Öröm volt ismét Molnár Borbáláról olvasni! A kis kötet a polcodon hever? A mai élet egyik sajátossága: értékes írások kiadására egyre kevesebb pénz jut. Az irodalom erősen a lektűr felé tart. Czóbel Minka...mióta nálad olvastam róla, azóta sokszor eszembe ötlik. Érdekes lett volna anarcsi napjainak valamelyikébe belepillantani. Finta Évát személyesen nem ismerem, az interneten olvastam róla, tőle. Szamoskéren soha nem jártam, szívet-lelket melengető, ahogy írsz róla. Említed Bán Bélát, a Falurádiót...És felmerült bennem egy réges-régi emlék: otthon a Falurádió szólt a kávéfőzés közben, aztán indulás a kisvonathoz, a buszhoz. Évek óta nem hallgatok rádiót, többnyire marad a hirtelen kevert kávé, aminek nem terjed az illata.

            Jancsi életútja megható, elgondolkodtató. A mindig talpra állás, a „mégis morál” példázata. Olykor rettenetesen kegyetlen a sors. Az egyetlen kitüntetése a Comenius Társaságtól, döbbenetes! Hol marad az igazi értékek elismerése? Tudom, hogy ezek pusztába kiáltó szavak, de sok emberről, az értékek sárba tiprásáról beszélnek. Azt hiszem, hogy munkássága, megnyerő személyisége sokunkban – régi kollégáiban - maradandó nyomot hagyott.

            A jelen! „Hitem és beállítottságom nem erre a világra való!” - írod. Ma sokan állapíthatjuk meg ugyanezt. Nagyot fordult a világ, a megváltozott körülmények sokunk hitét megtépázták, megcsorbították. Sokszor érzem: egy a biztos, a bizonytalanság. Napok, hetek, hónapok alatt darabokra esett az, amit biztosnak véltünk. A rokonlelkek pedig egyre fogyatkoznak. Féltem a mai gyerekeket a jövőjük miatt. … DE: a babitsi lélekdarabkákat sok tanítványunk viszi magával. Ez pedig megnyugtatóan felemelő gondolat…

            Jó volt olvasni írásaidat, gondolataidat. Bejártad, felmérted a megtett utad, tekinteted a jövőre vetül, a ráadásokra. Szeretettel gratulálok! Kívánom, hogy azok is sok örömet hozzanak. Szabolcs és Matyi sokáig mosolyogjanak rád. Maradj grafomániás! Legyen erőd még sokat írni! Ölellek...