Déry Tibor

Déry Tibor: Niki és Lengyel József: Igéző című művének összehasonlítása

Már az ókortól közismertek olyan állatmesék, melyekben a szerzők valódi emberi gondokat jelenítettek meg. Népszerűségük éppen kettősségükben rejlett, emiatt is térnek vissza időről - időre minden nemzet irodalmában. Egyféle játék is volt ez az íróik számára, hiszen a látszólagos állattörténetben kódolva vallhattak mindenről, ami fájt. Az 1945 utáni magyar irodalom két érdekes kutyatörténetét Déry Tibor és Lengyel József írta. A kutya hőssé tétele egyáltalán nem véletlen ezekben, az ember hűséges társa évezredek óta, s nemcsak a kutya-, de az írói sorsok között is sok az átfedés: példázatok ezek arról, hogy baloldali gondolkodóként milyen kálváriát kellett bejárniuk.

Déry Tibor (1894 - 1977) jómódú nagypolgári családban született, gondos nevelésben részesült, s először nemzedéki -, majd világnézeti alapon került szembe családjával. Kezdetben csak lázadásként csapódott a művészvilághoz, majd maga is lírai és epikai műveket kezdett írni. Lelkes híve lett a forradalmaknak, melyek bukása után önkéntes emigrációba vonult. A felszabadulás után újból bekapcsolódott az irodalmi életbe, s az 1950-es években megjelentetett Felelet című regényével hatalmas irodalmi vitát kavart. Az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt börtönbe került, ahonnan 1960-ban szabadult. A konszolidáció alatt tért vissza az irodalmi életbe, s ezután csak műveivel politizált.

Lengyel József (1886 - 1975) somogyi szőlőbirtokos gyermekeként született, de mert apja tönkrement, 11 éves korától Pesten élt. Itt végezte tanulmányait, s tudásvágyára jellemző, hogy egyszerre két egyetemre is járt - jogra és művészettörténetre - míg le nem lepleződött. Az I. világháborúban még önkéntesként akart részt venni, amitől csak özvegy édesanyja tartotta vissza. Első versei Kassák lapjában láttak napvilágot, melyek forradalmi hevületükkel jelezték belső átalakulását. Az őszirózsás forradalom alatt a Vörös Újság szerkesztőségében dolgozott, majd a KMP többi tagjával együtt börtönbe került, ahonnan a Tanácsköztársaság idején szabadult. Visszatért a Vörös Újsághoz, s a bukás után emigrált: először Bécsben, majd Berlinben tanult és újságíróskodott. 1930-tól Moszkvába került a III. Internacionálé munkatársaként, közben a Sarló és Kalapácsban - az itteni magyar nyelvű lapban - jelentek meg írásai. 1938-ban letartóztatták, 8 év javító munkatáborra ítélték - Kun Béla munkatársaként szívesebben látták "távol Moszkvától" . Innen 1947-ben szabadult volna, de visszatelepítették Szibériába. Csak 1955-ben tért haza Budapestre, írói munkássága ezután teljesedhetett ki.

Déry Tibor Niki című kisregényét 1955-ben írta, ami 1956-ban jelent meg. Az írónak jelentős nemzetközi sikert hozott ez az írása, még Nobel - díjra is felterjesztették. Megjelenésekor elsősorban politikai aktualitása miatt hatott, de azóta sem veszített aktualitásából, mert valójában a szabadságról és annak hiányáról szóló példabeszéd: Niki - kutya történetén keresztül a Rákosi - korszakra lehet rálátni. A kutya alakjának előtérbe állítása segített az írónak az objektív - higgadt előadásmód megőrzésében, s az emberi és állati sors összevetése pedig lehetővé tette az ironikus hangnemet.

Lengyel József Igéző című kisregénye később, 1961-ben jelent meg, a magyar irodalomban ez volt az első híradás a GULAG-ról. Főhőse: András, az idegen akár maga Lengyel József is lehetne, de az író mindig tiltakozott az ellen, hogy ottani élményeiből fakadt írásait önéletrajznak tekintsék, ezekben szabadon, a történet belső logikája szerint - íróilag! - gazdálkodott élményeivel. Mégsem allegorikus a históriája, hiszen a gondolat az ábrázolt valósággal vált hitelessé.

Andrásról, a titokzatos idegenről csak annyit tudtak a falubeliek, hogy

Nem a maga szántából van itt, de hogy miért, senki se tudta szavakba önteni.

Szomorúsággá csitult fájdalom árad ebből az erdőszagú történetből Az igaztalanul megbántott ember csöndes szomorúsága nemcsak az egész elbeszélés hangulatát teremtette meg, de András múltját is megsejttette:

Valahol, valahogy, valami nagy igazságtalanság történt vele, a legnagyobb, mikor igazság válik igazságtalansággá és túlnő az emberen.

Andrásnak szerencséje volt, mert barátra akadt Misa személyében, bár mogorván próbálta feldolgozni a történelem fintorát, nem vált érzéketlenné. Ez a szemérmesen körülírt barátság, a hitet adó emberi kapcsolat tartotta össze őket, amikor András összetalálkozott a kutyával. A hiú és hatalmaskodó erdőkerülő kutyája volt Najda, aki minduntalan szakértelmével dicsekedett és ridegséggel testesítette meg hivatalát. Könyörtelen haszonelvűségével öregedő kutyájától is csak azt várta, hogy megkölykezzen, s utána tömött téli bundát növesszen, amiből kesztyűt készíthet. Bár ő maga a kutyája életére tört, mégis felháborította, hogy Najda egy idegen barátjául szegődött.

Kutya és ember egymásra találása sok mindent elmondott Andrásról is. A Szibériába száműzötteket megfosztották szabadságuktól, de szűkös viszonyaik között mindenki önmaga lehetett. Najda különleges ösztönével felfogta András és Jevszej különbségét, András számára pedig a kutya barátsága értékmérővé vált, elveszett hitét ez adta vissza. De az idegen mindvégig idegen marad, s Jevszej eleinte el tudta hitetni a falubeliekkel, hogy András "megigézte" a kutyáját. Pedig a kutya maga választotta ki Andrást: ahogy felismerte gazdájában a rosszat, úgy érezte meg benne a jót, s a maga csendes hallgatagságával méltó társa lett a kutyának. A történet során Jevszejről kiderült emberi értéktelensége, de a kutyának el kellett pusztulnia, mert nem vállalta a viszonzás nélküli hűséget, a szolgaságot. Ezért vált Najdából áldozat, ezért nem lehetett nagyra nőtt alakját egy másik kutyával feledtetni. Amikor Jevszejt lopás miatt leváltották, András lett az erdőkerülő, s a falubeliek is rájöttek negatív szerepükre: részesei voltak a megcsúfolt hűség tragédiájának, amit semmilyen módon nem lehetett jóvátenni.

Déry maga is nagy kutyabarát volt, a valóságban neki is volt egy Nikije, de a műben az Ancsa házaspárnak és a kutyának egyforma szerepet juttatott az írói szándék. Az emberi és állati sors egybevetésével szólt az élet legnagyobb értékéről, a szabadságról, melyet a szereplők csak rövid ideig élvezhettek Csobánkán. Amikor Ancsát igazgatóvá nevezték ki, mindhárman Pestre költözködtek. S nemcsak a kutyának veszett el ezzel a szabadsága, Ancsát is hamarosan leváltották és börtönbe zárták. A mű harmadik, legtragikusabb része a férj nélkül maradt Ancsáné és Niki keserves életét kíséri végig 1953 augusztusától 1954-ig. Az első két rövid, pergő fejezet után itt a mű lelassult, az idő a történetben is megállt, nemcsak a történelemben. Eltűnt a jövőkép, ami a szabadság hiányát jelezte. Ebben a fejezetben Niki alakja került előtérbe, s az állat szintjén nincsenek idősíkok, csak élet.

Ember és állat sorsa egyformán nehéz volt, de míg Ancsánéban pislákolt a remény, hogy férje egyszer hazatérhet, Niki nem reménykedhetett. Ösztöne azt diktálta, hogy ha nem lehet szabad, akkor el kell pusztulnia. A kutya a veszteségére akkor ébredt rá, amikor Ancsáné egy napra kirándult vele Csobánkára, a boldog szabadság színterére - ezzel akarta kárpótolni azért, hogy saját sorsa túlságosan lefoglalta. Az asszonynak a kutyával összehasonlítva könnyebb volt a sorsa, segítette a remény és a halványan megnyilvánuló emberi szolidarítás is. Ez a mű a felesleges áldozatokról szól a rezignáció hangján. Ezért is írta eléje mottóként az író azt az Agricola idézetet, hogy figyelmeztessen: pusztítani könnyebb, mint teremteni. A megalázás, a támpontnélküliség, a bizonytalanság beletörődésre neveli az embert és az állatot egyaránt. A legfontosabb gondolata a műnek mégis a szeretet, mely bár

Nemcsak lelki haszon, hanem teher is, s nagysága arányában üdíti, de egyben nyomasztja is az ember.

De ez az egyetlen, ami reményt sugallhat a legnehezebb helyzetben is, még akkor, ha tudjuk, amit az író is tudott: nincs szeretet önszeretet nélkül, s az ember képes a mérték elvesztésére is. Déry történetében az emberi és állati lét párhuzamosan fut, mert mindkettőre igaz: "csak a kétoldalú szeretet teszi elviselhetővé." Niki méltón élt, mégis értelmetlenül pusztult el, Ancsáné is várja a halált, mert az ő élete is méltatlan. A történet azonban csak Niki sorsát zárta le, Ancsáékét nem. Déry ekkor még csak azt írhatta meg, hogyan változott a demokrácia diktatúrává, mert ekkor még csak remélhette bukását.

Lengyel József fájdalma a legnagyobb igazságtalanság megemészthetetlensége volt. Kommunistaként azzal találta magát szemben, hogy baloldali társai tették börtönbe, azok internálták. Az ilyen helyzetekben -- nehéz a helytállás, az igazság megőrzése, mint amikor az ellenfél a másik oldalról kerül ki. Írásának az adta különös vonzerejét, hogy tárgyilagosan, higgadtan mesélte el az eseményeket, önsajnálat nélkül beszélt szenvedéséiről. Ez a stílusban is megjelenő bölcsesség a megélt és megértett dolgok egységét fejezte ki. Nem próbálja elhitetni velünk, hogy felül emelkedett az eseményeken, a novella története e nélkül is felkavaró, mert a szenvedésben mindent újra átértékel az ember, s az alapvető értékek akkor is tündökölhetnek.

Déry baloldaliságát az is színezte, hogy a polgárok közül került ki, de nem foglalkozott ezzel, írásában általános szinten vetette fel az őt foglalkoztató kérdést. A távolságtartás eszköze a harmadik személyű elbeszélés mellett az, hogy az önéletrajzi elemek csak áttételesen vannak jelen. S írás közben sikerült megújítani a kisregény műfaját azzal, hogy egyetlen centrális figura, Niki köré építette a cselekményt, s a mellékszereplőket széles gesztussal, de lélektani árnyaltsággal jelenítette meg. Axiómaszerű erkölcsi megállapításait általában a bekezdések végén helyezte el - " a szeretet nem nézheti az érdeket, mert különben alkuvá válik..." - s ha nagy ritkán nyitómondatként használja, az kinyilatkoztatásként hat:

A szabadságot nem lehet semmivel sem helyettesíteni, vagy pótolni.

Különleges - és hasonló - a tér-és időjáték a két műben. Kezdetben a tér tágassága jellemző mind a kettőre, s ez csak a Déry kisregényben szűkül le, mert ott a lelki történések értékelődnek fel. Idő szempontjából mind a két alkotást egyetlen kis részt emel ki a végtelenből, de Dérynél állandó utalás történik a múltra és a jövőre, s ezzel nála végtelenné válik az idő. Mindkettő lineáris szerkezetű, az írók ok - okozati összefüggésekre építenek, kevés szereplőt mozgatnak. Nyelvük különlegessége is közös: gyakran használnak - prózai művekben ritkább - hasonlatokat, metaforákat, a reflexiókba filozofikusak, bonyolult mondatszerkezettel, míg a párbeszédek tömörek, egyszerűek, hétköznapiak. Lengyel József művének értékét természetleírásaival növelte, Déry hangnemében megjelenő játékos irónia pedig arányosan keveredik a tragikummal.

A két történet időutazásra csábítja az olvasót, hiszen a közelmúlt történelmét sajátos szemszögből mutatják be. A kutya - hősök ítélete társadalmilag is igazzá válik, a mellettük élő emberi sorsok is ezt példázzák. Lengyel József jobban ellenpontozta a főszereplőket, Déry inkább a belső történésekre figyelt, de mindkét történet hősei képesek az embertelen erőkkel szembeni helytállásra. Írójuknak pedig nemcsak joguk, kötelességük volt megírni ezeket a történeteket, amelyekben az igazság elkötelezettjeiként nem vádoltak, csak az összefüggéseket bontották ki.